Szórd szét kincseid -
a gazdagság legyél te magad.
(Weöres Sándor)

   
Címlap Írás Szépirodalom Tóth István

Tóth István erdélyi költő élete utolsó percéig (1923-2001) szenvedélyesen ragaszkodott a természethez, somostetői otthonához, amely oly közel engedte őt ahhoz a világhoz, mely munkásságának végső szakaszában Lírai enciklopédia c. trilógiáját életre hívta.



Tóth István és az ő Herbárium-a
2011. február 20. vasárnap, 10:10

 

altÉlt egy hórihorgas, aranyszívű, szerény költőember a marosvásárhelyi Somostető emelkedőjén, a Nyár utcában, vendégmarasztaló, árnyékos, buja kert közepén. Tóth István a neve.
 
Életrajzi adatai pár sorban elférnek: 1923-ban született Tenkegörbeden, s 2001-ben halt meg Marosvásárhelyen. Ami e két sarokpont közé eső 78 esztendőbe belefér, az a tanárság mellett (Kolozsvár, Nagyvárad, Marosvásárhely) a költészet és a műfordítás. (Olykor talán inkább a műfordítás és a költészet.)
 
Formaművésznek tartják, jelentős hozzájárulása a latin irodalom magyar nyelvre való átültetéséhez. 1980-ban válogatott versei jelentek meg a Kriterion könyvkiadónál (Sziklás parton), utána már csak három önálló kötetéről tudok: 1994-ben a Népújság-könyvek sorozatban jelent meg vékony füzete, majd 1998-ban a Mentor adta ki Herbárium-át, 2000-ben pedig Besztiárium címmel jelent meg verseskönyve a Literátornál.
 
1988-ban jártasm nála, akkor ismerkedtünk meg személyesen. Felesége éppen kórházban feküdt, ő meg elmagányosodott aggodalmában kapva kapott vendéglátásomon. Emlékszem, az volt a szándékom, hogy végiglátogatom Eminescu román nemzeti költő legjelesebb magyar műfordítóit, köztük Tóth Istvánt is.
 
Természetesen, mint két költőember, ha megoldódik a nyelvük, amihez az előttük pohárba csorgatott szilvórium is hozzájárult (amit aztán, apró kortyokban, szintén a kert terméséből készült körtepálinka követett), Mindenről beszélni akartunk, hiszen a szabadban voltunk, a kerti asztalnál, köröskörül az anyatermészet, maga a megtestesült Flóra, amelynek ő oly nagy csodálója és szorgalmas szolgálója is volt egyben.
 
Akkor beszélt nekem régóta dédelgetett tervéről, hogy Lírai enciklopédia címmel verskötet-sorozatban énekli majd meg a növény- és állatvilágot, továbbá a kövek és az égitestek csodavilágát. Herbárium, Besztiárium, Lapidárium, Szolárium lesznek majd a verses enciklopédia építőkövei. Növénytanából már készen áll jó néhány - lelkendezett, s nőttön növő nagylelkűsége jeleként mindjárt fel is ajánlotta az 1991-es Előre Naptár számára a teljes Herbáriumot; reméli, határidőig el is készül vele.
 
A közlésre már nem kerülhetett sor: egymásra csodálkozásunk örömét megszakította az 1989 év végi romániai rendszerváltás forgataga: engem jól elkapott, őt meg felőrölte... Az Előre közben egyszerűen megszűnt, a helyében indított napilap pedig már nem vállalkozott évkönyv kiadásra.
 
Tóth István egyre magányosabb lett. Nyugalomba vonult. Emberi-költői tapasztalatára nem tartottak igényt, a megbolydult világ nem sok jót igért a klasszika-filológiában járatos és az egyetemes emberi értékeknek elkötelezett költőnek. Élete utolsó pillanatáig várta, hogy egyszer még meglátogatom. Hogy megmutassa nekem lírai eniklopédiáját, s tanácsot kérjen kiteljesítésével kapcsolatban. 
 
Nem találtam módot időt szakítani rá. Arra gondoltam: ha igaz a túlvilág, még találkkozunk. Addig is most, késői kegyeletként Herbáriumát és Besztiáriumát lapozgatom. Nem hiba nélküli, helyenként fáradt, muszáj-versek keverednek bennük az élővilág mély, bölcs megértését és mindennél előbbre való teljességét vállaló lírai szemlélettel megírt remek darabokkal. A következőkben igyekszem kiválogatni a javát, s mindjárt indítsuk a Herbárium bevezetőjeként szolgáló verssel, amely már látogatásom előtt készen várta a folytatást. (Cseke Gábor)
 
 
Tóth István:
 
ELŐHANG
 
Hogyha teljesen érzem vállamon
egyetlen földön fekvő levél sorsát: 
legalább olyan súlyos, mint egy ország
ügyét védni egy vészes várfalon.
 
Hogyha száműzetését vállalom
egy elrejtett virágnak, mit magos fák
zártak be, s a még nagyobb elhagyottság
rengetegnél is sűrűbb árnyba von:
 
mi késztet mégis, hogy mellé szegődjek? 
Hisz egyirányú úton megyünk végleg,
 amelyen visszajönni nem lehet.
 
Engem minden ártatlan sors megölhet: 
felmentésére hív a percnyi élet, 
és én véle örökre elveszek.
 
Somostető, 1984. X. 6.

 

 
Herbárium (1): Bogáncs
2011. február 20. vasárnap, 18:55

 

altBOGÁNCS
(Carduus collinus)
 
A gyérülő magfák között, 
mint ólomszínű fényközök
álcázott hadserege állsz, 
száz rejtett lándzsáddal, bogáncs.
 
A csörtető kutyát, vadat, 
ki lándzsáid közé szaladt, 
a tartósan sajgó sebek
tüzes képében követed; 
 
és úgy beléakaszkodol, 
hogy egy terméseddel lohol.
 Találkozhatsz akárkivel: 
az téged örökké cipel.
 
Száraz kóróként összetörsz, 
mégis te vagy ama közös
nevező, ami egybefog
minden élőlényt, mely mozog.
 
Annak, ki benned jár gyalog, 
egyetlen predikátumot: 
a Bogáncshordozó nevet
te adhatod mindenkinek.
 
Szerte a vadcsapásokon
mind téged hordoz szét a nyom: 
ahány letapos, annyi láb
terjeszt a világon tovább.
 
Herbárium (2): Csillagmoha
2011. február 21. hétfő, 09:56

 

altCSILLAGMOHA
(Polytrichum commune)
 
Virágtalan, pár ujjnyi termeted
alig látszik az elsápadt alomból. 
S ha a sarkköri égbolt felénk mozdul, 
te támasztod a nyári színeket.
 
A fű, mint csökött testvérét, lenézett; 
a lábasjószág most sárba tapos: 
de élénkzöld vagy, hol percig napos
a táj; vezeklésedet ébren végzed.
 
Ki növeszt így, vékony, zöld felület? 
- kérdezhetik az egyöntetűek: 
telek a télben és nyarak a nyárban.
 
Azt érezheted így, álmatlanul, 
hogy hajszálér vagy, amin átnyomul
a nyár színe, mely várt a jégbe zártan.
 
Herbárium (3): Diófa
2011. február 22. kedd, 10:37

 

altDIÓFA
 
(Juglans regia)
 
 
Hogyha lett volna nekünk egy diófánk, 
most ránk borítná a leveleit. 
Mint ki velünk jár, velünk érkezik: 
biztosan emlékezne valahol ránk.
 
Mint önműködő, örök gépezet, 
vegyítené a napot és az árnyat. 
Otthonunk lenne, hová visszajárnak
az élők és az elhunyt öregek.
 
És néha alig látszó dióhéjban
sovány leánykát, látnálak aléltan, 
míg sápadt arcod eltűnik - kigyúl.
 
Ha megfáradnék, egyre csak gyanítnám, 
hogy gyenge ágra felfüggesztett hintán
szállsz a „volt" s „van" közt öntudatlanul.
 
Herbárium (4): Ebkapor
2011. február 23. szerda, 19:43

 

altEBKAPOR
(Matricaria inodora)
 
Amikor
a ferde nyakú vadkapor
épp kibújt a szürke talajból: 
nagy csend
- egy határnyi üvegtömb -
nyújtózott körülöttem.
 
Csak egy-egy csillanásból
sejtettem, hogy szellő
mozdul a pöttömnyi
búzalevelek hegyén.
 
A tájból nem sarjadt ki
semmi hang.
 
Fülkagylómba
- e tengercsigába -
hallgatóztam ekkor. 
És hallottam, 
amint anyám
utánam kiáltja
erdők kékjébe, 
mezők zöldjébe
vegyülő nevem.
 
Visszatekintettem.
 
S azóta ott látom
a távoli erdőn
- a látóhatár barna
szegélyén is túl -,
amint szótlanul,
kipirulva dagasztja
a most is éledő kenyeret,
amelyet
réges-rég megettünk.
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 Következő > Utolsó >>

1. oldal / 7

Üze-net

"Akinek két ruhája van, az egyiket adja oda annak, akinek egy sincs." Lk 3.12

Sziamagyarország!

Nyomj egy sziát!
A megnyíló ablakban láthatod
a sziák számát.

Közös ivisz-regények

A leghatalmasabb szuperhős
Zulejka

3 szavas mese

Sziasztok smiley
Ez egy jó játék, szabályok:
-csakis 3 szóból állhat amit írsz,
-kétszer nem írhatsz egymás után,
-az "a"betű nem számít szónak.

Én kezdem:
Egyszer volt hol...

Ki van itt?

Oldalainkat 935 vendég böngészi

Bejelentkezett tagok

Nincs