Szórd szét kincseid -
a gazdagság legyél te magad.
(Weöres Sándor)

Kosztolányi az alvilágban 13. E-mail
Írta: Carlofranco   
2010. december 08. szerda, 13:30

Napok teltek…

 

     Napok teltek el esemény nélkül, hacsak a fellobbanásoknak és lelombozódásoknak, az egész és félmondatoknak, a testi szükségletek kielégítésének eseményértéket nem tulajdonítunk.

E napok elteltek és a ködből kibontakozott egy ló feje, majd egy másiké. Ezzel egyidejűleg csengettyűszó s egy ember hangja hallatszott.

-        Gyí!

Nemsokára láthatóvá vált a kocsi is.

Meghozták a szenet.

Sorsfordító esemény történt.

     A szürke reggelen egyikük sem sejtette ezt. Gizike ugyanúgy kozmetikázta őszintére magát, ugyanúgy elmélázott a Bélától elkunyerált „képe” előtt, ugyanúgy elkészítette a reggelit mindhármuknak, Gebe ugyanolyan szenvtelenséggel vette szemügyre az üres szenesládát, ugyanolyan óvatossággal járt-kelt a szobában, ugyanolyan korgással ment át a konyhába, megérezve a rántotta illatát, Béla éppúgy aludt még, amikor a többiek elmentek, mint máskor.

Irkalapra körmölt üzenet várta: „Széné vagyok  Gebe      Én meg Bizinél, Gizike. Egyen, vigyázzon magára! Majd jövünk! Puszi.” Béla úgy tett. Megette a zsírjába fagyott tojást, és vigyázott magára: bebugyolálta magát annyira, hogy amikor a kocsis végignézett rajta, megjegyezte:

-        Ilyen nagy embernek hogy lehet ilyen kicsi feje?

A két rakodó hamar végzett. Béla a botjára támaszkodva ott téblábolt mellettük, próbálta megállapítani, honnan jött a szén.

-        Írja, no alá, ha már ilyen akkurátus ember a barátja!

-        A barátom?

-        Igaz, ő úriembernek nézett ki! Hát még a macája az autóban! De hát nézze meg azt a papirat!

Béla gyakorlott szeme azonnal észrevette, hogy a Főnök az átvételt is igazolta az egyik példányon.

-        Kérem – szólt a toporgó kocsishoz -, ez itten nem szabályos.

-        Micsoda?

-        Ezen a papíron… - kezdte a magyarázatot.

-        Nem mindegy?

-        Nem, kérem, mert ő nem én vagyok, én…

A kocsis toporzékolt.

-       Írjon, amit akar, csak stimmeljen!

-       Nem érti? Éppen ez a…

-       Szóljak a rakodóknak?

-       Miért, ők… Jaj, ne…, inkább…

Béla beleizzadt, mire odarajzolta a Főnök nevét.

A kocsi kifarolt az udvarból, csilingelve eltűnt a ködben.

-       Mit hoztak nekünk, jóemberek? – Megérkezett Gizike hangja.

-       Kérdezze attól a hülyétől! Ilyen kicsi agyvelőnek minek ekkora fej?

-       Ez ugye maga? – kérdezi Bélust Gizike.

-       Ki vagyok én? Ki ki vagyok?

-       Szűzanyámmáriám! Jézusmáriaszentjózsef! Szén! Szenecsske! Béluskám, maga egy angyal, egy…, egy Lucifer!

Körülöleli, körülcsókolja a semmiért sem felelős Bélát.

-       Maga vette?

-       Nem. A Főnök.

-       Nem baj! Az a fő, hogy szén!

Fújtatva érkezik Gebe vállán két zsák szénnel.

-       Hogy az a magasságos… - A zsákokat is elfelejti ledobni. Béla felé fordul.

Legalább szóltál volna!

Béla nem felel. Besántikál a szobába, az ágyra hanyatlik.

Gizike és Gebe öröme akkora, hogy nem tudják mire vélni, bánatnak hiszik, csillapítják.        Ebben a kisebb, ám egyértelmű örömben elhatározzák, hogy ünnepelni fognak.

Hívják Bélát is. Elutasítja.

-       Rám haragszol?

-       Nem, nem: Menjetek csak!

Más ez így. Nem ünnep.

-       Tudják mit? Maga úgyis fáradt, Béluskát meg érte megint valami, maradjunk itthon! Hozok belevalót, és itt rendezünk egy lakomát.

-       Kitűnő! Én is ilyesmire gondoltam – örvend Gebe, és már pislog az ágy felé.

Béla hangja rezignált.

-       Jó. Ahogy maguknak jó.

-       Akkor én most megyek! – mondja jelentőségteljesen Gizike. /Ez áll ¼ rész sértődöttségből, 1/8 rész bizonytalanságból, ugyanannyi eltökéltségből és ½ rész rumból./

A bútorok elkísérik. Megrémültek Gebe pillantásától.

A nagydarab férfi eldől az ágyon, mélyeket lélegez: Szólásra készül, nekigyürkőzik, de Béla megelőzi.

-       Gebe, voltál te már más?

/Vegyük még ehhez a nyomasztó ködöt, amely majd’ összelapítja az embert!/ Gebe felpattan, beveri fejét a plafonba. Béla türelmesen vár a válaszra.

-       Mire a mennydörgős ménkűre gondolsz, Béla?

-       Emlékszel? A múltkor, amikor a békák…

-       Mi van velük? Nehogy belekeverd őket valamibe!

-       Eszemben sincs! Csak azt akartam mondani, hogy amikor a békák elmentek aludni, arról beszélgettünk, hogy milyen lehet másnak lenni.

-       Igen. És?

-       Kosztolányi Dezső, vagy az az F. említett valami humbikat. Gizike ismeri őket…, állítólag…

-       Ma meg az a kocsis, a szén…, a papírok…

És Béla elmeséli délelőtti kalandját.

Befejezi. Együttérzésre várva néz Gebére, de annak nem akarózik neki a részvét.

-       Ki dolgozik bankban kettőnk közül?

-       Én, de most…

-       Nem lényeges! És ki a zsebes?

-       Én.

-       Ki az, akinek minden cselekedetét az édes jó anyukája figyeli még mindig?

-       Én, Gebe, én!

-       Kapiskálod már?

Nem, Béla szavaiból az derült ki, hogy igen keveset ért az egésznek, szépnek, igazságosnak meghirdetett világból. Amíg beszél, Gebében elkezd motoszkálni egy gondolat.

A motoszkálásból halk kopogás riasztja föl, az ablak felé néz. Gizike! A jégpipacsok, jégmuskátlik, jégibolyák között bekukucskálva nyelvét ölti a férfira, orrát az ablaküveghez nyomja, felemel egy demizsont, ivást imitál, kótyagosságot. Kínáló mozdulatot tesz, aztán fityiszt mutat. A lila, vörös borvirág és a fehér, szürke jégvirágok csokra, a vénasszony esetlen, mókás pantomimjének láttán Gebe nem tudja benntartani a nevetést.

-       Ez nem nevetséges, kérlek! Egyáltalán nem nevetséges!

Gizike látja Béla szájának mozgását, lehúzza fejét, guggolva tesz néhány lépést, majd felegyenesedik, beerőlködi magát az előszobába. Egyik kezében a demizson, a másikban tömött szatyor. Nagykabátjának középső gomblyukába egy madzagot kötött, a madzag másik végén egy kendermagos tyúk gubbaszt. „Jól van, jól van, Lakoma! Mindjárt jön Gizike, aztán jobb lesz neked! Higgyél az öregebbnek!” Beles a kulcslyukon, eszébe jut, hogy a Nagy Hidegnek idején Gebe betömködte gittel. Fülét az ajtóhoz tapasztja. /A hallgatózás elítélendő dolog, de most megbocsátható, mivel Béla és Gebe sorsokat birizgáló beszélgetéséről ez az egyetlen hiteles forrásunk!/

-       …értve…ztem-e…lyos…alád…

-       illet… …….ő

-       …ogy telje… …..het ilyen?

-       …dom… ó anyám azt  …….ecsü……int ap…

-       Gizike cendre inti a tyúkot, közelebb húzza a demizsont.

-       …ankban szer…….

-       ….rülj …ni ahol…..

-       De….

-       Mit de? Miért de?

-       …élek…

-       …ezded?

-       …ehetek ró…

-       …………….Gizké…

Amint meghallja nevét, Gizike elhúzódik az ajtótól. Leül. „Csak azért is ünnep lesz! Gyere, Lakoma! Ideje hozzádkezdenem.”

Nyílik az ajtó. Béla hangja jön ki.

-       Tudod, amióta meggyógyultam, gyakran gondolok ilyesmire.

A hangból bent is maradhatott elég, mert Gebe megtorpan.

Az arcán látszik, hogy azt hiszi, rájött, mi a baj. Az Órára pillant: hat óra.

Még három se volt.

És Gebe fél négykor ágynak esett.

 

Atyúk nem tudta mire vélni, hogy a neki szánt forró vizet Gizike átviszi a szobájába. Tyúkesze nem fogta fel, hogy van fontosabb is, mint az Ítélet beteljesedése. Ha lehet, még levertebbé vált. „Hát már sose lesz végem?” Irigyelte a hamuszürke, összegörnyedt Gebét, akit Gizike támogatott.

-       Segíts már, te ostoba tyúk! Nem látod, hogy a halálán van?

„Ez hát a halál – lamentált a kendermagos. – Én is ilyen szürke leszek majd. És ilyen büdös?” Megundorodott. „Ennél még az élet is jobb! Pfuj!” Fölszállott a kilincsre, utat adott betegnek és ápolónak. „No, még egy szürke!” – sóhajtott megpillantva Bélát.

-       Mi van? Mi van veled, Gebe?

Gizike hidegen válaszolt.

-       Mi lenne? Haldoklik.

-       De hát mi történt?

-       Azt ne tőlem kérdezze!

Hangja fagyos volt.

Becsapta az ajtót.

Leült a lócára, ölébe vonta a tyúkot. „Mi lesz ebből, Lakoma?” A tyúk pislogott.

Már az gyanús volt, hogy Gebe nem fogadott el szeszt.

-       Van még a múltkori löttyből? A „varázsitalból”?

-       Megkergült? Beteg akar lenni?

A férfi erősködött.

-       No, jó, ha maga akarja! De újat kell főznöm. Végy 1-1,5 liter rumot…

-       Hagyja ezt, Gizike!

-       Maga tényleg beteg!

Gizike megsimogatja a tyúk fejét. „Ez lett a te szerencséd, Lakoma koma…, komasszony!

-       Jól meggondolta?

-       Eszemnél vagyok.

-       Fogja be az orrát! Fuj! Mondhatom, szép kis ünnepet csaptunk.

Gebe némán megvonja a vállát.

-       Ha akar valamit mondani, most tegye!

-       Bélának egy szót se erről, érti!

Gizike egy pillanatra kijózanodott.

-       Értem.

Béla nem érti.

Az imént még semmi sem látszott Gebén. Béla nem érti. Nézi a sápadt, mozdulatlan, ismerős arcot nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi az érintésére megrezzenő nyálkás bőrű hűvös tárgyakat nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi béla alszol nem jobban vagy béla alszol gebe mi van veled én vagyok én vagyok én vagyok béla nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi gebe ne halj meg mit csináljak én nélküled béla alszol nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi gizike részegen horkol nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézi nézinézi nézi a sápadt mozdulatlan arcot nézi nézi  nézi nézi nézi nézi nézi. Nem érti.

-       Béluska!

-       Hallgatlak, Gebe.

-       Emlékszel még?

-       Mire?

-       Emlékszel a…

-       Gebe, ne hagyj itt! Mire, mire emlékezzek?

-       A Grófnő…

-       A grófnő?

-       … a nyakék …

-       A Nyakék?

-       Hozd el… Hozd el nekem a nyakékét!

-       Milyen grófnő? Milyen nyakék? Gebe, mire kell emlékeznem?

-        Azt mondtad…, kívánhatok…, kívánhatok hármat.

-        …………………………

-        Az első…, az utolsó….

-        De…

De nem volt de. És nem volt és.

Gebe mozdulatlan arca volt.

Béla volt.

 

Szóljon hozzá!

A regisztráció nélküli latógatók hozzászólásait, csak az adminisztrátor ellenőrzése után jelenítjük meg!
Regisztrálj - mielőtt elviszik előled!

Üze-net

"Akinek két ruhája van, az egyiket adja oda annak, akinek egy sincs." Lk 3.12

Támogatók

Adományozók



Baudolino, Voodoo, Rosa, Satyusek, Kriszta, Klára70, Jarilo, BágóAranymaszat, Teri, hancyka, Era86, andi0110, ketrin6miki70, inestimi, Blondie, kunlord87, Domingo, Márti, Abszolút0, Holle anyó, sugarymarta, perecz, Erzsike, Ypszilon, pompom, Bara, Mykiman, kordasnemarika, davide_organist, BenCry, Sövi,, Timi, Timi anyukája, Ákos fia, Mónika, Tibi, Olgi és sokan, sokan mások...

Sziamagyarország!

Nyomj egy sziát!
A megnyíló ablakban láthatod
a sziák számát.

Közös ivisz-regények

A leghatalmasabb szuperhős
Zulejka

3 szavas mese

Sziasztok smiley
Ez egy jó játék, szabályok:
-csakis 3 szóból állhat amit írsz,
-kétszer nem írhatsz egymás után,
-az "a"betű nem számít szónak.

Én kezdem:
Egyszer volt hol...

Ki van itt?

Oldalainkat 588 vendég böngészi

Bejelentkezett tagok

Nincs