Szórd szét kincseid -
a gazdagság legyél te magad.
(Weöres Sándor)

Tánczos G. Károly: Kocsmai miniatűrök 74.
Írta: Tánczos G. Károly   
2012. október 04. csütörtök, 14:35

 

5,(Sakkozók 3. – Ua.)

Odáig mentek, hogy egy vasárnap reggel Mestót leküldte a felesége zöldségért, a leveshez. Visszamenet bejött ide. István már itt volt, olvasta az újságot. Én meg Carlofrancóval beszélgettem. Pista kikérte a fröccsét, és elkérte a sakktáblát. Ahogy ment kifelé a kerthelyiségbe, meglökte a barátunk karját. István mérgesen nézett , de amikor meglátta a sakk-készletet, megértette Mestó szándékát, összehajtogatta az újságot s a hóna alá vette, ugyanúgy tett a kis, fekete kézitáskájával, fogta a poharát és a sörét, ideszólt: „Ez mazochista! Már megint ki akar kapni! Gyerünk!”, és követteCarlofranco meg őket. Látta, hogy Mestó már a bejövetele előtt lerakta a vastag, barnára pácolt faasztal túlsó végére a karalábéval, zellerrel, petrezselyem zöldjével, sárgarépával és zöldséggel teli neccet. Leültek. Fél tizenegykor jött a felesége, mosolyogva elvitte a szatyrot. „Nemsokára megyek!”kiáltott utána Mestó, és puszit küldött a kezével. Este kilenckor hagyták abba. Amikor István és Carlofranco egyre ritkább találkozásain felmerül a „téma”, és ez a „téma” mindig fel fog merülni, mindketten mosolyogva néznek félre. Nem kérdik meg egymástól, hová, de tudják jól

 
Tánczos G. Károly: Kocsmai miniatűrök 73.(Élők, holtak, félholtak…)
Írta: Tánczos G. Károly   
2012. szeptember 30. vasárnap, 12:23

4.(Sakkozók 2. – Pista és István)

Másnap nyolckor, amikor Carlofranco bejött, már javában játszottak, és úgy viccelődtek egymással, úgy piszkálták, hergelték egymást, mintha évek óta barátságban élnének. Mestó odébb húzódott s Carlofranco leült a pad végére. Később többen jöttek nézni, kibicelni. Az évek alatt óriási tábora alakult meccseiknek. Még olyanok is, mint Carlofranco, akik nem nagyon értenek ehhez a sporthoz (tudománymondta István, játék, művészetmondta Pista) élvezettel nézték. Általában gyors partikat, kétperceseket játszottak. Szereztek egy sakkórát, és csapkodták rendületlenül. Hamar kialakult a szokásrendjük is: hétköznap késő délutántól késő estig, legtöbbször záróráig játszottak, de előfordult, hogymivel a lebetonozott kerthelyiséget nem zárták, csak a padokat, a hamutartókat és nyáron a napernyőket vitték be – a küszöbön ülve vagy a kerítésnél állva tovább is folytatták.

 

Most hétvége van. Délelőtt. A műköves Sanyi szerint a tízezredik partijukat játsszák a kerthelyiség napernyője alatt. Mestó törökülésben ül, István normálisban, mármint, ahogy egy padon szokás. Mindketten széles karmozdulatokkal emelgetik a bábukat. István hüvelyk-, mutató- és középső ujját lecsüngetve magasra, már-már a feje fölé emeli jobb karját, s tartja, amíg ki nem ókumlálja a következő lépést. A figurához is e három ujjával nyúl, jobb karját magasba emeli, tartja egy darabig,aztán lassan helyezi a kiszemelt négyzet fölé, ott a bábu fejét csóválgatja, s hirtelen csapja a fehér vagy fekete kockára. A máskor önálló, öntörvényű Pista egyben-másban idomul viselkedéséhez, mozdulataihoz. Mi nézzük őket, nevetünk velük vagy éppen rajtuk, hozunk, ha kérnek, italt nekik.

 

Akadt persze, aki undorodva fordult el tőlük, megbökte a szomszédja könyökét s suttogott: „Nézd azt a két hülyét! Nemhogy dolgoznának!” Barátaimhoz nem jutottak el ezek a szavak, de amennyire megismertem őket, ha eljutnak is, fütyültek volna rájuk. Főleg István, aki, ha formában volt, kegyetlen humorral tudta megszégyeníteni, aki azt megérdemelte. Még Mestót is, pedig ő nem érdemelte meg. Őt nem szavakkal, hanem a győzelmekkel: italban játszottak, és volt, amikor István 300-nál több kiskonyakot nyert tőle, persze csak tizenvalahányat vasalt be rajta. Mert nagyon szerette Pistát, és ismerte szegénységét.

 
Tánczos G. Károly: Kocsmai miniatűrök 72.(Élők, holtak, félholtak…)
Írta: Tánczos G. Károly   
2012. szeptember 20. csütörtök, 07:18

 

3.(SakkozókMestó)

pár éve (több, hisz pár éve annak van, hogy Mestó végérvényesen kiköltözött innen) egy szombat délután Mestó bejött. Szétnézett, köszöngetett, megkérdezte Carlofrancótól, mit iszik, és odaállt mellé, mert akkoriban még a magas bárasztalokhoz hasonlító berendezés volt, olyan talponállós. Mestó csak tekingetett kifelé meg hátrafelé. Carlofranco kérdésére ezt a választ adta: „Valakit, aki tud sakkozni.” „Én tudok egyről.” Mestó szemében lázas fény csillant. Carlofranco akkor már ismerte Harsányi István szokásait, napirendjét. „Holnap vasárnap, ugye? Akkor hét órakor lemegy újságot, Népszabadságot és Népsportot venni, hét tízre itt lesz.”

[A következők egy része egyesek számára ismerősnek tűnhet, de csak egyeseknek, és csak tűnhet, ezért leírom. Mestó költő volt. Ideje, hogy nevén nevezzem: Halmai Istvánnak született, költőként felvette a Bányász vezetéknevet. Barátja (barátom, barátunk) adta neki ezt, ami bizarrabb, játékosabb és egyénibb, mint a Mester. Mestó költő volt, meg író, meg filozófus, meg szociológus, meg munkásőr, meg tanár, előbb egy szakmunkásképzőben, aztán a főiskolán, majd valami intézetnél valami vezető.  Utolsó éveiben biztonsági őrként dolgozott. A Malomárok, s különösen István barátsága némi megnyugvást adott örökké háborgó lelkének. Egy kulturális lap főszerkesztő-helyettese is volt, abban közölte regényének részleteit. A kíméletlen a Kazinczy tevékenysége előtti nyelvállapotot imitálta, amivel enyhén szólva nem számíthatott közönségsikerre. A regény első részletének utolsó bekezdésében írta: „Majd asztán mentünk a Ferentzel ostáblával játszani meg veresbort inni a tavernába Siga báttyámhoz.” „Tudod, ki az a Ferenc?” – kérdezte. Carlofranco sejtette, sőt biztos volt benne, de ismerte barátja gyerekes boldogságát, amikor egy feladat elé állítptt embernek ő adja meg a választ, ezért megjátszotta a tudatlant. „Nem.” Mestó felnevetett. „Ferenc? Hiszen naponta találkozol vele!” „Feladom, ki az?” „Hát István!” „Akkor miért Ferentz? Kinek, minek higgyek, az életnek vagy az irodalomnak?” Mestó felemelte fejét, összehúzta szemeit. „Nekem higgyél, Karcsikám!” „Az ostábla meg a sakk?” „A mai ostáblát már sakktáblán játsszák, de a középkorban másképp. Tudod, mi a lényeg? Az egész mindenséget modellálja ez a játék! , mi?” Carlofranco nem kérdezte, ki az a Siga báttyám, de arkhimédészi hévvel megjegyezte: „A taverna biztosan a Malomárok!” „Így van, barátom!” és vállon veregette.]

 
Tánczos G. Károly: Kocsmai miniatűrök 71.(Élők, holtak, félholtak…)
Írta: Tánczos G. Károly   
2012. szeptember 20. csütörtök, 07:07

 

2.(Kerekezők)
 
Bár a hétvégék kivételével nem reggeli esemény, kezdjünk egy emblematikus képsorral! Azzal, ahogy a köpcös Nagy Imre kerékpárjával megtesz a kocsma előtt egy tiszteletkört, majd leszáll, lelakatolja a biciklit. Ez szíven ütött, amikor először láttam. „Dehogynem bízok bennetek, de megszoktam, hogy zárom, mert olyan helyen dolgozok, ahol ez szükséges!”
 
Voltak más kerékpáros részvevői is a Malomárok körül kavargó mitológiának. Az egyikük Sia. „Szia!” – akarta mondani találkozásaikor, de így jött ki a száján. Egy idő után ráragadt, mint név! A világháborút (nem Sia alatt) megjárt, masszív kerékpárja volt. Ő maga nem volt masszív, sőt már délelőtt is tolta járművét.
 
A másik, a hórihorgas, mélyhangú és harcsabajuszú Szinok Józsi csak hazamenet nem ült a kerékpárra. A műszakjától függően hajnalban vagy délután vidáman kerekezett. „Jó reggelit mindenkinek!” – köszöntött be éjszakai műszakját bevégezvén, és friss kenyérrel, zsömlével kínálta a törzsvendégeket, jelentést adva a Halló, halló! sorozatbeli „franciául beszélő angol rendőr” szlogenné vált mondatának.
 
Kocsmai miniatűrök 70. (A szentély)
Írta: Tánczos G. Károly   
2012. szeptember 07. péntek, 06:27

Egymás mellett fekszünk az ágyon. A törött lábú feleségem könyökére támaszkodva a laptopon dolgozik valamit. Én – a félbéna félvakcsukott szemmel hallgatom a tévét. A Gyilkos elméket adják. Az egyik dialógusnál megkérdem az asszony, hogy hol játszódik a jelenet, egy lakásban, egy hétköznapi helyen? Kató odanéz.

 
- Nem. Egy kocsmában.
 
Tánczos G. Károly: Kocsmai miniatűrök 69.
Írta: Tánczos G. Károly   
2012. szeptember 01. szombat, 07:23

(Élők, holtak, félholtakEmlékképek egy egri kocsma művészeti és sportéletéből)

Ez az írás eddig sehol nem jelent meg. Évekkel ezelőtt elküldtem ugyan egy „folyóirat” szerkesztőségének, de válaszra sem méltattak. Hiába, a kisváros, az kisváros! A hosszú szöveget tördeltem, s némileg – no, nem az elutasítás miatt! – átdolgoztam. Választhattam (mivel szabad, vagyok, szabad,  -bad, -bad!): e sorozatba rakjam, vagy a Carlofranco segédmunkás esetei közé. Ide kéredzkedett, hát ide raktam. Még egy: az írás megszületése óta az élők száma tovább csökkent (pl. Siával, Molnár Janival…).

1.(Preambulum)

A Malomárok a nyolcvanas évek vége felé nyílott meg. Épülete, amely több intézménynek is helyet adott, a kilenc- és tízemeletes lakótelepi házak között gyöngyszemnek számított. Volt, aki ékszerdoboznak, s volt, aki elvarázsoló kis kastélynak nevezte. Igen, az életünket felvidítja, felcicomázza, egy-egy időre átlényegíti, amit benne lehet venni, kapni, szürcsölni, pityizálni, nyakalni, vedelni! Van egy felső szintje, falépcső vezet oda. Az emeleten egykor biliárdasztal is volt. Carlofranco néha játszott, de leginkább iddogált ott. Lent persze többször! Elmúltak azok az évek! A biliárdasztalt rövid idő, talán két év után elvitték, a felső szintet is lezárták. Pincéje, számottevő udvara nem volt, nem zajlottak kugli- vagy lengőteke mérkőzések. A játék- és nyerőautomatákat nem tartom sporteszközöknek, így többé nem kerülnek szóba. Cserregésük-berregésük, zakatolásuk, gépzenéjük, csengetésükamelyek oly gyakran szirénként csábították Mestótzavaró kicsit, de idővel észre sem veszi az ember. A fejenként mindössze három pénzérmét igénylő snóblin kívülmelynek nagymestere Győr Tibi volt – lehetett más sportot is űzni. Tartottak sakk-készletet (bár néha a városi bajnokságon szereplő kocsmai csapat tagjai a sajátjukat hozták el), malomjáték táblát figurákkal és több pakli magyar kártyát!

 

Az épület a bővítések, emeletráépítések során (melyek oda vezettek, hogy 2007. óta tőszomszédja a Verigának) nem veszített előkelőségéből, de egy kocsmát vendégserege, a törzsvendégek gárdája, és a személyzet habitusa, hozzáállása tesz vonzóvá, vagy taszít el magától. Ennek a két tényezőnek az összhangja, harmóniája megvolt egyszer. (Tulajdonképpen kétszer volt meg, de azt a szót olvasni olyan szörnyű lett volna, és az egyszer mesei és melankolikus!) Azóta Carlofranco is kikopott belőle.

 
Tánczos G. Károly: Kocsmai miniatűrök 68. (Egy tragédia és egy bűn)
Írta: Tánczos G. Károly   
2012. augusztus 20. hétfő, 05:42

 

A 66. miniatűrben említett „három deci fehérboros” Zsolti édesapja meghalt. Ez tragédia azok számára, akiket ő szeretett, s akik őt szerették. A hírt én is tragédiáként éltem meg, pedig sohasem találkoztam vele, de barátom olyan erővel jellemezte többször is szívósságát, akaraterejét, meg nem alkuvását, szóval erényeit, hogy közvetve nekem is pótolhatatlan a hiánya. [Nem mellesleg, nem is másodrangú jelentőséggel bírónak szánva megjegyzem, hogy Zsolti kívánságára és a feleségem tudtával a temetés napján itt, minálunk „az öreg bányász egészségére” megittam 2 deciliter vörösbort.]  Zsolti a második éjszakán megkérte feleségét, Zsuzsát és kislányát, Nikolettát, hogy válasszák ki maguknak Nagyapa Csillagát a végtelen égi térben. Megtette ő is. (Másik gyerekük, Patrik Zsolt a kétévesek „bölcs-tudatlan ártatlanságával” aludt a másik szobában.)  

 

Zsoltinak van egy talált, fekete, fajtakeverék, gyönyörű kutyája, Lédi, akit megmérgezett valaki (senki, senkiházi). Édesapja halálának harmadnapján! Zsolti esküdözött, hogy meg fogja bosszulni a családja, s édesapja emléke ellen elkövetett bűnt. Nem ezt tette. Állatorvost hívott, s a kutya túlélteAz események közepén Nikoletta az ölébe ült és megkérdezte: „Apa, most Lédinek is kell választani egy csillagot?”

 
Kocsmai miniatűrök 67. (Egy barát meghalt)
Írta: Tánczos G. Károly   
2012. augusztus 08. szerda, 07:22
Egy barát meghalt. Egy barát, aki fontosabb számomra, hogysem berakjam az Akik már túl vannak a dolgon című sorozatba, aki  „már-már barát cimborámból”  nemesedett baráttá,  ésemberi sorsemlékké. Az abszolút szabadság állapotába, a halálba merevedett.
 
 [Emlékszel, mennyit kacagtunk, mit röhögtünk a Sanyi, Sanyikámon, amire rögtön válaszoltál ugyanazzal a Haumannos hanghordozással: Karcsi, Karcsikám? Röhögtünk lóságunkon. (Meddő jóságunkon?)]
 
 Meghalt egy barátom, vele együttmúlt ifjúságom s férfikorom egy darabja, kertjükből a diófa, vele az árnyéka. Kiürültek kétdecis – leggyakrabban rumos – üvegeink, amelyekből Szolnokon munkakezdés előtt, Újszászon a diófa alatt, s ki azok a söröskorsók is, amikből réges-rég nem a diófa törzsének dőlve iszogattunk.   
 
[Fia, László (Lacika) táviratából: „Tudom, hogy hosszú évek óta nem tartották a kapcsolatot, de ha néha fölmerült az ön neve, édesapám tisztelettel és szeretettel beszélt önről, egy olyan barátról, akivel élmény volt együtt gondolkodni.”]
 
És az egri Vallon Sörözőben kiürült a stampedli rumos pohár, a Borsodi Világos sörösüveg is (ami az újszászi Köbányait helyettesítette). Ezeket családom kérésének, orvosaim tiltásának ellenszegülve én ittam meg az emlékére, én, az 55 éves, amennyi Czétényi Sándor volt.
 
 
 
 
 
 
 

 barát meghalt. Egy barát, aki fontosabb számomra, hogysem berakjam az Akik már túl vannak a dolgon című sorozatba, aki  „már-már barát cimborámból  nemesedett baráttá,  ésemberi sorsemlékké. Az abszolút szabadság állapotába, a halálba merevedett.

 [Emlékszel, mennyit kacagtunk, mit röhögtünk a Sanyi, Sanyikámon, amire rögtön válaszoltál ugyanazzal a Haumannos hanghordozással: Karcsi, Karcsikám? Röhögtünk lóságunkon. (Meddő jóságunkon?)]

 Meghalt egy barátom, vele együttmúlt ifjúságom s férfikorom egy darabja, kertjükből a diófa, vele az árnyéka. Kiürültek kétdecisleggyakrabban rumosüvegeink, amelyekből Szolnokon munkakezdés előtt, Újszászon a diófa alatt, s ki azok a söröskorsók is, amikből réges-rég nem a diófa törzsének dőlve iszogattunk.   

[Fia, László (Lacika) táviratából: „Tudom, hogy hosszú évek óta nem tartották a kapcsolatot, de ha néha fölmerült az ön neve, édesapám tisztelettel és szeretettel beszélt önről, egy olyan barátról, akivel élmény volt együtt gondolkodni.”]

És az egri Vallon Sörözőben kiürült a stampedli rumos pohár, a Borsodi Világos sörösüveg is (ami az újszászi Köbányait helyettesítette). Ezeket családom kérésének, orvosaim tiltásának ellenszegülve én ittam meg az emlékére, én, az 55 éves, amennyi Czétényi Sándor volt.

 

 

 

 
Kocsmai miniatűrök 66. (Andi Hall)
Írta: Tánczos G. Károly   
2012. július 08. vasárnap, 08:19

 

Ne tévesszen meg senkit a cím, nem Woody Allan Annie Hallját imitálom, mertbár tagadhatatlan a hasonlóságtulajdonképpen távoli a rokonság, mivel én eredetileg h-val szándékoztam írni a családnevet, sőt igeként szerettem volna mondattá formálni, így: „Andi hall.” Továbbmegyek: Andi hall és beszél. Okosan. És tömören. Legyen itt egy példa. Zsolti felől érdeklődök, volt-e most itt? (Látom, hibásan kérdeztem: „Volt-e itt mostanság?”) „Melyik Zsolti?” „A szemüveges, a hegesztő, a…” Andi: „Á, a három deci fehérboros? Még nem, de percek kérdése. Éjszakás volt.” „Igen, tudom!”
 
Már többet is tudok. Róla. Magamról.
 
Egyébként meg: hall=terem, kastély stb., vagy „magyarán” hall.
 
Kocsmai miniatűrök. 65. (Nyeszlett veréb...
Írta: Tánczos G. Károly   
2012. július 03. kedd, 05:50

 

(Nyeszlett veréb, csökött baglyok, avagy a dolgok állása
Függőlegesen hosszú rövid szöveg.  
A veréb: Juhász András
Pipi: Farkas János
a szóló: Barta Károly
a baglyok: mi – Ú. H. ’98 márciusa)

Dr. Moretti Magdolna pszichiáternek

Sokan kinevetik.

 Felnőtt emberek nevetik ki.

Pipi szól: „Melyikőtök különb nála, a nyeszlett, nagy szemű,

asszonybirizgáló orrú barátomnál? Barátom vagy ugye,

Bandikám?”

A megszólított arcán nem látszik az elvörösödés.

 Arca eredendően vörös.

Morog valamit.

Nevetés.

Aztán csend.

Nem szólunk.

„Meg akarok halni” közli szárazon, halkan.

Arca, szeme, termete olyan, mint előbb volt. Amikor kinevettük.

Néha igyekszik visszavágni.

„Rád borítom az asztalt!”

„Miért foglalkoztál az asszonyommal, mikor kapált?”

A szóló a többiek felé kacsint.

A meglett férfiak kuncognak.

Félnek, hát nevetnek.

Egyikük mormol: „Te hülye… te bolond! Te… te én!”

Az utolsó szót suttogja.

Félünk.

Kint szennyes a .

 

Oldani próbálom.

Melléülök. (Két deci fehér, két szál cigi.)

„Miért akarsz meghalni?”

„…”

„Hol laksz?”

„Itt, meg ott. Eladták fölülem a házat.”

„Dolgozol?”

„Aha! Mit gondolsz, mit fizetnek?”

Nem válaszolok.

Rám néz. Bólint.

Pipi szól: „Melyikőtök különb…”

 

Nappali menedékhely.

Hamarosan itt az éj.

A sötét.

Most még együtt vagyunk.

De jön az éjszaka.

Abban szétszóródunk.

Nyirkos ágyainkban dideregve várjuk, hogy reggeledjék.

Akkor majd…

 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

9. oldal / 16

új-iVisz

 

Üze-net

"Akinek két ruhája van, az egyiket adja oda annak, akinek egy sincs." Lk 3.12

Sziamagyarország!

Nyomj egy sziát!
A megnyíló ablakban láthatod
a sziák számát.

Közös ivisz-regények

A leghatalmasabb szuperhős
Zulejka

3 szavas mese

Sziasztok smiley
Ez egy jó játék, szabályok:
-csakis 3 szóból állhat amit írsz,
-kétszer nem írhatsz egymás után,
-az "a"betű nem számít szónak.

Én kezdem:
Egyszer volt hol...

Ki van itt?

Oldalainkat 134 vendég böngészi

Bejelentkezett tagok

Nincs