Szórd szét kincseid -
a gazdagság legyél te magad.
(Weöres Sándor)

Tánczos G. Károly: Kocsmai miniatűrök 151. (Advent)
Írta: Tánczos G. Károly   
2015. december 20. vasárnap, 12:23

Pusztulunk, barátom! – mondja, és kiemeli szatyrából a kétliteres műanyag flakont. A Manhattan mögötti szemetes kukák mellett állunk a gyámoltalanul szemerkélő esőtől ázottan. – Ne haragudjál már, hogy találkoztunk, de megláttalak a buszról, s mondok, karácsonyt kínálok, vagy mi, kívánok már Karcsinak, még ha megharagszik is! – Régi szokása szerint szabad kezével megragadja a karomat, aztán elengedi, cigarettáért kotorászik a zsebében. Megtalálja, mosolyogva kínál. – Ez csak próba volt! Kíváncsi voltam, emlékszel-e rá, hogy leszoktál! Jól van, jól van – válaszol a pillantásomra. – Igen, ittam már, nagy bűn ez? Nesze, igyál te is! Az legalább meglátszik, he, he! Milyen szakos is vagy? Történelem-földrajz, ugye?Nem földrajz, magyar! Voltam!Vagy! – Voltam! – Te tudod, te vagy a villanyszerelő! Érted? Merthogy… – Értem, Józsikám! – Ezt el is vártam tőled, de hogy folytassam, amit elkezdtem – te  meg igyál ám közben –, Kovács Pityu kezdte a Malomárokban, még az átkosban, ahogy máma nevezik, pedig nem is volt az, aki felkötötte magát. – És sorolja, sorolja, sorolja, egyre nagyobb súlyt zuhogtatva rám. – Elfogyott! Ez is meghalt – mutat a kétliteres műanyag flakonra. –  Nem sokat cicóztunk vele! – Hát nem. – Akkor én megyek is egy házzal tovább. Még egyszer kellemes karácsonyt, barátom! – Néktek is! 

 
Tánczos G. Károly: Kocsmai miniatűrök 150.
Írta: Tánczos G. Károly   
2015. július 20. hétfő, 06:35

Na, persze

                (Dézsányi Béla emlékére)

 

Itt ülünk a Szamovárban, Bélám.

A kocsmában, ami nincs már.

Csak az átláthatatlan üvegfal van meg a magyarosra rittyentett tábla:

NEMZETI DOHÁNYBOLT.

És a kilincs, és a küszöb.

A küszöb, melyet – megbeszéltük – soha nem lépünk át.

Sohasem.

Neked sikerült betartani a szavadat.

Nem, nem a Tabbacco Raod ez.

 

Együtt kergettünk legyeket le a pultról, és megóvtuk őket.

Mert megszerettük őket. Rokonaink? Erre összenéztünk és elnevettük magunkat.

Bélám, nem kell, hogy emlékezz.

Nem kell, de, de mégis…

 

Nincs gitárszó, a fémhangok immár üresen csörömpölnek.   

 
Tánczos G. Károly: Kocsmai miniatűrök 149. (Szövegbe csomagolt italok)
Írta: Tánczos G. Károly   
2015. június 15. hétfő, 06:30

 

     -        A te korodban? Nesze, itt egy fél Courvoisier! Hatékony a kurvák felcsípésénél.

-      Nem, én azt vallom: bourbon az igazság, bourbon a vigasz! Egyébként meg, minek nevezted azokat a lányokat?

-      Jó, legyenek prostik! Proszit!

-        Iraki a csaj?

-        Nem, török.

      A színpadias felvezetés után egy szobába jutunk, ahol egy férfi, nevezzük Áronnak, és egy Máriának elnevezett nő beszélget.

 

-        Nem kell azért elszamorodni, leányka! Ismered a mondást: „Nem a keményfa szú rágta meg!” Ne szamárkodj! Egyszer te is férjre találsz.

-        Mit jelent az a szólás?

-        Hát, hogy az idő minden lyukat befoltoz. Kábé. Hogy a bánatod elmúlik.

-        Te quilakoltatnád a szívemet? Pörére vetkőztetnéd a lelkemet!

-        Nem föltétlenül a lelkedet!

-        Gazember! – sziszegte Mária és Áronhoz bújt.

A férfi megsimogatta a haját.

-        Az én kósher rymám vagy! 

      A nő megpaskolta a száját.

-        Rima az anyád malaga!

-        A haver muterja jó bőr.

-        Mi az, féltékennyé akarsz tenni?

-        Kiskegyelmed ok nélkül lenne féltékeny.

-        Már nem szeretsz?

-        Nem arról van szó! Egyszerűen nem akarok szürke barát maradni!

      Mária igyekezett másra terelni a szót.

-        Egy kis lamur, cicám? – érdeklődött a minap a Kövi.

      Áron nem reagált, Mária félénken szólt.

-        Ez a Kövi dinka!

-        De hát nem is néger!

-        Akkor dilinyós!

-        Ó, te ló! Pontosabban gyönyörű kancácska.És a Paál, inka?

-        Ő is dinka! Igyunk valamit!

-        Jó! Sorolom a kínálatot, vagy stílszerűbben vinálatot! Először is, ezer bor közül választhatsz!

-        Egyszer a sauvignon foglak, de elég egy is! Arra kérlek, ne ereszd re, mert a szomjazástól megfájdul a torkom!

-        Kumisz dolog, de a Negro gyógyítja! Elég a tréfából! Itt az idő! Must vagy noah!   Olaszrising? Kéknyelű (inglisü Bluelingis”)?

-        Nagyon furmintos észjárásod van!

-        Döbrögi hárslevelű? És az alkoholizmus kotálya, amiből húzzák nekünk a cigányok, s amitől a szebbik a vérpadra küld engem… 

-        Ki az a szebbik? Biztosan egy másik nő!

      A férfi unta az örökös féltékenykedést.

-        Nem, csak egy gyatra, miniszoknyában feszengő transzvesztita!

      Mielőtt elmérgesedett volna a helyzet, kopogtatás nélkül, teátrálisan belépett Csaba, a színész.

-        Daru madár fenn az égen – énekelte, ha azt éneklésnek lehetett nevezni.

      Mária félhangosan szólt.

-        Ez a Csaba? Gyöngye az emberiségnek! Mindig inna a jámbor, pedig, úgy hírlik, őrzik jól a készletet.

      A mámoros színész prózában folytatta.

-        Ki mer lottózni, mikor Warwick komoly?

      Kuncogást hallott maga mögött, sejtette, hogy tévesztett, ám nem esett kétségbe, sőt a malőr egészen felvillanyozta, deklamált, mintha Beckett Godot-jából Lucky monológját mondaná.

-        A siller szemben ne pisáljunk, kérem!  Abrakadarka, legyen alacsonyabb a hab szintje! A zöld szilvániában készítenek-e bort szilvából? A piálás tényleg a temetőbe whisky? Vigyázz, a kapun csengő van. Ó, portósan nem adom fel, míg egy darabban látsz!  Ez a műszaké lesz, ha jól dolgoznak! Ez a műszaké lesz, ha jól dolgoznak! Ez a műszaké… ah!

      Egy széles karlendítéssel meghajolt és távozott.

      Áron fejezi be a szöveget.

-        Mint a nagy Levin jakóban!

     Mária egy mélyet sóhajt.

 
Tánczos G. Károly: Kocsmai miniatűrök 148. (Morzsák... - Pillanatnyi elmezavar, vagy kísért a múlt?)
Írta: Tánczos G. Károly   
2015. január 14. szerda, 10:42

Lányom betegségének kezdete, helyesebben a családterápia megkezdése után megfogadtam, hogy a gyógyulásáig szeszes italt nem iszok. Az a betegség néhány év után elmúlt, de követte egy másik. Egy súlyosabb. Tartottam fogadalmamat. Lányom abból is kilábolt, de akkor meg én kerültem ismét kórházba, kórházakba. Egy komoly műtétet hajtottak végre rajtam.

 

„És javaslom – mondta a műtétemet elvégző orvos, miután aláírta a zárójelentést, s recepteket –, hogy naponta igyon meg egy-két deci nemes vörösbort! Azt nem kap receptre, de Egerben biztos talál majd!” „És ne felejtse – búcsúzott a pirospozsgás, jó kedélyű ápolónő – a vörösbort!”

 

Hónapokig rágódtam mondataikon, mert tudtam, milyen következményekkel járhat, ha újra a pohárhoz nyúlok. Végül így döntöttem: 6 és félévet meg tudtam állni teljes absztinenciában, és gyógyító hatású a vörösbor, megihatom azt az egy-két decit.

 

Aliz, aki már jó ideje a Vallonban dolgozott, belépésemkor már a tonikos üvegért indult a raktárban álló üvegajtós italhűtőhöz, mert megszokta, hogy azt iszok, de leállítottam. Rendeltem.

- Egy fél gint és egy korsó sört kérek!

 
Tánczos G. Károly: Kocsmai miniatűrök 147. (Balatoni nyarak 2. – Szigliget; Könyörgés; Jókívánság)
Írta: Tánczos G. Károly   
2014. december 24. szerda, 14:41

Ez az ocsmány valami, amely télnek hazudja magát, ami még silány ősznek sem fogható fel, és az időjósok vizionálta fehér karácsony akaratlanul is a nyárba kényszerít, a balatoni nyárba, Szigligetre. Csoporttársunk bátyja adta kölcsön üdülőjét. Az elrendezkedés, holmink kipakolása után, megcsodáltuk, amit kell az ilyen festői környezetet, és nyugovósa hajtottuk kissé kótyagos fejünket. Másnap, fél tíz tájt, mint az szabad (azt akartuk hinni, de tudtuk, nem vagyunk azok) egyetemistához illik hárman vagy négyen elindultuk. Ma (12. „hó” 17-én) felhívtam Zolit és „tisztáztuk”, hogy a lányokon kívül csak hárman indultunk: Zoli, Lóczy Pista és én. Hová?

 

 [Ami ezután következik, röstellem leírni, oly közhelyszerű, minden jóravaló italos átélt vagy hallott élménye.]

 

Sose találnák ki: pincét keresni! Nem kellett sokáig keresgélnünk, megszólított bennünket egy padon pipázó öreg. „Mi járatban, jóemberek? Még sose láttam magukat!” Bemutatkoztunk válaszolva kérdésére is. „No, hát akkor jó helyen járnak – állott fel –, jöjjenek velem a fiatalurak!” Mentünk, mintha szuggesztív hatása lett volna a bácsinak, de valószínűbb, hogy a másnaposságunkat igyekeztünk a „kutyaharapást szőrével” naiv elméletét ismét igazolni. Az öreg egy enyhén lejtős, meglehetősen hosszú és hűvös pincébe vezetett. Ácsingózva néztük a kisebb-nagyobb hordókat. „Várjanak, rögvest gyertyát gyújtok! Ne fogyjon az áram, meg barátságosabb így, nem? Üljenek, no, le!” Négy egydecis poharat tett az asztalra, a lopóval vörösbort szívott fel, majd kiöntötte a poharakba. „Egészségünkre, fiatalurak! Úgy igyanak, hogy ez saját termesztésű és készítésű nedű!” Valóban jó volt a bora, gyorsan behörpintettük. Keveselltük, kértünk még. „Csak csínján!” Huncut mosollyal hozzátette. „Nem gondolják, hogy sajnálom!” Töltött és beszélni kezdett. Mit beszélni, mesélni! Szülő- s éltető falujáról, annak múltjáról, hagyományairól.. Eközben a szeme sarkából figyelt bennünket. Még egy decit kértünk tőle. „Maguk tudják!” Amikor fizetni akartunk, ekképpen utasított el: „A vendégeim voltatok, fiúk! Így már régen beszélgettem ilyen jót. Menjünk, szívjunk el egy pipát. Tudom, vissza fogtok még jönni!” Noha mi cigarettát szívtunk, de a másik dologban igaza lett, két nap múlva tényleg ugyanott ült és pipázott. „Fiatalurak, tanultak-e a tegnapelőttiből?” Igen, a hirtelen hőmérsékletkülönbség a pince hűse és a ránk zuhanó forróság között s az ital kifektetett minket az árokpartra. Az öreg elmondta, hogy ő vonszolt árnyékba. (Vettünk három litert, fizettünk, kicsit beszélgettünk, s mentünk dolgunkra.)

 

Bő lére eresztve – elnyújtva, mint a jó háziasszony a rétestésztát – írtam meg ezt, bízva abban, hogy az alapötlet kicsinységét kárpótolja a szöveg minősége. (Ah!)

 

A könyörgés:

Ó, áldott (Csokonai V. M.), ó, dicső (Petőfi S.) természet, adj hóval teli, igazi telet (én)! Azért ne szibériait!

 

KELLEMES KARÁCSONYT!

 

 

 
Tánczos G. Károly: Kocsmai miniatűrök 146. (Közeledik a Mikulás)
Írta: Tánczos G. Károly   
2014. december 06. szombat, 08:45

Valószínűleg sok fehér és viszonylag hosszú szakállas sorstársammal együtt halljuk közeledtét. Kultúránkban ez a véleménynyilvánítás nem korlátozódik december elejére.

 

Ha gyerekek szólítanak így, csak mosolygok. Évekkel ezelőtt a szomszédos általános iskola fiataljai közül néhányan a kerítéshez jöttek és megkérdezték: „Bácsi, nem maga a Mikulás?” „Nem, én a Télapó vagyok!” Akikmegértették, nevettek, aki nem, azok is, hogy le ne maradjanak. Ugyanígy reagáltam a jóindulatú megszólalásokra, mint például a fiatal, kulturált cigány üzletemberére, aki a már járni és beszélni tudó unokahúgának Télapóként mutatott be a Vallonban. A gyönyörű kislánynak megengedtem, hogy megsimogassa szakállamat.

 

Más a helyzet a középiskolás generációval, szavaikból kihallik a gúny, néha a rosszindulat. Nem vagyok könnyen sértődő ember, de nagy ritkán válaszolok egy-egy gonoszkodó beszólásukra: „Én legalább megértem ezt az életkort, mi biztosítja, hogy ti is?” Némelyik elszégyellte magát, mást bosszantott, hogy merészeltem válaszolni, káromkodni kezdett… Mondom, gimnazisták, a „jövőnk zálogai”, valójában megbocsátok nekik, én is voltam kamasz.

 

A legordenárébb, legsekélyesebb a középkorúak „humorizálása”, ezekre nem felelek. Volt egy eset, amikor ezt a taktikát választottam. „Mi van, süket vagy?” „Igen” – és mentem tovább. A „beszélgető partnerem”, nem tudta mire vélni, hogy társai kinevetik.

 

Persze akadnak ismerőseim, sőt idegenek között is, akik komolyan megkérnek, hogy játsszam el gyereküknek a Télapó szerepét, és nem sértődnek meg, amikor visszautasítom.

 

András napján erről is beszélgettünk a Lugasban. Kifakadtam: „Tele van már a hótököm [nem saját nyelvi bravúr] ezzel a mikulásozással! Miért nem Lev Nyikolajevics Tolsztojnak, G. B. Shaw-nak, Szolzsenyicinnek, akár Ho Si Minh elvtársnak csúfolnak, vagy mint Mirkovszki Tomi, Karl Marxnak!” Bóta Bandi megjegyezte: „Téged nem fognak az unokáid se Mikulásnak, se másnak nevezni, mert tudják, hogy te vagy.” „Csak azt nem tudják még, hogy ki vagy mi az a Mikulás, ha úgy tetszik, Télapó. Alig múltak hét hónaposak.” „Ez igaz, de később is érvényes lesz!” „Ez is igaz! Isten éltessen még egyszer!” „Nekem ez az egy is elég!” „Igaz, igaz” – helyeselt Cila, mint Raksányi Gellért a Ványadt bácsi című Csehov paródiában.

 

Abban is egyetértettünk, hogy kapjon minden gyerek ajándékot, mert – nem nagyzázásiból, idéztem Csokonait – gonosz erkőlccsl senki sem született”. „Igaz, igaz!”

 

 

 
Tánczos G. Károly: Kocsmai miniatűrök 145/C (A félfelvonásos harmadik harmada, szóval vége)
Írta: Tánczos G. Károly   
2014. december 01. hétfő, 22:44

F Egyenes beszéd! Biztos ott lesz a Marlon Brando, a Gerard Philipe, a James Dean, Depardieu, Delon. Netán Brinkmann doktor…

N Hogy ott lesznek-e, azt nem tudhatom. A meghívókat elküldtem. Nem is ez a gond. Hely van. Dögivel.

F Akkor mi a baj, kedves?

N Ne mondjon ilyet egy özvegynek!

F Tud még valami újat?

N Mire céloz? Látom a szemén, hogy céloz valamire.

F Utoljára katona koromban céloztam.

N Öreg hiba!

F Mondja már, mi baja velem? Felfújja magát, mint egy pulyka!

N Pávián!

F Palotapincsi!

N Pókmajom!

F Papagáj!

N Pézsmatulok!

F Pettyes vízicsibe!

N Patkány!

F Milyen patkány?

N Mint a többi.

F Komolyan gondolja?

N Mit?

F Hogy patkány.

N Azt mondtam volna? Sérti?

F Ó, egy csöppet sem! Csak azon töprengek, hová dugjam el pikkelyes farkamat.

N Szégyelli? Pedig jól áll!

F Ebből elég! Mondja már meg, mi a baja velem!

N Nem szeretem az olyan férfiakat, akik megerőszakolják unokahúgukat, még ha nincs is!

F Látja ezeket a sebhelyeket, ezt a tetoválást? A börtönben szereztem.

N Mutassa! De szép! És milyen megható! Egy nyílvesszővel átlőtt szív, benne egy monogram, lehulló vércseppek. Kinek a monogramja?

F Az enyém.

N Ez a beszéd! Esteledik.

F Ilyenkor, vasárnap, az emberek kimennek a korzóra, a tópartra…

N Az előbb még kedd volt, vagy szerda.

F Múlik az idő, asszonyom. Maholnap itt a tavasz. Visszajönnek a fecskék…

N A gólyák…

F A verebek.

N Lesz itt ricsaj a születésnapomon!

F Nem holnap van a születésnapja?

N Dehogynem! Az idén holnap, de jövőre tavaszra esik.

F Hát akkor boldog születésnapot, asszonyom! Egy puszit se kapok?

N Hajolt már maga kút fölé, nézett már patakba?

F Ne is folytassa. Brando. Marlon Brando. És ha, mondjuk, becsuknám a szemét arra az időre?

N Minek, hisz így is csak foltokat látok!

F Akkor mire vár?

N Kérdezni azt tud! Nem bánom, egye fene!

F Mint a mesében: a királylány megcsókolja a békát.

N Maradjunk a realitásnál: két varangy megpuszilta egymást.

F Téved, asszonyom! Ön…

N És a tükör? A megboldogult neje?

F Régen volt. Ön megszépült, asszonyom!

N Igazán? Vajon mit szólna Marlon Brando, ha most látna?

F Vell, vell!

N Ez meg mit jelent?

F Olyasmit, hogy „Et már döfi!”, hogy „Éppen ilyennek képzeltem!”

N Hagyja abba! Miért akarja nekem bemocskolni Marlont?

F Brando.

N Mit mond?

F Brando. Marlon a keresztneve.

N Honnan tudja? Ott volt a keresztelőjén?

F Amerikában úgy szokás.

N Nekem így is jó! Maga akkor is rosszindulatú!

F Most éppen miért?

N Nem képzelhetett ilyennek! Annál sokkal, de sokkal jobb ízlése van, ha nem tudná! Úriember!

F Idefigyeljen, maga Marlon Brando után sápítozó ostoba…

N Orángután.

F Tessék?

N Mondom, orángután. Természetesen nőstény. Sose fogjuk megérteni egymást.

F Elszomorít.

N Szomorú. Én igazán nem akartam. Bocsásson meg, ha tud!

F Miért ne tudnék? Ha én…

N Vigyázzon!

F Ha én egyszer…

N Nem mindenki tud megbocsátani csak úgy, ukmukfukk.

F Értse már meg!

N Mit?

F Én meg tudok bocsátani!

N Az unokahúgának is?

F Az istenit magának! Tisztáztuk, hogy…

N Látja, nehéz. Nagyon nehéz.

F Micsoda?

N ……………

F Asszonyom!

N Nagyon ragaszkodik ehhez?

F Hölgyem, az egekre kérem, figyeljen rám! Én meg-bo-csá-tok ma-gá-nak!

N Nemes. És mit, ha szabad érdeklődnöm?

F Hát… például Marlon Brandot.

N Mi köze van magának őhozzá?

F Elfelejti, hogy tudok angolul?

N Meg négerül.

F Úgy van.

N Akkor mondja nekem azt úgy: a tikkadt nyári napsugárözönben úszó arany búzamező közepén hervadó kankalin!

F Ezt speciel nem tudom.

N Kár. Pedig… már-már… azt hiszem… szóval… meg tudtam volna bocsátani.

F Ez biztos?

N Hazudtam én valaha is magának?

F Hol rontottam el?

N A verebeknél. Nem kellett volna.

F A kurva életbe!

N Ne keseredjen el! Még minden jóra fordulhat. Vagy rosszra. Hány óra?

F Húsz negyvenkilenc.

N Mennyi?

F Délelőtt huszonhárom negyven.

N Mondja még egyszer!

F Hat hetvenkettő.

N Mondja!

F Negyed huszonöt.

N Bátran!

F Megállt az órám.

N Olvassa le a Napról!

F Lement.

N Akkor a Holdról!

F Fél három… háromnegyed hét… harminckét óra nullahat.

N Hány óra, uram?

F Vízszintes tizenkettő, vízszintes tizenkettő!

N Folytassa!

F Tízmillió-hatvanháromezer-négyszázhuszonhat és fél óra, asszonyom!

 

Mondják, mondják, de hiába: a függöny jelzi, hogy VÉGE.

 

[Befejeztetett Kecskemét külvárosában, Petőfivárosban az úrnak/elvtársnak kb. 1984., maximum ’85. esztendejének tavaszán vagy őszén – azóta aludt –, Zoli és Zsuzsa komfortos faházában Zoli Remington írógépén, két ujjal (az egyik – a bal –) a Shift volt. (A kétujjas módszert még nem sikerült kinőni.)]

 

 

 
Tánczos G. Károly: Kocsmai miniatűrök 145/B (Az abszurd félfelvonásos második harmada)
Írta: Tánczos G. Károly   
2014. december 01. hétfő, 10:14

F Hol van a két gyerek?

N Hát tud róluk?

F A Marlon Brandok örökké áének és mindent tudnak. Nos, hol a két gyerek?

N Istenem! Hogy van az amerikaiul, hogy nincs gyerek? Nincsenek.

F Hogyhogy nincsenek? Az előbb még…

N Mit kérdez folyton? Nincsenek, és kész! Megnyugodott? De miből gondolja, hogy Marlon Brando tud a gyerekekről? És miért hiszi, hogy pont azzal kezdi? Idejön, fölém hajol, néz, néz…

F …és elfogja a hányinger.

N Lehet, hogy igaza van. Mondja, maga mindig ilyen tökösen őszinte?

F Csak mással szemben, asszonyom.

N Ne mondja! Ez isteni! És miket szokott magának füllenteni?

F Például, hogy én vagyok a Marlon Brando.

N Ne ízléstelenkedjen! Az már foglalt! Legyen más!

F Adjon tippet.

N Talán Radzs Kapur?

F Az a csóró indiai? Nem túl hízelgő!

N Honnan tudjam, mekkora hazugságot képes elviselni! Felőlem lehet a Roger Moore vagy a Schwarzenegger is! Ha elbírja.

f Nem kell föltétlenül színész.

N Reménytelen. Mondja, erőszakolták már meg magát?

F Úgy érti, a padláson?

N Vagy a börtönben.

F Honnan veszi, hogy voltam börtönben?

F Honnan veszi, hogy voltam börtönben?

N Minden valamirevaló férfi volt börtönben. Legalább egyszer.

F Az imént úgy nyilatkozott, hogy nem tart igazi férfinak.

N Nem kell elkeseredni! Még lehet. Nagyanyámról is csak 52 éves korában derült ki.

F Valóban?

N Jó, 58-59 lehetett. Látja, nem akarom becsapni.

F Az már születéskor kiderül, hogy férfi vagy nő az illető.

N Ez igaz, de amikor megszületett, még nem volt a nagyanyám. Világos, nem?

F És hihető.

N Megint a kétely! A szepszis vagy micsoda. Teljesen begubózik, mint a… mint a szőrös lábú gatyásméh!

F Szép légivadász!

N Szélhajtó küsz!

F Százlábú!

N Szúfarkas!

F Szarvasmarha!

N Szuronyos istállólégy!

F Honnan tudj?

N Mit?

F Mindegy.

N Nem úgy van az! Nincs titkolózás, uram!

F Igaza volt. Tényleg voltam börtönben.

N No, látja, megy ez! Politikai? Ááá, maga? Zsebmetsző? Azokat nehezen kapják el. Rablógyilkosság?

F Hideg, hideg!

N Mondja hát! Ne izgasson!

F Erőszak. Nemi!

N Jesszusom! Maga? Egy rablógyilkosságot még csak-csak kinézek magából, de hogy erőszak! Ráadásul nemi! Meséljen!

F Az unokahúgom 14 éves volt…

N Szép kor. Az igazi!

F Falun laktunk. A rokonok elmentek otthonról, rám bízták a lányt.

N Úgy is kell! Kordában tartani őket! Viszketett neki, mi?

F Nem. Béna volt. Bottal járt.

N Az még nem mentség! Kikezdett magával.

F Nem! Nem tudom, mi tört rám akkor. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy a melleit fogdosom.

N Mint az az igazi férfihoz illik. A lány meg hagyta.

F Nem. Kiabált, hogy ne, meg hogy segítség.

N Ez annyit tesz, gyere, hódíts meg, tegyél magadévá!

F Betömtem a száját egy kendővel…

N Sállal jobb lett volna!

F …felkaptam…

N Milyen erős maga!

F …és bevittem az istállóba. Ledobtam a szénára.

N Ő meg rögtön széttette a lábát.

F Nem. Ki kellett kötnöm a jászolhoz. Erős volt, pedig…

N És… és…?

F Csupa vér lett minden. Mint a tikkadt nyári napsugárözönben úszó arany búzamező közepén nyíló lángvörös pipacs.

N Milyen szépen mondta! Persze ilyet Marlon Brando sohase tenne.

F És a Roger Moore se.

N Se a Schwarzenegger!

F Még tán Radzs Kapur se.

N A jázminokról miért nem mesélt?

F Miféle jázminokról?

N A faluban két dolgot szeretek, azt, hogy soha nem történik semmi, és a jázminokat. Aznap sem történt semmi a falunkban, amikor a bika kitaposta az uram beleit. Ha látta volna, hogyan kúsztak fel a belek a szőlő- meg babkarókra, a tornác oszlopaira! A jázminok pedig csodálatos illatot árasztottak! Csupa béke és derű a falu.

F Ellentétben a városi élettel, amely sivár és lehangoló.

N Ahogy mondja.

F Ezek szerint maga most özvegy.

N Már miért lennék özvegy?

F A férje… a bika… a belek a karókon… a jázminok…

N Ja, igen. Szép volt.

F Gyereke sincs!

N Honnan tudja?

F Maga mondta.

N Akkor nincs. Ahogy magának unokahúga.

F Miből jött rá?

N Akinek van unokahúga, az nem erőszakolja meg. Csak az, akinek nincs.

F Nincsen. És már nem is lesz. Soha.

N Ne keseredjen el! És ne veszítse el a tartását!

F Igaza van. Ha 40 évet kibírtam húgocska nélkül, ezt a hátralevő néhányat is elviselem.

N 40 éves! Esetleg 42, vagy 45! Fiatalember létére itt ül egy kocsmában, és a nem létező unokahúgát izélgeti!

F Vasárnap van. Nézze a pulton lefolyó bágyadt, sárga napfényt, olyan, mint az olvasztott sajt. Így csak a vasárnapi nap tud viselkedni.

N Hogyhogy csak ketten vagyunk?

F Odakint kedd van, esetleg szerda. Munkanap.

N Ne idegesítsen! Hétfőn lesz a születésnapom! Meg akarom ünnepelni!

F Ne aggódjon! Múlt kedd van. Esetleg szerda.

N Hála istennek! Nagyon megijesztett! De biztos ebben?

F Mit is mondott az előbb?

N De biztos eb…

F Előtte!

N Nagyon meg…

F Előtte!

N Hála is…

F Még előtte!

N Meg aka…

F Ez előtt!

N Hétfőn lesz a születésnapom.

F Na látja! Nem azt mondta, hogy hétfőn volt, vagy, hogy ma van, hanem azt, hogy lesz! Ne aggódjék!

N Kedves. Szívesen meghívnám, de…

F De?

N Nem akarom.

 
Tánczos G. Károly: Kocsmai miniatűrök 145/A (Az élet dele –az abszurd félfelvonásos első harmada)
Írta: Tánczos G. Károly   
2014. november 27. csütörtök, 20:57

Szín: Lepusztult kocsmabelső

Szereplők: Férfi (F), 35-40 éves. Csúnya

                  Nő (N) 30-35 éves. Csúnya

 

F Megboldogult első feleségemre emlékeztet. Roppant lelkierőre volt szüksége, hogy tükörbe nézzen. Ez persze a tükörre is vonatkozik.

N No, maga se egy Marlin Brando!

F Marlon.

N Mit mond?

F Marlon. Marlon Brando. Így hívják. Marlon Brando. O-val. O, mint oktogon, oktaéder, orgonavirágzás. És természetesen orángután. Nőstény.

N Ismerkedni akar? Teszek én a maga o-ostoba megjegyzéseire, orrszarvú!

F Oposszum!

N Okapi!

F Ostoros garnéla!

N Osztriga!

F Ordenáré!

N Olyan!

F Milyen?

N Mi milyen?

F Azt mondta, olyan.

N No és, ha azt mondtam! Biztosan okom volt rá-

F Oka. Kaluga folyója. Vízszintes 12.

N Oda ne rohanjak! Hogy maga milyen művelt! Kár, hogy így néz ki! Bezzeg a Marlon Brandi!

F Brando. Marlon Brando. Úgy hívják. O-val.

N Tudom. Mit akar ezzel?

F Semmit. Iszik valamit?

N Naná! Miért mondta rám, hogy ostoros garnéla?

F Maga meg azt mondta, hogy…

N Az más! Egy jól nevelt férfi nem mondhatja egy hölgynek, hogy ostoros garnéla! Még ha olyan is!

F Milyen?

N Mi milyen?

F Már másodszor mondja, hogy olyan.

N Másodszor? Istenem, hogy múlik az idő! Lassan beköszönt az ősz. Elköltöznek a gólyák, a fecskék, a verebek, a cinkék.

F Azok nem.

N Mit mond?

F A verebek meg a cinkék nem költöző madarak. Maradnak.

N De ha megfagynak és lehullanak a fáról, miként a könnycsepp orrunk hegyéről, az olyan, mintha elköltöznének.

F Nem olyan.

N Hát milyen?

F Más.

N Azt szeretném, hogy maga udvaroljon nekem!

F Mit beszél?

N Olyan szépen tudja mondani, hogy más. Meg hogy vízszintes 12! Nekem még soha senki nem mondta, hogy vízszintes 12!

F Fiatal még. Mondhatják.

N Azt szeretném, ha maga mondaná!

F Már mondtam.

N Mondja még egyszer! Nem, kétszer! Nem, tízszer! Ezerszer, mint a mesében. Mondja tízmillió-hatvanháromezer-négyszázhuszonhat és félszer!

F Nem mondom.

N Kegyetlen. Van gyereke?

F Lehet.

N A gyerek az élet sója. Nem, cukra. Méze. Nekem kettő is van.

F Fiatalabbnak néztem.

N Tizennégy éves voltam, amikor a nagybátyám felcsinált. A padláson.

F Szörnyű!

N Az, de én élveztem.

F Puff neki!

N Aztán jöttek a gyerekek. Tudja, négyen lettek volna, de mondom, az sok, kettőt elvetettem. Pedig aranyosak voltak azok is. Ott, a mikroszkóp alatt. Az egyiknek a tikkadt nyári napsugárözönben úszó arany búzamezők közepén nyíló égszínű búzavirág szeme volt.

F Ne mondja!

N Tán nem hiszi?

F Előfordul az ilyen.

N Milyen?

F Mi milyen?

N Milyen fordul elő?

F Nem értem.

N Az előbb azt mondta, hogy ilyen.

F No, és ha azt mondtam! Biztosan okom volt rá.

N Beképzelt.

N Kifaggat, kicsúfol, a szemembe nevet! Érzéketlen. Azt hiszi, mer fizet egy italt, magának mindent szabad? Azért, mert férfi?

F Ne haragudjon.

N Az igazi férfi mindig hisz a nőnek.

F Én hiszek magának.

N Igazán? Mindent? Maga olyan jó!

F Figyeljen csak! Víz-szin-tes ti-zen-ket-tő!

N Hogy van ez amerikaiul?

F Csak angolul tudok, meg négerül.

N Mondja angolul!

F Várjon… Ööö… 12 az tvelv, a víz vóter, vóter…, vóter level. Megvan, level tvelv.

N Level tvelv, level tvelv. Ez biztos?

F Egészen biztos.

N Istenem! Ha majd eljön, és azt a varázslatos tekintetét a szemembe fúrja, amitől persze én rögtön elalélok, fölém hajol, félresimítja fülemről a tincset, és azt súgja… Mit is?

F Level tvelv.

N Level tvelv, level tvelv. Istenem!

F Kiről beszél?

N Marlon Brandoról, ki másról? Biztos tud angolul, ha maga tud!

F Meghalt.

N Kicsoda?

F A Marlon Brando.

N Nem igaz! Most láttam a moziban!

F Au csak film.

N Azt hiszi, nem tudom, hogy az csak film? Akkor se halt meg!

F De.

N Nem.

F Mindenesetre elköltözött.

N Az nem ugyanaz! A Marlon Brandok sose halnak meg!

F Jó, legyen igaza! Jön Marlon Brando, odahajol magához, mélyen a szemébe néz, és megkérdi: Ver ár tu csildren?

N Mi ez? Szeretlek? Nem, az ájlavjú. Mit jelent ez? Mit mond nekem a Marlon Brando?

 
Tánczos G. Károly: Kocsmai miniatűrök 144. (Balatoni nyarak 1. – Kevert, Zoli, Scepanovic és én)
Írta: Tánczos G. Károly   
2014. november 26. szerda, 10:02

Az egyetem utolsó előtti nyarán kötelező volt a „szakmai gyakorlat”. Kötelező, de nem annyira, hogy Zolival Zamárdiban el ne kódoroghassunk egy mindent áruló kisboltba. Besorolhattam volna ezt az írást a rövid italokhoz szólókhoz – hiszen kevertet, sok kevertet ittunk –, de a múltból előbukkanó gyönyörű balatoni nyarak más irányba küldték emlékezetemet.

Az első kétdecis üveg (gyors) kiürülése után, amíg én elmentem a másodikért, helyesebben a következő két üvegért, Zoli egy árnyékos helyen leült és elővette a kiváló „jugoszláv” író, Bronimir Scepanovic Földbe némult száj című vékonyka kötetét.

Hátborzongató volt a Zoli által felolvasott kisregény sötét, felzaklató (sorolhatnám a jelzőket, de, ha elolvassák legalább a címadó szöveget, rájönnek, mindez kevés) világának, és a szemközti Balaton-felvidék kies látványának kontrasztja.

Fájdalmas volt, de megérte, megéri.

És nem a kevertek miatt.  

 

 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

1. oldal / 16

Üze-net

"Akinek két ruhája van, az egyiket adja oda annak, akinek egy sincs." Lk 3.12

Támogatók

Adományozók



Baudolino, Voodoo, Rosa, Satyusek, Kriszta, Klára70, Jarilo, BágóAranymaszat, Teri, hancyka, Era86, andi0110, ketrin6miki70, inestimi, Blondie, kunlord87, Domingo, Márti, Abszolút0, Holle anyó, sugarymarta, perecz, Erzsike, Ypszilon, pompom, Bara, Mykiman, kordasnemarika, davide_organist, BenCry, Sövi,, Timi, Timi anyukája, Ákos fia, Mónika, Tibi, Olgi és sokan, sokan mások...

Sziamagyarország!

Nyomj egy sziát!
A megnyíló ablakban láthatod
a sziák számát.

Közös ivisz-regények

A leghatalmasabb szuperhős
Zulejka

3 szavas mese

Sziasztok smiley
Ez egy jó játék, szabályok:
-csakis 3 szóból állhat amit írsz,
-kétszer nem írhatsz egymás után,
-az "a"betű nem számít szónak.

Én kezdem:
Egyszer volt hol...

Ki van itt?

Oldalainkat 133 vendég böngészi

Bejelentkezett tagok

Nincs