Szórd szét kincseid -
a gazdagság legyél te magad.
(Weöres Sándor)

   
Címlap Írás Szépirodalom Harsányi István


Versek 2. E-mail
2011. március 28. hétfő, 09:17

Tartozom egy beismeréssel, amit későbbre, a Druszák című szöveg megjelenésére irányoztam elő: eredeti nevem Grósz Károly. A vezetéknevemet érthető okból változtattam először Tánczosra, majd Tánczos G. -re. (A Tánczosok az anyai felmenőim.)

(Az Újszászi Híradó olvasóinak írtam ’99-ben.)
A következő írások szerzője Önöknek ismeretlen. Sohasem járt Újszászon. Hogyan kerül akkor ide? Harsányi István a barátom. Neki ajánlottam egyik „Híradós” írásomat. Barátom ő, nem a szó köznapi, hanem kegyelmi értelmében.
Jóval ezelőtt írt egy verset nekem „címezve”.
Íme

Magyarázat
                  (G. K.- nak)


tudod
néha az ember úgy elfárad
hogy nincs íze már csak a magánynak
megakad bennünk a szó
s mint megannyi lenyelt csillag
magunkban ragyog
kimondhatatlanul

nem hiszek csodákban
csalatkozunk
ha magunkra támadunk

reggel még hirtelen-napban léptem
madár-röptű-emberi mértékben
megcsalhatatlanul

estére ledőlt a bálvány

tudod
néha az ember úgy elfárad
hogy már másokért kér s könyörög magának
alázatot

s az lesz a győztes helyettünk
ki elénk hullat
csipetnyi csillag-holnapot


Boldogult úrfikoromban

Hosszú és fárasztó volt az út. Miskolctól Hatvanig, aztán le Szolnokig, egy olyan minden eperfánál megálló vonattal. Aztán megtaláltuk a munkásszállót, és abban a gondnokot.
Utána viszont egyszerű volt minden.
Előkerültek a táblák, a figurák, meg az óra. Aki már sakkozott gyorspartit életében, az tudja, hogy innen kezdve már csak a bódulat jöhet. Esetleg rengeteg vereség.
Gyorspartit játszani ketten nem jó, mert egy idő után elfárad és beleőrül az ember. (Bár némi őrültség nélkül nekivágni sem érdemes.) Így tehát úgy kell játszani, hogy ketten játszanak, s a harmadik (az előző vesztes) addig pihen.
Neki ez sem adatott meg.
Játszania kellett egész éjszaka, hiába adott vezérfórt, kétpercet, töltögette a poharakat – semmit sem használt, mindig nyert.
És ez nekünk nem volt szégyen.
Úgy éreztük magunkat, mint ama régi halandó, akinek a kedvéért „Bétóven” hazahozta a zálogházból a páncéltőkés „Bőzendorfer” zongoráját, hogy eljátssza rajta a „Fűreliz”-t.
Nem mi voltunk gyengék, ő volt zseniális.
Kiss Dénes barátom pár évvel az említett események előtt talált valahol egy „Asztalos”-féle sakk-könyvet, s kicsit beképzelt módon ráírta a fedelére (ami zsíros volt, és esküszöm, majd harmadát megette valami egér): „Ha ezt megtanulom, reszkess KÁDAS!”
Megtanulta, de Őt úgy sem tudta megverni. Így hát mindig engem vert meg.
Mindezért, azt hiszem, egy kicsit haragudhatnék én is a KÁDAS-ra, de nem teszem. Engem már senki nem fog olyan jólesően megverni, mint Ő.
Magabiztosan, fölényesen, szerényen, emberien.
Mit nem adnék én most egy gyalog-fórért (még a söröket is fizetném),
De a 30 évvel ezelőtti Miskolc már nincs meg, Szolnok is csak emlék, Újszászon pedig még sohasem jártam.

Én hűséges olvasója vagyok az Újszászi Híradónak, bár előfizetője sose voltam. Mikor Grósz Karcsi barátom előhozza a legújabb számot, gyorsan elolvasom, hogy mit írt bele (két példányban lefénymásolom neki, s elmorfondírozok azon, hogy ez már megint miféle alapon kapott nyilvánosságot), aztán gyorsan az újság végére lapozok, hogy kitanulmányozzam, kit vert meg KÁDAS a legutóbbi fordulóban.
      Bizony, barátom, öregszünk.
Én 49 vagyok, Te mennyi lehetsz, KÁDAS? 60? Úgy Isten éltessen!
Mert szomorú szívvel látom, öreg Barátom, hogy bizony-bizony manapság már néha-néha a győzelmek közé, eléggé el nem ítélhető módon becsúszik egy-egy döntetlen is.
Sic transit gloria mundi.

Amúgy pedig hálából: E2 – E4


Eger, 1999. január 12.


TANÁR ÚR!
                           G. K. – nak tisztelettel

Másolom nézd e pár verset
pedig hát
nem is szeretlek
még csak nem is szeretlek

Angyal-szép fejünket így hát
hébe-hóba
mártjuk porba s hóba
talán porba s hóba

Bizony mi ketten – két eretnek
kiket mások már
nem szeretnek
soha nem szerettek

De büszkeségünk ettől még nem áru
tán nem is Talizmán
pohár bor a világ peremén
sajátos világ egy pohár bor peremén

 

 
Kvartett E-mail
2011. április 03. vasárnap, 07:24

Gazégetés a telken

 
szürke-fekete füst száll az égre
ág-bogas vesszők égnek
tűzbe dermed szemük
halált sikoltó venyigéknek
 
 
Hazatérés a telekről
 
roppan a göröngy a talpad alatt
ne siess
ne haladj
mi végre érkeznél
hisz látod
mire érkeztél
 
ne siess
csak megmaradj
romokban is
mint szétomlott göröngy
a talpad alatt
 
Kocsmába érve a telekről
 
arcodra simulnak a ráncok
ócska pókháló
     széléről a légy
igyekszik végzete felé
 az ész cinikus pókháló
 szelídül
a megbékélés
 
csontvázzá fagy benned
a magasztos Teremtő
pohárba fúl a fohász
valamit
talán
egy korált játszanak benned
egy sárga
vicsorgó orgonán
 
 
Korai ősz a telken
 
Egy csorba csengő csilingel az eresz alatt – elfelejtett nyári bohóságom.
Rozsdás levelek minden szilvaágon. Betegek, hát nem hullanak.
Orkán süvít, nem szél.
A tépett bokrok közül egy sovány horpaszú macska szédeleg
elő, s versenyt nyivákol a korhadt kunyhó szélorgonáival.
Szőlő-drótokon szürke verebek, rigók, cinegék nevetik.
Életet menthetne most egy szelet kenyér.
Körülöttem dércsípte rózsák, gyümölcs-emlékű fák, dudvába 
fulladt eprek, málnabokrok.
A kerítés tövében szélnek feszül egy soha el nem ültetett napraforgó.
Szembekarcol az aranyeső törött ága.
Tegnapi zivatar ezernyi cseppje csurran a csatorna peremén, s a
kivágott körtefa barna tönkje taplógombát virágzik.
Mivé lettél?
Mindent s mindenkit készültél megmenteni.
S most nincs nálad egy darab kenyér.
 
Öt vers a lélek halandóságáról (1-3) E-mail
2011. április 05. kedd, 07:39

Jézus

 
Ki látta igazi arcát
azon a napon,
midőn vonszolta magát
a Golgotán?
 
Úgy mondják: 
vigasztalta a rajta
sajnálkozókat,
fejét atyjához,
az ég felé emelte.
 
Bár ne tudnám:
vértől homályos tekintete
megtört,
már csak a lépést kereste
roggyant lábai alatt,
teste végképp elernyedt,
s már nem ő,
Simon vitte a súlyos keresztet.
 
Az utolsó szó:
„Bevégeztetett’”
Mind így hallották.
 
Talán csak kért,
már nem is kegyelmet,
csak kegyelemdöfést.
 
Még nem volt Isten.
S már nem volt többé Ember.
 
Mária
 
Hogy nem volt bölcső,
hát jászolba fektette a kisdedet,
jó, meleg szalmára.
 
Nem,
nem fogadott napkeleti bölcseket,
bölcsebb volt annál.
hogy világgá kürtölje:
a várva-várt kincs
amilyen még nem volt,
s amilyen már nem lesz
– mert az övé –,
 ím megérkezett.
 
S fájdalom
sem volt nagyobb az övénél,
mikor elvesztette
a pótolhatatlan
egyetlent.
 
Mégis kiválasztották.
Egyesek szent szűznek,
mások bukott hajadonnak.
 
Őt: az ember anyját.
 
 
József
 
Úgy állt félre
a történelem keresztútjain
mindenki elől,
ahogy
csak a mindent tudók tudnak.
 
Úgy szeretett,
ahogy csak kevesen:
nem szóval,
minden időkre
embert megőrző tettel,
s úgy merült el
az idő végtelenjében,
ahogy csak ember
tud vigyázni arra,
hogy ne keltsen maga iránt
hiányérzetet.
 
S mégsem kapott
sehol a világon,
sehol semmilyen időben,
se templomban,
sem temetőben
egy talpalatnyi helyet.
 
Elsőnek tagadták ki a szentháromságból.
Azt is rebesgették:
csak József,
a részeges ács volt.
 
Versek 1. E-mail
2011. április 16. szombat, 07:01

Nejemnek

 

Haragban s nászban élünk

Aranyló kincsem mégis

Rád hagyom

Szivárvány tündököl

Álmodó arcodon

NYakék-mosolyod számomra

Irgalom

 

Igy tudlak szeretni

Semmi másként

Tolvaj imádattal

Vágy nélküli vággyal

Árva csalódott számban

Néma csodával

 

 

 

VERS

a Darwin-féle fejlődéstörténet nem-tudásából

fakadó félreértések esetleges következményeiről

 

a bús-képű lovagok nekieredtek

szürke pipafüstöt eregettek

nem néztek hátra

már csak nevettek

a hétfejű sárkányra

már jobban érdekelte őket

a brontoszauruszok

várható kihalásának

kedves bája

s egy-egy brontoszauruszné

izgató

rengő hája

s mondm

ahogy csak eredtek

eredtek elkeseredtek

s valljuk be

volt is rá némi ok:

a hétfejű még volt

de hol voltak már akkor

a brontoszauruszok?

 

 

                                 Ajánlom ezt a verset mindazoknak,

          aki fajokról, népekről, ember-ember különbségek-

          ről, időpontokról, és más egyéb baromságokról

          olyan elismerésre méltó hősiességgel tudnak

          akadémiai szinten vitázni.

 

 

„MISKOLC”

 

csóró álmok vigéce volta egykoron

s tán maradtam is:

olcsó bóvlik rikkancsa s árusa

pedig mi lyukas garast sem ér

az nem ér semmit

sem akkor

sem most

sem soha

 

 

REGGEL

 

úgy volna, lenne szép:

          minden reggelt megélni

de most mást nem lehet remélni:

           csak remélni

esetleg:

            remélni

 

 

ÉN

 

én

aki

lepusztult ócska gyárnak néztem mindig a költészetet

kinek ölre kellett mindig menni magával

egy-egy valamire való rímért

én

már feladnám elveim

meghajtanám fejem magam előtt

mielőtt

észrevenné valaki

hogy mindenekért

megérdemelnék már valamit

nem sokat

egy üveg sört

 

 


 

 
Harsányi István: ÓDA A HÜJÉKHEZ E-mail
2011. május 15. vasárnap, 06:27

 

ÓDA A HÜJÉKHEZ

barátaim

megtöröttek

ti tündöklő szép-szívű árnyak az ész gyémántketrecében

rongyos szegényei a mindennapi csodáknak

porig alázva bízom bennetek

titeket várlak

 

az ész hatalma mit sem ér

s nem kellek e világnak

én kibontom büszke homlokom

nem szánalom ez

kései bocsánat

 
Versek (Harsányi István) E-mail
2011. május 17. kedd, 07:51

 

TÜKÖRKÉP A FÉNYBEN
 
arcuk mozdulatlan
fáradt
szemük két kézzel kapaszkodó rettegés
meredt szó az ajkukon
testük egymásba fonódó kakaós kalács
egymásra találva
az élet folytatja a halált
 
EGY CIGARETTA PAPÍRJÁHOZ
 
alabástrom tested szürke dallá kottázza majd a nikotin
vagy kétütemű dallá
mindegy
úgysem menekülhetsz
a parázs is teszi a dolgát
 
Harsányi István versei Trón Árpád festményei elé E-mail
2011. július 05. kedd, 17:05

 

 

A legutóbbi, Egerben megrendezett kiállítására elmentem rozzant lábaimmal. Örömmel fogadott, és borral kínált. Koccintottunk. Végigpásztáztam a festményeket. „Nem változott a stílusod – mondtam, és a poharat megemelve –, s az életmódod sem.  Felnevetett. „Minek, Karcsikám” Erre a kis időre!” A múlt héten Egerben meghalt. (Egyébként Debrecenben dolgozott.) 43 éves volt. 43!!
Istvánnal rendkívül mély és őszinte kapcsolata alakult ki. (Mondanom se kell, hogy egy egri kiskocsmában indult barátságuk.)
 
A kereteken kívül
                         Trón Árpád kiállítása elé
 
      Tudod, barátom,
az utcán, ahogy jöttem, s borzongatott a
koraesti köd,
a gondolat, mint anyagtalan anyag, mint
só a sebbe,
úgy olvadt belém a soha meg nem fejtett 
képlet:
miért,
hogy mi csak halandók vagyunk,
s mégis, amit teszünk vagy alkotunk, 
stációi az öröklétnek?
 
Íme itt is, ezek a képek…
Megannyi keretbe zárt önálló világ,
s mégis
mindenikük határtalan, sehol nem ér véget,
és sehol a bizonyosság:
miért hagyjuk a világra örökül
e fájdalmával is nagyszerű örökséget?
 
Mert íme, így teremt az ember a változat-
lanba folyamatosságot,
mindent, ami még lesz, s mindent, ami
már volt,
a színekben az idő ragyogtat,
s így hordja a kezében maga előtt, maga
mögött
a holnapot, a napot, a holdat.
 
S így talán mi sem vagyunk kirekesztettek,
magányosak,
mi, a kereten kívül állók,
kik emelkedő fővel várjuk,
csodára éhes szemmel,
hogy a fal síkjából elénk lépjen
az önmagát teremtő ember.
 
Magaddal hoztad
                 Trón Árpád legújabb kiállítására
 
hárfa halk zenéje
mozdulat
tánc
zeng a színek harmóniája
dallammá te álmodtad
csodás fuvolás
 
hitelesebben
honnan is indíthattál volna elszántabb kísérletet
hogy elhagyd rögzített helyed
s elrugaszkodj az eleve szárnyaszegett világtól
mint az ecset hegyéről
mely sorsodhoz szegez
 
az ököllel gyötört szívgödör lám gyorsan felejt
előhívni a lázas színeket már nem kell emlékezet
tárul sarkig
s fölszikrázva
épül köréd
a valóság álomváza
 
már jól tudod
biztosat csak kételkedve lehet teremteni
hátrálni kell
hogy átlásd a távot a szakadék két fala közt
mert szivárványhíd csak néhány pillanat
majd leomlik
szertefoszlik
végül csak a tátongó semmi marad
s minden más a szakadék másik oldalán
 
látom
te mégis jártál a túlsó parton
magaddal hoztad nékünk
megannyi lábnyomodat 
 
 
Képek éneke
   Morzsalékok Trón Árpád
   legújabb kiállításához
 
vérvörös álmokat nyílt
a rózsák szirma
s mi
rest  fejünket ráhajtjuk
döbbent álmainkra
 
olajos hulla-testek a vásznon…
tudod barátom
csontlelkű hintaszéken
ringatózunk e világon
túl istenen emberen magányon
 
egy pillanatnyi szerelem
látod
most milyen jó volna
csak az álmokat nyílt rózsa
vérvörös szirma ne volna
 
csak a csodák menthetnek
vérvörös-csontú álmok helyett
egy nő
akinek azt is mondhatod:
szeretlek…
 
 


Üze-net

"Akinek két ruhája van, az egyiket adja oda annak, akinek egy sincs." Lk 3.12

Támogatók

Adományozók



Baudolino, Voodoo, Rosa, Satyusek, Kriszta, Klára70, Jarilo, BágóAranymaszat, Teri, hancyka, Era86, andi0110, ketrin6miki70, inestimi, Blondie, kunlord87, Domingo, Márti, Abszolút0, Holle anyó, sugarymarta, perecz, Erzsike, Ypszilon, pompom, Bara, Mykiman, kordasnemarika, davide_organist, BenCry, Sövi,, Timi, Timi anyukája, Ákos fia, Mónika, Tibi, Olgi és sokan, sokan mások...

Sziamagyarország!

Nyomj egy sziát!
A megnyíló ablakban láthatod
a sziák számát.

Közös ivisz-regények

A leghatalmasabb szuperhős
Zulejka

3 szavas mese

Sziasztok smiley
Ez egy jó játék, szabályok:
-csakis 3 szóból állhat amit írsz,
-kétszer nem írhatsz egymás után,
-az "a"betű nem számít szónak.

Én kezdem:
Egyszer volt hol...

Ki van itt?

Oldalainkat 270 vendég böngészi

Bejelentkezett tagok

Nincs