Szórd szét kincseid -
a gazdagság legyél te magad.
(Weöres Sándor)

   
Címlap Írás Szépirodalom Cseke Gábor Hová tűnt a katonatiszt? (12)
Hová tűnt a katonatiszt? (12) E-mail
Írta: Cseke Gábor   
2015. december 09. szerda, 10:59

Ha Vásárhelyen egy kis időm volt, a kultúrpalota hangversenytermének a karzatát kerestem fel. Gyakran orgonáztak, s ez volt az első komoly, egészen közeli zenei élményem.
Este séta a piacon. Egyik alkalommal egy sikátorból egy ripityókás öregasszony szól felénk: - Szép úrfiak, szép önkéntes urak, finom snapperos p..., gyűjjenek. - Elnéztünk, mint érdekességbe, a Paradicsomba; az már nagyon előkelő volt, s nem akármilyen kurvákkal tele. Ezek dámák voltak, csak úgy raktak zsebre fölényes, zsargonszerű beszédükkel és viselkedésükkel. Hol vagy, Bolyai, Bodor, nagy ezermester, hol vagytok, Vásárhely szellemi nevezetességei?!
Brassóba vezényeltek vissza, s amikor megszereztük a diplomát, zászlósi rangra léptünk elő.Hamarosan menetszázadba osztottak, s máris útban voltunk Csapon, Máramarosszigeten át Galíciába.
Éjjel érkeztünk meg, s a vonatról leszállva sokat gyalogoltunk a front felé. Mind közelebb hallatszott az ágyú, később a puskalövés is. Rakétapisztolyok és reflektorok világítottak bele az éjbe. Távoli tűz: falu vagy város égése. Ahogy a fronthoz közeledtünk, egyre jobban veszítettem el a bátorságomat és egyensúlyomat. Erdő széle lehetett, ahová letelepítettek. A fáradtságtól összecsuklottunk, ki ahogy tudott, úgy terült el. Itt is, ott is egy-egy eltévedt golyónak a hangját lehetett hallani. Lassan eleredt az eső, s vert. No, még csak ez hiányzott. Senki nem szólt egy szót sem. A sátorlapot előszedtük, s csak úgy magunkra húztuk. Hajnal felé bevittek a frontba, a lövészárokba, ami még nem volt egészen kialakulva, akkor ásták nagy csendben. Rajvonalban jöttünk le egy fás domb oldalán. Alig láttunk. Valaki felkiált. Az első sebesültünk. Elhaló hangon kiáltják: „Szanitéc." Összeesik. Gyomorlövés. Mi megyünk tovább. Eligazítás. Kiadják a parancsot: ilyen irányban jobbra felvenni a kapcsolatot. Melyik századdal? Előttem félig beásva a földbe egy bajuszos honvéd. Kérdezem tőle, hol vagyunk.
- Hát a fronton.
- Igen.
Volt egy szakaszom, annak én voltam a parancsnoka. Parancs: ássuk be magunkat mi is. Reggelre nyakig voltam a lyukban, amit magam ástam. Néha rosszul dobtam a földet magam mögé, s az a katonakollégám nyakába zúdult.
- Emre, ne hányd a nyakamba a földet! - hallatszott földöntúli hangja.
A végén annyira kimerülten kuporogtam, hogy azt sem bántam volna, ha a muszkák akár gödröstől is elvisznek. Lekuporodva aludtam el. Amikor felébredtem, már jó világos volt. Előttem ritkás erdő, lefelé haladó eséssel, lent, a völgy aljában házak, gyümölcsösök. Egy városnak lehetett a széle. Másnap tudtam meg: ez Drohobic. Vagy két hónapig egy állásban éltünk. A gödrök lassan összeértek, helyenként két méter mélységgel. Mindennap ástuk, javítottuk, hogy széppé és élvezhetővé s főleg használhatóvá tegyük, mivel ha esett az eső, úsztunk a lében. Ezt is megszoktuk, mint mindent, ha muszáj, ez pedig nagy úr. A szakaszt gyakran meg kellett vizsgálni a szeresnek: csak addig volt rossz, amíg beleléptünk, akkor már ment a suvadós, sáros, iszapos habarcs gyúrása...
Egyszer egérrágásra leszek figyelmes. Nemsokára jelentkezett is a cvibakomon. Nem zavartam, hadd éljen. Lassan megszoktuk egymást, főleg ő engem, s úgy megszelídült, hogy egy szép napon a kezemből evett. Kimenni nem nagyon tudott a vizesárok miatt, ennivalója nálam volt, talán azért is jött hozzám és maradt ott. Az egeret minden útra magammal vittem, s így közismert személyiség lett. „Hol az egér?" - hívtam a zsebemből, s ő bevágta a kéznél levő ennivalót két lábra állva, első lábával forgatva .Óriási szórakozásom volt ez az állat. A veszélyt megszoktam. Az állófront hosszú ideig nyugalmat teremtett. Tintaceruzával írva, rajzolva küldözgettem a nyírfaháncsból készített lapokat. Az oroszok este énekkari hangversenyt rendeztek nekünk, amit János kellő tisztelettel megköszönt.
Az egér lakása egy cérnára akasztott tölténytáska volt. Egy éjjel meglógott: a cérnán felmászott a fedezék mennyezetére, s elment örökre. Tű vé tettünk mindent, de többé nem láttuk. Csak nem érezte meg a veszélyt? Éjjel ugyanis parancs jött, hogy reggel az előttünk lévő orosz állások ellen mindenfajta ágyúval, pergőtűzzel támadunk. Akkor nagy dolog volt az. Vagy százötven ágyú egy órán át ontotta a lövedéket az előttünk levő orosz állások ellen. Amikor megszűnt az ágyútűz, támadásra mentünk, de akkor már az oroszok visszavonultak. Lassan megindultunk rajvonalban előre a kinyitott drótakadályokon keresztül. Pokoli látvány. Először imitt-amott hullák, hovatovább mind sűrűbben feküdtek a hullák,ahogyan a házak felé közeledtünk. (Zsögödi Nagy Imre: Följegyzések. Hargita Kiadóhivatal, Csíkszereda, 2012.)


...Egy újságíró elbeszélte, hogv József főherceg naplót vezet a harctéren. Nem is egyet, de kettőt. Az egyikbe katona-tapasztalatait irja, a másikba pedig azokat a gondolatait, amelyeket családjának szánt. Minden nap előveszi a két könyvet, az egyikbe beleönti az eszét, a másikba a szivét. Főherceg, altábornagy cselekszik igy. aki tízezreket állit tüzvonalba és akinek egyetlen kézmozdulata nyomán az ellenség rajai pusztulnak el. A felelősség több mázsás sulya ül vállán, agyának minden kereke a hadi térkép rajzain fordul, lelkét reggeltől estig az a gondolat zakatoltatja, hogy győznie kell, mert nem csupán élő népek sorsa függ ettől a győzelemtől, de az eljövendő századok is ebből a győzelemből fognak életelixirt szürcsölni. S ez az ember rongyos, piszkos orosz falvakban, füstölgő petróleum-lámpás vörös fénye mellett leül egy könyv elé, amelynek fedelén a naplóm hat betüje ragyog és ir, ir, ir beléje annyit, amennyit esze és lelkiismerete diktál...
Ez meglepő, talán keveset meg is döbbentő.
Hiszen mi már beleszülettünk abba a hitbe, hogy az epistola és a memoire meghalt. Ha élvezni akarjuk csudálatos bájosságát, földerítő hamvasságát és mindazt a szóban alig kifejezhető valamit, amely abból az intimitásból árad ki, amikor az ember egyedül van egy szobában egy lap fehér papirossal: akkor a könyves polcon kell kereskednünk, mert csak száz esztendővel ezelőtt írtak levelet és naplót. A közlekedés kora megölte mind a kettőt. A levél korcs formájában megmaradt ugyan, hanem a napló végképpen elsorvadott. Csak tizenöt éves unokahugok simogatják szeretettel fedelét és ők akarják benne megörökíteni élettapasztalataikat. S most, ime, akad izig vérig katona, kinek szintén életszükséglete az a szentimentálisnak hitt banalitás s aki igy szól az üres laphoz:
– Gyere, most gyónni fogok neked...
Meglepő ez, de megdöbbentő is, mert mindig megdöbbentő, ha egy hitünk összeomlik.
Nem József főherceg az egyetlen, aki most naplót ír. A háború drámájának sok tizezer szereplője szorongat rosszul hegyezett ceruzát ujjai között és irja: ezt éreztem, ezt láttam, ez a vágyam, ez a gondolatom ... A levél és napló föltámadtak hamvaikból és olyan viruló életet élnek, amilyent soha.
Természetes is ez az általános iskolakötelezettség korában. XIV. Lajos hadseregében talán öt ember tudott írni száz közül és csak ezer között akadt egy, aki érzéseit összefüggően képes volt leírni. Ma száz közül nyolcvan ösmeri a betüt és legalább husz meg van róla győződve, hogy amit ő ír, az másokat is érdekelhet. És érdekli is. Mert minden emberi érzés és gondolat érdekel bennünket, amelyet a világháború támasztott. (...)
Azokban a háborús naplókban, amelyeket most írnak, marékszámra kerülhetnek elő olyan megjegyzések, amelyek világító fáklyaként fognak szerepelni az eligazodni akaró történetíró előtti E kor írójának munkája, természetesen, nem lesz olyan könnyű, mint azon kor írójáé volt, akit egyedül Anonymus följegyzései inspiráltak. De amennyivel nehezebb lesz a munkája, annyival igazabb, hűségesebb és becsületesebb is lesz.
A nagy mérlegelésnél okosnak és szavahihetőnek talált napló éles véső lesz, amelyiket a hivatalos történetirók benyomásait igazítják helyre. Ezer és ezer ilyen véső készül most, szinte hallani véljük a sercegést, a mozgolódást, a lábsurolást és nyelvcsettintést, amelyet készítése előidéz... (Pesti Napló, 1915. február 11.)


1914. november hó 22-én a szegedi 46. ezredbeli Weiss zászlós járőrével egy éjjeli vállalkozás alkalmával az Uzsoknál eltévedt és valahol Fenyves völgynél orosz fogságba esett. Az oroszok a járőrt más foglyokhoz Takcsányba vitték. Szeles Ferenc szakaszvezető, kit ez az elfogatás keservesen bántott, azon törte fejét, hogy egy szökési tervet eszeljen ki. Nem volt ez olyan egyszerű, mert erős őrizet alatt a majorban el voltak zárva. Tervébe 13 embert avatott be. Ezek mindent megfigyeltek és megfontoltak. Hol állanak rendesen őrszemek, hol tartják az oroszok fegyvereiket, hol található lőszer. A pajtában, hol többnyire be voltak zárva, egy helyiséget födöztek föl, melyben mindenféle szerszám volt elraktározva, ezen rekeszt azonban az oroszok mindig gondosan elzárták s a kulcsot magukkal vitték.
A derék összeesküvők észrevették, hogy a többi foglyokkal szemben olyan óvatosságra van szükségük, mintha oroszok volnának azok. A népfölkelők között sok cseh és szerb volt, akik a magyarokat mindig lesték és az oroszokat figyelmeztették, hogy a magyarok terveznek valamit. Ezóta megduplázott szigorral őriztettek a magyar foglyok. Az árulók azt ajánlották a muszkáknak, hogy ne adjanak nekik enni: «Hadd dögöljenek éhen a kutyák!» Egyik arculköpi Szeles Ferenc szakaszvezetőt és azt mondja: «Most fütyülök rád! Ez itt megszűnt Magyarország lenni».
A magyarok Weiss zászlós parancsára szomorúan tették volt le fegyvereiket, midőn kardját átadta az oroszoknak. Most szerették volna az árulókat azonnal lebunkózni, de az okosság elővigyázatra inti őket és amennyire rosszul esett nekik, mégis meghunyászkodva, szótlanul tűrték még azt is, hogy kirabolták őket. Éheztek és türelemmel vártak az előnyös pillanatra, melyben a most már végleg megállapított szökési tervet végrehajthatják.
Éjjel, mikor a többiek aludtak, apránként a legnagyobb óvatossággal meglazították a szerszámrekeszbe nyíló ajtót. Midőn már csak egy erős lökés kellett az ajtó kiemeléséhez, az összes magyarok s a románok jóravaló része be lett avatva a nagy titokba. Ki-ki megkapta a maga szerepét. Először is a szerszámok birtokába kell jutni. Egy részük az orosz fegyvereket veszi magához, melyek egy kikémlelt helyen nem messze vannak. A készültséget azonnal foglyul kell ejteni vagy leütni, azután a kastélyon rajtaütni, az ott lévő fogoly tiszteket kiszabadítani és így a mindjobban közeledő csatába sietni.
A pillanat itt van, az alkalom kitűnő. Erős gyalogsági tüzet hallani a távolból. A muszkák nyugtalanok, kevésbbé szigorúan vigyáznak, hiszen harcvonaluk mindjobban hátraszorulva közeledik.
Egy roppanás és a szerszámtár nyitva van; az őrszemek bezúzott koponyával rogynak össze. A készültséget leteperik s lefegyverzik. Odébb 38 orosz kész fegyverrel előrerohanva rövid harc után elejti fegyvereit s megadja magát. Két, immár felfegyverkezett magyar fiú marad vissza a foglyok őrizetére. A hős Szeles szakaszvezető futólépésben a kastélyhoz vezeti «századát». Berontva néhány védekező muszkát agyonlőnek s ime egy egész ellenséges század fölemelt kezekkel megadja magát és a magyar hősök picinke csoportja 238 orosz fogollyal az erdőbe menetel, ahol a heves küzdelem az ellenség meghátrálásával épen elnémult.
Szeles Ferenc szakaszvezető foglyait áthozza hozzánk és átadva őket jelentkezik. Hogy mi lett az árulókból, azt csak az én jó bakáim tudják. (Dr. József királyi herceg naplóbejegyzéseiből. In: Magyar Katonai Közlöny, XII. évfolyam. 1924. Junius–Julius. 3-4. és 5-8 füzet)

 

 

Szóljon hozzá!

A regisztráció nélküli latógatók hozzászólásait, csak az adminisztrátor ellenőrzése után jelenítjük meg!
Regisztrálj - mielőtt elviszik előled!

Üze-net

"Akinek két ruhája van, az egyiket adja oda annak, akinek egy sincs." Lk 3.12

Támogatók

Adományozók



Baudolino, Voodoo, Rosa, Satyusek, Kriszta, Klára70, Jarilo, BágóAranymaszat, Teri, hancyka, Era86, andi0110, ketrin6miki70, inestimi, Blondie, kunlord87, Domingo, Márti, Abszolút0, Holle anyó, sugarymarta, perecz, Erzsike, Ypszilon, pompom, Bara, Mykiman, kordasnemarika, davide_organist, BenCry, Sövi,, Timi, Timi anyukája, Ákos fia, Mónika, Tibi, Olgi és sokan, sokan mások...

Sziamagyarország!

Nyomj egy sziát!
A megnyíló ablakban láthatod
a sziák számát.

Közös ivisz-regények

A leghatalmasabb szuperhős
Zulejka

3 szavas mese

Sziasztok smiley
Ez egy jó játék, szabályok:
-csakis 3 szóból állhat amit írsz,
-kétszer nem írhatsz egymás után,
-az "a"betű nem számít szónak.

Én kezdem:
Egyszer volt hol...

Ki van itt?

Oldalainkat 155 vendég böngészi

Bejelentkezett tagok

Nincs