Szórd szét kincseid -
a gazdagság legyél te magad.
(Weöres Sándor)

   
Címlap Írás Szépirodalom Cseke Gábor Hová tűnt a katonatiszt? (10)
Hová tűnt a katonatiszt? (10) E-mail
Írta: Cseke Gábor   
2015. november 13. péntek, 07:40

1915. február 10. Ma utazott a harctérre édes Uram. Nagyon fájva, váltunk, de mégis emeltebb szívvel, mint bármikor eddig. Nagyon közelkerültünk most egymáshoz - ezúttal végképp. Egymás otthona vagyunk, és nincs egyebünk. Most egymásért szenvedünk. - Hiszem, hogy ő is erős és marad. (Ha holnap sürgöny jön, holnapután még látom Csabán. Milyen drága, tevékeny, szent most.)
Február 11. Szörnyű rossz volt először megint egyedül elindulni az iskolába, elmenni a Doctor Adolf boltja s a Csokonai kávéházunk előtt. Délelőtt mint siettem, szokásból s minduntalan, eszembe kellett juttatnom, hogy - hisz senki sem vár a Csokonaiban! - Délután (jaj, nélküle ebédelni s hasztalan próbálni aludni!) sürgöny jött. Jobb kedvem lett - holnap még egyszer látom. Tésztákat sütöttem egész este.
Február 12. Délelőtt több kedvvel tanítok, tudom, hogy utazhatom hozzá. Egy kis levest ebédelek, sietek. Vasúton egy szolnoki bankfiú mulattatja a kupét háborús élményeivel. Lengyel nők. Ő "jön-jön" felém, édes Drágám a vasútnál. Boldog este. Valószínű, hogy viszik, hogy már nem látjuk egymást. Sokat írt, jegyzett a Drága.
Február 13. Délelőtt elérzékenyítő, lágy, napos, tavaszelő-idő. Most egy éve ismerkedtünk meg! - B. főhadnaggyal találkoztunk, együtt ebédeltünk, utána nála tea. Felesége tipikus paraszt úrinő! Szörnyű! - Vajon érzi-e Uram is intenzíven a differenciákat?
Február 14. Gyönyörű tavaszi délelőtt. Falusias, csinos utcákon járunk. B-ékkel találkozunk, de én egyedül akarok maradni Drágámmal. Ebéd után az Egy nap novellámat olvasom fel. Most tetszik neki, amit csinálok. Így magam is szeretni kezdem majd. Állomásnál vacsora, éjfél után vonaton. Gyönyörű, meghitt búcsú. Mi két elgyötört boldogok!
Február 15. Késve érkezett Budapestre a vonatom. - Az igazgató kellemetlenkedik. - Délután írok, sürgönyzök édes Uramnak. Istenem: a cselédem urát hazaküldték. Laci jön haza az iskolából... nagyon kedves. Este férjemtől pénz érkezik. Oly jólesik a gondoskodása, úgy meghat. - Általában mindennel folyton meghat. A legjobb ember! És drága, szép, kedves! Az Isten óvjon minket!
Február 16. Délelőtt iskola. Délután hosszú sürgönyt adtam fel és expressz-ajánlott levelet. Este egy könyvet kezdtem olvasni az élet értelméről. - Ennyire nyugodt még nem voltam. Az az érzésem, hogy a Drágám is most fenn ül a szobájában, és szintén olvas vagy ír.
Február 17. Ma csak két órám volt. Otthon drága levele várt. Déltájban jött Laci; tegnap ruhát kapott. - Délután eljött hozzám L. barátnőm. Sokat beszéltünk férjemről. Este jött iszonyúan finom, kedves üdvözlő sürgönye. Mi is válaszoltunk együtt. Ő ágyban van délután, oltástól lázas, feje fáj, s nem lehetek vele. Este még olvastam.
Február 18. Délelőtt fárasztó iskola - délre drága levele várt itt. Délután két levelet írtam neki, s feladtam 6-ig - este egy nagyon szép, finom sürgönyben tudat, hogy otthon ül a szobájában, s cikket ír, hát írjak én is cikket vagy verset. Utóbbit próbálok. Végtelen megnyugvással tud eltölteni minden sora.
Február 20. Iskolában csak két óra. Sürgős, válaszos, ajánlott sürgönyt adok fel. - Végre jön két válasz is. Repülök a vasúthoz, utazom, az étkezőben drága leveleit, sürgönyeit olvasom. Ő a vonatnál vár, szalad felém. Felhangoltság, öröm. Este kis diszharmónia megint, amit nagyon megbántam. De ez is jól végződött.
Február 21. Vasárnap. Reggel olvasni kezdi nekem jegyzeteit. Oly szépek. Néhol igazi író. (Isten ments!) A kávét felhozzák. Ebédhez lemegyünk. Feljön a takarítónőm a kislányával. Olvasom Uramnak a rólam írt kritikákat. Az uzsonnát felhozatjuk. Tíz tájban kimegyünk a vasúthoz. Nekem vissza kell jönnöm Budapestre. - Szinte testileg fájunk. Soká fut Drágám a vonat után.
Február 22. A vonatban külön fülkében aludni próbáltam, de nagyon fájtam. Szörnyű bús szürkület, a vonat késett. Hazajövet várt az ezredorvos kártyája a sok gránátról. Keserű, nagy sírás; utolsó öt koronámból dringend sürgöny. Délben mennek. Igazgatónak 9-kor izentem. Már feljelentett. Sebaj! Kölcsönkértem M.-től tíz koronát délután. Ő is kölcsönkérte, de mindjárt küldött. - Pár kísérő sora megenyhített kissé, hogy az ő ura is most bajokban.
Február 23. Ólmos idő - egyhangú, siket, üres nap; egyetlen szenzációja, hogy nem kapni lisztet, este már kenyeret sem. Este megjön egész nap várva várt utolsó expressz levele Csabáról, melyben küldte a háborús jegyzetek végét is. Vázlatosan - de nagyon értelmesen, s rajzokkal. Teát s krumplit vacsorázunk, nincs kenyér.
Február 24. Az iskolában az igazgató azzal fogadott, hogy bevádolt a tanácsnoknál. Délben itt leltem a meghívást a városházára, dorgálás-ügyben. De itt volt férjem két drága miskolci levele is. Végtelenül szuggerálók. Írtam választ, aztán mentem egy kiló lisztet kérni. Hazajövet egy csupa praktikus levelet írtam penziómról, pénzekről, szobáról stb. Bízó a hangulatom.
Február 25. Iskola helyett a városházához megyek, hova berendeltek a kétszeri csabai késés miatt. Ügyesen úgy fordítottam a dolgot, hogy még javamra szolgált. A jövő évet szabadságon töltöm, a helyettest fizetem. Csak e három hónapra nem kaphatok már szabadságot. Az iskolában az igazgató nyájasan mentegetődzik (nagy róka). Délután az iskolában hazafias színielőadás, én e helyett teázom a Vigadó kávéházban. Este férjemnek írok, naplóját olvasom.
Február 26. Négy teljes óra s még tantestületi gyűlés egyig. Itthon találom drága levelét, a Sárospatakon feladottat. Ma már Laborcon van biztosan. Iskolai gyűlés alatt a "tiszi" egy hágai lap nyomán közölte az egyes országok veszteséglistáját. Nálunk félmillió halott. Sokan mosthoz egy évig, jövő tavaszig jósolják a háborút. Most még nincs ott a drágám, még naponta kapok tőle levelet - még jól bírom. Este nagy szociális-individuális vita.
Február 27. Iskolában csak két óra. Fizetést kapunk, megyek tartozásomat megadni; fényképért, levélborítékokért (tábori). Hosszú levelet írok. - Délután 1/2 2-től 1/2 8-ig járok orvosi lapok, német patológiai újságok után. Utóbbiakat lehetetlen kapni. Orvosi lapokat egy-egy rövid levéllel még este becsomagolom, hogy reggel feladjam neki. Nagyon súlyos, sötét a hangulatom.
Március 1. Nagyon nehezen megadott négy óra; nem tudom, kire vártam, hogy úgy siettem kifelé. - Első úti levelét elkésve, most kaptam. Emberek ellen elkeseredve, idegesen kezdtem írni neki, de míg írtam, kibékültem. - Délután Itóka jött a vállas fényképeket csinálni. Estig itt volt, teázott; gyöngéden rosszakat mondott, nőkről és férfiakról. Este tovább írok Mindenemnek.
Március 2. Rossz érzésekkel ébredés. Délelőtt három óra, most tíztől tizenegyig üres; ilyenkor szoktam visszamenni a Csokonaiból. Délben kapom elkésve második úti levelét. Ebéd után elmegyek a Nyugat-hoz. Férjemhez megyek minden rossz gondolattal.
Március 3. Szerda. Két órám van, azután levelet írok. Délután megnézem M.-et. Beteg. Két fehér csészét veszek, hogy a szépeket kíméljem Férjemnek. Hozok főzővajat s makarónit is. Este verset írok, de rossz. Vacsorát főzök, makarónit füstölt hússal. Újra írok. Csak a levelekben élek. Takarítónőmtől levél, hogy vasárnap reggel felkeres, és hoz lisztet meg zsírt.
Március 4. Négy keserves óra. Utána itthon átöltözöm, hogy barátnőmhöz menjek kettőkor ebédre. Az iskolában órák közt rendetlen külsejű s fájós, de mégis szerelemben erős levelet írok.
Március 5. Levél ütközetből vasárnapról, kisnapló. Ma csak tizenegyig van óra, gyónás miatt. Felmegyek utána Itókához a fényképekért. Három sikerült, de nem nagyon. Egyet hazajövet mindjárt el is küldök levélben. - Ebéd után elkezdem olvasni Csokonai naplóját, ez mégis a legmegnyugtatóbb foglalkozás. Vasárnapi levele jön. Szenved, és nem lehetek vele. Ütközetben van. Nagyon lever. De erőt veszek, s kezdem írni a háború emlékeit a Nyugat-nak.
Március 6. Gyónás miatt nincs iskola. Egész nap háborús jegyzeteket írok. Este levelet. Csatakos, esős idő kinn. A fényképészig megyek, s térdig elázik a lábam. Az itthoniak képe szép lesz, kedden kész. Este, mikor már ágyban vagyok, jön takarítónőm, hoz zsírt és vajat, éjjelre nem marad itt. (Igaz! Reggel valami napfényest álmodtam, folyópartot, fürdő, gyerekek, töltés.)
Március 7. Vasárnap. Reggeltől írok takarítatlan szobában, háborús cikket. Megjön férjem két orvosi lapja, bepakolom. Takarítónőm jön, megebédel nálam, harminc forintot adok neki a holmikért. Délután moziba küldöm kisfiammal, de visszajön, hogy nincs kedve, hazamegy. Éjjel tizenegyig írok. Hajnalra csökkenő félhold benéz. Intenzíven fájok.
Március 9. A legrosszabb hangulat elmenetel óta. Egyszobás lakást veszek. Délután a Nyugat-tal. Nagyon boldogtalan vagyok. Sohasem lesz vége.
Március 10. Ma csak két órám volt, utána javítottam. Elmentem M.-hez, bementem vele a Philadelphiába, hét óráig ott panaszkodtunk egymásnak, nem mertem hazajönni, hogy hátha nincs levél; veszedelmes volt a hangulatom, kétségbeeséshez közel. Itthon várt drága levele. Most írok neki hosszan s még egy verset.
Március 11. A rendes nehéz négy óra. Szörnyű a posta, szörnyűek a kósza hírek. Kétségbeejtő. - Délután vásárolok, és feladok sok apró tárgyat. Ilyenkor alig élek. Szörnyű rosszakat álmodom. - Mára virradóra azt álmodtam, mondtam a cselédnek: délután temetik az Uramat.
Március 12. Javítani kellett volna a dolgozatokat, de nem bírtam. - Délután M.-val bumlizok a Philadelphiában, nem merek hazajönni s a levélszekrénybe belenézni. - Nincs semmi! Mit tegyek az idegesség ellen? Egy levelet írok este, aztán megfürdöm. Minden sötét; imádom, és nem élhetek nélküle.
Március 13. Őrült ideges, nyugtalan, bolond vagyok. Levelet várok, nincs. Este elmegyek M.-el, délután eljön, pénzt kap kölcsön.
Március 14. Reggel kétségbeesetten bőgök sógornőmnél, egész délelőtt bőgök, üres a világ, nincs levél. Délután Lacó megy moziba; futkosok fel-alá a szobában négyig, akkor elmegyek.
Március 15. Ünnepély az iskolában. Semmi stílus, semmi művészet. Borzalom, rosszul lettem. - Kinn gyönyörű tavasz. Itthon várnak drága levelei, boldog, boldog nap. Drágám most oly "különálló", félek baja lesz belőle. Küldök kártyát, cukorkát neki - majd levelet írok. Naplóját folytatom a Nyugat-nak. - Március 8-i levél bombáról, veszélyről.
Március 16. Reggel egy szabad óra. Ezalatt beszélgetés a férfijóságról; - iskolából mindjárt L.-hez; kevés idő, kórházba siet - "férfi-asszony", "szocietás"-beszélgetés. - Nagyon tavaszias délután, súlyos melankólia, jövőfélelem. A Nyagat-nál alkalmi szkepszis. Versemet dicsérik, drágám cikkét várják.
Március 17. Csak két óra. Enyhébb nap, levélkapás utáni. - Egy hosszú, tizenkét oldalas levélben felelek édes Uramnak mindenre, aztán jön L., hozza Z. B. halálhírét orosz fogságban, tífuszban. Jönnek barátok, nagyon kedvesek, kedélyesek, jók. Arcképeket adok drágámról, s a bibliáról beszélek, nagyon hálás közönség. Ide képzeltük a ház drága gazdáját.
Március 18. Négy nehéz óra. Teljesen üres nap. Még hosszú és jó levelet sem tudok írni. Délután megyek kölcsönpénzért. Minden szörnyű drága. - Úgy bánt, hogy nem spórolhatok eléggé neki. Leveleit olvasom. M. telefonál; gyereket vár; sorozástól fél ő is. - Sehonnét békehang! Este elkezdtem háborús jegyzeteim tisztázását. Húsvéti számhoz szép lesz.
Március 19. Jaj, de nehéz négy óra. Folyton féltékenységi gondolatok. Elküldöm ma Szent Ferenc Fiorettijét, s egy féltékenyes, bús levelet, nyolcoldalast. - Nagyon borús, céltalan, fáradt nap; szomorít, hogy most kapja az én kétségbeesett kártyáimat, s bizonyosan aggódik. Háborús jegyzetet írok.
Március 20. Csak két óra, javítok, el vagyok maradva. Izgatottan jövök, levél miatt. Volt. Örömmel ültem munkához, a háborús jegyzetekhez - levelet is írok. Pénzem nem sok van. Féltékenységek jönnek. Nagyon köhögök, szívem fáj, fáradt vagyok, és ennek a levelemen nyoma van. Hat szakasz kész a háborús jegyzetekből.
Március 21. Korán kelek, írok. Délelőtt két levelet. Korán ebéd. Megyek pénzt kérni kölcsön. Megint ideges féltékenységi levelek a jövőre vonatkozólag. Nagy vétek, mert Ő most tökéletes. Megbánom. Délután hosszú levél, és utána zsúrt rendezünk Lacóval, villamosfőzővel három szép csészével - mintha Ő is köztünk lenne, s elmondom Lacinak, hogy nézte ki innen drágám most egy éve az írókat.
Március 22. Iskolában vár drága levele, hosszú, zsíros, kimerítő, erőt adó. Istenem - most kapja keserves leveleimet. Milyen szent, mennyire mindent megérdemel. Délután késő estig, éjfélig írom a háborús jegyzeteket, pont éjfélkor fejezem be. Lacó lábfeltörés miatt itthon marad. Holnap megyek a Nyugat-hoz. Anyagi bajok is elmúlnak evvel. Hosszú levelet írok. Gyertyát küldök.
Március 23. Ma tíz-tizenegy között visszajövök Lacónak igazolványt írni. Przemyśl elesett. Nagyon aggaszt. Délután jön Drágám két hosszú levele. Annyira szenved, hogy levéltelen időben kétségbeeséseket írtam. Miért is tettem, mikor mennyit, mennyit ír szegényem. Azóta már kapott híreket. - Nyugat.
Március 24. Tízig tanítás, tizenegyig irkajavítás. Délben levél s két kártya, ami nagyon megnyugtat. De délután iskolai ünnepély - nekem a háborún kívül a leglehangolóbb szituáció. Ez is összefügg, ha háború nem volna, nem tanítanék. Jaj, de szörnyű volt. Ma van az első igazán tavaszias idő. Olyan súlyos ránk nehezedő, olyan züllesztő, sablonos tavasz, s úgy emlékeztet minden tavaly ilyenkorra! Mindenem nálad és veled.
Március 25. Délelőtt, befejezem édes Uram tegnap esti levelét. Ebéd után felöltözöm, s Lacival együtt megyek az utálatos iskolai ünnepélyre (ma felnőtteknek) - de míg a többi szám lemegy, én egy szertárban ott lelt nyomtatványokra levelet írok Drágámnak, s ezzel megelőzöm a tegnapi rossz hangulatot. Este is még írok hosszút, aztán bibliát olvasok, elkezdem Márkot.
Március 26. Négy óra javítással súlyosbítva, délben iszonyú drága levele jön. - Ebben ír arról a szép magános félóráról a pataknál. S ebben köszöni meg először, iszonyú generózus hálával, otthonunk képét. Ideges, aggódó vagyok. Sok ápolási, válás és házassághír. Megírom férjemnek, hogy én nem válok el soha; semmiképp.
Március 27. Két óra, csak tessék-lássék adva; hazajövet nincs levél. Nagyon kimerít a szenvedés. Délután társaságban zenéről beszélünk. "Semmi se meglepő nála, ha a fején jár is!" - mondják rólam. - Sokat sírok ott is, a szemem folyton ég.
Március 28. Csupa régebbi kártya. Esős idő, borzasztó magányra készülök. De eljön Lányi Sarolta, nagyon kedves.
Március 29. Hírek 21-ről. Akkor még nem volt visszavonulás. - Egész nap sírok, régi leveleit olvasom, postát lesem; nincs erről mit írni.
Március 30. Délután elindulok otthonról. Útközben átadja a postás 15-i és 16-i kártyákat. - Rém levert vagyok. Kocsin haza. Itt vár sátoraljaújhelyi sürgönye. A frontra való elutazása előtt még egyszer találkozunk. Végtelen boldogság. (Kaffka Margit: Feljegyzések egy háztartási könyvben. In: Az élet útján. Versek, cikkek, naplójegyzetek. Összegyűjtötte és szerkesztette Bodnár György)

 

1915 utolsó hónapjában az orosz front megmerevült. A nagy német – osztrák – magyar előnyomulás megállott. Mocskos lövészárkokban százezrek szedték a tetűt a ruhájukból, és éjszakánkint fényszórók sárga sugara suhant el a szomorú táj felett. Baranovicsi orosz – lengyel várostól nem tudom hány kilométerre és milyen irányban fekszik Gorodistye falu és Skrobova falu. Csak azt tudom, hogy a két falu között kanyargott szeszélyesen, görbe vonalban a lövészárok, mint valami nyugtalan kígyó. Skrobovát a gránátok leborotválták, csupán egy templomtorony-csonkot hagytak meg. Gorodistyében lengyelek és zsidók laktak, akik minden eladhatót feladtak a katonáknak.
Fehér hó borította a síkságot, és a hólepelből karcsú, zöld fenyők nyúltak a magasba, mint óriási lándzsahegyek. Harc nem volt, nappal lustálkodtunk, éjszaka inkább időtöltésből mint harci vágyból lövöldöztünk az orosz állások felé. Egy priccsen aludtam Vizi Miklós alsórákosi kőtörővel, Muntean Ioan juhpásztorral és Müller Heinrich prázsmári parasztfiúval. Unalmas nappalokon és még unalmasabb éjszakákon sokat beszélgettünk és kezdtünk közelebb kerülni egymáshoz. Szereztem Gorodistyében egy liter gyalázatos pálinkát, és miközben ezt kortyolgattuk, érdeklődtem, mi a véleményük, mikor lesz vége a háborúnak.
Elsőnek Muntean, a pásztor szólt hozzá a kérdéshez.
– Azt csak az urak tudják, akik idehoztak minket. Szerettem ezt a piros arcú, mindig mosolygó fiút. Volt benne valami derűs báj és melegség. Egyszerű volt, nyílt szívű, magával hozta erdők, mezők, hegyek, patakok tisztaságát. És elhozta magával furulyáját is, amelyből bús nótákat tudott elővarázsolni. Olyan vidékről való, ahol magyarok és románok évszázadok óta együtt élnek, és elég jól beszélt magyarul.
Müller, a szász már határozottabban alakította véleményét a háború befejezéséről:
– Majd ha legyőztük az ellenséget.
Utálattal néztem erre a nyeszlett, fakó hajú, sovány parasztfiúra, akit megmérgezett a háborús propaganda.
Vizi Miklós lassú beszédű, meggondolt, higgadt ember. Lomha járású, kissé karikalábú, zömök és erős. Arca cserzett, látszik, hogy sokat van szabadban, szája széles, mögötte erős lapátfogak, szürke szeme néha hamisan megvillan. Mielőtt válaszolna, előbb iszik, mélyet: szippant a cigarettából, csak azután szól:
– Én már azt se bánnám, ha holnap vége lenne... A súly rontsa meg azt is, aki kitalálta.
– Szeretnétek otthon lenni? – szövöm tovább a defetizmus fonalát.
Nincs véleménykülönbség. A kőtörő szívesen ülne az: országúton, ahol kis kalapáccsal töri a követ, a juhász a bárányokra gondol, a paraszt a sonkákról álmodik, amelyek a kamrában lógnak dróton, és összefut a nyál a szájában.
Vizi Miklós felém fordul:
– Te tanult ember vagy, ugye.
Ráhagyom, hogy tanult vagyok, bár a második gimnáziummal befejeztem iskolai tanulmányaimat.
– Akkor mondd meg, mi a nagy nyavalya bajom van nekem a muszkával, s neki velem? Nem láttuk egymást sohasem. – Humanizmus, pacifizmus, a sapka alatt megmozdul valami a fejben.
– Tudod, komám, Miklós, úgy van az, hogy én nem haragszom az ellenségre, biztosan az sem haragszik rám, nagy bolondság, hogy egymásra sütjük a puskát. Ha az emberek azt mondták volna, amikor behívták őket katonának, hogy nem mennek, most mindenki otthon ülne a fenekén,
– Ha egyszer parancs jött a császártól, muszáj menni – mondja Müller szilárdan. – Ferenc József meg Vilmos azt akarják, hogy győzzük le az oroszokat.
Milyen ostoba ez a prázsmári ványadt kölyök. Szeretném kiverni vékony koponyájából az oda ülepedett sok marhaságot.
És még ilyeneket mond:
– Hiába mondom, hogy nem megyek katonának, jön a csendőr és elvisz. Engedelmeskedni kell a parancsnak.
– Két szál csendőr csak nem viszi el az egész falut, mert nálunk, Alsórákoson csa két kakastollas van – szól hozzá Vizi Miklós a kérdéshez. – Úgy kéne csinálni, hogy minden falu s minden város egyszerre kiáltsa oda az uraknak, hogy menjenek ők a háborúba, ha olyan erőst akarják a háborút.
– Az emberek buták, előbb meg kell okosítani őket – vélekedik Muntean Ioan.
– Igazad van, Janye – és megveregetem a vállát. – Most pedig elég a beszédből, vedd elő Janye a furulyádat és játsszál nekünk.
Előkerült a kenyértarisznyából a hosszúkás fahenger, azután megszólalt. Behunytam a szemem és zöld fűszőnyeget láttam, amelyen fehér bárányok legelnek békésen, körülöttük nagy kutyák állnak őrhelyükön, hogy farkas, medve, ragadozó madár ne zavarja meg a békességet. A furulyaszóval együtt dalolt a mező, a hegy, az: erdő, a gyorsan surranó patak, daloltak a vidám gyíkok és cikázó fecskék, míg a darazsak zümmögésükkel kísérték az édes muzsikát.
Nem tudom, milyen gondolattársítás hozta agyamba Anatole France Pártütő angyalok című regényét, amit bevonulásom előtt olvastam. Abban van egy furulyázó öregember, Nectaire a neve, és olyan öreg, mint maga az ember. Talán Janye, a kis csobán ennek a Nectaire-nek valamilyen késői unokája, aki eljött a földnek ebbe a szomorú zugába, hogy a népi művészet szépséges hangján örömöt hirdessen és békét ültessen a szívekbe.
Hirtelen két robbanás rázta meg a földet. Valahol, nem messze tőlünk gránát csapott be. A mi tüzérségünk válaszolt, percekig tartott a szörnyű lövöldözés, azután, mindkét oldalon elhallgattak. A varázs megtört.
– Ez a pokoli zene túlbömböli a te furulyaszódat, Janye – szóltam a pásztorhoz, aki visszadugta szerszámját a tarisznyájába.
Így szórakoztunk hosszú délelőttökön és délutánokon a lövészárokban. A háborúról és békéről folyó elméleti vitát néha ivás fűszerezte, sűrűbben tetvészkedés, és. olyan szaktudással öltük a szörnyetegeket, amit csak hosszas gyakorlat adhat. Közben hófúvás lepte be az árikot, 'majd olvadt, utána fagyott, és ilyenkor fekete, fagyos lábakkal népesültek be a front mögötti kórházak.
Februárban katonai pályafutásom nagy fordulathoz ért: kineveztek őrvezetővé. Nem címzetes, hanem valóságos Gefreiter lettem. Csillagot varrtam a parolimra. Igaz, hogy ez a legalacsonyabb altiszti rang, ami után a közlegény következik, de ,,úr” megszólítással jár. Fogalmam nincsen róla, mivel érdemeltem meg az előléptetést, bele kell nyugodnom, nem bírálhatom a hadvezetőséget.
Amikor csillaggal a galléromon először találkoztam Vizi Miklóssal, már nem nevezett Sándornak, hanem megadta a módját:
– Frájter úr, kérem...
– Megbolondultál, Miklós – rivalltam rá. – Most már más vagyok, mint aki eddig voltam? Meg ne halljam többé, hogy urazol, mert fenéken billentelek.
Előléptetésem után egy héttel Gorodistyébe vezényeltek telefonista tanfolyamra, mert kiderült, hogy tudok németül. Négy hétig tanultam, hogyan kell széjjelszedni meg összeállítani a telefondobozt, és miképpen vezessem hosszú villával fákon a huzalokat, majd visszaküldtek a lövészárokba, és megtettek a 4. század telefonos osztaga parancsnokának.
Négy embernek parancsoltam, közöttük volt Müller is, akinek tudnia kell németül, mert szász. Ide tartozott még egy Prusskauer nevű brassói fiú, aki csak németül beszélt porosz nyelvjárásban, mert szülei hároméves korában kivándoroltak Berlinbe, és ott nőtt fel; egy Hirschfeld Mózes nevű harminc év körüli férfi, akinek németje gyorsan hadaró zsargon volt, és Vizi Miklós, akinek német nyelvi készsége a „niksz dájcs”-on túl nem terjedt. Muntean Janye a századnál maradt, de azért a barátságot fenntartottam vele. Parancsokat kellett leírnunk, amelyeket az ezred meg a zászlóaljtörzs adott; telefonon, jelentéseket olvastunk be a készülékbe, amelyeket a mi századunk küldött felsőbb helyeikre. Már a második napon kiderült, hogy egyedül Prusskauer bírja szóban, írásban és gyorsírásban tökéletesen a német nyelvet, mert békében könyvelő volt. Müller mindössze két elemit járt, és írását a macskakaparástól csupán árnyalati különbségek választják el, Hirschfeld Mózes tűrhetően fogalmazott magyarul és héberül, de ennek itt semmi hasznát nem vette. Vizi Miklós csupán technikai munkát végzett: a drótokkal bíbelődött és a szárazelemeket kezelte. Én kifogástalanul olvasok németül, beszédben és írásban azonban a „der-die-das” problémával viaskodom, és ez a harc kiterjed a „dem-den”, „von-vom” és egyéb képzők meg ragok területére is.
Amíg a tél tartott, béke, csend és nyugalom volt a fronton. Az őrszemeken kívül mindenki a fedezékbe bújt. A tisztek kártyáztak, ittak, beszélgettek, olvastak, tetűket öltek, a legénység hasonlóképpen. Telefonon keresztül megismerkedtem más századok telefonistáival, mindenféle butaságokat mondottunk egymásnak, és nagyokat nevettünk. Vizi Miklósnak kissé érdes, de mégis kellemes tenorhangja volt, sokszor félórákig kellett beleénekelnie a kagylóba, és az elektromosság elvitte a hangját messze századokba, sőt zászlóaljakba is. A harmadik század egyik telefonistája remekül tudott madárhangokat utánozni. Élveztük a művészi teljesítményt... Hirschfeld Mózes viccmondó tehetség volt. ízes előadásában órákon keresztül találkozott Kohn Grünnel a vonaton, Schwarz Weisszal a rabbinál, Záli megcsalta Kóbit és viszont. Élveztük az irodalmat. A 11. század telefonista parancsnoka Petőfi-, Arany- és Vörösmarty-verseket szavalt, különösen nagy sikere volt Az őrültnek, A vén cigánynak és A walesi bárdoknak. Élveztük a költészetet. (Károly Sándor: Mosolygó esztendők, kalandos évek. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1979. Romániai Magyar Írók sorozat)

 

új-iVisz

 

Üze-net

"Akinek két ruhája van, az egyiket adja oda annak, akinek egy sincs." Lk 3.12

Sziamagyarország!

Nyomj egy sziát!
A megnyíló ablakban láthatod
a sziák számát.

Közös ivisz-regények

A leghatalmasabb szuperhős
Zulejka

3 szavas mese

Sziasztok smiley
Ez egy jó játék, szabályok:
-csakis 3 szóból állhat amit írsz,
-kétszer nem írhatsz egymás után,
-az "a"betű nem számít szónak.

Én kezdem:
Egyszer volt hol...

Ki van itt?

Oldalainkat 459 vendég böngészi

Bejelentkezett tagok

Nincs