Szórd szét kincseid -
a gazdagság legyél te magad.
(Weöres Sándor)

Kocsmai miniatűrök 64. (A félreértés)
Írta: Tánczos G. Károly   
2012. június 27. szerda, 14:05

 

Nem az a végzetes, életutat megváltoztató, szóval nem fatális félreértés volt ez, amilyeneket a sorstragédiákban vagy a komédiákban megszokhattunk. Nem Shakespeare írta, s nem Moliere, hogy csak a két legismertebb mestert említsem. Tudomásom szerint ennek a félreértésnek hiteles történetét én írom a jelen pillanatokban (sajgó szemmel, egy ujjal pötyögve a számítógépen). „Eredeti história” – mint Kratochwill, a kárpitos regénye Rejtő A láthatatlan légiójábanaz életből, illetve Andi italmérő fémedényéből merítve. Világos tehát, hogy kölcsönös félreértés történt.
 
Nagy volt a zaj. (Ez információelméleti értelemben is felfogható, de minek.) Sokan voltunk, beszélgettünk, kiabáltunk, berregtek a játékgépek, szólt a rádió, s a nyitott ajtóból besugározta adását a Vallon utca. Átverekedtem magam a szokatlanul sok emberen. Nem vagyok egy hangos szavú valaki, de ha az lennék, akkor sem próbálkoztam volna túlkiabálni az említett ricsajt. Beraktam nadrágom zsebébe a mobil telefont, mert mindkét kezemre szükség volt. Rendeltem: jobb karomat könyöknél kissé meghajlítva kb. a homlokomig emeltem s a csuklómat majdnem derékszögbe hajtottam, az ujjaimat vízszintesre igazítottam. Ezzel egyidejűleg a bal oldali mellső végtagommal fordított előjellel (a könyökben kissé meghajlított karom kb. a köldökömig ért) végeztem el ezt a műveletsort. Andi kitöltötte az italt.  
 
Csak fél egy táján, amikortudtamgyér a forgalom, mentem be ismét. „Jól átvágtál! – szóltam Andihoz. – Én hosszúlépést mutattam!” „Bocs’, de nagyfröccsnek olvastam! Azt szoktál inni.” „Minek variálnod, Karcsi?” – jegyezte meg Fekete Bandi. A zárszó Andié lett: „Abban a hangzavarban ki se tudtuk volna barkóbázni.” És Bandira mosolygott.
 
Tánczos G. Károly: Kocsmai miniatűrök 63. (Holdfényes májusok)
Írta: Tánczos G. Károly   
2012. június 22. péntek, 09:04

Dr. Koncz Enikő szemész szakorvosnak

Ígérem, este (amennyiben felhőtlen lesz az ég) megkapja viszonylagos aktualitását a cím. Viszonylagos, mert az írás ötlete május elején született, s a májust jobbára félhomályban láttam, mígnem 23-án megműtötték a jobb szememet, és legfőképp azért, mert csak ma, június 12-én vettem a bátorságot, hogy „félvakon”hiszen a bal szemem operációjára várnom kell, ami igencsak lelassítja egyébként sem gyors tevékenységemetújra a billentyűzetet silabizáljam. A május elején, a kapott blokkcédulákra írott jegyzeteim így állnak össze. „Csakis a látványra koncentráljunk, zárjuk ki a zajokat, látómezőnkből a fal mellett ülő árnyékát, sőt a képbe beavatkozó orrunk, orrnyergünk, szemöldökünk, – s ha van – ősz bajuszunk takarását. Nézzük és lássuk meg a szépet ebben a IV. osztályba kategorizált édesbús kocsmában. Nézzük a már korábban leírt, derékszögű pult rövidebb befogójának tőlünk távolabb lévő végébe elhelyezett, korsóra emlékeztető, öblös poharat, amelynek füle a zárt tér belsejének fordul, s amely hozzávetőlegesen háromnegyedig van vízzel.  Tudom, a szem nem így működik! Azonnal a nyolc szál, hosszabbra-rövidebbre metszett, megnyílt, a piros különböző árnyalatában pompázó tulipánra, a kis csokor gyöngyvirágra, az egy-két lila orgonára, azok illatára, s hozzájuk tartozó levelek zöldjére kellett volna rávezetnem mások (pl. az önök) figyelmét! A tavaszra! (Találó cím lenne a Tavasz a Vallonban.) Ez a látvány csupán a nyitány volt, nyitánya annak, amit rohamosan romló szemmel tapasztaltam, hogy egy-két nap múlva asztalokra tett vázákban virágok virultak. Nagy részüket (pl. a szarkalábakat) a vendégek hozták. (Bár nem voltak s nincsenek, a „muskátlis ablakokról” máskor beszélek. Talán.) Mára helyre állt a módosított rend. Módosított, mert a rövidebb befogó végében egy kis ventilátor három propellere forog zümmögve, és már csak egy, a pult melletti, falhoz tett asztalon darvadozik néhány kókadt virág. Meleg van.”
 
 
 
                                                                                                                                         2012. június 19.
 
Tánczos G. Károly: Kocsmai miniatűrök 62. (Andi dühbe jön, de mérge másnapra eloszlik, mint a füst)
Írta: Tánczos G. Károly   
2012. június 18. hétfő, 10:53

 

Kérdezem Andit: – Dolgozol? Felháborodott hangon válaszol: Nem! Reggel hat óta arra várok, mikor lesz ennek vége! Mi a fenét csinálnék? – Nem így, nem erre gondoltam! Fekete Bandi megjegyzi: Nem jót szóltál, Karcsi! Jár az agyam. Andi azért kiadja, amit kértem. A szokásosat.

Másnap délelőtt ugyanott. Kikérem a szokásosat, aztán ekképpen szólok: – Ne haragudj rám, Andi! Tudod, hogy néha nem jól fogalmazok, nem az esik ki a számon, amit terveztem. Andi a tegnapihoz képest új hangon: Én kérek bocsánatot. Zolival (Ő a barátja – a szerző megj.) két napja hagytuk abba a cigit. Tele vagyok feszültséggel Azért… Te is cigiztél, megértheted. Igen, én is cigiztem. Megértem. – Lassan bezárhatnak a dohánygyárak, mint az egri! Ezt Szecskó Jani mondta, elindítva egy kisebb vitát a dohányzás ártalmasságáról, illetve védelmében. Szóval oldódott a tegnapi feszültség. Olyannyira, hogy amikor kis Csonti (Csontos Tamás, a raliversenyző) panaszkodott, hogy a külső jelek alapján kolléganői rákra gyanakodva összesúgnak a háta mögött és én javasoltam, hogy nyugtassa meg őket, tényleg rákos, a nevetők közt Andi is ott volt. [Ezt a 47. darabnak szántam, ám másként alakult. Andi és Zoli ma is úton haladnak a leszokás felé.]

 

 
Kocsmai miniatűrök 61. ( Három testőr a Vallonban)
Írta: Tánczos G. Károly   
2012. június 12. kedd, 06:10

 

                                             Azoknak, akik még nem részesültek abban a kegyelemben, hogy

                                             olvasták Rejtő Jenő (P. Howard) regényeit, jelen esetben

                                             Az elátkozott part és A három testőr Afrikában címűeket

 

„Ha sok lesz a maligán, hazavisztek taligán!”– („Mily bölcs és mélyenszántó gondolat.” /Csülök/) – jósolja meg Oszlánczi Sándor (Oszi, Sanyó, Sanyika), aki… Amióta ismerjük egymást, bajban vagyok akár az Athos-Porthos-Aramis, akár a Csülök-Senki Alfonz-Tuskó Hopkins triász és a címbéli hármas párhuzamba állításával. Nemes Lajos (Lala) nehézgépkezelő a termete miatt lehetne Porthos vagy Senki Alfonz (ha az Tuskó Hopkinsszá hízna), esze szerint Athos vagy Senki Alfonz, érzelmi világa Aramisé, illetve Csülöké. A már említett Fekete András (Bandika, Sötét Bandi, Gumis), az erdész végzettsége ellenére jelenleg egy gumijavító cég alkalmazottjának. Alacsonysága az öreg Dumas Aramisát juttatja eszembe, és Rejtő Tuskó Hopkinsát (bár ő nem tömzsi), tekintete a dühös Athosé s a szerelmes Csülöké, az italhoz való vonzalma Porthosé, no meg a három Rejtő-hősé. Ugyanígy variálgathatnék a mi Sanyink tulajdonságaival is, de az már nagyon rejtős lenne. Még nagyobb a baj, amikor D’Artagnant keresek, aki Rejtőnél Török Szultán („Boulanger úr”, „Dörrög Zultán”, ,„A törrökk”, „Nedudddgi” stb.). Összetalálkozásunk idejénakár egy időben is – többen töltötték be a funkciót, rövid ideig„vén” létemreén is voltam ő.

A véletlen rendeltetése, vagy sorsunk labirintushoz hasonló működése folytán már csak múlt időben beszélhetek róluk. Szétszéledtek, akiknek egykor a gyakorlata volt az „Egy mindenkiért, és mindenki egyért.”

 
Kocsmai miniatűrök - A korhely, a művész 60. (Bata Sándor 1998 júniusában)
Írta: Tánczos G. Károly   
2012. június 05. kedd, 10:28

Hajdanában-danában, még a Keoma című film újszászi bemutatója idején, élt egy művészember. Ma is él. Bennem biztos, hogy él.

Kalandjairól, arról, hogy hányszor verték meg és hányszor vert meg ő mást, hogy hányszor aludt kábán faluszéli istállókban, szóval élete eseményeiről hallomásból már tudtam. Nekem, értelmiségi palántának nem volt ínyemre ez az életforma. Akkoriban jóformán semmit sem ismertem, az életet… őt… Mai felfogásom szerint szükségszerű volt találkozásunk. A véletlen szintjén ekképp esett meg.

Ültünk két szűz gimnazista legény a Fecske Vendéglőben és fene nagy dolgokról beszélgettünk. Nem a világot, magunkat próbáltuk megváltani. Becsületünkre legyen mondva, nem féltünk! (Egyikünk sem volt akkor még tanár vagy textilmérnök, nem a mai jelen, hanem az akkori jövő állt előttünk.) Tehát beszélgettünk. Amikor hívatlanul asztalunkhoz ült ez a mokány, jókötésű, fél szőke, hullámos hajú, szabályos, csontos arcú férfi, és keskeny, ázsiai szemeivel végigmért minket, abbahagytuk. „Folytassátok csak!” – szólt rekedtes hangon. És már folytatta is. Egész este ő beszélt. Mi, jámbor beavatlanok  ámulva hallgattuk. Haragudjanak meg a finnyás filoszok, a kényeskedő nyelvfilozófusok, kijelentem: a sör- és pálinkaedzett hangján a korhely művész angyalnyelven szólt hozzánk. Elmesélte életét, a büntetésnek értékelt sorsát, álmait, hazugságait. Hitről beszélt és bizalomról. S beszélt a Keoma című filmről.

- Te úgy nézel ki, mint a főszereplő, bár annak szakálla is van.

Tollat, papírt kért a csapostól. Lerajzolt. Én meg modellt álltam neki. Helyesebben ültem. Kezemben a korsó füle. A korsó az asztalon. Az asztal a Fecske Vendéglőben.

Bizonyára sokuknak volt már olyan élménye, amit ésszel nem tudott megmagyarázni. Egy-egy álom, megérzés, furcsa képzettársítás. Másnap, vagy évek múltán,, amikor bekövetkezik a megálmodott, megérzett esemény, helyzet, megvilágosodik a furcsának hitt asszociáció értelme, fejéhez kap az ember: „Ó, ha akkor megértem és az érzésemre hallgatok! Nem is olyan egyszerű ez! Itt minden mindennel összefügg! Hogy is van ez?”

Most, amikor újra itt ülök a Fecskében leendő textilmérnök barátommal, és nézem a készülőazóta rég elveszettrajzot, átvillan bennem a felismerés. A rajz szakállal ábrázol, holott akkoriban eszem ágában se volt szakállt ereszteni! Ma meg?! Aztán a másik. Ő kékkel rajzolta meg a szőrzetet, én imádom Rejtőt, akinek kedves figurája, Wágner úr, kék szakállt viselt.

Ennyi véletlen? Észérveket keresek. Az alkotó bennem Franco Nerót is megmintázta; a kocsmában csak kék színű golyóstoll volt, mi mást használhatott volna?; Wágner úrnak világoskék szakálla volt!

Az vesse rám az első követ, aki mindig ésszel él! Néha a misztikus magyarázatok rokonszenvesebbek! Mindegy.

A könyörtelenül elsuhanó évek alatt néhányan lerajzoltak már, lányom, barátom, tanítványom. Egyik-másik, lehet, karakteresebb, de az volt az első és legkedvesebb. Legkedvesebb talán azért, mert elveszett, így alkotójával együtt bennem él, és ha valami agyat roncsoló betegség el nem ér, bennem is marad halálomig.

Köszönöm.

 

                                                                                                                               /Újszászi Híradó/

 
Kocsmai miniatűrök 59. (Kocsma, édes kocsma)
Írta: Tánczos G. Károly   
2012. június 02. szombat, 07:58

Útban ide: „Mégy gyónni?” – kérdi Bata Bandi és kacsint. („Tudod, sok a bűnöm!”) „Be van zárva, kiürült a hordó!” – kiáltja az úttest túloldaláról Márkus Sanyi. (Amikor teátrálisan visszafordulok, „megszán”: „Csak vicceltem.”)

Belépéskor: „Jó étvágyat mindenkinek!” – sokan élnek ezzel a formulával. „Üdv, harcostársak!” – ez sem ritka. (Hozzá még: „sorstársak!”, „bajtársak!”) „Mindent belénk!” – hallatszik innen is, onnan is. „Nincs! Elfogyott!” – közli határozottan Márta Zoli. („Kár! Kérek egy…”) „Bejövetelkor illik köszönni!” – figyelmeztet Őri Jani. – „Köszöntem énmentegetem magam –, de csak halkan, hogy ne ijedjen meg senki.”

Bent: Ellesett párbeszéd:„Köszönöm a helyet – szól illedelmesen Márta Zoli –, az enyémet elfoglalták.” „Hogyhogy a tiedet? – ripakodik rá Márkus Sanyi. – Nem a színházban vagy, egyébként jártál már ott? – Felnevet, ahogy csak ő tud a világegyetemben, aztán folytatja. – Különben meg ne nekem köszönd, hanem az asztalnak, hogy odaengedett!” A Kisfőnök bölcselkedik: „Soha ne lássuk egymást betegnek, józanul és szegénynek!” (Többen rávágják: „Ámen!”) Zsuzsa, az üzletasszony: Írok néhány mondatot a tőle kapott (Borsodi sört propagáló) cédulára, visszarakom a pultra a tőle kért tollat. „Köszönöm, Zsuzsa!” „Egészségedre!” Mindent a vevőért!: „Zsuzsa, nem baj, ha csak a jövő héten tudok fizetni?” „Nem! Legfeljebb csak öt szál virágot viszek a sírodra hét helyett.”

Kilépéskor: „További jó munkát!” (Vagy: „étvágyat!”, „időtöltést!”)

 
Kocsmai miniatűrök 58. (Anyák és fiúk – Egyoldalú küzdelem szeszért)
Írta: Tánczos G. Károly   
2012. május 29. kedd, 07:34

 

Egyed Rozália 82 évet élt. Szinte örökké munkában. Két lányt és öt fiút szült. Köztük apámat. Amióta eszemet tudom, Mama minden áldott hajnalon megivott három cent pálinkát. Tévedés ne essék, apám nem tőle örökölte alkoholizmusát. (Mástól tanulta el.) „Karcsi nagyon szeret innya”mondogatta nagyanyám. A két decis pálinkás üvegetmesélte későbbeleinte az éjjeli szekrényre tett tálcán tartotta, a kis pohár mellett. A stelázsi követte, a dunsztos üvegekbe eltett befőttek mögött, aztán szintén a spájzban a lisztes hombár, majd a kredenc edényei védték. S jöttek sorban a komód, a sublót fiókjai, a sifonér vasalt ruhái között. Mindhiába! Apám még a végelkeseredésben a budi felső gerendája alatt is megtalálta. Mama, bár erős jellem volt, sírt. A fiát siratta. „Tudom, anyám, tudomApám néha anyja ölébe bújta fejét –, de nem bírok ellenállni!” És sírt ő is. Ezen állapot akkor szűnt meg, amikor kiköltöztünk szülőházamból. Akkoriban még dívott az évezredes gyakorlat, a házi szülés, nem aláztak meg bábákat, diplomás szülésznőket, ha megtörtént a baj, sőt…

Ezen állapot megszűnt elköltözésünkkor, ám apám az ital rabja maradt. Szinte halála órájáig. /Lásd a 12. miniatűrt!/

 
Kocsmai miniatűrök 57. Akik már túl vannak a dolgon (6., A fantom)
Írta: Tánczos G. Károly   
2012. május 24. csütörtök, 14:29

Mondja Béla (éppen őt hozta fel példának, amikor az ötletet adta), mondja Dobi Pista, mondják mások is, még arra, a WC-hez legközelebb álló asztalra is mutogatnak, amelyiknél üldögélt, amíg élt (mostanában, főként hogy Erzsike is távozott, Szőrös, vagyis Márta Zoli „bitorolja”), mondják, rendőr volt (a rendfokozatán már nem egységesek a vélemények), mondják: lehetetlen, hogy nem ismertem, pedig ez az igazság: hiába próbálom erőltetni a memóriámat, hiába hallok egyre több adatot, nem ugrik be semmiféle arc, se  testalkat, se hajszín, egyszóval semmi. Mindegy. „A mi kutyánk kölyke” volt, egy „alomba”, egy „istállóba” rendeltettünk, megilleti hát az emlékezés. Megteszek mindent, hogy kibányásszam emlékeim közül, addig képletesen fejet hajtok az „ismeretlen rendőr” előtt.

 
Kocsmai miniatűrök 56. (Embernek szabadsága – Sanyi: Czétényi Sándor)
Írta: Tánczos G. Károly   
2012. május 21. hétfő, 11:16

- Te aljas vagy, vagy szemét? – szegezi nekem a kérdést a már-már barát cimborám. Megnyugtat, hogy választhatok. Már-már barát cimborám pont olyan, mint Che Guevara. Most napszemüveget vesz fel és pont olyan lesz, mint Fidel Castro. Pont olyan! Némi különbség azért van közöttük, ő nem tűnik forradalmárnak. Diktátornak meg pláne nem. Beszélgetünk, két szakállas negyvenes. Nekem beborítják arcomat, neki még csak pelyhedzenek az ősz szálak. Itt, a diófa alatt sem nyerünk enyhülést. Nem is várunk, hisz az ég éppoly borús, a nappal éppoly sötét, mint amiről beszélünk. (Később majd az eső el fog eredni, de mintha mindegy volna…)

 

- Te aljas vagy, vagy szemét? – Stilisztikai mázba rejtett erkölcsi kérdésekről vitatkozunk. Csupa-csupa olyan dologról, amelyek eltörpülnek a való világ bonyolult rafináltsága mellett, s amelyekről jelen pillanatban csak vele tudok diskurálni. Már-már barát cimborámaz amatőr filozófus és gazda – egy speciális szolnoki iskola igazgatója, tanára (egyébként újszászi ember, beszélgetésünk is itt zajlik). Kikristályosodott nézetei vannak emberről, világról, változásról. Még nem mondja ki a szót, tao, Buddha, de mér érzem. (Később a rum és személyem hatására el fog mondani egy-két „tanmesét”.) Sokat tanulok tőle. Hogy holnapra elfelejtsem s járjam tovább kárhozatom kitaposott útját!

 

- Te aljas vagy, vagy szemét? – faggat és immár nem megnyugtató a választás lehetősége. (A nap fellobogott, lángolt, a diófa elköltözött. Én ott álltam pőrén, meztelenül. Segítségért esedezve.)

- Ne haragudj! – Megértettem, hogy nem vár választ a kérdésére.

/Megjegyzés: Amikor Sanyi a „tanmeséket” mondta, már sört ittunk. És réges-rég nem a diófa alatt!/

 

                                                                                          /Ú. H., 1996. november/

 
Kocsmai miniatűrök 55. Bar Kochba betér a Vallonba
Írta: Tánczos G. Károly   
2012. május 15. kedd, 16:29

Esténként

Nem Simon Bar Kochba (a 2. századi Róma elleni zsidólázadás vezetője) reinkarnációjáról szól e „történet”, nem. A róla elnevezett játékról, amely egy kérdezési stratégiára épül, s amit mindenki ismer. Mi is. Egyetemista korunkban, útban Szeged – ergo a Sárkányfelé, a Boszorkánykonyhában stb. rengeteget játszottuk. A két emlékezetes feladvány: „A világ teremtésének tv-felvétele” (Sz. Z.), „Lúdtalpas kígyó” (G. K.)… De vissza a jelenbe! Minden rosszindulat, hivalkodó pökhendiség nélkül mondom, a Vallon Söröző barkóba-szeánszai nem ilyen magasságokban zajlanak, aminek elsődleges oka a játszók alkoholszintje. A záróra közelsége miatt csak egy kérdés-felelt részletet közlök. Megnyugtató névtelenség ködébe burkolva a játékosokat. (Meg kell jegyeznem, hogy rövid idő alatt a kocsmai folklór része lett!) „Tárgy?” „Igen.” „Tőlünk keletre van?” „Nem.” „Nem?” „Nem.” „Akkor nyugatra?” „Igen.” „Hollandia!” Új versenyző jelentkezik. Érti a dolgát. „Mit kérdezgettek? Úgy könnyű! A válaszaimból persze, hogy megtudjátok, mire gondoltam!”
Záróra. Bar Kochba kitántorog. A többiek követik.
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

10. oldal / 16

Üze-net

"Akinek két ruhája van, az egyiket adja oda annak, akinek egy sincs." Lk 3.12

Támogatók

Adományozók



Baudolino, Voodoo, Rosa, Satyusek, Kriszta, Klára70, Jarilo, BágóAranymaszat, Teri, hancyka, Era86, andi0110, ketrin6miki70, inestimi, Blondie, kunlord87, Domingo, Márti, Abszolút0, Holle anyó, sugarymarta, perecz, Erzsike, Ypszilon, pompom, Bara, Mykiman, kordasnemarika, davide_organist, BenCry, Sövi,, Timi, Timi anyukája, Ákos fia, Mónika, Tibi, Olgi és sokan, sokan mások...

Sziamagyarország!

Nyomj egy sziát!
A megnyíló ablakban láthatod
a sziák számát.

Közös ivisz-regények

A leghatalmasabb szuperhős
Zulejka

3 szavas mese

Sziasztok smiley
Ez egy jó játék, szabályok:
-csakis 3 szóból állhat amit írsz,
-kétszer nem írhatsz egymás után,
-az "a"betű nem számít szónak.

Én kezdem:
Egyszer volt hol...

Ki van itt?

Oldalainkat 292 vendég böngészi

Bejelentkezett tagok

Nincs