Erről a mondatról a másodikos kislány verse jut eszembe a karácsonyi műsorról. A kis másodikos a középiskolások műsorának „záró száma” volt. A legérdekesebb mégis az volt, hogy ennek a kicsinek még engem is sikerült elbűvölnie...
Ez csak azért is érdekes, mert én most szégyenemre, de bevallom: nem igazán szeretem a kisebbek műsorát nézni-hallgatni. Ugye, milyen szégyen? Én, aki odavagyok a szép versekért és prózákért, nem szeretem hallgatni a „kezdőket”. Most biztos minden anyuka azt mondaná, hogy ejnye-ejnye, meg hogy te is voltál kicsi, talán még valamelyik nyíltan a szemem közé is vágná, hogy milyen egoista és lenéző módon viselkedek, milyen példát mutatok így a nálam fiatalabbnak. Hát tessék fi- gyelni, anyukák: ugye nem egyedül vagyok olyan, aki néha majd’ elalszik az elsősök műsorán? Ne tessék hazudni, olvasás közben nem veszik a térfigyelő kamerák, de be kell valljuk, hogy a megható anyák-napi műsor egy évben csak egyszer van, ahol némelyek bepárásodott szemüvegüket törölgetik, vannak, akik kamera mögé rejtik elmaszatolódott arcukat, de a karácsonyi műsor nem, hát azon mégis csak kár lenne meghatódni. Gondoljunk csak bele, mekkora tengerek keletkeznének évről évre a drága jó szülők meghatottságából, no meg a komisz gyerekek nevetéséből, ahogy vigyorogva figyelik anyukájuk arcát, amin végigcsöpög a megmaradt szempillaspirál és alapozó. No, így tessék engem dorgálni.
- „...Majdnem angyallá váltam...” - A leányka csak állt és elmerült a tapsviharban. Az apukája leemelte a színpadról, majd vissza, hogy újra meghajolhasson.
Ezzel a kedves mondattal kívánok minden kedves fiatal szavalónak és szüleiknek békés, örömteli karácsonyi ünnepeket, no meg jó versmondást!
|