1914 telének derekán kötött ki a hajóm egy olasz kikötőből jövet, Alexandriában, Egyiptomban. Mialatt az angol útlevélellenőr orosz útlevelemet láttamozta s a harminc idegen vízum között az Egyiptomba szóló beutazási engedélyt kereste, egyidejűleg élénken társalgott egy ismerősével. Hallottam, amint így szólt: „Néhány nappal ezelőtt egy hajó mintegy ezer cionistát hozott Jaffából, akiket a törökök Palesztinából kiutasítottak”.
Már a háború ötödik hónapjában tartottunk és több mint négy hónapja csavarogtam különböző országokban. Egy moszkvai újság a „Russkija Wjedomosti” küldött ki a háború okozta helyzet tanulmányozására. Svédországban ki kellett tudnom, hogy a hires Sven Hedin ama gyanúsítása, hogy Oroszország el akar ragadni Svédországtól egy kikötőt a Golf-áram mentén, tényleg elterjedt-e a nép széles rétegeiben s fennáll-e vajjon az a veszély, hogy Svédország emiatt Németországgal szövetkezik és Oroszországnak hadat üzen. Angliában az volt a feladatom, hogy megtudjam, mennyiben talál az az adoma, amelyet az oroszok országszerte ismételgettek, hogy Anglia „kész az utolsó orosz katonáig küzdeni.” Franciaországban nem volt semmi „kikémlelni való,” mert a franciák hangulata nem volt kétséges; ott egyszerűen meg kellett figyelnem a frontokon folytatott életet, felkeresni Reims városát és jelenteni, hogy a németek tényleg elpusztították-e a gyönyörű székesegyházat és hogy Párisban bizakodó vagy nyomott-e a hangulat. „Páris” azonban már átköltözött volt Bordeauxba, mert a kormánynak vissza kellett vonulnia a veszélyeztetett fővárosból. Így azután Bordeauxba utaztam; és ott olvastam egy esős reggelen azt a távirati hirt a lapokban, hogy Törökország megüzente a háborút és az összes mohamedán népeket felszólította a „szent háború”-ra európai leigázóik ellen.
Eddig a pillanatig úgy éreztem magamat Bordeauxban, mint a háború egy neutrális szemlélője, aki sem az egyik, sem a másik fél irányában mélyebb rokonszenvet nem érez. A török hadüzenet erősen megváltoztatta a helyzetet. Már 1909 óta, amikor az ifjútörök Konstantinápolyban a kulisszák mögött négy cionista újságot szerkesztettem, szilárd volt a meggyőződésem, hogy ott, ahol a törökök uralkodnak, sem a nap nem süthet, sem fű nem nőhet. És hogy a cionizmus egyetlen reménye csak a török birodalom elpusztulása lehet.
Most azután, hogy Bordeauxban ama bizonyos táviratot olvastam, nyomban megtértem és százpercentes híve lettem a szövetséges hatalmaknak. Egészen világos volt: az orosz, lengyel és galíciai zsidók sorsa nagyon fontos ugyan, de mégis kevésbé fontos, összehasonlítva ama lehetőségekkel, amelyeket Törökország szétdarabolása eredményezhetett. Hogy Törökországnak, ha a háborúba a legcsekélyebb mértékben is beleavatkozik, el kell pusztulnia, efelől semmi kétségem nem volt. Ez már nem érzés volt, hanem egyszerűen hideg számítás. Rendkívül erősen hiszek a hideg számításokban. Ausztriát és Törökországot évek óta jól ismertem. Mindkét országban hosszú időn át éltem mint laptudósító; és igen nagyra tartom az újságírói hivatást, mert meg vagyok róla győződve, hogy egy jó újságíró mindig többet tud, mint egy miniszter vagy egy professzor. Tudtam, hogy Ausztria részekből áll, amelyek elkívánkoztak egymástól; és tudtam, hogy Törökország nem ország, ellenben egy szomorú félreértés. Hogy Németországot le fogják győzni, azt nem tudtam, – még egy újságíró sem lehet próféta. De hogy Ausztria és Törökország fogják a háború költségeit megfizetni, abban egy percig sem kételkedtem. Kő és vas dacolhatnak a tűzzel, de egy faházikó okvetlenül áldozatul esik a lángoknak, ha csoda nem történik – de mindig szilárdan hittem, hogy nincsenek csodák. (Jabotinsky Vladimir: Az alexandriai menekülttábor. In: A zsidó légió a világháborúban. Nekudah-kiadó, Munkacevo, 1931)
Általában: mennyi sokan akarják ennél az irtóztató tűzvésznél a kis pecsenyéjüket megsütni! Az emberek, az itthonmaradottak, befelé néznek, magukba, s számítgatják, mi hasznuk van nekik az egészből. Ha ezt a sok hangtalan titkos gondolatot le lehetne jegyezni. Ha egy új Röntgen-apparátus – átvilágítva a lelket – ezt is mind felvenné... Ilyeneket lehetne hallani. Egy lélek: „dögöljenek meg mind, az a fontos, hogy én ne legyek benne.” Egy örökös: „borzasztó, hogy a Feriről nincsen hír – ha el találna esni – kétszer annyit örökölnék.” Egy filozófus: „lelkem megtelt tartalommal, új gondolataim vannak a világról.” Egy kereskedő: „megmenekedek a hamis bukástól, egyszerűen a háború miatt megyek tönkre.” Egy panamista: „de jól jött – ki beszél most az én botrányaimról.” Egy vénlány: „azt fogom mondani, vőlegényem elesett a csatában.” Egy tragédia író: „a korszellem kedvezni fog verses drámáimnak.” Egy született lusta: „lehet ilyenkor dolgozni?” Egy kijáró: „ez mentett meg, szállítok a hadseregnek.” Egy lump: „nekem van igazam!” Egy kárörvendő: „a Rudit is elvitték, bárcsak elesne.” Egy tehetségtelen: „most dolgozhatok, nincs ellenőrzés.” Egy nyugdíjas: „visszavesznek a hivatalba.” Egy elbukott lány: „most ez nem is olyan nagy dolog.” Egy hipochonder: „mióta a világ ilyen nagy bajban van, a magam baját alig érzem.” Egy puha ember, boldogan, az ágyban: „rossz lehet nekik a lövészárokban.” Egy stréber: „jól fog festeni életrajzomban, hogy az 1914-16. évi nagy háborút mint önkéntes küzdöttem végig.” Egy démon: „mielőtt elmegy a harctérre, el fog venni, ezt nem is reméltem.” Egy amoroso: „bevonulok – soha jobb alkalom nem volt a szakításra.” Egy asszony: „jaj, csakhogy megszabadulok tőle.” Egy spleenes: „a világ határozottan érdekes” ... és így tovább, az ember komikusan egocentrikus volta keres egy szögletet, amelyből szinte már úgy érzi, mintha az egész világháború az ő kedvéért történnék. Csak az anyák sírnak. És a halottak hallgatnak. (Lengyel Menyhért: Egyszerű gondolatok. Nyugat, 1918 / 10. szám)
1915. január 24. A pokol felkerült a földre és úrrá lett rajta. A háború hatodik hónapja tart. A legijesztőbb, a legémelyítőbb, a legagybénítóbb az, hogy az emberek kezdenek közömbösekké válni a háború iránt. Hálátlan hidegen mennek el a sebesültek mellett. Feszülő szívemből szeretnék odakiabálni nekik:
– Adjátok oda nekik mindeneteket! Nekik kell köszönnünk, hogy nyugodtan élünk! Hogy élünk!
És az én lelkemen a szégyen rág, hogy megvan a mindennapi teám, ebédem, virágom és újságom.
Hány ezer édes mosoly az én jutalmam apró ajándékaimért, amelyeket a kórházakban apró zacskókban szétosztok. A drága gyermekmártírok oly igen hálásak minden kis figyelemért! Ha észre nem veszem: kezet csókolnak. Ezt nem bírom megszokni. Mindig elönti a vér arcomat szégyenletemben.
Amikor csak tehetem, verseket mondok nekik, beszélgetés közben. Legutóbb, amint felálltam a szavaláshoz, odaszóltam az ágyban fekvő katonáknak:
– Ha most generális lennék, azt parancsolnám: szemet be, fület ki! Én most nem nyújtok semmi szemrevalót, hanem csak fülnek valót!
Odaszól egy nyíltszemű, barnaképű magyar legény:
– Jó van az úgy is!
Nem érdekel egyéb, csak ezek a drága sebesültek. Csak ezek érezzék, hogy nincsenek elfeledve. Eddig tizenhárom kocsi élelmet, ajándékot, könyvet és cigarettát vittem a gömbutcai kórházba. Ó, bárcsak száz kocsival vihetnék!
1915 február 19. Nap-nap után szavalok a sebesültjeimnek, mindenemet kihordom nekik és mégis úgy érzem, hogy semmit sem teszek. Csak a salakját bírom megtenni annak, amire a lelkem vágyik.
1915 június 14. Nincs szavam. Nincs mit írnom. A világ kilódult a sarkaiból. Arra, ami most történik a világon, nekem, korlátolt eszű, megtanult szabályok és törvények szerint gondolkozó embernek, nincsen mértékem, nincsen kifejezésem.
Mindaz, ami máig az életemet kitette, betöltötte, most, íme, mind hazugsággá vált. Az élet felesleges, nélkülözhető cifrasággá lett. Most a gyilkolás az élet rendes folyása. Néhány hatalmas gazember egymással gyilkoltatja a népeket, akik nem haragusznak egymásra. Sőt! Ahol tehetik, összeölelkeznek és erővel kell őket szétválasztani és a lövészárkokba visszakergetni. Milyen őrület! Milyen gazság! Gyilkoltatni egymással az embereket és – félreállni biztonságba! Hová lesz ilyenkor a földről az igazság, melynek tiszteletére tanítanak bennünket gyermekkorunkban?
...Egy útmutató volna, mely némi megnyugvást adhatna az élet elviselésére, melyet a természettől tanultunk: a logika, a következetesség, az igazság. De az igazságot az emberek már úgy eltorzították, hogy már magától a szótól is megcsömörlik az ember. És mégis mindenkinek a szájában van. Ezt csűrik-csavarják, ezzel a szóval takaródznak a királyok, kormányok, papírbocskor-szállítók.
Senki sem elég hatalmas ahhoz, hogy az igazságot nélkülözze, de valamennyi olyan cudar, hogy beszennyezze. Ebben a háborúban a nemzetek színe-javát emberek kigondolta gépekkel tömegekben gyilkolják. Ömlik az embervér az igazság nevében... (Jászai Mari emlékiratai. Sajtó alá rendezte Lehel István. Kiadja a Magyar Királyi Egyetemi Nyomda, Budapest)
Bordeauxban lapomtól a következő tartalmú táviratot kaptam: „Látogassa meg Északafrika mohamedán államait, tanulmányozza a szent háborúra vonatkozó török proklamáció hatását.” – Elhatároztam tehát, hogy Marokkóba, Algírba, Tuniszba és az angol Egyiptomba utazom.
Madridba mentem, ahol abban az időben Nordau Miksa lakott, akivel szemben a franciák azt az otromba tréfát engedték meg maguknak, hogy mint „osztrákot” kiutasították Franciaországból, igazi hazájából. Kérdést intéztem hozzá: „Kíséreljük-e meg egy zsidó hadtestet szervezni s Angliának felajánlani, hogy azt az új fronton, Palesztinában, foglalkoztassa?” Szkeptikus volt a tervvel szemben. A gondolat jó ugyan – mondta, de hol találunk zsidó katonákat? Az angol és orosz zsidók saját hadseregeikben harcolnak; a neutrális országokban alig van zsidó; ehhez jön még a zsidók régi, ostoba rajongása a törökök, „Izmael bácsi” iránt, amelytől maga Nordau sem volt egészen mentes. „Emlékszik beszédemre az 1909-évi hamburgi kongresszuson, amelyben bátor voltam az ifjútörökök asszimiláló tendenciái ellen tiltakozni? Ma sem tudom még elfelejteni ama kellemetlenségeket, amelyekben emiatt szentimentális idiótáink részesítettek. Minő jogon támadják meg a mi Izmael bácsinkat?” – „Doktor úr – válaszoltam –, hiszen ez csak legenda. Izmael nem bácsikánk minekünk. Hála Istennek, Európához tartozunk. Kétezer esztendő óta segítettünk a nyugati kultúrát megteremteni. A 'Kelettel' semmi dolgunk. Az ön saját szájából hallottam kongresszusi beszédeken e szavakat: Palesztinába megyünk, hogy Európa (morális) határait az Euphratig kitoljuk. A törökök jelentik ránk nézve a legnagyobb veszedelmet.”
Az öreg mester erre egy mélyenjáró szóval válaszolt, melynek értelme azonban csak később lett előttem világos. Megrázta okos fejét és így szólt: „Ez fiatal barátom, logika, a logika azonban görög művészet; a zsidók nem szeretik. A zsidó nem értelemből tanul, hanem a katasztrófákból. Nem visz magával esernyőt, ha borús az ég; megvárja, amíg megázik és náthás lesz – csak akkor jut eszébe, hogy esernyőt kell vennie.”
Marokkóban, Algírban és Tuniszban „nyomoztam”, vajon a török felhívásnak volt-e valami hatása és fennáll-e már egy mohamedán felkelés veszélye. Fiatal újságíróknak ezt tanácsolom; ilyen esetben nem célszerű egy mohamedánt kérdezni. A mohamedán már általanosságban is diplomata, de különösen akkor, ha fél.
Célszerűbb okos zsidó kereskedőkhöz fordulni, szefárd-zsidókhoz, akik már három vagy négyszáz év előtt ott telepedtek meg. Ha nem a saját zsidó érdekeiről van szó, akkor a zsidó messze és tisztán lát. Együtt él az arabokkal, előtte egészen őszintén megmutatkoznak; és még ha hazudnak is, a hazugság mikéntjéből kiérzi, hogy titokban mit gondolnak. És mindezek a zsidók Algírtól Tuniszig, biztosítottak – és a történelem beigazolta, hogy mindez megfelel a valóságnak: Felhívás „szent háborúra?” Tudtak ugyan róla, de csak annyit törődtek vele, mint a tavalyi hóval. „Csak ti, naiv európaiak gondoljátok, hogy az izlam még mindig hatalmat jelent, amely különböző népeket egy politikai feladatra egyesíteni tudna. A török maga nem hisz benne: Európa már száz év óta csapást csapás után mér a törökre, elveszi tőle a legszebb területeit és egyetlen izlam nemzet sem mozdítja meg a kezét, hogy segítsen a szultánnak, bár az kalifának nevezi magát. A németek naivan, mint az összes többi európaiak, rábeszélték, hogy tegyen egyszer mégis kísérletet. Hiábavaló fáradság. A török kedvéért egy lélek sem fog soha megmozdulni. Majd lát még mozlim katonákat, sőt hadi önkénteseket is, akik a szultán szövetségesei hadseregére lőnek.”
És így is történt.
Alexandriában várakozásom ellenére, igen élénk cionista környezetbe kerültem. Egy hajó néhány ezer menekültet hozott Jaffából. A törökök hirtelen a legcsekélyebb ok nélkül, megparancsolták az arab rendőrségnek, hogy a zsidókat az uccán fogdossa össze és terelje csónakba. A rendőrség – Izmael bácsi – ezt a feladatát valósággal megható önfeláldozással végezte, bőven osztogatta a pofonokat, ágyneműt és készpénzt rabolt – és a tengeren, mintegy száz méternyire az olasz gőzöstől, az arab csónakos rendszerint megállította járművét és minden utastól egy font sterlinget követelt, mert különben belelöki a vízbe... Igyekeztem megérteni, hogy miért éppen ezeket a zsidókat utasították ki és nem másokat; voltak köztük kereskedők, kézművesek, asszonyok, gyerekek, gimnazisták, orvosok, süldő lánykák.
Mind a mai napig nem sikerült megállapítanom, milyen „rendszer” szerint jártak el. (Jabotinsky Vladimir: Az alexandriai menekülttábor. In: A zsidó légió a világháborúban. Nekudah-kiadó, Munkacevo, 1931)
|
Hozzászólások
You must continue your writing. I am confident, you have a
great readers' base already!
Also visit my blog post https://is.gd/26iHZH: https://is.gd/26iHZH
I am satisfied that you just shared this helpful information with
us. Please stay us informed like this. Thank you for sharing.
Also visit my weblog :: parkolas: https://www.origo.hu
its adequate to make use of a few of your ideas!!
my site test link: http://testlilnksajalah.com
Exploring in Yahoo I ultimately stumbled upon this website.
Reading this information So i'm satisfied to
exhibit that I've a very excellent uncanny feeling I discovered exactly what I needed.
I most indisputably will make certain to don?t fail to remember this web site and provides it a look regularly.
Take a look at my web blog; test link: http://testlilnksajalah.com
a litte more on this topic? I'd be very grateful if you
could elaborate a little bit further. Kudos!
my web site :: test link: http://testlilnksajalah.com
and I used to pay a visit this web site every day.
Here is my website :: test link: http://testlilnksajalah.com
say that I've really enjoyed browsing your blog posts.
In any case I'll be subscribing to your rss feed and I hope you write again soon!
Here is my web-site :: test link: http://testlilnksajalah.com