Hová tűnt a katonatiszt? (2) |
![]() |
Írta: Cseke Gábor | |||
2015. október 24. szombat, 12:14 | |||
Iskolából mentem haza, és a villamosmegállónál megállított egy katonatiszt. Bőrönd volt a lábánál. Megkért, hogy menjek a cukrászdába, és vegyek neki cukrászsüteményt: négy krémes legyen, a többi torta. Siessek, kapok tőle húsz fillért. – Megteszed? – kérdezte. – Meg – válaszoltam, és máris rohantam a cukrászdába, amely száz méterre lehetett a villamosmegállótól.
A háború előtti télen Párizsban voltam és ha most meggondolom, hát bizony sejthettem volna, hogy háború lesz. A Boulevard des Capucines egy kis színházában mindennap megrugdostak a színpadon egy német tiszti uniformisba bujtatott szereplőt a közönség óriási tetszésvihara közepette. Nyíltan gyalázták a német császárt, márpedig más ország fejének nyilvános sértését a rendőrség sehol sem szokta volt engedélyezni. A Quartier Latin diákjai egyáltalán nem türtőztették a nyelvüket. Betegen jöttem haza a nyár elején és mire felépültem, itt volt a háború, önként jelentkeztem és a k. U. k. Kriegsministerium előbb itt Budapesten bízott meg az autójavítás és pótlási ügyek megszervezésével, majd Törökországba vezényeltek.Azon szerencsések közé tartoztam, akik testi baj nélkül úszták meg a háborút, – se meg nem sebesültem, se maradandó betegséget nem kaptam, még a fogságidőm is viszonylagosan jól telt el. (Dr. Vidéky Emil: Törökországi kalandok a világháborúban. Budapest, 1933, Királyi Magyar Egyetemi Nyomda)
1914 július 1-én cserkészni indultam egy kollégámmal és vagy tíz tanulómmal Krassó-Szörény és Hunyad megyébe. Három hét elteltével Orsován keresztül a Dunán vonultam haza Versecre, hogy aztán elmenjek szülőfalumba, a bácsbodrogvármegyei Kishegyesre, ahol július 26-án volt a búcsú. Otthoni tartózkodásom alatt a Pesti Hírlap kövérbetüs címeinek buzgó olvasásával elégítettem ki vakációs szellemi igényeimet. Nem tulajdonítottam nagy fontosságot semminek; még az „Ultimátum Szerbiának” című felirat is hidegen hagyott. Csak akkor vettem komolyan a közelgő veszélyt, mikor azt olvastam, hogy a parlamenti pártok között szent lett az egyetértés. Veszélyben levő emberek lelki tulajdonsága, hogy szorosan összetartanak s a baj mindig válaszfalakat döntött, éppen úgy, mint ahogy a szerencse mindig válaszfalakat emel az emberek között.
|