Banya Bea a négyszögletes kerek
széken forgó mézeskalács
palotakarcoló legtetején lakik
Veseországban, s ott sütögeti
dinoszauruszpecsenyéjét, közben a
körmére néz magának és minden
boldogtalan halandónak, aki besuvad
távnézőkéje lyukán. Így talált rá a
tengerialattomos koralkalmas
eredendőszövevények mélyén
hullámhosszon rengő észlényekre,
magával egyívású sziporkás
szerzeményekre, legkitartásosabban
a verssorompók közé szorult Bakter
Bálintra, fenn is akadt világraszóló
hálójában.

Banya Bea párka és egyetlenke,
rímeket sző olykor értelmetlenségből.
A sötét agyak ellen szövetkezett
nagytudomású pártafogójával, aki
világos, hogy nem hagyta annyiban, s
így lépre jöttek, valódítván.

Banya Bea habszurdokban is otthon
van, kivéve máshol. Általában
harmadik személyben hallgat
önmagáról, gondolkodni sincs ideje,
ezért nem esik bele. Életkora már
elmúlt, de jövője még születendőben,
minthogy kissé sokoldalú.

Banya Beáról azt is kell tudni, hogy
borba fojtva énekel, sötét utcán
visszafogottan konvergál, s mindenre
kapható, aminek semmi értelme.

Banya Bea
(valahol Europalapos szigetén)
2010 mikoris

A megfelelő akták, Nietzsche műveinek tanulmányozása során A vidám tudomány híres 125-ös aforizmájának olvasása közben csapott először a homlokára Columbo hadnagy, s rögtön közölte is a főkapitányságon ügyelő Wilson őrmesterrel, hogy gyilkosság történt. „Ki halt meg?” – kérdezte szórakozottan az őrmester, miközben a körmeit pucolgatta. „Egy bizonyos Isten nevű személy”- válaszolta határozottan Columbo. Itt van, fehéren-feketén: „Isten halott”. A hadnagy röviden elmesélte az őrmesternek az aforizma fontosnak tartott részeit. Arról van szó, foglalta össze az esetet Columbo, hogy egy őrült fényes délelőtt lámpást gyújtott, a piacra rohant s közben folyton azt kiabálta: „Istent keresem! Istent keresem!” Ám mivel a jelenlévők között sokan nem hittek az Istenben, nagy nevetés támadt. Az őrült azonban közéjük vetette magát, és szinte átlyukasztotta őket a tekintetével. – „Hová lett Isten? – kiáltott föl. – „Majd én megmondom nektek. Megöltük őt ti és én! Gyilkosai vagyunk mindannyian!”

Szia, Heni vagyok, jelenleg gyeses ápolónő. Nem mintha unatkoznék itthon, de sokszor eszembe jut a jó öreg munkahely… jót mosolygok néha magamban, ha a kolléganőimre gondolok, szegények most épp ebédet osztanak, közelharcot vívnak Icuskánkkal, mert fürdetés van, esetleg Pista bácsi lépett megint meg… hát igen, a régi szép idők.

Ezek az üzenetek az IVISZ újévi kívánságműsorába érkeztek, ami ugyan nem igaz, de néha olyan jól esik kitalálni mindefélét csak úgy. Éljen Odüsszeusz! De még inkább Carlofranco, mert ezeket ravasz mód mind ő adta föl! Baudolino

Egyszer, amikor Piroska a vadnyugaton szántotta a prérit, váratlanul megjelent a délnyugati horizont alatt 2 méterrel Harry. Harry egyszerre volt bivaly és cowboly. Két lába volt és két szarva, amelyek gömbölyded ádámcsutkájából nőttek ki, és a szarva közt hordta a tőgyit.
- Helló Harry! - kiáltotta Piroska vidáman, pedig nem is látta még Harryt, sőt, semmilyen módon nem is érzékelte.
- Bőőőőő - bögte el magát Harry ugyanolyan vidáman, mint Piroska, majd hozzátette: gre!
Mert Harry egyszerre volt bivaly és cowboly. És minden szavát félig bivalynyelven, félig embernyelven fogalmazta meg.
Egyszer azt mondta például: búúúúúúúúúú, majd hozzátette: zadara. Vagy azt mondta: múúúúúúúú, majd így fejezte be: likazidő. Ilyen volt Harry.
Vidáman odavágtatott Piroskához, pedig nem is látta, sőt, még a szagát sem érezte.
Egyik se látta a másikat, fogalmuk sem volt egymásról.
- Milyen jól áll neked a tőgy az ádámcsutkádon - mondta szemlesütve Piroska.
Pedig halvány gőze sem volt Harryról. Azt se tudta, él-e-hal-e.
Harry, aki, mint már említettem, szintén nem tudott Piroska létezéséről, kedveskedni akart, és így bődült rá a szántóvető lányra:
- Mmmmmmmmmmmmmm -, majd így folytatta: iértilyenbüdösaszád?
Pedig nem is tudta Piroska nevét, mivel egyáltalán azt sem tudta, hogy létezik. Mégis ezt mondta. Ilyen volt Harry. Egyszer mondta is neki egy sosemlátott teljesen ismeretlen barátja  "Ilyen vagy, Harry". Harry sosem felejtette el ezt, és azóta tudta, hogy ő ilyen. Sokáig idegenkedett a gondolattól, ám az évek során lassacskán beletörődött, és elfogadta sosemlátott teljesen ismeretlen barátja véleményét: ő ilyen. Nincs mit tenni, ilyen.
- Hogy jobban lássalak - felelte szégyenlősen Piroska, pedig Harrynak híre hamva nem volt közel s távol. Mert Piroska a szájával látott. De csak ha büdös volt a szája. Ha fogat mosott, rögtön nekiment mindennek. Csak akkor kezdett visszatérni a látása, ha napon rohasztott nyers görényhúshoz jutott. Amikor bevágott már egy kilót, egészen kiélesedett a szeme.
- Harryt valósággal letaglózott a lány szájából áradó szag. Pedig nem is érezte, hiszen még orra sem volt, mert Harry orra helyén egy kiló karaj lógott, ami kifejezetten jól állt neki. Egyszer mondta is a sohasem érzékelt nem létező barátja:" Te Harry! Az orrod helyén egy kiló karaj lóg! Egész jól áll neked". Harry ezt is tudomásul vette az idők során. Hogy karaj lóg az orra hegyén. Mert ő ilyen. Harry.

folyt. nem köv.

Akarat

Sosem akartam semmit, csak az lenni, aki vagyok, s ott lenni, ahol vagyok,

Pedig nem akartam, de jöttem, mert hívott isten.

Nem akartam szeretni sem, de csak szeretni tudtam,

És nem akartam bántani, de bántottam, mert voltam.

Elvenni sem akartam, de elvettem, mert adtam,

Nem akartam csalódni sem, mégis csalódtam.

Nem akartam hinni, de csak hinni tudtam,

És nem akartam boldog sem lenni, mégis az voltam!

Így éltem boldogan, nem akarva, hideg télben megfagyva, démon apa mellett, kesergő, szomorú, fáradt, boldogtalan szent anyával, istentelen világgal.

Aztán ők elkezdték akarni, hogy ne akarjak, mert nem akarásomat akarásnak vélték, azt akarták, hogy olyan legyek, mint ők, vakon álmodó, szomorú, torz arc, élettelen lélek, bezárt szellem, nem az, aki!

De én továbbra is csak voltam, aki voltam, néha sírtam, s csak vágytam arra, hogy boldogok legyenek, hogy mosolyogjanak, hogy emlékezzenek arra, akik!

Mutattam is nekik, hogyan kell, de ők csak sírni tudtak, sírva építkeztek, sírva romboltak, sírva szerettek, sírva örültek, sosem vágytak, csak akartak.

Majd felnőttem, pedig nem akartam, s azóta is mindenki azt akarja, hogy ne akarjak, mondják is, nagyon akaratos vagyok, pedig most sem akarok semmit, csak ott vagyok, ahol vagyok, s vagyok, aki vagyok.

Szép napot! A nevem Julcsi: költész vagyok és adomár.

Bár azt mondják, a költészet a XXI. században ki fog halni. Mert nem trendy...

És, hogy manapság már nincsenek költők, főleg nem fiatal költőnők.

Vagy ha akad is egy, az biztos nem az írásaival, hanem az aktfotóival hívja fel magára a figyelmet.

Te is egyetértesz ezzel? Ugye nem?! Mert akkor bizony nagy sz*rban lennék...

Hiszen feltett szándékom eljuttatni az emberekhez a gondolataimat és "kirobbantani" a világbékét.

A nemesség nem születés joga!A tettei által válik azzá az ember...Az 1800-as évek Magyarországát az akkori nemesség hazaszeretete és áldozatkézsége tette jobbá... Az akkori nemeseink,nem CSAK születésük jogán,hanem szívük és eszük által is bizonyították,hogy kik is ők!

Mind csupasz üleppel jöttünk a világra, és úgy is fogunk távozni... Az egyetlen dolog ami számít, hogy az emberek miként emlékeznek majd ránk!