Ioan Es. Pop erdélyi származású, jelenleg Bukarestben élő költő, újságíró
Sok versét fordítottam le évekkel ezelőtt. Akik olvasták, egyhangúan azt mondták: nagyszerű versek, ritka jó költészet Ioan Es. Pop verseiből fogok időnként egy-egy adagot felkínálni az iviszen. Akinek kell, vigye!
Gyalogos
|
gyalogmuri/petrecere de pietoni 6. |
Írta: Cseke Gábor
|
2011. január 06. csütörtök, 21:41 |
a korrektor / corectorul
A korrektorság mint szakma, a letűnők egyike, ahogy az a maguk idején a vízhordó, a kalapos, a foltozóvarga, a cipőpucoló, a kéziszedő és még isten tudja, miféle foglalkozással történt.
Alkonyodott éppen, kedves barátom, amikor bekövetkezett a katasztrófa, pedig hát életemben örökké csak a hibát lestem és javítottam is szívvel-lélekkel. Számtalan pompás korrekciót hajtottam végre, valósággal a javítás rabjává váltam, ahogy telt az idő, leskelődni kezdtem a buszon újságot olvasó emberek válla fölött, és amin ők átsiklottak, igen, éppenséggel azt, amit nem vettek észre, én magam egycsapásra helyrebillentettem a sántító kifejezést, a gyatra mondatot, s ha kellett - márpedig kellett -, az egész gondolatsort, az egész újságot, a könyvet, a könyveket, végső soron az egész világot és az egész világegyetemet, mert őrajta, mármint a kijavított betűn fordul meg minden, meghalsz, mert őkelme, a korrektor figyelmetlenül bánt életed betűivel, egyeseket fölcserélt, másokat meg nem vett észre, néhányat meg is kettőzött; hogy-hogy nem voltam résen a kellő pillanatban, hogy javítsak, hogy gyógyítsak, hogy teljesen átírjak?
|
|
gyalogmuri/petrecere de pietoni 7. |
Írta: Cseke Gábor
|
2011. január 14. péntek, 16:46 |
Befutott ember vagyok / 'S un om de ajuns
Ha azt mondanám, jól megy nekem így, magamban, hát hazudnék.
Ha azt mondanám, hogy másvalaki bőrében jobb sorsom lenne, hazudnék. Az étkek közül csak a bort szeretem. Ha elszalasztom a pillanatot, az egész napomat eltékozlom. Ha rosszul érzem magam, akkor nagyon is jól vagyok. Jóbarátom egy tetű, San Joséból, akivel nagy tettekre vagyunk hivatottak, süket-béna nyelven értekezünk, azonos elvekhez ragaszkodunk, közös a hitünk, a reményünk, a szerelmünk. Akárcsak jómagam, a lábain viseli a kesztyűt, parlamenti beszédeket mond, börtönök mindenható főnöke.
|
gyalogmuri/petrecere de pietoni 8. |
Írta: gyalogos
|
2011. január 24. hétfő, 11:24 |
Daganat a falban / Umflătura din perete
Kezdetben a manzárdszobámat a külvilággal összekötő előszoba baloldali falán egy dudort – pontosabban egy csöppnyi egyenetlenséget – lehetett észlelni, amitől megrepedezett a festék és beázott a vakolat; jó ideig senki se vett róla tudomást, mert az előszobát füsthomály borította, mintha egy posztódarabbal valaki letörölte volna a dolgok körvonalait, félig-meddig visszavetve azokat a teremtés előtti képlékenység állapotába.
Amikor megmutattam neki, házigazdám meg volt győződve róla, hogy a falban megrepedt egy vezeték, mire szerelőt hívott, aki csak egy kis, gömbölyű és nedves üregre bukkant, amit aztán megtöltött vakolattal, majd elegyengette, végül elköszönt.
- János bá, látta ma a falat? - kérdeztem a háziúrtól két hét elteltével.
- Mi van már megint, hékám? - szólt vissza János bá, s amikor meglátta, hogy a faldudor visszanőtt, hirtelen szitkozódni kezdett az ablakon kidobott pénz okán.
|
gyalogmuri/petrecere de pietoni 9. |
Írta: Cseke Gábor
|
2011. február 05. szombat, 20:34 |
Egy hajnali utazás /O călătorie în zori
Mind gyakrabban ébredek hajnali háromkor, kába csöndben és moccanatlanságban, és az a váratlan érzés tör rám, hogy a világnak nyoma veszett. Próbálom felismerni a helyiségben lévő tárgyakat: az eltűnés az, amit konstatálok, kevésbé a jelenlétet. A világnak éppen a tartásossága veszett oda.
A villanykapcsolóhoz pattanok, felkattintom. Úgy tűnik, a dolgok a helyükön, viszont mások, mint nappal: füstölgő valószerűtlenség, a nemlét lejt kékes táncot fölöttük, süvítő szél tombol odaátról. Súlyukat vesztik. Egyetlen tárgy sem eléggé tömött, nem elég kézzelfogható, hogy ne lássam, miként pislákol benne az üresség; a padlótól, ahová lépek a székig, amelyre támaszkodom és a falig, amit azzal az érzéssel tapogatok végig, hogy a kezem elsüllyed benne és keresztül hatol rajta: akárha a vak tenyerével pásztáznám a papírt, kísérelném meg ujjaim közé csippenteni a betűket, majd szétszórni őket a világban, mintha selyemhernyók lennének.
|
gyalogmuri/petrecere de pietoni 10. |
Írta: Cseke Gábor
|
2011. február 17. csütörtök, 07:42 |
foltonfolt szentség / sacrul şi peticul
mi történik az emberrel ha meghal?
szerintem fogja a podgyászát és lelépik.
nincs ebben semmi metafizika.
előtte alaposan felkészülünk, mert aki meghal,
tudja jól, hogy nincs apelláta.
az egészben rejlik tán némi varázslat is,
de megesküszöm rá, hogy azért hal meg
mert mindegyre mondták neki hogy meg kell halnia.
nincs ebben semmi metafizika.
|
|
|
<< Első < Előző 1 2 Következő > Utolsó >>
|
2. oldal / 2 |