Szórd szét kincseid -
a gazdagság legyél te magad.
(Weöres Sándor)



Tánczos G. Károly: Új életek 4. E-mail
Írta: Tánczos G. Károly   
2016. április 05. kedd, 12:02

 

Kutyáim

 

      A cím utal nagyapa Vizeim című emlékfoszlány-kompozíciójára, de tartalmaz némi torzítást, mert olyan állatok is szóba kerülnek, akik soha nem voltak a tulajdonában. Mégis indokolt a címválasztás, hisz máig az emlékezetében vannak, s habár az utcán sétáltatottak, a kóbor ebek, Csuti, Zoliék Bajkálja, Sanyi Szofija, Mariann Áfonyája, és Zsolti Lédikenevű kutyája kivételével elpusztultak, mind élnek, akármikor előhívhatók, csak nagyapa füttyjelére várnak. A szó ismét legyen az övé!

      S akképp, miként a részeg koncentrál arra, amit célul tűzött ki magának, úgy bámult mereven a múltba, s Orsolya és Júlia nagyapja átvette a szót.

 

      „Szervusztok, régi barátaim! Megérdemlem én ezt a lelkes farkcsóválást? Olyanok vagytok, mint az unokáim! Ti is mindent és azonnal akartok! Bizony, nincs önzőbb, követelőzőbb és kíméletlenebb lény az embergyereknél! No de, ez a szép bennük! És volt szép mibennünk.

      Az emlékfoszlány felemlítése szökőárat indított el múltam óceánjában. A hullámok emlékezetem partjára dobják Bojtárt, öreganyám kivénhedt kutyáját, és a rövid farkú, ezért Csutakot, a fehér korcsot. A Vizeimben leírtakhoz csupán két adalék. Az első műveltségem fitogtatásának tűnhet! Csutakot Boccherini Menüettje kezdő taktusainak elfütyülésével próbáltam leülésre bírni, arra meg, hogy hozza vissza az eldobott fadarabot, a Híd a Kwai folyón c. film indulója szolgált. A feküdj utasítás gyanánt földre szorítottam a testét, miközben Mozart Kis éji zenéjéből fütyültem neki. (Nem sokkal e kísérletek előtt tanultunk Pavlovról! Mellesleg tegnapelőtt láttam, ahogy Julcsi csücsörítve ráfújdogál Csuti üstökére!) A másik kiegészítés: Csutakban több puli vér folyt, mint más! Ez magyarázta makacs vonzalmát a szabadsághoz. Képes volt a melléképületben tárolt szénen és a lomokon felkapaszkodni a tetőig, fejével áttörni a cementcserepet és kiugrani az utcára. Ez nem csak szabadságvágyát, de bizonyítja vakmerőségét s intelligenciáját is.

      Nagyon megközelítette azt, ami a puli szóra betoppan tudatunkba, a Csutaknál jóval korábban élt kutyánk. Kisgyerekként fürösztöttem őt samponnal (már akkor is WU2-vel) anyám mosófazekában. Szegény nem tudott mást tenni, az oldalamba harapott. Sokáig őriztem az apró fogak nyomát, egy-két lánynak is megmutattam. Mára eltűnt testemről, mint agyamból az okozójuk neve. Talán Bogáncs volt.         

      Elenyésztek, mint minden, mi megszületett, ahogyan elenyészett Pikk és Mokancs, az általános iskolai osztálytársaim kutyái! Az utóbbi korcs volt, a keverékek jól ismert okosságával és életrevalóságával, de láncon tartották. Ha időnként kiszabadult, a fél utca gyerekei futottak utána, inkább űzve, mint a gazdájukhoz, Vilmos bácsihoz terelve őt. Barátom édesapja átlátta liberális mesterkedésünket, csak mosolygott.  A jelző megválasztását erősítendő álljon itt egy másik emlék. Feri és Tibi képeslapot küldtek a Szabad Európa Rádió Teenager party műsorához „Pikk és Mokancs, a két tűfarkú és műfogsoros kutya” jeligével. Meglehet, hogy Cseke Péter teljesítette is kívánságukat. Pikknek, a vadászkutyának fajtájára nem emlékszem. Ő mentett ki a jég alól. (Vizeim)Múltkoriban példának állítottam Csuti elé az állhatatosságáért: csak akkor kezdett enni, ha engedélyt kapott rá. Józsi bácsi egyik fia kérkedni akarva előttünk, csak órák múlva adta meg a jelet, addig a kutya türelmesen várt, többnyire ült edénye előtt, tekintetén, viselkedésében semmi nyoma nem volt sürgetésnek vagy sértődöttségnek. Csuti végighallgatott, nézett egy ideig, aztán kikapta a kezemből az egyébként neki szánt csontot, és elszaladt vele.

      Őszinte barátom, a ficánkoló elméjű Szabó Zoli első kutyája ír szetter volt, Szepi, Magocska kölyke! Követték őt a németjuhászok! Tisza tragikomikus módon vízbe fulladt, Száva farkán én vettem észre a csomót, amelyről kiderült, hogy rákos daganat. Zoli megunta, hogy a folyónévre kereszteltek idejekorán kimúlnak, mai kutyáját állóvízről nevezte el. („Nem akarom, hogy ő is elfolyjon idő előtt!”)

      Látom, te is eljöttél, szép ír szetter anya! Sokszor vittelek le futtatni, fürödni a Tisza-partra. Olyan a tekinteted, olyan átható, simogató és mélységesen bánatot, szomorúságot árasztó, mint volt egykor gazdasszonyodnak, Geréb Áginak, a méltatlanul meghurcolt, börtönbe vetett több diplomás szülésznőnek. Megkerestem számítógépemen, Ági gyönyörű arcára, a szemei köré redők gyülekeztek. Nem csoda! Amit vele műveltek, sokunkban koncepciós pereket idéz! Magocska! Ez volt a neved! Ági Szegeden elmesélte, hogy amikor elhoztak magukhoz, elfértél a markukban, olyan pici voltál, „mint egy sarjadni, terebélyesedni elvetett mag”. Azt mondják, a kutyák szeme, tekintete idővel valamelyik gazdájáéhoz idomul. Te fényes bizonyíték voltál erre!

      Béke veletek!”

 

      A nagyapa letette szemüvegét, ásított, megdörzsölte orrnyergét, majd kinyújtotta zsibbadt végtagjait. Elnézést mormogott, hogy az imént őskori önmagát helyezte középpontba. Eszébe jutott valami, felnevetett. Visszaült a gép elé, felrakta a szemüveget, megkereste azt a képet, amely unokáit és az „Ötös” parkjában önfeledten futkározó kis pulikutyát örökítette meg. Leengedte a karjait, hátradőlt a széken.

 

 

 
Tánczos G. Károly: Új életek 3. E-mail
Írta: Tánczos G. Károly   
2016. március 26. szombat, 15:38

Boróka és Árnika, avagy Orsi és Julcsi

Csuti

A kis puli két-két és fél hónapos koráig máshol nevelődött. Hogy valóban

volt gyerekszobája, az a nyüszítés is bizonyítja, amit akkor hallat, ha kakálnia

kell. (A pisilést egyelőre helyben végzi. Ott, ahol éppen van.) Kulturáltságát,

civilizáltságát édesanyátok vette észre és nagyanyó teljesítette be azzal, hogy

egy hajnali öt óra körül levitte őt a ház elé.

Aztán a játékok!

A fékevesztett száguldozás, ugrándozás! Az egyik november eleji délután

nagyapa az Ötösön volt látogatóban (e lakótelepről később esik szó, most csak

annyit, hogy ott lakik az új család), a lánya megkérte, vigye ki a kutyát, mert

nyüszít, és a parkettát kaparja. Már a kérésre felvillanyozódott! Kurjongatott a

lelke, amíg vigyázta a parkban köröket lerohanó kis fekete jószágot, s visszatért

gyerekkorába, együtt terelték nagyapjával és a kutyákkal a szétszéledni készülő,

de így, közösen hamar megregulázott nyájat. Itthon vagyok, a falum határában,

az alföldön, a szeretett végtelen síkságon, a rónán, ahol az ember szeme

álmodozóvá, egyszersmind ég és a föld között bolyongóvá válik. Ahol a kéklő

mennybolt misztikus sátra alatt együvé tart csüggedés és büszke áhítat. Ahol

feloldódunk a szabadság illúziójában, hatalmasak és picinyek vagyunk, nézünk a

földre, őseink földjére, hol a nagyapám is békül kutyáival együtt, és őrizzük,

terelgetjük az öregre bízott nyájat, amíg élek. Kézfejével a szemét dörzsölgetve

örült a kiskutya jelenének.

Megtépázása, szétmarcangolási kísérlete cipőknek és mindennek, amihez

hozzájutott! E próbálkozások izgatott, vékony, kislányos mormogással jártak:

„Jaj nektek cipők, papucsok! Jaj, labdák, babák! Jaj, ceruzák!” Volt acsarkodó

marakodás Julcsival egy zokniért. Ezekre utalt nemrég nagyapa, mikor egyik

reggel ezt válaszolta a kutya szokásaira kérdezőnek: „Amennyire a vejemet

ismerem, szerez majd birkákat, hogy a pulinak jó legyen!” Mondata nem a

táplálkozásra vonatkozott, mert Orsi gazda és Julcsi gazda a saját ebédjüket sem

kímélve juttatták Csutit finomabbnál finomabb falatokhoz. Anyjuk korholta,

megdorgálta, sőt le is szidta őket, s igyekezett megmenteni a fasírtokat,

kekszeket, kölesgolyókat, a máj és szív darabokat.

Csuti fiatal, szertelen, és mint fajtatársai, szabad! Nem szereti a pórázt, a

láncot, minden adódó alkalommal kimenekül szorításukból. Erre ritkán volt

szükség. Szerencséjére olyan gazdákhoz került, akik egyenrangú partnernek,

tiszteletbeli családtagnak tekintették. Bezárva (a nagyapa megfogalmazásában,

házi őrizetben) is csak akkor tartották a nyaralójuk fészerszerű helyiségében,

amikor Karesz lejött a „Hegyről”! S ha Csuti percekig azt hihette, hogy a gazda

gonoszul megfosztja mozgásszabadságától, nem erről volt szó, hanem megelőző

óvintézkedésről, nem akarta, hogy ezt a kiskutyát is ellopják, mint az előzőt.

„Aranyos kis puli volt! Szegénykének még nevet sem tudtunk adni!” A gazda

szavait Csuti éppoly figyelmesen hallgatta, mint amikor („Assisi Szent”) Julcsi

szónokolt hozzá! Talán eszébe jutottak a felköltöztetése előtti percek, midőn a

nagyon fáradt, s túlhajszoltságát egy-két kupicával csillapítani kívánó gazdája az

időtől sürgetve, fekete műanyag zacskóval hadonászott, a nevét hangosan

kiáltozta hívta, de az ellenkezőjét érte el, a kutya egy közelben parkoló kocsi alá

menekült. A lányoknak és az anyjuknak sikerült végül egy darabka

kutyaeledellel előcsalogatni. Orsi és Julcsi öröme akkor szűnt meg, amikor az

apjuk a zacskót a kiskutya alsó fertályára húzta („Nehogy a kocsiba piszkoljon

a kis mocsok!”), beült a sofőr mellé, elköszönt és elvitte Csutit. Volt nagy sírás-

rívás.

 
Tánczos G. Károly: A részeg Hamlet E-mail
Írta: Tánczos G. Károly   
2016. január 04. hétfő, 11:14

botladozok

elmém összevissza jár s nyelvem még nála is

kergül-fordul világom – ez kurva jó idea vagy mi

szánalmas az ember ha kiszolgáltatott s nem tudja mitől

kitől?

ez itt a kér…

igen ez

igen

ez

(Elalszik.)

 
Egy nehéz nap éjszakája E-mail
Írta: Tánczos G. Károly   
2015. december 23. szerda, 18:18

Sokan távol maradtak.
A ludak, mondván, hideg van.
A disznók, hogy mély a hó, kevés a makk.
A lovak, hogy ügyes-bajos dolgaikat csak így,
télidőben intézhetik.
A kecskék, hogy vendégeket várnak.
A tyúkok, hogy félnek a kakastól: ki tudja,
milyen állapotban jön haza, mi lesz a csibékkel?
A szamarak semmit sem szóltak.
A madarak lefagytak, a halak, a békák befagytak.
Az emberek fenemód becsapottaknak érezték magukat,
némelyikük „No, és akkor mi van?” tartalmú távirattal visszakozott.

A juhok eljöttek.
Nézték Józseffel – közben ködöt leheltek –, ahogy
elfolyik a magzatvíz, ahogy…
Nézték, míg ki nem csusszan a placenta.
Mikor Mária felsikoltott, bégettek.

 
Tánczos G. Károly: Hamlet E-mail
Írta: Tánczos G. Károly   
2015. november 26. csütörtök, 10:59

Nézte remegő ujjait.

Nézte a poharát, kedvenc poharát.

Nézte a sarkot, ahonnan a neszezést hallotta.

Majd nézett reszkető ujjaira,

az átkozott pohárra,

a sarokba,

ahol, persze, most se volt semmi.

 
Tánczos G. Károly: Merengés elfele 2. (nyugodt rapszódia) E-mail
Írta: Tánczos G. Károly   
2015. október 30. péntek, 14:19

Félre verték a harangot, noha már egy óra elmúlt pár perccel!

Ez volt az első anomália.

S jött a többi.

Mire vártok, ti, kéjek meglesői, oh, mire vártok?

Mezítelen női testekre?

Kapcsoljatok át más csatornára, vagy

nesztek, itt a meztelen lelkem!

Amíg tétováztok lelkemnek mohó kurkászai, bevallom, hogy én még soha… értitek, soha!!!

Azt hiszem, mindegy. Kurvára mindegy!

Az előzőből kimarasztottam – amikor a garázda múltról számoltam be – e szókapcsolatot: „Kocsmai homályokban”. (Ti. „Írtam ezt-azt”.)

Ez ugyebár, ha csak egy árnyalattal is, fontosabb vagy egyenértékű azzal, hogy lélegzem!

Késő már.

Halljátok?

Halljátok ritmusát?

Félreverik a harangot.

 

 
Tánczos G. Károly: Merengés elfele E-mail
Írta: Tánczos G. Károly   
2015. október 28. szerda, 08:09

Évekig megbízhatatlan vérnyomásmérőkhöz idomulva

tengtem-lengtem a világban.

Néha írtam ezt-azt, hiábavalót.

Mindhiába valót.

A múlt nagyobb iramra váltott, lomha, nyikorgó szekér volt,

ma hintó, a négy lóval.

(Bár figyelmeztettek erre, piha!,

fiatal voltam és bohó.)

Ma a múlt napról napra

több teret ragad el a jelentől.

Ráadásul:

Annyira magányos vagyok,

hogy ha egy senki eljönne hozzám,

tele lenne a lakás!

 
Tánczos G. Károly: Két bagatell E-mail
Írta: Tánczos G. Károly   
2015. június 29. hétfő, 13:45

Rövid fellobbanás, majd szelídebb, öröknek tűnő jó kedély

Szívesen ajánlanám, de nincs kinek

 

„Ssssscsscsscsuiég a gyertya ééééééééééég,

 el ne stb.”

 

 

 

Sokan vagyunk ezzel így, azért hisszük, hogy jogos a fohász

 

Égi dicsőségünk, késsél még, ha lehet!

 

 
A szomorúság metafizikája E-mail
Írta: Tánczos G. Károly   
2015. április 27. hétfő, 20:13

látjuk ahogy álmunkra ráfagy a múlt

dideregve félünk valami istenséget

imádkoznánk

 

üresség  de chirico üres terei

talán

csak árnyak

én imádkoznék

 

borongós borókabogyókat elár(v)ult árnika szirmokat taszít felém a szél

 
Tánczos G. Károly Vigyázó szemek (bűnügyi elmesélés) E-mail
Írta: Tánczos G. Károly   
2015. április 09. csütörtök, 13:18

A báty és felesége

A bátyám kint volt a fronton, valahol Afganisztánban. Mindig jó agyú, előrelátó és bátor volt. Én egyik sem. A bátyámnak bizonyos okból nincs gyereke. Hogy a neve, a nevünk megmaradjon, és ne tűnjön el, a feleségét úgy nevelte, hogy engem is szeressen. Nem engedett a felesége ágyába, de azt mondogatta, hogy ha valami éri őt, úgyis az enyém lesz az asszony.

A bátyám két évvel volt idősebb nálam. Gyerekkorunkban egyszer felmentünk öreganyám házának a padlására. Ehhez el kellett haladnunk Mama vasrudakból összehegesztett, feketére festett lavórtartója mellett. Levetkőztünk teljesen meztelenre, ő a combjai közé tette el az izéjét, én meg a hasa alatti szőrzetet simogattam. Aztán váltottunk. Bennem megmozdult valami, biztosan benne is, mert láttam, egyenesedni kezdett mind a kettőnké. Akkor mászott fel értünk a nagynénénk, aki a tehenészetben dolgozott, és csak azért nem volt brigádvezető, mert a tsz-elnök nem szívelte a női munkaerőt vezető állásban. Böske néni annyit mondott, hogy szégyelljétek magatokat. Aztán újra felbukkant és meglátott, mert a grádics nyikordulásának zaja későn jutott el a fülemhez, meglátta, ahogy húzom fel a gatyámat. Elvigyorodott. Mütyür, véltem hallani. Egy, a padlásfeljáróhoz közel elhelyezett üvegcserépen áthatoló nap megvilágította a kendővel keretezett arcát, a szemét. Ijesztő volt a tekintete. A bátyám, Dénes be is tartotta Böske néni szavát, szégyellte magát, amit abból gondolhattam, hogy többet nem csináltuk ezt. Pedig évtizedek teltek el. Én, amikor a nagynénénk nem volt Mamánál, néha felmentem a jó meleg padlásra s egyedül játszottam.

A bátyám feleségének tegnap levelet hozott a sánta postás. Amikor aláírta az elismervényt, látta, hogy a minisztériumból küldték, nem merte felbontani, elszaladt hozzám. Miután elmondta, mi van, átadta nekem a borítékot, hogy én bontsam fel. A szemébe néztem, s reszkető kézzel végeztem el. Értesítették Izabellát, hogy a férje hősi halált halt. A bátyám felesége a mellkasomra borulva sírt. Szép, mandulavágású szemei voltak. Vannak ma is. A sírás elcsitulása után hívott, menjek el hozzájuk, mutatni akar valamit. Újra erősebben kezdett dobogni a szívem.

A bátyám felesége töltött egy italt magának is s egy húzásra megitta. Töltött még egyet, de azt egy polcra tette. Keresgélt egy ideig, végül egy másik borítékot vett elő. Dénes végrendelete, mondta, nem hivatalos, csak úgy házi használatra van, de érvényes. Megkérdezte, akarom-e kibontani. Nem akartam. Furcsa volt minden. Gyorsnak tűnt. Még akkor is, ha sejthető és várható is volt. Igen, vártam. Nem a bátyám halálát. Izabella közben levette cipőjét, a sezlonon törökülésbe ült, ahogy szokta. Hozd ide a poharamat. Amikor elhaladtam mellette, úgy intéztem, hogy a karom egy picit érjen a csípőjéhez. Megborzongott, rám nézett, de nem szólt. Feltépte a borítékot, átfutotta az egy oldalnyi írást, megkereste a csak rám vonatkozó részt, aztán hangosan kezdte. Te pedig, öcsém, vedd feleségül Izabellát, akinek meghagytam, hogy mindent tegyen meg, hogy teherbe essen. Teljesítse kívánságaidat, sok összegyűlhetett, amióta epedezel érte. Amikor ezt olvasta, felnevetett vagy inkább felhorkantott. Én meg éreztem, elvörösödök.

A bátyám felesége tényleg mindent megtett. Házasságunk második évének a közepén megszületett a lányunk. Aztán a második. Kezdtem aggódni, hogy nem teljesíthetem a bátyám végakaratát, kifutok az időből, mígnem megérkezett a fiú. A nevünk megmaradásának legfőbb akadálya megszűnt.

Amikor négy éves lett a fiúcska, Izabella közölte, nem marad itt tovább, a lányokat viszi, a fiúról én gondoskodjak. Kértem, hogy még egyszer, utoljára, de csak gúnyosan nevetett, majd kifejezéstelen szemekkel rám nézve felemelte jobb karját, a hüvelyk és a mutató ujjával mutatott egy kicsinyke távolságot, amire hamar rájöttem, mi az, és elvörösödtem.

Mivel akkorra meghalt anyám is nem volt nőm, ezért a fiút gyermekotthonba tettem.

A Mama kézmosó lavórja

A lavórban levő víz a szappantól zavaros, szürkés és piszkos volt, mert nemcsak Mama mosta meg benne a kezét, s a felszínén nyaranta döglött legyek lebegtek. Piszkosságának két fő oka, hogy Mama hetente háromszor cserélte tisztára a vizet, és hogy a ház közel volt a temetőhöz, a temetőből jövő öregasszonyok be-betértek Mamához dolgukat végezni, kezet mosni és egy kicsit beszélgetni. A temetőből jövőknek legtöbbször koszos a kezük. Csúnya dolog, hogy a fiatal nők, lányok nem járnak a temetőbe. Gyakran csak nagy rábeszéléssel, már-már erőszakkal lehet rábírni őket erre.

A lavór mellett egy ajtón át lehetett a kamrába jutni, onnan pedig egy falépcsőn vezetett a padlásra.

Arab férfiak

Nem tudom, tudják-e az arab férfiak, mennyit veszítenek azzal, hogy az utcán nem láthatják a sok szép arab nő arcát. A szemüket igen, és az nagyon szép. Az egyházi előírások fátyolt tesznek a női arcokra ott. Ezt azért mondom, mert valamelyik régi éjszakán arról álmodtam, hogy egy húsz év körüli nő a feleségem. Biztos, hogy álom volt, mert ilyesmiről nem szoktam álmodozni. Az is bizonyítja, hogy álom volt, hogy nem én választottam asszonyomnak, hanem ő szemelt ki magának. Én nem tiltakoztam, még szerettem is. Vonzó lány volt kicsi, de formás mellekkel és még szűz, amin csodálkoztam is, mert nagyon gyorsan jött izgalomba. Elmondtam a feleségemnek, aki annyit mondott, éhes disznó, aztán meg, hogy szégyelljem magamat, és idegesítőn nevetett. Azt már elhallgattam előle, hogy ugyanolyan boldognak éreztem az álmomban magam, mint vele házasságunk első éveiben. Izabella is ügyes volt, de ezt a lányt mintha erre teremtették volna. A gyönyörűségemre. Bemutatott a szüleinek. Ők fütyültek a korkülönbségre, azonnal befogadtak. Többet nem jelentek meg. Miután megfosztottam az ártatlanságától, a lány követelőzővé és mohóvá változott. Persze ezeket a szavakat nem kell véresen komolyan venni, se a megfosztást, sem a követelőzést, sem a mohóságot. Meg odaadóbb is lett. Álmomban egyszer sem láttam, hogy szerelmeskedünk, de az arcát láttam. Közben. Ez többet adott. És a varázsos kulcscsontját, a melleit is láttam és a kitárulkozó lényegét is, többet, mintha ébren lettem volna. Gondolom, az arab férfiak is láttak már ilyet. Lehet, hogy csak álmukban. Lehet, hogy az arab férfiaknak meg van tiltva, hogy álmodjanak, mint az arab nőknek, hogy ne a saját arcukat viseljék az utcán.


Buszon

Sokszor megyek buszon. Csak úgy. Rendszerint egy vonalon utazgatok, de néha felszállok másikra is. Nézni szoktam a tájat meg az embereket. Észrevettem egy lányt. A vékony, nem kiszedett fekete szemöldökök alatt ülő zöldeskék szeme fogott meg. Az orrnyergétől a halántékai irányába lefelé hajló, lekonyuló, értelmet tükröző szemek voltak. Gyönyörű, hamvasis arc járult hozzájuk. Mint az iskolás lányoké. Mint a szép halottaké. Fiatal kora ellenére kemény, határozott, mégis bájos arcvonásaival elütött a mellette, mögötte állóktól. Mellei halmocskáját vagy dombocskáját eltakarta a kapucnis dzseki. Sajnálom, hogy nem láthattam meg a kulcscsontját. Azt hihette, hogy figyelem, ide-oda tekingetett, néha az én szememnek is útjába került, elvörösödött és fészkelődni kezdett. Pedig nem is figyeltem. Hogy még ennek a gyanúját is elkerüljem, egy idős asszonyt választottam ki, az arcán nyugtattam meg a szememet. Neki táskásak voltak a szemei, időnként le-lecsukódtak. Ő nem jött zavarba, nem is sejtette, hogy figyeli valaki. Amíg tekintetem a következőt kereste, találkozott a lányéval, aki piros arccal gyorsan másfelé nézett. Én sem időztem sokat nála, nehogy okot adjak a hátam mögötti találgatásoknak. Az öregúron se látszott egy csepp idegesség sem. Egymáshoz közel ülő szemei miatt már elsőre ellenszenvet, undort váltott ki bennem. Az öreg beszélgetni akart velem, de elfordultam, mire egy megjegyzést tett, de nem válaszoltam. A lány leszállt. Törékeny, karcsú, arányos, finom testét farmernadrág fedte el.

A múltban

Régebben ittam. Módjával. Nem úgy, mint apánk. Anyám szerint. Amióta a bátyám eltűnt, csak jeles alkalmakkor ittam. Izabella távozása összetört bennem valamit, ittam, csak ittam két hétig. Azóta egy kortyot se. Kocsmába gyakran mentem, de inkább azért, hogy ne érezzem egyedül magam. Még akkor is, ha nem nagyon szóltam senkihez. Ültem egy ablak melletti széken, néztem kifelé az utcára és ábrándoztam. Az nem is ábrándozás volt, amit én műveltem, hanem csak gondolkozás tovább azon, amit láttam az ablak melletti székről. A kocsmától nem nagyon messzire volt két iskola. Egy általános és egy közép.

Egy apa és egy anya

Apámnak és anyámnak köszönhetem, hogy ez vagyok. Apámnak azért, mert megcsinált, és mert korán elhagyott minket. Anyámnak, hogy megszült, életben hagyott és nevelt. A húgunk másik férfitól van. Volt. Pár hónapos korában meghalt, és a bátyám is korán elhagyott bennünket. Anyám rajtam élhette ki anyai természetét. Akkor se szólt, amikor látta, hogy öt és féléves koromban pisilés után tovább guggolok a nagy, zavaros és szennyes vizű lavór fölött. A víz azért volt zavaros, sárgásszürke és piszkos, mert abban fürödtünk, éjszakánként abba pisiltünk, s abba dohányzott anyám. Akkor se szidott meg, ha reggel látta a szennyes vízen a világos foltokat, amik a felszínen lebegtek a csikkek mellett. És akkor sem büntetett meg, amikor alvást színlelve egyre lejjebb húztam magamról a takarót és a gatyámat, hogy meglássa meztelenségemet. Eszembe sem jutott, hogy évekig látott. Akkor csakis arra vártam levegőt se véve, hogy a meredező testemet nézze. Ezt szívesen csináltam később is, a kollégiumban, ahol lányok is voltak. Nem teljesen ugyanígy, különböző változatokban. A lányok többségének szeméből és pirosló arcából láttam, hogy ők is élvezik. Anyám akkor szólt, amikor két lány belopózott a szobámba. Már csak bugyi volt rajtuk, mikor berontott anyám. Biztosan a lányok csaptak nagyobb zajt Kitessékelte őket, nem merte lekurvázni, mert a szülők hatalmasságok voltak, leült mellém, megsimogatott, ugye, jól tettem, kisfiam?

Nem, nem vagyok egyedül

Végül is sosem vagyok egyedül! Örökre bennem élnek, égnek azok a… azok a…

 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

1. oldal / 15

Üze-net

"Akinek két ruhája van, az egyiket adja oda annak, akinek egy sincs." Lk 3.12

Támogatók

Adományozók



Baudolino, Voodoo, Rosa, Satyusek, Kriszta, Klára70, Jarilo, BágóAranymaszat, Teri, hancyka, Era86, andi0110, ketrin6miki70, inestimi, Blondie, kunlord87, Domingo, Márti, Abszolút0, Holle anyó, sugarymarta, perecz, Erzsike, Ypszilon, pompom, Bara, Mykiman, kordasnemarika, davide_organist, BenCry, Sövi,, Timi, Timi anyukája, Ákos fia, Mónika, Tibi, Olgi és sokan, sokan mások...

Sziamagyarország!

Nyomj egy sziát!
A megnyíló ablakban láthatod
a sziák számát.

Közös ivisz-regények

A leghatalmasabb szuperhős
Zulejka

3 szavas mese

Sziasztok smiley
Ez egy jó játék, szabályok:
-csakis 3 szóból állhat amit írsz,
-kétszer nem írhatsz egymás után,
-az "a"betű nem számít szónak.

Én kezdem:
Egyszer volt hol...

Ki van itt?

Oldalainkat 104 vendég böngészi

Bejelentkezett tagok

Nincs