Szórd szét kincseid -
a gazdagság legyél te magad.
(Weöres Sándor)

   
Címlap
Lujza-világ

Szabó Lili (Lujza)




 



Elefántcsont takaró (Lujza verse)

 

Szeretni téged olyan, mint
Sakkozni egy vakkal, 
Főzni egy éhezővel,
Táncolni egy bénával,
Káposztát enni egy kecskével.
 
Egy lépést én, egyet te.
Így játszunk mi, aztán kezed
A nyakamra szorítod s én belédharapok.
Homlokomra csókolsz és simogatsz.
Bármikor jössz, de mindig túl hamar mész tovább.
 
Mesélsz, mindent, ami nem érdekel.
Csak az arcodat figyelem, hogy élvezed
A hangod, hogy figyelek…Rád!
Kezem a csuklódon, ujjaink összekulcsolódnak.
És testünk így marad, e nyugodt, örök pillanatban.
 
Felhasítanád bőröm játékból, késsel…
Hogy megkapd, amit akarsz.
,,De csak kicsit, hogy ne fájjon!” – így tudom, hogy szeretsz. Fejed kézfejemre hajtod, mikor azt hiszed alszom
S mikor te alszol én megszagollak, befestem életem
 
bőröd halvány, elefántcsont színével és érzem hajad cukorillatát. Nem gondollak komolyan és mégis te vagy az elektromosság
Mi felgyújtja lámpáimat, te vagy a lusta víz, mivel kimosom Alkoholtól száraz torkom. Meleg tested a takaróm, mikor
Itt vagy és fázunk…rossz ablakok, zilált ágynemű, alatta Mi.
 
Én ismerlek, csak én, anyád sem ismer jobban…szeret jobban.
S még én sem szeretlek annyira, hogy te szeretni merj!
Védekezünk. Én boszorkány, te gonosz tekintetű krampusz.
Nálad a cirok, nálam a seprűnyél, ha egymásnak adnánk Elátkozott ajándékunk, repülhetnénk együtt…
S te ülnél elöl, s nem tűnnél el, csak repülnél, velem.
 
Egyszer, amikor fürödtél

 

Egyszer, mikor fürödtél
Dudorásztál közben.
Én hallgattam és elrejtettem
Hangjaid. És néha, mikor magam vagyok
Felcsendítem néhány dalod
És akkor megint velem vagy.
 
Egyszer, mikor fogat mostál
Hallom krágogsz, mint egy vén.
A fürdőben te mínusz én.
És olykor, hogyha nem vagy sehol
Szerelmes undorom fülembe dalol
Egy-két szörnyű krákogást…
 
Egyszer, mikor rosszul voltál
Bambán néztem, ahogy gyomrod
Kifordult kínjában szobámra rontott.
És most hogy te nem vagy csak én vagyok
Szép rettenetként fülembe gagyog
Gégéd elcsukló zümmögése.
 
És ha újra itt lennél velem,
Hát nem bánnék én újra semmit.
Hogy az ember veled nem kap, csak ennyit.
Én szeretlek, de neked ez játék
És én nem figyeltem, hogy te már rég
Csak a lában közé kérsz jegyet.
 
Én figyelmetlen jegyszedő
A szívemet adtam neked.
És kaptam érte egy ócska igent, egy undok nemet.
Lelkem vizein ringunk, én vagyok a csónak
Lebegsz bennem, s nem evezel, mondod: majd csak holnap.
De jó ez így, itt otthon vagy, örökké velem.
 
George P. Green reggele

 

bolontság sziget

 

 
Életkép

 

blogolkodom, tehát vagyok

 

 
Arra gondolok...

 

,,...magam

    magam"

 

 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 Következő > Utolsó >>

1. oldal / 7

Chanson d'automne

Ki van itt?

Oldalainkat 492 vendég böngészi

Bejelentkezett tagok

Nincs