Kisolgának a 32. miniatűrömhöz fűzött hozzászólásából  idézek: „A képlet szerint ebben a virtuális világban is úgy működnek a dolgok, mint az „igaziban”: a lányok, asszonyok a konyhában serénykednek, miközben a férfiak a kocsmahivatalban a napi rituálét végzik. Itt szerencsére nincs házsártoskodás, hogy már megint hol voltál ilyen sokáig!”

Van jó néhány ismerősöm, aki férfi, s aki tud, sőt szeret „konyhában serénykedni”, szeret és tud főzni, akár mosogat is, pedig egészséges a felesége. Ez úgy tűnik, hogy a férfi nemet védem, mentegetem, ezért rátérek mondandóm lényegére.

Becsületükre legyen mondva, vannak – itt, bent is – italkedvelő nők. Lányok, asszonyok. Tapintatból, és ismerve az e kérdésben kialakult előítéletet, nem írok neveket.

A női vendégek között nagyobb a szórás életkor tekintetében, mint a férfiaknál: közöttük több a fiatal és a középkorú. Ha isznak rövidet, általában édeset, s bár van, aki, sörözik és vodkázik, vagy konyakot öblít le sörrel, ám leggyakoribb italuk a bor, illetve a fröccs. Egy hűséges vendég egyszerre kér egy nagy- és egy kisfröccsöt. Ezt a „rituálét” ritkábban végzik a férfiaknál, de ebben is van kivétel! A férjek vagy büszkék asszonyaikra, vagy szemérmesen hallgatnak a témáról.

„Kedves Olgi!  Ezzel zárom… tudod, a műfaj kötelez. Jó teázást! Én is igyekszem. Karcsi”

Néhány éve nem dohányzom. Egy félreértés miatt, de „okos félreértés” volt a gyógyszeres kezelés segedelmével végbement változásom. Ha valaki azt mondja, örülök a dohányzást „csökkentő” (mindenesetre korlátozó, térben korlátozó) rendeletnek vagy minekhívjáknak, nagyon téved, mint az a „kolléga”, akitől január 2-án reggel megkérdeztem, hogy a kaszinókon kívül a börtönök is védettek-e, mire felháborodottan förmedt rám: „Könnyű neked viccelődni, te nem bagózol!” Nem vicceltem és nem könnyű!  

Számomra a kocsma illatának meghatározó összetevője (volt és marad, legalább emlékeimben) a dohányfüst. „Fel a fényhez dohány sűrű füstje száll” – énekelte Zorán. Szilágyi György Füstbe ment drámák című versbravúrjában olvashatjuk: „Népszínműben eresz alá, / hol a gazda üstje áll, / nem a fürge füsti fecske, / hanem Fecske füstje száll.” (A vers 1966-ban, a Metro-szám 1968-ban készült [A fiataloknak mondom: a Fecske az első magyar füstszűrős cigaretta neve.], amikor én már túl voltam a barátok közt, egy bokorban elszívott első cigimen.) A kocsmák később következtek. 2011 decemberének utolsó napján is hallottam: „Elszívok még egy fröccsöt!”

Ne értsenek félre, nem kételkedem a törvényhozói bölcsességben, de elszorult a szívem a kocsmaajtóból kinézve, látva a kint cigarettázókat, s noha jóval tisztább volt a benti levegő, szolidaritásból füstszagot képzeltem bele.

Végy néhány szegény embert! (Találsz belőlünk eleget!) Üljétek körül az asztalt! Kínálhatod őket karácsonyról maradt beiglivel. Játsszatok!

Sorban mondjatok kocsmával, italokkal, italozással stb. kapcsolatos fogalmakat, mondatokat. /A felkészüléskor böngésszétek át a Magyar szókincstárat, vagy más könyvet. Javaslom a netet is (pl. a google keresőt). /  Szerény segítségül küldök párat, amelyeket főleg a Vallon Sörözőben jegyeztem le (fel), (meg).

„Dühöngő, iroda, templom” – sokan ezekkel a szavakkal illetik a kocsmát. S ha templom, akkor az italozás „Istentisztelet, mise”. Apám a „bömbölde” szakkifejezést használta.

Szecskó Jani „fröcsikét” kér – a becéző, kicsinyítő alak ellenére –, nagyfröccsöt, míg Maci Laci (Szalontai István) a bor és a szóda arányának figyelembe vételével 1+1-et rendel, ha csak kisfröccsre telik neki, nagyfröccsöt (2+1-et), ritkán 3+2-őt („házmestert”), amikor arra. „Elvittek az ufók” – jelenti be Lajos (Bundás), utalva, hogy „áldott állapotba” került.

„Nem irigylem istent, hogy egy ekkora állatkertet kell igazgatnia „– sóhajt fel Bán Mihály Jani, s ránk néz. Ettől függetlenül megjegyzi: „Inkább az orromon legyen virág, mint a síromon!” Tóth Zsuzsa felpillant írásom olvasása közben. És szól: „Addig jó, amíg te írsz, nem a sírköves!”

Boldog jövőt!

A szürke gránitot utánzó, de lényegében fa pult rövidebb szakaszának végére a tulajdonos felesége – Ági – a talapzatával együtt 35-40 centi magas, aranyozott s láncba fűzött golyócskák „szalagjával”, néhány zöld, arany és egy lila üveggömbbel, szintén aranyló csengettyűkkel, végül egy ezüstöt idéző gömbbel és egy ugyanolyan színű dobbal feldíszített műfenyőt (lucfenyő-másolatot) helyezett el. Fölötte a fehér keretbe foglalt árlap. Mellette a gravírozott tükörre [erről máskor beszélek] simul, támaszkodik a tábla. Megkértem Andit, emelje le nekem. A 21x15 centiméteres, 3 mm vastagságú táblácska műanyagból készült és sárgaréz színű, illik a rozsdavörös falhoz. Aranyra festett madzaggal kötözték fel. Rajta fekete betűkkel felirat:

DOBÓ TÍMEA

A kocsmalátogató törzsvendégek, és a

Profi Team 96 Bt. vezetőségének döntése alapján,

a Szamovár Sörözőben, és a Veriga Sörözőben

eltöltött 10 Év munkájával kiérdemelte a

BÁMULATOS CSAPOS

címet

                                        Eger, 2008. január 07.

                                                                                   Profi Team 96 Bt. vezetősége

Kell ennél nagyobb elismerés a mostanság Józsi másik kocsmájában, a Verigában dolgozó egykori kedvencünknek? /A veriga szó egyébként cigányul karikát, szlovénul láncot jelent. Hogy miért választották ezt a nevet? Meg fogom kérdezni megint, mert egyszer már elfelejtettem./ 

„Áldás, békesség minden kocsmai lakosnak, különösen a Vallon Söröző és a Veriga Söröző vendégeinek!

Vannak, akiknek tetszenek ezek a miniatűrök, s nyomtatásban kívánják látni őket. Elsősorban az írásokban említettek – Anyám, Apám, Jakab Zoli, Rózsa Géza bácsi, Halmai Pista, és akikről nem tudok, persze kivételt képeznek.

Az első két és a 31. kivételével az írások megjelenésük szerint rendeződnek. Pontosabban semmi logika nélkül

Néhány gyakorlati megjegyzés: nem mindenkinek tudom a teljes nevét, s volt, aki kérte, hallgassam el azt, és van, aki nem érdemli meg a nevesítést.

 A megvalósított szerkesztésre azért volt szükség, mert a korábban – és nem ebbe a sorozatba készült – Baszikálban már utalok Vallonra, a Prológban hogy beszélek más kocsmákról is. Emiatt lett ilyen kacifántos (- 1., 0) a számozás.

Minden egyes írás a valóságon alapszik.

A többit megismeritek az eddig elkészült szövegekből.”

A megvalósítás technikai részét feleségem, Kató végezte el. Nagyon köszönöm Neki!

A fedőlappal együtt 14 oldal szöveget Jakab Józsefnek, e kocsmák tulajdonosának, s ezen felül a barátomnak ajánlottam.

 Még egy idézet, ami a – később megjelenő – 31. miniatűrt követi:

„Szentdélelőtt lévén abbahagyom, de nem fejezem be. Téma volt, van és lesz bővében.

Kellemetes Karácsonyt és Boldog Új Évet kívánok nekünk!”

És természetesen minden Olvasónak!

„- Lehet, hogy manapság úgy van, de amikor én a vágóhídon dolgoztam még nem úgy volt. Tudod, Karcsi bácsi [Tóth Pista mindig így nevez, noha majdnem egyidősek vagyunk. Nem merem megkockáztatni a múlt időt, pedig van annak már vagy tíz éve, hogy találkoztunk, és már akkor rokkantnyugdíjból élt, éldegélt.], még ez az Európa se volt akkoriban. Azok voltak a szép idők! Azok.”  Újszászon, mindkettőnk akkori törzshelyén, Pipi (Farkas János) fakocsmájában zajlik bennem ma is a beszélgetés. Ó, de sokszor felbukkan még ez a tér, a múlt tere! „- Tudod, Karcsi bácsi, hogy kell megölni egy lovat? Nem, ugye? Gondoltam.” (Nemet intettem, pedig legalább huszonháromszor hallottam már.) „- Akkor elmondom, de előtte igyunk!” Ittunk. „Először is a kötőfékkel rögzítjük a fejét, aztán egy zsákot húzunk a fejre. Erre azért van szükség, hogy az állat ne lássa, amikor meglendítjük a taglót. Mert, tudod, Karcsi bácsi, a lovak észrevesznek minden apró rezdülést és megijednek tőle. Olyan a látásuk.”  Szemembe nézett. „Látom, most kegyetlennek tartasz, de nincsen igazad. Hidd el, ha néha-néha élveztem is, amit csinálok, sajnáltam, sajnálom azokat az állatokat, a lovakat meg pláne szeretem, de ha én nem, taglóz más! . Ilyen az élet, Karcsi bácsi! Megértesz?” Igen, megértettem. Ilyen az élet és a halál. Taglózunk, taglózgatunk. És egyre többször élvezettel.

Többféle módon lehet kilépni a kocsmavilágból. Elhalni, mint tették azt néhányan, elköltözni, ami

(Hó híján a Vallon Söröző régi nevével, a teavíz-forraló duruzsolásával igyekszem megidézni a tél hangulatát.)

Az ünnep a kocsmában is ünnep. Itt talán még játékosabb a játékos ember, s talán jobban áhítja a csodát, még akkor is, ha tudja a belépő (betántorgó) fehér vattaszakállat, piros kucsmát, színházi jelmezbundát, és fehér tornacipőt viselő, a hátán jócskán kiüresedett puttonyt hordozó alakról, hogy Balogh Andris, a színész. Teljesen bizonyossággal mondom: hiszem, hogy legalább egyetlen pillanatig mindegyikünk a Mikulást látta! És ez a pillanat a lényeg! Télapó jött, holott a krampusznak lenne jelenése. Örülünk az egy szem szaloncukornak, holott érezzük, virgácsot érdemelnénk.

Zoli mondta telefonon – mint egy gyászjelentést, bár meglehet, csak én éreztem bele –, hogy bezárt

(Köv. folyt. és bef.) Malomárok, felsző szint, Halmai, én, italok, füst, zaj stb.