Szórd szét kincseid -
a gazdagság legyél te magad.
(Weöres Sándor)

Tánczos G. Károly: Kocsmai miniatűrök 133. (Muzsika)
Írta: Tánczos G. Károly   
2014. augusztus 24. vasárnap, 23:02

Éppen tizenöt és félszer hallgattam meg John Cage 4’33” című darabját, amikor dörömböltek az ajtón. Kinyitottam. Egy közeli ismerősöm belém kapaszkodva, a magas küszöböt káromolva lépett be. Kezet fogtunk. „Mit csinálsz?” „Magnót hallgatok.” A sáros cipője miatt csak a szobám ajtajának keretébe kapaszkodva hajolt be. „Normális vagy te?Nekem mindegy. Öltözz, indulunk!”  „Hová?” „Te tényleg hülye vagy! A kocsmába! Ma van a születésnapom.” Átöleltem. „Az isten…” „Mást csinál veled, ha nem sietsz!” Siettem. Meglepetésemre elmentünk a Szamovár, a Fakocsma mellett is. „Melyikbe megyünk?””Oda.”. És az úttest túlsó oldalán kb. száz méterrel álló „objektum” felé mutatott.  A Tinett Sörözőben hangos üdvrivalgás fogadott minket. Pontosabban őt, mert egy-két emberen kívül senkit nem ismertem. Egész nap ittunk, ettünk, marháskodtunk.

 

Rátérek a címre és Dezső félkövérrel szedett kérdésére. Igen, normális vagyok! Bizonyságul keressék meg Cage művét a Youtube-on.

 
Tánczos G. Károly: Kocsmai miniatűrök 132. (Morzsák…– D. Laci – rendhagyó miniatűr)
Írta: Tánczos G. Károly   
2014. augusztus 15. péntek, 08:06

Zoli, mi és a véletlen kivételével, nem hiszem, hogy sokan ismerték a Vallon vendégeit.  Kivéve egyet: Domány Lászlót, akit elvileg az egész ország megismerhetett. Előadóművésznek definiálja magát. Nincs időm megrajzolni karakterét, de megtette ő a Csillag Születik, a Megasztár, az X-Faktor szereplőjeként. Önök is élvezhetik akár néhány produkcióját, akár interjúit, ha gépükön a nevére kattintanak.

Jó szórakozást!

 
Tánczos G. Károly: Kocsmai miniatűrök 131. („Anarchisták”)
Írta: Tánczos G. Károly   
2014. augusztus 08. péntek, 08:10

Alkalmanként (általában társaságban, mert ott nem volt ismerősöm) betértem a Betűz nevezetű kocsmába is. Azon a péntek késő délutánon egyedül mentem. Köszönésemre talán csak a pultos válaszolt, pedig jócskán volt vendég. Főként fiatalok, akik ide jöttek be, míg ki nem nyitott a MÁS klub. (Ebben csak egyszer jártam, amikor a MagyarÁllamvasutak együttes – melynek két tanítványom is tagja volt – meghívott. Hogy a kép teljes legyen: zűrös ügyek miatt bezárt a MÁS, EGAL néven működött egy darabig, ma már ő is a múlté.)

 

Odakéredzkedtem az egyetlen háromnegyedig telt asztalhoz.  A 80-as évek végét írtuk, a fiúk színesre festett, különböző alakzatú frizurákat s ennek megfelelő öltözéket viseltek.

Volt köztük egy idősebb, konszolidáltabb kinézetű férfi is. Ilyen testközelben még nem találkoztam ilyenekkel, megkérdeztem: „Kik vagytok?” „Anarchisták” – válaszolták. Elmosolyodtam. „Mit tetszik nevetni?” („Ez se anarchista frazeológia!) „Inkább punkoknak néztelek benneteket.” „Hát ez a kettő nem ugyanaz?” „Igen, sok közös vonásuk van, de a punk kevésbé igényes, mondhatnám kései dadaizmusnak vagy másnak is, és nagyon sok benne az öncélúság, önmutogatás. És a legfontosabb, hogy a punk szinte kizárólag „zenei” jellegű”. Megkérdezték, mi a foglalkozásom s egymásra néztek, amint meghallották, hogy tanár.  Rövid csend lett.

 

„Bizonyára ismeritek Bakunyint, a leghíresebbet, Kropotkint, de legalább Jaroslav Hašeket. „Aki a Švejket írta? Olvastam.  Ő is anarchista volt?” „Az ám, a javából, persze az orosz fogságban kommunista lett, amíg hazatért.” Ekkorraazegész anarchista társaságrámfigyelt. Egyikük a „konszolidáltabbnak kinéző férfit” kereste szemével,dehiába, szellemivezérükeltűnt. „Jellemző!” – szólt, aztánvallott. – „Tudja, tanár úr, mi egytől-egyik gimnazisták vagyunk, csak péntek délutántól szombat hajnalig vagyunk… mik is? Nemsokára nyit a MÁS, nem jönne velünk?” Egymásik: „Mindent fizetünk!”

Csupánabbaegyeztembele, hogyaközeliboltbólvásárolt Kövidinkábólés Zöldszilvnibólkoccintottam és ittam velük. Természetesen üvegből.

 
Tánczos G. Károly: Kocsmai miniatűrök 130. (Aprólékok innen-onnan)
Írta: Tánczos G. Károly   
2014. július 26. szombat, 07:29

Megvilágosodás

Ismét a Malomárokban! A Sovány vigasz című miniatűröm 1997 áprilisából való. Éppen azt olvasta egy közeli ismerősöm, akinek a nevére nem emlékszem már, csak annyit tudok róla, hogy szinte tökéletesen kerek fejű, általában mosolygós férfi, balesete előtt a karhatalomnál szolgált, szerette nézni a Spektrum tv állatokról szóló műsorait, és 1998-tól Apcon él(t). Végzett az olvasással, de nem csukta be az újságot, bámult maga elé s félhangosan, áhítattal, alig hallhatóan megismételte írásom befejező három szavát: Sankó, Sankó, Sankó…   

Azt hiszem, ekkor értettem meg, hogy mit írtam.

 

Különbség

1999 egyik délutánján álltunk szokott asztalunk mellett a Malomárokban. A „bemelegítő” kis konyak és a borsodi sör megtette hatását: István (Harsányi) elővette diplomata táskáját és visszaadta a Vizeim valahányadik fejezetét is tartalmazó Újszászi Híradót, amit tegnap adtam oda neki fénymásolásra. „Tudod – mondta kaján mosollyal –, mi lehetne a következő sorozatod címe? Vizeleteim!” Nem tudom, milyen arcot vághattam, ő gyengén hátba vágott s fizetett egy fröccsöt.  „Most haragszol?” – kérdezte. Nem haragudtam. Megszoktam már.

 

Emancipáció

Folyik (folyt) a vita a Vallonban, hogy a férfi, vagy a nő (az stb. elismerve, de törölve) felsőbbrendű? Nem részletezem az érveket, ellenérveket, és a nevek közül is csak egyet emelek ki, Őri Janiét. Ő volt az, aki belesuttogott a fülembe. „Engem nem érdekel, mit hadovál ez az okos társaság! Május 19. Ivó napja! Nekem minden nap május 19!” És kacsintott. És itta kisfröccsét. Egy hajtásra.

 

Medvebőr

Zoli hívott telefonon egy újabb „világmegváltó” ötlettel.

„Ne igyunk előre a medve bőrére!”

Rögtön jött a válasz: „Miért ne? Utána már minek!” Röpke szünet. „Tudod mit, Karcsikám? Igyunk előre is, utána is meg közben is!”

 

 
Tánczos G. Károly: Kocsmai miniatűrök 129. (Morzsák… – Az erdész gumis)
Írta: Tánczos G. Károly   
2014. július 18. péntek, 20:30

Szép dolog a lokálpatriotizmus, az (általában a szülő-) helyhez való ragaszkodás.  Akkor is, ha már a múlté. Fekete András nyírségi eredetű, Nyíregyházán vagy ahhoz nem messzire született. („Szégyelld magad, hogy még ezt se tudod! – mondja, és mondja szülőfaluját is, amelyet rendre elfelejtek, és már éppen kezdeném a szégyenkezést, mikor – talán huszonhatodszor – elkezdi ócsárolni a hegységeket, Egert, amire a másik oldalról az a válasz, hogy ha így vélekedik, maradt volna övéi közt, maradt volna meg tirpák (e területen a szó negatív jelentéstartalma az erősebb) erdésznek, vagy fogja be a száját. Feltántorog törzsszékéről, s kacsázó léptekkel távozik, mert… muszáj nekem ezt részleteznem?) [Eszembe jut lét helyzetem, amit a Vizeimben úgy fogalmaztam meg: „Itt betolakodó vagyok, megtűrt jöttment, Újszászon áruló, szökevény.” Ez az érzés évtizedek óta is bennem él. Megértem Bandit.]

 

Tompa fényű, véreres szemének fénye a kisebbik, a kamasz fia, akit egyedül nevel.  Fittipaldinak nevezi, talán a sok gyerekkori rollerozás miatt. (Megesett, hogy a gyerek ezen „járművön” robogott be a Vallonba.

 

Szeme felcsillant, amikor egy földije tévedt be. Ha a „testvérem” ráért, akár órákig is eltartott társalgásuk, hát még ha ismerték is egymást a múltból! Olyankor volt könnyezés, ihaj-csuhaj, dáridó!  Szerencsére Bandi a Vallon melletti lépcsőházban lakott…

 

Akkor is könnybe lábadt a szeme, amikor kedvencéről, a Keresztapa című filmről „filozofált”. „Nagyon szép film! Benne van az egész világ…”

 

A triumvirátus darabokra hullása után (Nemes Lajos felesége halála után új társra lelt, Oszi és Bandi nem a nagyközönséget érdeklő ok miatt (Könnyű ezt mondani! Hányan de hányan érdeklődtek, hányan de hányan súgtak össze, pusmogtak! Rá jellemző módon Sanyi nem szépíti a történteket, én tapintatból nem beszélek.) Fekete András teljesen elhagyta magát.  A Szamovár/Vallon megszűnése óta nem találkoztam vele.

 

 
Tánczos G. Károly: Kocsmai miniatűrök 128. (Morzsák – Oszi 2.; A filozófus bohóc)
Írta: Tánczos G. Károly   
2014. július 01. kedd, 07:54

Miniatűrjeim 79. darabjának alcíme „Ezt is írd be… – a hangnem megadása” volt, főcíme: „Oszi 1.” Igen, ifjabb Oszlánczi Sándor olyan is volt. No, nem halt meg, csupán törzshelyünk megszűnte óta mindössze egyszer találkoztunk a Verigában. Két-három közhelyes mondatot váltottunk. Már a Malomárokban is találkozgattunk, de kapcsolatunk itt (ez mindörökké a Szamovár/Vallont jelenti) szilárdult meg, amikor oda adtam neki a Vizeim silányabb, könyvben is megjelent változatát. Könnyezett, mikor értelmezte, megköszönte a kapott élményt, de leszidott, hogy a „három testőr” közül egyedül neki nem adtam egy példányt. Hiába mondtam, hogy nekem se maradt. „Még ennek az analfabétának is adtál! Fogadom, el se olvasta!” Fekete („Gumis”) Bandi kényszeredetten mosolygott. „Nem volt időm, de el fogom!” Hogy tényleg elolvassa, nem tudom már meg. (De ne temessük el a lehetőségét!  Hogy szokták mondani? „Soha ne mondd, hogy soha”?)

 Mára Oszi is Morzsák… közé került, s közelmúlt lassacskán régmúlttá öregszik bennem.

Néhányan a vendégek közül valóban csak a bohócot látták meg benne, aki sildes sapkájával az orrnyergén, vagy a partvis nyelével homlokán egyensúlyozik, vagy három almával zsonglőrködik (Húsvét előtt kissé illumináltan tojásokkal kísérletezett. Szegény Andi nem győzte feltörölni a kövezetet.), vagy zöldséget beszél, kigúnyol egy-egy vendéget, önmagát. Van, ki megvetéssel hangosan nyilvánított véleményt, ő csak azokra reagál, amelyek „nem szeretem kolléga” (ezt a minősítést szívesen alkalmazta) szájából hangzottak el. Az esetleg kialakuló szócsatákban ő győzött, bár tisztában volt azzal, hogy a másik nem ismeri be, talán fel sem fogja vereségét. Ez az egyik oldala, az exhibicionista, olykor agresszívnak tűnő, olykor gyerekes, vállalt bohócság.

 Sanyi korábban apja építőanyagokkal foglalkozó cégénél dolgozott.  Volt felesége, két gyereke. Akkoriban sokszor találkoztunk, beszélgettünk, megismerhettem személyiségének egy másik, mélyebb rétegét. Ekkora emberismeretet, őszinteséget, logikus gondolkodást kevésszer tapasztaltam. A mostani alcím az idő tájt fogalmazódott meg bennem. Személyiségének általam vélt lényegét igyekeztem megfogni: a sokszínűséget. Igaz, ő mindig tiltakozott („Túlértékelsz! Csak egy olcsó bohóc vagyok!”), de láttam, jólesett neki, ha filozófusnak neveztem. Szakított az apai céggel, szabadságra, önállóságra vágyott. Legutóbb egy holland fuvarozási vállalat alkalmazottjaként kamionnal, egyedül a kocsiban járta Európát. Néha hónapokig nem jött haza.

 A bohóc a lelke mélyén magányos ember is.

 

 

                                                                                                              

 
Tánczos G. Károly: Kocsmai miniatűrök 127. (A patkány és a lányok és a fiúk)
Írta: Tánczos G. Károly   
2014. június 29. vasárnap, 09:53

Megszűnt a Vallon Söröző, Zsuzsa után Andi is távozott a Verigából, a jelenlegiben csak a tulajdonos, Józsi és a pultos Timi maradt a régi személyzetből. Más-más kocsmát találva maguknak, szétszóródott a Szamovár törzsvendége (azért használom a Vallon „születési nevét”, mert szinte mindegyikünk így hívta), közülük sokkal azóta sem találkoztam vagy csak  a köszönésig tartott a kommunikációnk, néhányuknak már a nevét sem tudom.  Megfakultak az emlékek is. Megfakultak, de nem tűntek el, mint azt bizonyítja az alábbi történet, amelyet Anditól hallottam. Szereplői nevére nem emlékszem, mivel nem is találkoztam velük soha, és különben is a tanulságot hordozó sztori a lényeg. Úgy fogalmazok majd, mintha Ő mesélné el, persze kevésbé ízesen, mert Andit hallgatni mindig élmény volt, úgyhogy meg se próbáltam felvenni vele a versenyt.

 

 „Albérletben laktam. A lakótársam is szakmabelinek mondta magát, de a kollégái semmi jót nem tudtak róla mondani, pedig, higgyétek el, igyekeztek. Szóval egyik alkalommal a műszak végén megyek haza, de már útközben éreztem, hogy nagyon kell pisilni. Szerencsére nem messze volt az akkori munkahelyem az albérlettől. Berohantam a WC-be, lehúztam, amit ilyenkor le szoktak húzni. Már majdnem leültem, amikor egy patkány bukkant elő! Képzeljétek el ezt a helyzetet! Ijedtemben a lehúzott cuccban kirohantam, becsaptam a WC ajtaját. Még arról is megfeledkeztem, hogy miért indultam. Felhúztam a nadrágot és átszaladtam a lakótárshoz, s elmondtam, mi van. Ő  –  ismernétek kellene –  közömbösen csak annyit mondott: Zavard ki! Irtózok a patkányoktól, szinte ordítottam: És ha akkor jött volna be, amikor te mész vécézni? Vállat vont: Bepisiltem volna, de szerencsére nem én találkoztam vele! Hagyjál aludni! Ez a közöny még jobban felmérgesített. Szemét vagy! – és becsaptam az ő ajtaját is, pedig nem vagyok egy csapkodós típus. Nem mertem bemenni a szobámba, féltem, hogy ott is egy patkány fogad.

 

Percekig törtem a fejem, mire eszembe jutott egy megoldás. Igaz, hogy késő éjszaka volt már, mégis felhívtam jó pár fiú ismerősömet, akikről tudtam, hogy nekik csak most kezdődik az élet. Először viccnek vették, egyikük-másikuk gúnyolódott velem, aztán hallották, hogy komolyan beszélek. Négyen eljöttek közülük. Kettőről már a túlzott pacsuli illata, pontosabban bűze jelezte, hogy hátsó szándékkal jöttek. Nem tudom, mit gondoltak rólam. Ők érkeztek elsőknek, nyugtatgattak, aztán csendre intettek, s a WC-ajtóhoz tapasztották a fülüket.  Biztos meghallották a patkány mozgását, mert elsápadva visszaléptek. Nagyon nevetséges tud lenni egy pipogya férfi, hát még kettő, majdnem felnevettem. Szerencsére megjött a másik kettő, akik komolyan kezdtek a munkához. Kértek egy seprűt, én mutattam, hogy bent van a fürdőszobában, bocs’, azt elfelejtettem mondani, hogy a WC és a fürdőszoba egy helyiségben volt. Egymásra néztek. Az egyik kinyitotta bejárati ajtót, kiküldött bennünket. Hogy mi történt bent, csak a rövidesen kiiszkoló patkány jelezte, meg az, hogy az egyikük szólt, hogy nyugodtan bejöhetünk, a patkány valószínű, hogy a WC-ből mászott fel, a szobámat is átvizsgálták, semmi okom a félelemre. Mondanom sem kell, hogy másik két nyámnyila piperkőc ekkorra már eltűnt.

Kijött a lakótársam, szétnézett. Úgy látom, miden rendben van. És visszabújt barlangjába.

A fiúk felajánlották, hogy itt maradnak. Majd kanasztázunk vagy römizhetünk is, felváltva osztunk, esetleg aki nem játszik, alhat is egy ideig. Úgy is lett, de előtte kimentem pisilni az udvarra. Az egy srác őrködött, nehogy patkányba botoljak megint.”

 

Emlékszem, jót mulattunk a történeten, némelyikünk önmagát is nevette.

 

 
Tánczos G. Károly: Kocsmai miniatűrök 126. (Frici)
Írta: Tánczos G. Károly   
2014. május 28. szerda, 10:48

Írtam már róla becenevén szólítva, itt az ideje megtudni „törzskönyvezett” nevét! (És még többet is róla.) Poczok Frigyesnek hívják. 65 esztendős kőműves.

 

Alacsony ember. A minap Harangozó Laci megkérdezte tőle: „Nem ültetett fel senki?” Frici reagálása: „Nem érem fel a pultot!” (Egyébként feléri, de tény, hogy ülve szereti iszogatni fehér kisfröccsét, kisfröccseit.)

 

Értelmes ember. „Vannak kerek gondolataim a szögletes fejemben.”

 

Szellemes ember. Egy agrármérnök ismerőséről így beszélt: „Integetett, mint egy hajótörött.” Máskor megjegyezte: „Meleg van, mint a csirkekeltetőben!” A rossz pálinkát úgy nevezi: „magzatelhajtó”.

 

Ennyi legyen elég!

 

 
Tánczos G. Károly: Kocsmai miniatűrök 125. (Az időről)
Írta: Tánczos G. Károly   
2014. május 12. hétfő, 14:27

„Te is nagyapa lettél, kisfiam?” – kérdezte Frici.

A Lugasban.

 
Tánczos G. Károly: Kocsmai miniatűrök 124. (Titokban iszik)
Írta: Tánczos G. Károly   
2014. április 10. csütörtök, 07:18

 

Évekkel ezelőtt arról beszélgettünk, hogy mennyire utáljuk a zugivókat, akik nem merik vállalni – végső soron – önmagukat. „Mi bezzeg!” – és koccintottunk. Poharaink összecsendülése idézte fel bennem Varga Karcsit, a szőke Indiánt, az italozó újszászi kőművest, akit nagyon szerettem és becsültem, akiről többször írtam már. Ő az imént kárhoztatott típust „majdnem embereknek” nevezte, a fenti magatartást pedig a finoman kimunkált (nem akartam a cizellált jelzővel megjátszani a fejemet) szókapcsolattal jellemezte: „Loppal piel!” Gondolkozzanak el rajta!

 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

3. oldal / 16

Üze-net

"Akinek két ruhája van, az egyiket adja oda annak, akinek egy sincs." Lk 3.12

Támogatók

Adományozók



Baudolino, Voodoo, Rosa, Satyusek, Kriszta, Klára70, Jarilo, BágóAranymaszat, Teri, hancyka, Era86, andi0110, ketrin6miki70, inestimi, Blondie, kunlord87, Domingo, Márti, Abszolút0, Holle anyó, sugarymarta, perecz, Erzsike, Ypszilon, pompom, Bara, Mykiman, kordasnemarika, davide_organist, BenCry, Sövi,, Timi, Timi anyukája, Ákos fia, Mónika, Tibi, Olgi és sokan, sokan mások...

Sziamagyarország!

Nyomj egy sziát!
A megnyíló ablakban láthatod
a sziák számát.

Közös ivisz-regények

A leghatalmasabb szuperhős
Zulejka

3 szavas mese

Sziasztok smiley
Ez egy jó játék, szabályok:
-csakis 3 szóból állhat amit írsz,
-kétszer nem írhatsz egymás után,
-az "a"betű nem számít szónak.

Én kezdem:
Egyszer volt hol...

Ki van itt?

Oldalainkat 257 vendég böngészi

Bejelentkezett tagok

Nincs