|
Írta: Bodnár Zsuzsi
|
|
2014. október 14. kedd, 19:47 |
|
Már így pár óra elteltével tényleg kifejezetten zavar, hogy a mögöttem ülő nő folyamatosan olvassa amit írok.
Látom a laptopban, ahogy visszatükrözi. Látja magát is benne, meg engem is. Néha összeakad a szemünk a visszatükröződésben. De az sem zavarja. Meg az sem, hogy ezt is látja, amit most írok.
Meg ezt is.
Meg ezt.
Ezt is.
Ezt is.....
Sebaj.
{jcomments on} |
|
Érzelmek tengerében élünk |
|
Írta: Margit Norbert
|
|
2014. október 11. szombat, 18:08 |
|
Megfigyeltétek már az érzelmek "áradását"?Ahogy tesszük amit teszünk és a tetteink hatást gyakorolnak másokra.Mintegy hullám söpör végig az érzelem amit kiváltunk vagy kiváltottak belőlünk.Ha megsértenek,rossz kedvünk lesz és jó eséllyel mi is megsértünk valakit.Direkt.Tudjuk,hogy amit továbbadunk az rossz,de mégis továbbadjuk.Ez ugyanaz a "durcizás" amit gyermekkorunk óta képtelenek vagyunk kinőni.Akkor még nem tudtuk szavakba foglalni az érzéseinket,és sirtunk,azért,hogy a felnőtt átérezze amit mi
érzünk,hogy részese legyen a mi tapasztalásunknak.Ez a tulajdonságunk mind a mai napig bennünk van.Meg akarjunk osztani másokkal az érzelmeinket.De nem csak a rosszakat,hanem a jókat is.Mostanában inkább a rossz érzések terjedésének adunk teret,ezért vagyunk olyan sokan szomorúak,ezért tűnik minden olyan kilátástalannak,mert a legtöbben körülöttünk nem akarnak egyedül megbirkózni a szomorúsággal és továbbadják.Az hogy a körülöttünk lévő világot milyennek látjuk fejben dől el.Lehet a legrosszabb dolgot is ami velünk történt pozitivan szemlélni.Nem kudarcként,hanem értékes tapasztalatként emlékezni rá.Nem szabad hagyni,hogy a múltunk problémái megbélyegezzék a jelenünket.Minden ami veled történt,te vagy,formálta a jellemedet.Minden ami történni fog még veled az is te vagy.Ezt úgy értem,hogy bármilyen dolog is fog veled történni,te döntheted el,hogy hogyan fogsz viszonyulni hozzá,pozitivan,vagy negativan fogod-e fel majd azt az eseményt.Ha pozitivan
fogod fel,nem próbálod eltaszitani magadtól a tapasztalást,akkor tanulni fogsz belőle,és jó eséllyel nem kell újra elszenvedned.Ha negativan állsz hozzá,próbálod szőnyeg alá seperni,vagy csak egyszerűen tragédiaként fogod fel és elmerülsz az önsajnálatban,abból nem
fogsz tanulni,és jó eséllyel ezeket a negativ gondolatokat átadod a körülötted élőknek is.
Szóval úgy képzelem el ezt a dolgot,mintha dominóznák.Az első elemet elinditó erő hat az összes többi elemre is,mert továbbadják azt egymásnak.Meg lehet változtatni valaki gondolkodásmódját.Az őt érő pozitiv és negativ hatásokkal.Mi manapság mindenhonnan csak a rossz dolgokat halljuk,és már képesek vagyunk még a jó dolgokat is rossznak látni.
Mi lenne,ha lenne egy nap minden hónapban,amikor mindenki,legalább 3 jó dolgot megtesz egy idegennek,nem nagy dolgokra gondolok,csak olyanra aminek te is örülnél,és feldobná a napodat.Mondjuk,előreengedni valakit az ajtón(nem csak lányokat lehet ám)vagy átengedni a zebrán,megdicsérni,jó napot kivánni(nem az üres köszönésre gondolok)vagy csak rámosolyogni.Ha valakit jobb kedvre tudsz deriteni,biztosan tovább fogja majd adni ezt az erőt másnak is és akkor nem csak a szomorúság hullámai terjednének szét közöttünk.
Tudom,naivnak tűnik ez az egész,de csak mert már eleve negativan állunk hozzá.A gondolkodásunkon kell először változtatni,ha változtatni szeretnénk a körülöttünk lévő dolgok alakulásán.
|
|
Írta: Bodnár Zsuzsi
|
|
2014. július 09. szerda, 14:43 |
|
Mai kávé
Először lefotóztam, aztán belekortyoltam, majd a hatalmas, habos kortyot egy az egyben tüdőre küldtem. Utána telefújtam vele a klaviatúrát, a maradék egyik felét az ágyneműmbe, a másikat a szőnyegre folyattam a számból fuldoklás közben, és a párom ezt végighallgatta egyenes adásban telefonon és miközben kérdezgette, hogy "Miazistenvanmárott?Jólvagy?Hallóóó?Jólvagy?", csak azt hallotta, hogy hörgök, meg köhögök. Azt nem látta, hogy eközben rémülten törölgetem a klavit, mert gép nélkül akkor sem tudnék élni, ha megfulladnék.
 kv
|
|
Írta: Bodnár Zsuzsi
|
|
2014. július 08. kedd, 16:14 |
|
Bár már 2 és fél éve van jogsim, nagymamám ma délután ült mellettem először.
Kb. 50 méter után már úgy nevettem, hogy le kellett húzódnom az út szélére, mert nem bírtam vezetni.
Az első 10 méter után:
Ő: - Te! Hát úgy kanyarodsz ki, hogy szét sem nézel?
Én: - Szétnéztem. De nem jött semmi.
Ő: - Ott meg kell állni.
Én: - Miért álltam volna meg, ha nem jött semmi? Stopp tábla sincs. Szétnéztem.
Ő: - Dehogy néztél. Csak kivágódtál.
Én:
Kb. huszonöt méternél:
Ő : - Jajjj, jajjj rángat a kocsi, mit csinálsz?
Én: - Ne parázz már csak vizes a cipőm talpa és lecsúszott a pedálról.
Ő: - Kezd halálfélelmem lenni.
Én: - Mama, így hosszú lesz az út (3km). Lazíts, lélegezz mélyeket. És biztos ami biztos, kapaszkodj.
Kb. 45 méternél:
Ő : - Héjjjj, mit csinálsz? Egyenesen megyünk neki a villanyoszlopnak!
Én: - Dehogy megyünk! (Épp megyünk amúgy) Csak kerülünk egy aknát.
Ő: - Mindjárt nekimész!!! És fél kézzel fogod a kormányt. (1 másodpercig fogtam egy kézzel!) Tessék két kézzel fogni!!!
Én: - Ez hihetetlen. Nagggyon kész vagy! (Leállok, röhögök, folyik a könnyem)
Valami azt súgja, hogy a „The Mother Road”-on ( 66-os út) nem együtt fogunk végigautózni. Nem vállalnám, hogy valamelyikünk inkább kiszálljon a sivatag kellős közepén
|
|
Írta: Margit Norbert
|
|
2014. június 14. szombat, 13:15 |
|
A boldogságunkat,értéktárgyainkon és kapcsolatainkon keresztül mérjük.Manapság inkább az első az igazabb,valahogy az anyagiak fontosabbak lettek,és ész nélkül habzsoljuk az életet,mint a kutya a vacsoráját.Nem élvezi,csak tömi be a szájába nyelés nélkül.
Miért vagyunk telhetetlenek,miért akarunk többet mindenből,ha nem is okoz örömet.
A válasz egyszerű: mert azt mondják,hogy ez jó nekünk.Ennyi.Ha úgy nevelnének,hogy állandóan azt sulykolják belénk,hogy konektorba pisilni jó,megtennénk.Bármennyire is értelmetlen lenne és fájdalmas,megtennénk,mert szeretjük elhinni azt amit a nálunk "feljebbvalók" állítanak.Szeretünk követni másokat.Zászlót,eszmét,divatot.Mindegy csak valami értelmet adjon a
mindennapoknak.Valami boldoggá tegyen minket.De nem vagyunk boldogok.Mi lenne ha új értelmet keresnénk.Mondjuk egyszerű dolgokat,mint például átélni a pillanatot,nem folyton a jövőn görcsölni.Megtanulni örülni annak amink van.Ez azért ilyen nehéz,mert a természetünk ellen van,mert így neveltek minket.Minket előállítónak és fogyasztónak neveltek.Ez nem természetes, ezért nem lehetünk boldogok,az állat is csak akkor boldog,ha a természetes közegében lehet,ha szabadon futhat,repülhet,úszhat.Ketrecben csak vegetál,és kielégíti a szükségleteinket élelem,vagy házikedvenc munkakörben.Ma mi is csak kiszolgálók vagyunk.De mi lehet az ember természetes személyisége,vágya?Tényleg csak kiszolgálóknak születtünk?Akkor viszont a szabadságról
álmodozók a gonoszok,mert mérgezik az emberek tudatát,akik sokkal boldogabbak lennének ha beletörődnének a sorsukba,mintha egy olyan elérhetetlen vágyálom után epekednének,mint a szabadság.Láttatok már szomorú hangyát?Ők elfogadják a sorsukat,nem
lázadnak,nem álmodoznak,együtt dolgoznak a bojért.Mindenkinek megvan a maga feladata,amit elvégez,így értékesnek érzi magát mert a boj jólétén dolgozhat.
Aha,szóval itt is vagyunk!A hangya tudja,hogy amit tesz azt a többi hangyáért teszi,akikkel egyenlő szinten oztoszkodnak a terheken,még a királynővel is.A dolgozó egész nap élelem után kutat,ás,a katona egész nap készenlétben van és ha kell feláldozza az életét a bolyért,a herék megtermékenyítik a királynőt és meghalnak,a királynő pedig egész nap petéket rak.
Mindenki kiveszi a részét és ez a lényeg,talán mi is boldogabban törődnénk bele sorsunkba,ha arra érdemes vezetőink lennének, és nem éreznénk kihasználva magunkat.Kellenek a vezetők,mert kellenek valakik akik átlátják és összefogják a rendszert,de a vezetőt nem úgy kell érteni,mint egy felsőbbrendű egyént,inkább,mint egy sofőrt,aki ha jól bánik az autójával akkor elérhetik a céljukat,ellenkező esetben a kocsi lerobban.Egyenlő tisztelet jár egy molnárnak és a királynak is.Mindkettő
szükséges munkakör.Csak időközben a kapzsiság és a gőg kiforgatta a dolgokat,mert aki átlátja a rendszert az könnyen manipulálhatja is a saját érdekeinek megfelelően.Így mi megalázónak tartjuk,hogy néhányan többnek tartják magukat,és az ő érdekeik kerülnek előtérbe a közérdekek helyett.Talán konokságból leszünk mi is telhetetlenek,mert ha más többet kap,akkor mi miért nem érdemlünk
többet?Ha más boldogabbnak tűnik a birtokolt javak miatt,akkor mi is boldogok leszünk és kész,még ha nem is.A mennyiség nem egyenlő a minőséggel.Gazdag emberek akiket a televízióban látsz vagy újságban sem boldogok,mi másért lennének drog és alkohol gondjaik?Hiába van felbecsülhetetlen vagyonuk,vagy annyi ételük,hogy kilószámra dobják ki a maradékot,nem boldogok,mert nem ez a
természetes lényük.Nem a harácsolás a lényeg,múló lények vagyunk,anyagi javaknak a távozáskor nem sok hasznát vesszük,talán csak a tudat, hogy hasznosan éltünk,tehet elégedetté.És miféle haszna van valakinek aki csak a salyát javát,vagy boldogságát keresi az életben?
Az a baj,hogy a vezetők,nemcsak a rendszert tették tönkre,de bennünket is.Mi is olyanok lettünk,mint ők,kapzsik és kicsinyesek,irigyek.Csak a salyát előrejutásunk foglalkoztat minket,más érdekei nem számítanak,hogyan is számíthatnának,hiszen verseny van,a talpraesettebb győz,
az ügyetlenebb elbukik,közösség csak papíron van,nincs teljes összefogás,az egész rendszer kis érdekcsoportokra bomlott,és sokan a rendszer irányításán fáradoznak,vezetők akarnak lenni.Írigységből,mert a vezetők fejébe szállt a hatalom a rendszer felett,és imádtatják magukat,ezt
az imádatot vágyjuk mi is,ezt az elismerést.Mert mindenki egyenlőnek születik.Csak nem mindegy,hogy hova.Mi is velük egy szinten akarunk lenni.Ezt csak ők tudnák megoldani,akik átlátják ezt az egészet,ők tehetnék rendbe a dolgokat,de akkor oda lenne a sok kiváltság és imádat,ezt nem
akarják elengedni,mert ők ebben látják a sikert,a létük éretelmét.Pedig nem ők a lényeg,nem is a mi,hanem az egész emberiség.Együtt.
Jó lenne ezt megélni,hogy egy zászló alatt egyesülnénk,közös jövőképpel,egyenlő megbecsüléssel,tisztességes értékrendszerrel,és tettekkel,amik nem az egyén vágyait elégítik ki,hanem egymásért vannak.Nem kellene kapzsiságnak lennie,ha a többség egyformán élhetne,és az átlagnál
jobban élők,nem dörgölnék a többség orra alá,hogy ők mennyivel jobban élnek.Talán megtanulnánk örülni annak ami megadatott,talán nem lennénk irigyek.
Valahol azt olvastam,hogy kétféle erő mozgatja a világot:a félelem és a szeretet.
Most félünk szeretni.De valyon szeretünk-e félni?
Ezért élünk most nagy szomorúságban,mert magányosak vagyunk mindannyian.Csak a feltétlen szeretet és összefogás oldhatja meg a gondjainkat,de vajon készen állunk-e változni?Vagy félünk lépni?Félünk,hogy kihasználnak,megbélyegeznek,átvernek,kinevetnek,lenéznek,kirekesztenek.Azok is
félelemből cselekednek akik ezt tennék velünk.A félelem rombol,a szeretet épít.A döntés mindig is a mienk volt.Most is az.
A félelem szomorúvá tesz.A boldogsághoz vezető út a szeretet ösvénye.
|
|
Írta: Margit Norbert
|
|
2014. május 22. csütörtök, 13:22 |
|
-az ember nem lát túl tettein,csak az idő múlásával kezdi érezni cselekedetei súlyát
+soha,senkinek sem késő kijavítani hibáit,a jó érzésű ember ezt meg is teszi
-az ember nem tanul a másik,de még a saját hibájából sem,szeret biztosra menni,és többször elköveti
ugyanazokat a baklövéseket,csak hogy lássa,tényleg hibázott-e
+mikor már teljesen megbizonyosodott,hogy amit tett,nem jó,azért elgondolkodik róla,hogy legközelebb ne csinálja
-az ember hajlamos a pesszimizmusra
+ami teljesen érthetetlen,hiszen minden ember örök optimista,mi más hajtaná előre a mindennapok
küzdelmein át,mint a remény?
-az ember szereti sajnálni magát
+ami jó,mert más úgysem fogja
-az ember szeret egyén lenni,ezt általában külseje alakítgatásával éri el,mivel a külsőségek fontosabbak számára,mint a szellemi értékek
+legalább jól nézünk ki,még ha belül üresek is vagyunk
-az ember nem szeret időt fordítani mások megismerésére,ezért ítél külsőségek alapján,a látás a leggyorsabb módja mások kategorizálásának,ha már mindenképp kategorizálni kell másokat
+éles a szemünk,hamar kiszúrja a hibákat
-az ember csoportokba verődik,a csoportján kívül állókat lenézi,megkülönbözteti,gyűlöli.Csoportján belül igyekszik a hierarchikus rendszerben minél feljebb kerülni
+a hovatartozás biztonságérzetet,életcélt ad
-céljai megegyeznek csoportja céljával,vagy elvárásaival,elérésük érdekében nem riad vissza semmitől,manipulál,eltapos,hízeleg,barátkozik az adott szituációtól függően
+céltudatosságot,logika,intelligencia fejlődését,valamint az arcon lévő bőrréteg rendkívüli megvastagodását eredményezi
-az ember egyéni céljai kicsinyesek,gyerekesek,és birtoklási vágyból erednek
+azért vannak kivételek is
-az ember imádja önmagát,másokat már kevésbé
+mindig lesz legalább egy ember,aki szeret
-az ember szereti magát többnek látni,és mutatni,mint ami
+ébren tartja a versenyszellemet
-szereti saját fontosságát,felsőbbrendűségét bizonygatni,általában,úgy,hogy próbálja túlkiabálni beszélgetőpartnerét.ha nem teheti,elbizonytalanodik,és elszomorodik,érdektelenné válik.
+a süketek is kiválóan követhetik a beszélgetést
-szeret minél többet birtokolni,de valamiért a megszerzett javaknak idővel nem tud örülni,és újabbak után kezd el sóvárogni
+majd a gyerek használja azt a sok kacatot,legalább nem kell újat venni...vagy mégis?
-szereti cserélni a partnereit,szinte keresi a megfelelő indokot a szakításra/válásra.A problémamegoldás nem opció,az a gyengeség jele.
+több ismerőse lesz a facebookon
-szereti áldozatnak bemutatni magát így elnyerve mások támogatását és szimpátiáját
+a színház jó móka
-szereti,ha uralkodnak rajta és megmondják,hogy mit csináljon,így úgy érezheti,hogy nem nyomja felelősség a vállát.Mindeközben szabadságról ábrándozik.
+álmodozni jó,főleg,ha nem felejtünk el tenni is azért,hogy valóra váljanak.
|
|
Írta: Bodnár Zsuzsi
|
|
2014. május 16. péntek, 07:50 |
|
Nem unja meg ez a szél a tombolást és az eső a szakadást. Kibámulok a kertbe. Fekszenek a pünkösdi rózsák szanaszét a földön, szétrázott szirmokkal, mint öntudatlanságba ájult, bedrogozott, kócos-vörös éjjeli pillangók egy átmulatott éjszaka után.
Unottan ellépek az ablaktól. Ahogy fordulok, hirtelen felharsan egy kismadár hangja. Megtorpanok. Napok óta csak a süvítés a résekben, a kopogás a bádogon. Most esik le, milyen monoton és élettelen volt eddig minden.
Visszalépek az ablakhoz.
Egy kis rigó ül a fenyő ágán. Mintha hullámvasúton ülne, úgy rángatja a faágat alatta a szél. Felszegi a kis fejét, és hiába veri az eső, ő csak énekel, ahogy a torkán kifér. Hangosan és tisztán, bele a viharba, konokul. Aztán elrugaszkodik, látom, hogy becélozza az út túloldalát és csak repül és repül.
Néha kicsit egy helyben, néha kicsit oldalra, de hiába lökdösi a szél, nem téríti le az útjáról.
Aggódva követem a szememmel, míg átér a szemben lévő kert gyümölcsfájára. A szél elnyom minden hangot, de tudom, hogy ott is énekel. Oda is visz egy kis vidámságot, egy kis igazi tavaszt, egy kis napmelegét. És én elhiszem, hogy ha valaki, ő képes kiénekelni a napot a felhők közül.
Elengedem a függöny szélét. És jééé...dúdolok.
|
|
Írta: Bodnár Zsuzsi
|
|
2014. május 13. kedd, 05:31 |
|
A mai nap boldogsága, hogy rájöttem, milyen jó is tud lenni, ha valaminek nagyobb a füstje, mint lángja. Szó szerint.
Ültem koradélután az ágyon és az SPSS gördülékeny használatára törekedtem éppen - ez nálam a külvilág totális kizárásával jár -, mikor egyszer csak a párom megkérdezte: te nem érzel füstszagot?
Felnéztem és hirtelen szagot kaptam. Odarohantam az ablakhoz és kinyitottam. Tódult be az égett szag és a hetediken dőlt ki a füst az ablakon. Mondom, tűz van. Felkaptam a telefont, de nem jutott eszembe a tűzoltók száma. Sem a mentőké, sem a rendőrségé. A párom megszólalt: Pakolj!
Pulzus kb. 150-re felugrik, laptop összezár, be mindenestől a tokba, telefontöltő, telefon, irattartó, kabalanyuszi, sminkcucc, gyógyszerek be egy szatyorba, kedvencnadrág, kedvenckabát, kedvenccipő ki a szekrényből és felcibál.
Kb. 40 másodperc múlva már álltam az ajtóban minden "legfontosabbal".
Közben a párom - akinek sokkal több ideje volt, mert nincs sem kabalanyula, sem sminkcucca - lerohant a hetedikre, döngetni kezdte ököllel a ajtót (csengetni ugye nem ajánlatos ilyenkor), mire pillanatok alatt előkerült az ott lakó bácsi és zavartan szabadkozott, hogy csak odaégette az ebédjét.
De már minden okés, eloltotta és kiengedte a füstöt. Vagyis be a feljebb lakókhoz.
Nagy Hurrá! A tüzet megúsztuk (víz nélkül), a szag meg majdcsak kiszellőzik!
Pár éve Budán, a Fehérvárn is volt egy hasonló élményem, mikor vendégségben voltam. Ott jöttek is a tűzoltók, a lépcsőházban állt a füst, ahogy menekültünk, marta a torkunkat, orrukat és az utcán kellett várakozni, míg kiderült, hogy csak egy odaégett vacsi volt a "bűnös". Akkor is a 9. emeletről kellett menekülni és akkor is nagyon beparáztam.
Következtetések, amiket levontam:
1. Bár, az spss-t is halálosnak tartom, a tűz rosszabb.
2. Nem nekem való a 9. emelet. Akármilyen szép is a kilátás, túlságosan korlátozott a menekülési útvonalak száma.
3. Aki nem kedvvel és odafigyeléssel főz, az inkább rendelje magának a kaját!
4. Már tuti, hogy nagy hiba volt anno megnézni a Pokoli tornyot.
5. Az élet továbbra is szép!
|
|
|
Nyomj egy sziát!
