Szórd szét kincseid -
a gazdagság legyél te magad.
(Weöres Sándor)

   
Címlap
Pötyi


Tánczos G. Károly: Pötyi, a vízigalamb 15.

 

- Hát még ha azt láttátok volna, amikor Pötyi és Belzebub szétzavart egy emucsordát! – szólt bele fennhangon Miguel beszámolójába a pálinka- és borittasult Ármi bácsi. – Igaz, Miguel koma? Te tudod, mert ott voltál.

- Nem emlékszek ilyesmire, de az emuk Ausztráliában laknak.

- Hol volt maga, Árminom? Nekem azt mondta, hogy abba az Afrikába megy! Vagy úgy járt, mint a múltkorában, hogy elindult ahhoz a félnótás Gerzsonhoz, oszt a Vízisellőben leltem magára?

Gerzson bácsi együtt nevetett a Kalózfalvi Turul Galambászegylet tagjaival, a Sárkány pincéreivel és törzsgárdájával, Zolival, Karcsival és azok barátaival, Misurdával, Jázminnal, Máriával és azokkal, akik látván-hallván a nagy felfordulást csak ógy eljöttek az Afrikából megérkezők tiszteletére rendezett lakomára. (Amelynek költségeit természetesen a néger király fedezte.) Elfértek az öregék portáján. A nap vidáman sütött. A kondérban gulyás fortyogott. Zoli időnként alpakka kanállal belekóstolt, ízesítette s egy kisebb csónak evezőjéhez hasonlatos fakanállal megkavarta. Viola néni zsörtölődésén ő is mosolygott (nevetni nem mert). Gergő nem tudta, kinek örüljön jobban, az Arábiából hazalátogató szüleinek, vagy az Afrikát megjárt galamboknak (no meg a nagyapjának). Gyermeki lelke nem sokáig vívódott, örült mindenkinek, még a most betoppanó Pályinkás Andrásnak és Erzsók asszonynak is. Bangyi felkapott egy teli korsót, kiitta, letörölte a habot a szája széléről, körülnézett és megkérdezte:

- Miről maradtunk le? Imit nem látom, hol van?

- Ahova isten megteremtette, Afrikában. Most, hogy így rendbe jöttek a dolgok Pöthihumba király országában, úgy gondolták, hogy még egy darabig ott marad.

- Hogy jöttek rendbe?

- Épp az előbb sorolta el Miguel.

- Kész az ebéd! – kiáltott feléjük Zoli.

A Sárkány törzsvendégei tudták, hogy a bőséges ivás egyik alapfeltétele a rendszere étkezés, Tőzsér Bandival és Perjés Pupuval élükön elvették a műanyag kanalakat, a nagy kosárból a kenyérszeleteket és a kondér elé sorakoztak. Menyus és Ernő készségesen segített Zolinak az adagok kiosztásában. Hümér egyik markában a tányért, kanalat és a kenyeret tartotta, a másik hóna alatt verseskötetét, kezében korsó sörét vitte. Nemsokára az addigi zajokhoz egészséges csámcsogás és böfögés is csatlakozott.

- Menjél enni te is, Miguel, majd én elmesélek mindent! Gondolom, nem vagytok még éhesekszólt Karcsi. – Gyertek, menjünk át a galambokhoz. Szépek ezek a madárkák, mi? – Tekintete találkozott Erzsókéval. Feldobogott a szíve, elpirult, s amíg Pályinkás egy cigaretta sodrásával volt elfoglalva, könyökével megérintette a lány oldalát. – Képzeljétekkezdte –, Pötyi és Belzebub aranygyűrűt kapott a királytól, amikre Imi fordításában az van ráírva, hogy „A legbátrabb galambnak, amiért megsegített a bajban!” Aztán afrikai rítus szerint összeadta őket, még lagzit is tartottunk.

- Akkor ők férj és feleség? (Erzsók sokatmondóan nézett Bangyira, az fityiszt mutatott neki, ami Karcsit fölöttébb megnyugtatta.)

- És még ma is élnek, ha meg nem haltak, igaz? Pocsék mesélő vagy, a végén kezdted, lelőtted a poént, amikor én azt akartam megtudni, sikerült-e az utatok!

- Ugye viccelsz, Bandikám?

- Persze! No, mondjad! De előbb hozok sört.

Öt-hat perc múlva jött meg a sörökkel, közben Karcsiakinek elment a kedve a meséléstőlkivett a zsebéből egy kis tárgyat és Erzsók kezébe tette. „Ajándék Afrikából! Népművészeti!” A lány megforgatta, nézegette, s amikor rájött, mi az, picit kidugta a nyelvét és felnevetett. „Nem is tudtam, hogy te így értesz a nőkhöz!” És megpuszilta Karcsi bal arcát, az ajándékot pedig a keblei közé csúsztatta. Karcsi szíve kalapált. Igyekezett rövidre fogni mondandóját.

Beszélt a repülőút izgalmairól, a rendőrfőnök kedvességéről, a küldetés végrehajtása közben átélt kalandokról, hogyan vágták át magukat a végtelen vadonban, hogyan terítetek le harcias hiénákat (oroszlánokat akart mondani, de meggondolta). Azt is, hogyan gyógyította (kábította) a fekete népet – különösen a fehérnépet – zenével, tánccal, de főáeg a szeszekkel Zoli és Miguel, hogyan hitették el velük, hogy minden nyavalyájuk oka a lázadók vezére és az ő hűtlenségük, elfordulásuk Pöthihumba királytól.

Arról, hogyan írt levelet apjának Imi (ki lehet az az Imi, gondolta a fekete nép, de nem kérdezte meg), és arról, milyen veszélyek között, milyen hősiesen vitték el a palotába Pötyiék. Elmondta, micsoda elszántsággal aprította az ellenséget Ármi bácsi és Misurda…

- És te? – tette kezét a vállára Erzsók.

- Én… én mutogattam magam, mármint a fehér foltjaimat, azok a négerek meg azt hitték, hogy én vagyok az egyik isten!

- Te? Primitív népség! – jegyezte meg Pályinkás, és ment újabb sörökért. Erzsók asszony keze továbbra is Karcsi vállán pihent. „Én is szeretném megnézni azokat a foltokat a lábadon, meg feljebb is, ha vannak!” – súgta kacéran, „Vannak” – lihegte Karcsi. Ennyiben maradtak. Várták, de Bangy nem hozta a söröket, csatlakoztak hát ők is a társasághoz.

Ekkor már senki sem beszélt Afrikáról. Ifjabb Lóczy István svájci motorozásáról,  Pályinkás Németországról és Hollandiáról, Hümér Torontóról regélt, Tőzsér Bandi romániai élményeiről számolt be, Perjés arról, hogyan töltött két szép hetet Abádszalókon. Természetesen mindegyik egyszerre beszélt. Ármi bácsi észrevette Karcsiékat, félrehúzta a fiút.

- Már rég meg akartalak kérdezni, mi volt Öttömössel? Tudod, az anyám nővére ott lakik.

- Jó kis történet! Egyetemista korunkban szüretelni vittek Öttömösre. Zoli, Pisti és én persze inkább kimentünk a tanyákra, hogy jó házi bort vagy házi pálinkát szerezzünk. Nem jött össze. Bezörgettünk az utolsó tanyára. Egy nénike jött ki. „Jaj, kedveskéim, pálinkát nem tudok adni nektek, de van itthon egy üveg portórikói rumom. Megfelel?” Megfelelt.

- Még hogy egy tanyán ne legyen pálinka! Majd szólok az ángyomnak!

Viola néni, és karjaiban a két galambot tartva Gergő szaladt ki a kis házból.

- Papó! Papó! Telefonon kejesnek!

Az öreg kinyújtóztatta tagjait, s kissé imbolyogva bement. Öt perc múlva a fejét csóválva tért vissza.

- Mi lelte, Árminom? Ki hívta?

- Hát Imi hangjának véltem.

- Mit akart?

- Tudja a kórság! Biztos részeg volt, mrt végig négerül beszélt.

Kirobbant a nevetés. Nem zavarta őket az ég besötétülése, a mennydörgés,.a villámok cikázása, a testükre csapódó vízcseppek záporozása. Friss János (Szikkadt) egy örökbecsű Cat Stevens-dalt („Morning Has Broken”) kezdett „énekelni” és a társaság követte őt. Amikor meglátták a szivárványt, elcsendesedtek. Megérezték (most, ismét), milyen szép is ez a nyúlfarknyi élet.

Bocsánat: galambtollnyi.

 

VÉGE

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
Tánczos G. Károly: Pötyi, a vízigalamb 14.

 

A repülőgépen Zolinak hánynia kellett. Karcsi elébe tartotta a műanyag zacskót, s – valószínűleg a stewardesstől kapott whiskykhatására gúnyosan kérdezte?

- Mi van? Kiújult a hipochondriád?

Ármi bácsi hátraszólt: – Csak nem másnapos vagy, öcsém? Aztán nehogy a nyakamba okádjál! – Majd az ablakból ki-kipislantó galambokhoz: – Irigykedtek, madárkáim? Hiába, az a Darwin ilyennek teremtett benneteket. – A légikisasszonyhoz pedig: – Nagyfröccsöt adjon, kedveském, a bajai furmintosból!

Misurda holtsápadtan, az ülést markolva ült mellette, a kínált italt is visszautasította, időnként gyászos hangon sóhajtotta: „Asziszem…” Imi szundikált, a repüléshez szokott Miguel egy magazint lapozgatott,

A földre érés után a herceg Miguellel felkereste hazája Humbiába akkreditált nagykövetét. A tárgyalások kudarcától lógó orral léptek ki. Imi ezen kívül a fogát is csikorgatta.

- Beijedt, gyáva nyúl! – sziszegte és a követség épületére mutatott.

- Nincs valaki ismerősöd ebben az országban? Nem is olyan messze van a tiedtől!

Imi a homlokára csapott.

- Agyam köszöni szépen a tanácsot! Bérelni kocsit és menni a rendőrségre! A főzsernyák lenni kenyeres bajtársam egy háborúban. Ő majd segít. – A volán mögött folytatta. – Persze társam volt az a patkány is, a követ, aki ráadásul az enyém népből való, ugyanúgy, mint a főgazember, édes apácska megtámadója. De azt még jobban megbecsülöm, mint a sunyi, véleményét mondani nem merő követet. – A herceg köpött egyet a poros úton. A többiek látták a platórólhogy egy megtévedt páviánkölyök felnyalta, mire a kíváncsi zebucsorda odacaplatott és szaglászni kezdte az utat. A „kapitányság” előtt fékezett, és mind kiszálltak a nyitott kis furgonról. Imi magyarázott valamit a bejáratnál álló fegyvereseknek, azok beengedték mindnyájukat.

- Áá! Mbujogamarabana oj Pöthihumbejasa! – kiáltott fel és szorította magához a herceget a jóképű, fiatal rendőrfőnök. Ármi bácsi odasúgta Zolinak:

- Mit gagyarászik ez?

- Biztos Imi nevét mondta. (Valóban. Most már megérti a kedves Olvasó, hogy miért kerültem eddig, és ezután is meg fogok maradni a hercegnél, az Iminél!)

A herceg bemutatta csapatát, a rendőr hellyel és üdítővel kínálta őket. Végighallgatta barátját, közben bólogatott, majd a csupán a majmok veszekedése, a madarak rikácsolása és a légfrissítő zúgása zavarta csöndben fel-alá kezdett járkálni at irodában. A többiek is hallgattak, itták a langyos italt, törülgették arcukat, nyakukat. Misurda arra gondolt (az „Asziszemen” kívül), hogy télen kellett volna végrehajtani azt az államcsínyt. Néhány perc elteltével a rendőrfőnök megállt, rájuk nézett és beszélni kezdett. Mondandója végén kisietett. Imi lefordította szavait.

- Azt mondja, hogy szar a helyzet. A lázadók nem hagynak őrizetlenül még egy fűszálat se. Apácskáról és anyácskáról nem tud, mert hiába üzennek nekik a rádióval is, azok a gazemberek szétrombolták a miénk rádiót. De nem hiába, hogy a humbik ravasz eszükről híresek hetedhét Afrikában, neki van egy bátor, de kockázós ötlete. Bemondatja a rádió, hogy Humbiából jött két fehér csodadoktor, zengedeznek majd arról, hogy miket tudtok. Ismerjük a lázadó csürhe vezérét, aki majd meg akar szerezni benneteket, mert mohó és irigy. Úgy csináljuk, hogy el tudjanak lopni titeket, és az én egész népem rólatok fog beszélni, és várják tőletek a nyavalyáik megorvosolását. Ekkor kezdődni szerepe Pötyinek és Bubinak. Melyikőtök akar lenni két fehér varázsló?

- Én! Én éltem közülünk a legtöbbet, én tudom legjobban a dörgést!

- Az nem lenne baj, hogy maga élt a legtöbbet, de maga a legöregebb! Mi lesz, ha szaladni kell?

Zoli lelkesen kiáltott.

- Én középtávfutó voltam az iskolában! És ez még nem minden! A négerek imádják a zenét, a táncot, én meg tudok muzsikálni!

- Jó, jó! De még előtted van z élet! Nekem már senkim sincs, elhagytak, akiket szerettem – ajánlkozott Ábris, és ekképpen folytatta. – Ha kitanulom a varázslóságot, lehet, hogy vissza tudom csalogatni Máriámat!

- Látod, látod, csak odahúz a szíved! Arról nem is beszélve, hogy te se vagy már mai gyerek! Én nagyon hálás hallgatóság vagyok, nekem el szokták mondani az emberek a legféltettebb titkaikat is, és tanácsokat is szoktam adni, különben meg -  szavaival egy időben Karcsi megmutatta lábain a pigmenthiányos foltokat – én vagyok a legfehérebb fehér, biztos hinnének bennem a feketék!

- Mit tudsz? Én tudok gitározni, mint Zoli, és orvostudományt hallgatok néha az egyetemen.

Miguel e mondata után nem volt kétséges az egyik „varázsló” kiléte. (Az sem okozott problémát, hogy indián elei miatt nem volt echte fehér.) Visszajött a rendőrfőnök, és – miután Imi vázolta neki a helyzetet – Zolira mutatott, mondott is neki néhány szót az anyanyelvén. A „különítmény” nagy csodálkozására Zoli válaszolt. Karcsi meg is kérdezte, hogy hol, és főleg mikor tanult meg… izé… olyanul. Zoli piszkálódással kezdte válaszát.

- Nem emlékszel, hogy a kollégiumban meg akartál tanulni szuhaéli nyelven? Csak halandzsáztam, ahogy Szikkadt szokott. Tudjátok, mondataink nagy része nem az észnek, hanem a léleknek üzen. A főnök hangjából megéreztem, hogy engem ajánlott Iminek. A többi már gyerekjáték volt.

- Neked.

A többszöri tusolást, az étkezést és a pihenést követően, késő délután bekapcsolták a rádiót a kis szálloda társalgójában. Az afro rock és az európai slágerzenék egyik szünetében beolvasták a „hírt” A herceg ezt is fordította és kommentálta.

- Azt mondta, hogy éppen az országom határától nem messze vagytok, és hogy zenéléssel és bájoló itókákkal tudtok gyógyítani. A ravaszdi még a falu nevét is megmondatni be! Az én népem nem ismerni szilvapálinkát, de én hoztam neki!

- Én meg törkölyt! – rikoltott Ármi bácsi. – Néger hasba valót!

- Én kecskeméti fütyülős barackot!

- Kár, hogy Ceden kumiszát már megittuk, csak portorico rumot tudtam hozni – szégyenkezett Karcsi. Amikor Zoli felkapta a fejét, megnyugtatta. – Nem, nem egy öttömösi tanyáról!

Volt tehát zenei tudás (a herceg szerzett hangszereket), volt bájital bővében, már csak a szúnyoghálók lyukait kellett kijavítaniuk és a terv részleteit kellett tisztázniuk.

 

 

 

 

 

 
Tánczos G. Károly: Pötyi, a vízigalamb 13.

- Mi bánt, fiam?

- Apácskámmal telefonáltam és egyszer csak a masina megsüketült, küldtem néki e-mailt, írtam levelet, amit sürgetősen adtam fel, de azok is visszajöttek. Aggódok, hogy valami baja lett, meg lehet, hogy a népemnek is!

- Hogy is hívják az apádat? – Imi megmondta. – Az az! Mondtam is az asszonynak, hogy nagyon ismerős a név. Ármi bácsi előkereste a tegnapelőtti újságot és a fiú elé tette. A cikkecske így fejeződött be? „A szomszédos országok közül egyedül Humbia nem ad támogatást a felkelőknek. A humbik a baráti államnak nem tudnak segítséget nyújtani, mert a lázadók lezárták a határokat, megszüntettek minden kapcsolatot a külvilággal. Meg nem erősített hírek szerint Pöthihumba király és hívei legfeljebb egy-két hónapig tarthatják magukat!”

- Jaj, apácskám, jaj, anyácskám! Jaj, jaj, népecském! Megyek segíteni titeket!

- Hogy te? Azok a felkelők le szokták mészárolni az egész családot. Olvastam, hogy az oroszok is így csinálták tizenhétben, azok a Leninék.

- Az én népem lenni békés!

- Mindenütt vannak gazemberek, fiam! Gondolkozzunk, mit tehetünk!

- Ezt értsem úgy, hogy segítsz?

- Hát már nem vagyok az egyik néger testőröd? És, ezt jegyezd meg, a barátom fia az én barátom is, azzal meg, hogy nekem adtad Pötyit…

- Ez az! Pötyi! – A herceg ujjongva körülcsókolgatta Ármi bácsit. – Az én… A te galambod ismerni utat az országomba. Küldeni ővele levélt apácskámnak!

- Meg vagy te hibbanva? Nem postagalamb ez!

De hiábavalóak voltak az öreg érvei, homlokráncolásai, kétkedő-szúrós pillantásai, amit Imi fejébe vett, arról csak később látta be, hogy lehetetlenség. Misurda személyében szövetségesre is talált.

Ábris elutazott Tornamásnaposra a nyugalmazott postagalambért, és hogy találkozzon gyerekeivel. Szívesen fogadták, sőt ott marasztalták egész napra, sőt Jázmin javasolta, hogy töltsék együtt az éjszakát is. („Nehogy azt higgyed, hogy haragszunk rád!”) Mária elpirult, de furcsa kis mosollyal beleegyezett.

Imi izgatottan ráncigálta le a vonatról.

- Elhoztad? Kezdhetjük?

Ármi bácsi szánakozott, ahogy azok különböző magasságokból ledobálják Pötyit, ahogy a nyug. postaakár egykor a fiókáinakszárnyit emelgetve magyaráz. Egy hét múlva belátták, hogy reménytelen a vállalkozásuk, nem tehetnek a természet ellenében.

- Hazamegyek! – döntött a herceg.

- És ha lelőnek? Abból mi hasznod lesz? Meg az apádnak?

- Van álpapírom. Még akkor szereztem, amikor benne voltam háborúban.

- Nem engedlek el egyedül. Amilyen meggondolatlan vagy…

- Azt mondod, hogy te is jössz hozzánk, galambozó bátyám?

- És én is. Voltam ám katona! – vágta magát haptákba Ábris.

Sírt Gergő, telefonon próbálta jobb belátásra bírni az öreget a fia és a menye, jajveszékelt Viola néni, aztán prózai dologgal igyekezett letéríteni a szerinte megbolondult emberét.

- Oszt honnan lesz magának annyi pénze?

Birincsik a hercegre nézett.

- Kérek kölcsön a Zordon Kárpáttól, azóta nagy haverom lett. Amikor győzünk, a drága apácskám visszafizeti a kamatokkal együtt.

Elment hát a herceg Szegedre, megkapta a kölcsönt Zordontól. (Nem tudhatjuk, hogyan alakul a sorsa az apját kereső Imi kis csapatának, következésképp, hogy szóba kerül-e még e név, illendő, ha most, ebben a kegyes pillanatban mondjuk el a Zordon Kárpát keletkezését. A börtönben, ahová általában uzsoráskodás, üzérkedés vagy fajgyűlöletből elkövetett súlyos testi sértések miatt került, gyakran szavalta Petőfi Az alföld című versének első versszakát addig a sorig, hogy „Börtönéből szabadul sas lelkem, ha a rónák végtelenjét látom”. Eleddig tizenkétszer ült, így nem csak cellatársai, őrei, hanem az ország börtönviselt emberei is Zordon néven kezdték emlegetni, amibe persze modora is belesegített. A Kárpát „utónevet” egy igényesebb rabtársa ragasztotta .)

Imi megkereste Miguelt, tanácsot kért tőle diplomáciai kérdésekben. A perui fiú elgondolkozott, s így szólt:

- Ennyire sok időt még egy országban sem töltöttem, mint itt, Afrikába meg már régóta van mehetnékem, ezért veled megyek.

Zoli és Karcsi is neszét vette a herceg tervének, és döntésüket azzal indokolva, hogy tavaly italgőzösen jelentkeztek egy afrikai expedícióra, csatlakoztak.

Imi szeme könnybe lábadt. Népének néhány közmondása jutott eszébe, amik magyarul ilyen formában rögzültek népünk tudatába: „Bajban ismerszik meg a barát.”, „Sok lúd disznót győz.” Nem tudta elhessegetni azt a bölcsességet sem, amit a kollégiumi csocsózásokon a szemüveges, mokány bölcsész mondott: „Vak tyúk is talál szeget.” Nem értette, miért éppen a „vaktyúk-effektus” fészkelte magát az agyába (azt meg nem is sejtette, hogy ez a játékpartner később a magyar országgyűlésben fehér holló sűrűséggel előforduló honatya lesz: higgadt, hiteles és becsületes), de ha már itt van, talán a hasznukra lesz, ezért bennhagyta a fejében.

- Barácskáim,  veszélyekkel lesz tele az út, ami hazámba visz! Arról meg, hogy mi fog várni miránk, nem akarok beszélni. Gondoljátok meg!

Karcsi nem tudta nem fitogtatni műveltségét.

- A tett halála az okostojáskodás!

Három nap múlva kalózfalván jöttek össze megbeszélésre.

- Repülővel fogunk utazni – közölte Imi.

- Hány napra pakoljak maguknak ennivalót? – kérdezte Viola néni, mert ha már nem tudta lebeszélni a férjét, hasznossá akarta tenni magát.

Ármi bácsi kiérezte asszonya szándékát, nem emelte fel a hangját.

- Violkám, a repülőn lesz mit innunk, ennünk, ha majd leszállunk róla, olyan meleg lesz, hogy megromlik minden étel, amivel vesződnél.

- Legalább egy kis tepertőt!

Az öreg tanácstalanul nézett a többiekre, akik bólintottak. Ármi bá’ megsimogatta felesége arcát.

- Jól van, egy kis tepertő nem romlik meg.

- És – vette át újra a szót a herceg. Visszük Pötyit is. Pötyiéket.

 
Tánczos G. Károly: Pötyi, a vízigalamb 12.

 

Karácsony előtt a herceg bokáig, most, a túlfűtött szilveszteri mulatságból a vasútállomásra menet a másnapos, de igazából az aznapos társaság térdig süppedezve botorkált a hóban. Kedvüket nem rontotta a szájukból áramló pára is jelezte hideg, gyomruk émelygése, a fejük bele-belehasító fájása. Időnként kortyintottak a zsebükből kikandikáló üvegekből, kiabáltak, énekeltek, hógolyóztak. Maradtak volna még Bugacon, de elfogyott a tűzre való szén, fa, a hideg pedig keményen vacogtatta, dideregtette őket már hajnal óta. Egyik csoporttárs nőjük hívta meg Zolit és Karcsit, ők meg – persze Zsuzsa beleegyezésével – a Sárkányból már megismertek némelyikét. Imi adósnak érezte magát, kérte, hozza el magával Ármi bácsit és Misurdát is. Folyt a bor, a sör, a pálinka, szólt a muzsika, táncban vonaglottak a testek e jeles éjszakán a nádfödeles tanya minden, petróleumlámpa megvilágította helyiségében. Az éjfél előtti utolsó órakongatás után, a vigyázzban állni és a Himnuszt énekelni próbálás után, az összekoccintás után a herceg így gondolkodott: „Ma új életet kezdek! Pötyivel szemben sokat vétkeztem, elhanyagoltam, elkártyáztam, és majdnem elmulattam szegényt! Holnaptól ez másképp lesz, mert nekiadtam a madaramat az öreg galambásznak.” Ármi bácsinak a következők jutottak eszébe: „Bizony, úgy nézett ki a helyzet, hogy hiába szereztem párt neki, Pötyit el kell vesztenem. Aztán ez a fekete gyerek… De holnaptól, nem, mától másképp lest! Nem engedem, hogy az én kis galambocskámat elvigyék tőlem! Violkámat meg Gergőcémet se hagyom!” Ábris pedig:”Az istent, vagy Jázmint szidjam? Egyszerűbb, ha magamat! Megérdemeltem! Elkótyavetyéltem Bubicát, elhagyott az én Máriám és elvitte a gyerekeket is. Még meghalnom se sikerült! A legjobb az lesz, ha veszek egy kis házat Kalózfalván, olyan szépen esik ott a !” A másik, a magyar Imi egy részegen alvő lány vetkőztetésébe kezdett, Szikkadt Editkéjével bevackolta magát a kemence sutába, a többiek bekapcsolták a magnót, s folytatódott a vigalom. A visszaút elején vizelt- és hányásnyomok szabdalták, pöttyezték, színezték a fehérséget. Néhány kilométer után a jókedv alábbhagyott. Némán baktattak a hamuszürke ég alatt az újra nekilendülő hóesésben. A vonaton felengedtek, vidámságuk is visszatért.

- Boldogabb újesztendőt mindenkinek! Két kupicát a jobbikból, kedves! – rikoltotta Ármi bácsi a Vízisellőben lézengők és a kialvatlan szemű pultos felé. Koccintottak Ábrissal és sietve mentek haza. A két férfit szúrós szemmel szagolgató Viola néni lecsillapítása, és a rájuk csimpaszkodó Gergő lefejtése után puszival megköszöntötték őket, és máris indultak a galambházhoz. Cirokmagban gazdag boldog újévet kívántak a madaraknak, Pötyit és Belzebubot bevitték a kisházba. Az ajtó előtt leseperték nagykabátjukról, leverték kucsmájukról a havat. Bent levetkőztek, a sparhelt alá tették a csizmákat, a vastag zoknikat, ingben, gatyában leültek az asztalhoz, a galambokat felrakták . Ármi bácsi közelebb húzta az üveget és töltött. Megint koccintottak.

- No, komám, ezzel is megvolnánk, ezzel a tavallyal!

Ábris hümmögött és lesütötte szemét. Birincsik észlelte, hangnemet váltott.

- se ránts, nálunk helyed lesz! Szerzünk neked egy menyecskét, mert ugye, asszony nélkül nem ember az ember. Ne lógasd már azt a fagyos orrodat!

Ez a szó hiányzott Ábrisnak, aki eddig csak szipogott. Most az öreg mellére hajtva fejét zokogni kezdett.

- Jól van már! – festengett Ármi bácsi. – A madárkák tégedet figyelnek! – A másik háta mögött felriasztotta a melegtől elpilledt Pötyit és Belzebubot, azok pislogva forgatták fejüket.

Misurda kézfejével megtörölte a szemét és a két galambra mosolygott., majd minden átmenet nélkül lecsukódtak a szempillái s feje koppant egyet az asztalon.

Az öreg összehúzott szemmel nézte egy darabig az alvót és sóhajtva ivott még egy kortyot. A bortmivel így magyarázta magának, el kell neki hinnünknem kívánta már, hisz sok volt ez karácsony óta, csak azért itta meg, hogy könnyítsen lelke gyötrelmén. (Az újabb pohárral töltést írjuk a megszokás számlájára!) Megkönnyebbülése után felállt, magára kanyarította a nagykabátját, hóna alá tette a galambokat. Megelégedéssel és hálával látva, hogy Viola néni nemrég elsöpörte a járdát, az öreg mamuszba bújtatott lábbal átsietett a házba.

- Mi van, meggárgyult maga? Felcsapott magamutogatónak? Tán még használta is Bugacon!

- Ne bolondozzál már, Violkám! Tudod, hogy csak…

- Tudom, tudom, de néha olyan látni, ahogy elveresedik!

- Bevallom, hogy tényleg használtam Egy szép szívet pisiltem a hóba. Neked. – Viola néni megértette és odadörzsölte az orrát Ármi bácsiéhoz. – Nem kéne enni is néha, nemcsak pityókázni? Hozok egy kis kocsonyát. Kisietett. Addig az öreg az unokáját figyelte, aki a kereplővel felriasztotta, aztán nyugalomba simogatta a galambokat.

Megjött az asszony. Birincsik kanállal lekaparta a zsírt és csendben ette a kocsonyát. Amikor végzett, várt egy keveset, a böffentés után megkérdezte Viola nénit.

- Osztán nektek hogy telt a szilveszter?

- Ahogy szokott. Néztem a tévét, Gergő játszott, virslit ettünk, aztán elaludtunk. A Himnuszt is átaludtam, pedig azt meg akartam nézni. Ja, Kálmán telefonozott onnan messziről! Üdvözöl minket. Még Gergő is beszélt velük! – Hallgatott egy sort. – Reggel felébredtem, elmosogattam, adtam a jószágoknak, elsepregettem a havat, osztán megjöttek maguk.

Éjszaka az ágyban Ármi bácsi megölelte feleségét.

- Remélem, hogy békésebb lesz ez az esztendő, Violkám!

- Úgy legyen, Árminom!

Aztán elhervadtak a hóvirágok, elolvadt a hó. Javában sárgállott a gólyahír Kalózfalván, amikor váratlanul berobogott a herceg.

Arca feldúlt volt.

 

 
Tánczos G. Károly: Pötyi, a vízigalamb 11.

 

Melák jelezte Zordonnak, hogy az áru kiváló.

A szolidabb, alacsony pincér, Ernő közeledett, kezében egy levelet tartott.

- Ide címezték! , mi? Önnek küldték herceg!

Imi feltépte a borítékot, átfutotta a levelet. Arcára vigyor szökött.

- Én meg lenni mentve! Meg a tubickák is! Enyém drága apácska küldütt levélt Mondja benne, hogy küld sok zsozsót is! Irány a bankba!

Imi, Misurda és Melák elmentek kiváltani a pénzt. Zordon intett és a másik két ember leült. Bemutatkoztak, rendeltek.

- A pénz azért szebb, mint azok a koszos galambok!

Zordon kijelentésével Ármi bácsinak nem volt ereje vitába szállni. Hiányzott neki az otthon, az otthoniak.

- Kártyázzunk!

- De nem galambban!

- Nem. Sörben.

Félóra múlva megjöttek a pénzzel. Imi kifizette Zordont. Azok el is távoztak.

Ármi bácsi, Misurda és Imi szinte repesett az örömtől. Arcukat a kalitkához szorították, nevettek.

- Én nem érdemelni ilyen drága apácskát! Én lenni hitvány fickó, ugye, tubickák?

Pötyi és Belzebub ha értették volna, akkor sem válaszolnak. Egymásban gyönyörködtek. A rácson belüli szabadságban. Összedugták csőrüket, szárnyaikkal simogatták a másikat. Ármi bácsi és Misurda egymásra néztek, szemükben könnycsepp csillogott.

Imi magához intette Menyust. Egy kétezres bankót nyújtott át neki e szavak kíséretében:

- Menni át cukrászda, hozzál nekünk finom süteményeket! Olyat, amit jól lehet elmorzsálni. A maradék pénz legyen a tied.

Menyus a markában tartva a pénzt, kalkulált, mérets orra még vörösebb lett, aztán kiszaladt, s perceken belül meghozta a becsomagolt édességeket. Imi sietve tépte le a selyempapírt, megcsodálta ks megszagolta a mignonokat, linzereket, islereket, majd kinyitotta a kalitka ajtaját, és etetni kezdte a két galambot. Kettétört egy linzerkarikát, az egyik felét az öreg, a másikat Misurda kezébe nyomta.

- Etetni tik is!

Amíg ketten táplálták kedvenceiket, a fekete herceg a többiek felé emelte poharát.

Perjés rohant értesíteni az illetékeseket, így hamarosan tele lett a Sárkány. Az egyik asztalnál néhány kapatos öregúr énekelt. „Cím-cím cimbora, cím-cím cimbora!” Mintha ennek képtelenségét akarná fokozni, a Zoli és Karcsi asztalához telepedett hetven év körüli bácsika megkérdezte: „Szeretitek az ABBÁT?” Egy másiknál Tőzsér Bandi snóblizott válogatott társasággal. Az amott ágálva szavaló Hümért fiatal fiúk, lányok vették körül. Pályinkás azzal szórakoztatta az asztaltársaságot, hogy harckocsikat rajzolt, amelyeknek férfi nemi szerv volt a csöve,. mire egy, a John Lennont és nemzedékét imádó fiú megkérdezte: „Te háborúzni akarsz, vagy szeretkezni?” Válaszul Bangyi a kérdezőre kacsintott, és nagyot csípett Erzsók asszony fenekébe. Lett nagy nevetés. Miguel a sarokba tette gitárját, amikor a zenekar megkezdte műsorát.

Sűrűsödött a füst, sűrült a hangulat. Csördültek, csengtek az üvegpoharak, nyikorogtak, csüszölődtek a székek, kacagtak, énekeltek (Szikkadt például egy érzelmes, lassú szám halandzsa szövegét), kurjantgattak, suttogtak és kiabáltak a vendégek. Ármi bácsi falusi kocsmák melankolikus csendjéhez, galambok szárnysuhogásához szokott dobhártyájának keserves volt ez a zenebona. Egykedvű arcot vágva itta fröccseit. Ábris sört ivott, és mosolyogva szítta pipáját. A két galamb pislogva követte a tüsténkedő pincérek mozgását. Imi részegen ropta-tántorogta népének harci táncait, elfáradt, lerogyott egy székre. Zsebébe nyúlt és látta, hogy a pénze a végét járja. Vére azonban izzott. Felpattant, felkapta a kalitkát, és a zongoráig verekedte magát a tömegben.

- Gyuszkómuszkó, játszani el énneköm a Csattanóga csucsut! – kiáltotta, és a kalitkát a zongora tetejére csapta.

Látva ezt, Ármi bácsi paprikavörös arccal a herceghez rohant, megmarkolta az ingjét, teljes erejével rángatta, és üvöltött.

- Te sátánfajzat, te ördögök ivadéka, az eszednél vagy te? Fél napja, hogy kiváltottad a szegény madarat, most meg elmulatnád?! A fene essen abba a kormos pofádba! Tudod, mit teszek én veled, tudod? – Elhallgatott. Arcáról az izzadtság foltokban leáztatta a festéket. Elengedte Imit, akinek a teste lehanyatlott a mozaikpadlóra. Nehezen felemelkedet. Az előtte szétnyíló elnémult tömegben odatámolygott a zongorához, leemelte a kalitkát, kibotorkált a helyiségből. Misurda követte.

Künn a Sárkány falának támaszkodott. Balját a mellére szorította, a másik keze görcsösen markolta a kalitkát. Mozogtak ajkai, de hang nem jött ki a szájából. Verejtékezett. A friss levegő lassan magához térítette. Nyílt az ajtó és jött a kijózanodott herceg. Az öreg mellé támasztotta hátát. Egy ideig hallgattak.

- Galambozó bátyám, fogjad. A galamb a tied. Én nem vagyok méltó gazda neki. – Imi hangja őszinte és komoly volt. Megveregette Ármi bácsi hátát, aztán átölelte a könnyezni kezdő embert. – Szólok ismerősömnek, az hazavisz bennetek. Néha azért engedjél be, hogy nézzem, hogy boldogulsz a tubickával! Mit mondtál, hogy hívod? Pötyi?

Ármi bácsi nemhogy beengedte, de karácsonyra meg is hívta. Miután Misurdát feltette a tornamásnaposi vonatra, Viola néninek és Gergőnek így magyarázta meg: „Nem hiszem, hogy abban az Afrikában nagy ünnep lenne ez, mert ott a hó se esik. Azok a lányok meg biztosan a családjuknál vannak ilyenkor. Miért dideregne szegény feje egyedül a városban?” Késő délután elsöpörte a havat, a herceg a szentestén mégis bokáig süppedt a fehér puhaságba.

A felöltöztetett karácsonyfán meggyújtották a csillagszórókat, utána az ajándékok kibontéása következett. Imi az országából hozatott díszesen hímzett ruhát Viola néninek, különleges fejfedőt Ármi bácsinak, a mi kereplőnkhöz hasonlatos játékot Gergőnek. Az ünnepi vacsora után a két férfi kezében egy-egy pohár borral kiment a teraszra. Imi rágyújtott egy cigarettára. A Pötyi- és Belzebub-lakhoz vezető járdát belepte a hó. Imi abba az irányba emelte meg a poharát.

- Kívánni boldog karácsonyt nektek, madárkák.

Aztán Ármi bácsi felé fordult.

- Neked is kellemes karácsonyt, öregember, meg a világ minden galambozójának is.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tánczos G. Károly: Pötyi, a vízigalamb 11.

Melák jelezte Zordonnak, hogy az áru kiváló.

A szolidabb, alacsony pincér, Ernő közeledett, kezében egy levelet tartott.

- Ide címezték! , mi? Önnek küldték herceg!

Imi feltépte a borítékot, átfutotta a levelet. Arcára vigyor szökött.

- Én meg lenni mentve! Meg a tubickák is! Enyém drága apácska küldütt levélt Mondja benne, hogy küld sok zsozsót is! Irány a bankba!

Imi, Misurda és Melák elmentek kiváltani a pénzt. Zordon intett és a másik két ember leült. Bemutatkoztak, rendeltek.

- A pénz azért szebb, mint azok a koszos galambok!

Zordon kijelentésével Ármi bácsinak nem volt ereje vitába szállni. Hiányzott neki az otthon, az otthoniak.

- Kártyázzunk!

- De nem galambban!

- Nem. Sörben.

Félóra múlva megjöttek a pénzzel. Imi kifizette Zordont. Azok el is távoztak.

Ármi bácsi, Misurda és Imi szinte repesett az örömtől. Arcukat a kalitkához szorították, nevettek.

- Én nem érdemelni ilyen drága jó apácskát! Én lenni hitvány fickó, ugye, tubickák?

Pötyi és Belzebub ha értették volna, akkor sem válaszolnak. Egymásban gyönyörködtek. A rácson belüli szabadságban. Összedugták csőrüket, szárnyaikkal simogatták a másikat. Ármi bácsi és Misurda egymásra néztek, szemükben könnycsepp csillogott.

Imi magához intette Menyust. Egy kétezres bankót nyújtott át neki e szavak kíséretében:

- Menni át cukrászda, hozzál nekünk finom süteményeket! Olyat, amit jól lehet elmorzsálni. A maradék pénz legyen a tied.

Menyus a markában tartva a pénzt, kalkulált, mérets orra még vörösebb lett, aztán kiszaladt, s perceken belül meghozta a becsomagolt édességeket. Imi sietve tépte le a selyempapírt, megcsodálta ks megszagolta a mignonokat, linzereket, islereket, majd kinyitotta a kalitka ajtaját, és etetni kezdte a két galambot. Kettétört egy linzerkarikát, az egyik felét az öreg, a másikat Misurda kezébe nyomta.

- Etetni tik is!

Amíg ketten táplálták kedvenceiket, a fekete herceg a többiek felé emelte poharát.

Perjés rohant értesíteni az illetékeseket, így hamarosan tele lett a Sárkány. Az egyik asztalnál néhány kapatos öregúr énekelt. „Cím-cím cimbora, cím-cím cimbora!” Mintha ennek képtelenségét akarná fokozni, a Zoli és Karcsi asztalához telepedett hetven év körüli bácsika megkérdezte: „Szeretitek az ABBÁT?” Egy másiknál Tőzsér Bandi snóblizott válogatott társasággal. Az amott ágálva szavaló Hümért fiatal fiúk, lányok vették körül. Pályinkás azzal szórakoztatta az asztaltársaságot, hogy harckocsikat rajzolt, amelyeknek férfi nemi szerv volt a csöve,. mire egy, a John Lennont és nemzedékét imádó fiú megkérdezte: „Te háborúzni akarsz, vagy szeretkezni?” Válaszul Bangyi a kérdezőre kacsintott, és nagyot csípett Erzsók asszony fenekébe. Lett nagy nevetés. Miguel a sarokba tette gitárját, amikor a zenekar megkezdte műsorát.

Sűrűsödött a füst, sűrült a hangulat. Csördültek, csengtek az üvegpoharak, nyikorogtak, csüszölődtek a székek, kacagtak, énekeltek (Szikkadt például egy érzelmes, lassú szám halandzsa szövegét), kurjantgattak, suttogtak és kiabáltak a vendégek. Ármi bácsi falusi kocsmák melankolikus csendjéhez, galambok szárnysuhogásához szokott dobhártyájának keserves volt ez a zenebona. Egykedvű arcot vágva itta fröccseit. Ábris sört ivott, és mosolyogva szítta pipáját. A két galamb pislogva követte a tüsténkedő pincérek mozgását. Imi részegen ropta-tántorogta népének harci táncait, elfáradt, lerogyott egy székre. Zsebébe nyúlt és látta, hogy a pénze a végét járja. Vére azonban izzott. Felpattant, felkapta a kalitkát, és a zongoráig verekedte magát a tömegben.

- Gyuszkómuszkó, játszani el énneköm a Csattanóga csucsut! – kiáltotta, és a kalitkát a zongora tetejére csapta.

Látva ezt, Ármi bácsi paprikavörös arccal a herceghez rohant, megmarkolta az ingjét, teljes erejével rángatta, és üvöltött.

- Te sátánfajzat, te ördögök ivadéka, az eszednél vagy te? Fél napja, hogy kiváltottad a szegény madarat, most meg elmulatnád?! A fene essen abba a kormos pofádba! Tudod, mit teszek én veled, tudod? – Elhallgatott. Arcáról az izzadtság foltokban leáztatta a festéket. Elengedte Imit, akinek a teste lehanyatlott a mozaikpadlóra. Nehezen felemelkedet. Az előtte szétnyíló elnémult tömegben odatámolygott a zongorához, leemelte a kalitkát, kibotorkált a helyiségből. Misurda követte.

Künn a Sárkány falának támaszkodott. Balját a mellére szorította, a másik keze görcsösen markolta a kalitkát. Mozogtak ajkai, de hang nem jött ki a szájából. Verejtékezett. A friss levegő lassan magához térítette. Nyílt az ajtó és jött a kijózanodott herceg. Az öreg mellé támasztotta hátát. Egy ideig hallgattak.

- Galambozó bátyám, fogjad. A galamb a tied. Én nem vagyok méltó gazda neki. – Imi hangja őszinte és komoly volt. Megveregette Ármi bácsi hátát, aztán átölelte a könnyezni kezdő embert. – Szólok ismerősömnek, az hazavisz bennetek. Néha azért engedjél be, hogy nézzem, hogy boldogulsz a tubickával! Mit mondtál, hogy hívod? Pötyi?

Ármi bácsi nemhogy beengedte, de karácsonyra meg is hívta. Miután Misurdát feltette a tornamásnaposi vonatra, Viola néninek és Gergőnek így magyarázta meg: „Nem hiszem, hogy abban az Afrikában nagy ünnep lenne ez, mert ott a hó se esik. Azok a lányok meg biztosan a családjuknál vannak ilyenkor. Miért dideregne szegény feje egyedül a városban?” Késő délután elsöpörte a havat, a herceg a szentestén mégis bokáig süppedt a fehér puhaságba.

A felöltöztetett karácsonyfán meggyújtották a csillagszórókat, utána az ajándékok kibontéása következett. Imi az országából hozatott díszesen hímzett ruhát Viola néninek, különleges fejfedőt Ármi bácsinak, a mi kereplőnkhöz hasonlatos játékot Gergőnek. Az ünnepi vacsora után a két férfi kezében egy-egy pohár borral kiment a teraszra. Imi rágyújtott egy cigarettára. A Pötyi- és Belzebub-lakhoz vezető járdát belepte a hó. Imi abba az irányba emelte meg a poharát.

- Kívánni boldog karácsonyt nektek, madárkák.

Aztán Ármi bácsi felé fordult.

- Neked is kellemes karácsonyt, öregember, meg a világ minden galambozójának is.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
<< Első < Előző 1 2 3 4 Következő > Utolsó >>

1. oldal / 4

Chanson d'automne

Ki van itt?

Oldalainkat 192 vendég böngészi

Bejelentkezett tagok

Nincs