gyalogmuri/petrecere de pietoni 5. |
Írta: gyalogos |
2010. december 16. csütörtök, 13:06 |
gyalogmuri / petrecere de pietoni
olyan messze kell már lennünk hogy ne legyen többé visszaút. és hiszem, hogy ezt is tudom, kedves társam, azt hiszem, már rég elhagytuk momfát. csupán az odáig megtett út az ami furcsa: értelmetlen, parázsló.
még fiatal vagy. elcsigázott. a város számodra még láthatatlan, én viszont már megérkeztem, ámde, mert neked kötelességed odavezetni, segítek rajtad. mindig jó voltál hozzám, drága hóhér.
Amikor megfagytál és azt hitted, jobb visszatérnünk, mondottam, kedves: az út mellett bár farkasok ólálkodnak és erőnknek már a legvégére értünk, muszáj momfába jutnunk.
Föltétlenül muszáj beérnünk. Már csak azért is, mert te még nem jártál arra. és nem utolsó sorban, mivel neked, született katonának, feladatott kell teljesítened.
gyerünk, nem jó megfagyni az úton, momfa már itt kell legyen a közelben. ha nem érünk oda, hibáztatnak majd, muszáj oda érnünk, drága társ.
még ha momfa nem is létezik de ha momfa nem létezik vagy ha csak nem létesik még, minden lépéssel közeledünk felé.
könyörgöm, maradj talpon még egy órát és ne kémlelj mindegyre körül mert számunkra mostantól csakis momfa létezik. egy napja cipellek a hátamon, de ha e pillanatban letérdelek, a vétek, hogy nem vezettél célba reád hull majd vissza. munkád nehéz ám, kegyetlenül álmos barátom. nem hagyhatsz ott a nyílt mezőn. akár csak te, gyakran elbotolhatok, de bárhogy roskadnánk össze, ugyanoda jutunk. és jó, ha te érsz be elsőnek, legalább elmondod nekik jövök már sántikálva és nehezebben érek oda, kegyetlenül álmos barátom.
hallom hogy újra jár az 56-os villamos mindegyre várok rá hónapok óta ahol lakom a pantelimonba'. szó se róla, mások is várták, de nem akarózott neki arra jönni.
mondották később, mintha másfelé járna, eltéríti a vatra luminoasă. sok éjszakán ácsorogtam hiába benned vacogva, vatra luminoasă.
egy éjszaka aztán elcsíptem, azt hiszem. éjszakább volt ez minden éjnél. kettőre járt és annyira éber voltam, alig álltam a lábamon, amikor úgy tűnt, hallom is.
iszonyú sebesen közeledett és hallván, miként vergődik a sínen, mintha hirtelen láz gyötörte volna, előbb szemeteskocsinak véltem.
ámde sehonnan nem bukkant elő, s odébb állva szentül hittem, maga a bolond villamos volt az, mely után annyi sínt végigkutattam.
következő éjjel ágyban maradtam, mert holtrészeg voltam, de a harmadikon ismét meghallottam és ahogy csak tudtam, vágtattam vatra luminoasă felé.
és megláttam akkor azt, amit kellett: se villamos nem volt, se szemetes kocsi, holmi sínen elnyúlt fénycsóvás rondaság volt, takonyból-nyálból tákolt könnyű vitorlás.
jobban látni a sínre léptem: szeme bivalyé, de mindabból semmi sem volt, amit róla véltem. negyven méternyire állt és helyben horkantott teljes erőből.
esküszöm, gyűlölnie kellett, mivel láttam, hogy nekilódult, de nem a vagonok elé fogott szelíd gépbaromként, hanem sosem látott fürgeséggel.
azzal a sebességgel pedig, amivel beindult, kevesebb mint négy másodperc alatt kivasalt volna, hússzínű undok pépkupac maradt volna lényem árnyékaként a gyalogátjárón.
de nem. ő akkora erővel lódult, hogy abban a helyben mozdulatlanná dermedt. sose felejtem azt a várakozást, sem a rettegést attól, hogy ha megáll, hát elszabadul.
hirtelen rajtolt, horkanó orrlikakkal, rámszögezett fénycsóváival, mint egy földgyalu, jött az utca hosszán, de úgy maradt ott, moccanatlanul, bár iszonyatos sebességre kapcsolt. és mert az egyetlen villamos volt momfa felé, nem szalaszthattam el.
hallom valaki kőváraljáról, éppen az én kőváraljámról fölfedezte a halál génjét. nem a halhatatlanságét, hanem a halálét. azt, ami ha vacogni kezdesz, menten megbénítja a félelmet és megóv a túlvilági élet rettenetétől, mikor indulhatnékod támad.
gyorsan elugrottam váraljára fölkeresni az illetőt, hogy megoldjam a halálfélelmet, de hétfő lévén, az ipse elment a nagysomkúti vásárba, úgyhogy
fizettem valakinek vigyen el gépkocsiján somkútra. magam alatt voltam a félelemtől hogy meghalok.
csakhogy az illető nem volt somkúton a vásáron, de úgy hallottam, nagybányára ment, ahol jobb a krumpli ára,
így aztán fel hát nagybányára. a rettegés nőtt bennem mint egy ház. nyomás keresztül-kasul bányán és keresd míg valaki végül kibökte hogy a kocsmába ment berúgni
nyomás kocsmáról kocsmára, s a harmadik napon, amikor hazahozták, kibuggyant bendője-belei elborították és a kocsi nem akart begyúlni.
mióta eszemet tudom, e gabona csak alkonykor érik aratás idején, töve szederjes, kalásza beteges és titokzatos. magvai akár egy tüdőbajos köhögése fojtogatóan feszülnek.
kenyere viszont ízletes, a gyerekek gyorsan eltüntetik. tizenkét éves korukig nem láttam rajtuk tünetet. tizenkettőn túl viszont egy húszig kitartó sápadtság árulkodik arról, hogy túl sokat ettek, és csöppet sem vált javukra.
de a gyermekek, akik immár nem gyermekek, hirtelen kivirulnak, és semmi se áll útjukba míg a negyvenig jutnak,
csakhogy mi sem vagyunk immár fiatalok, és akkor mi, akik nem vagyunk már fiatalok, azért dugjuk a földbe őket, mert még egy napra se mondanánk le e búzáról és e kenyérről, az egyetlenről amivel teletömhettük magunkat.
túléltünk mi már olyan őszöket is amilyenek majd ezután jönnek, hát akkor ezt, amiről az időjósok azt mondják, valamennyi közt a legrövidebb lesz?
csakhogy nem utaztunk momfába oly gyakran, mint más évben - a jegyek nagyon is megdrágultak momfa pedig óráról órára egyre távolodik, pedig mintha egyre több utazó kifejezetten látni szeretné.
a turisztikai miniszter szerint momfa készen áll paradicsomába tízezer látogatót befogadni,
de ugyancsak a turisztikai miniszter kénytelen kertelés nélkül beismerni hogy ő sosem járt momfában, sőt azt se tudja, merre található, pedig negyven kisbuszt indítanak naponta útnak momfa felé.
mit esznek úgy momfán drágalátos turistáink, hogy nem átallnak odaözönleni? oly pihentetők volnának a kisbuszok, annyira káprázatosak a csodálnivalók, hogy ha egyszer momfába érnek, senki se hajlandó onnan visszatérni?
máramarosból beugró unokatesóm teszi szóvá miért nem hívtam őt is ezen a nyáron momfába. ugyan, rokon, ez neked nyár volt?
ámde mit keresünk mi itt? ez az a hely ahonnan momfába indulunk. aztán merre van, pajtás, ez a momfa? momfa két lépésre sincs innen, ha mozdulatlanul egy helyben állunk, elsők leszünk, akik odatalálunk.
addsza ide azt a pálinkát és ne bámulj ekkora szemekkel, ha látni akarsz, momfába behunyt szemmel lépünk, itt nem a tengernél vagy, sem máramarosban.
|