Tánczos G. Károly: Kocsmai miniatűrök 141. (Morzsák… – Negatív optimizmus; a bor) |
Írta: Tánczos G. Károly |
2014. október 30. csütörtök, 10:20 |
.„Az irodalomban és a zenében három örökéletű téma: a szerelem, a halál és a bor. Ismétlem, a bor!” „Ne ismételgess, tudjuk, hogy ezek az ingyenélők mind alkoholisták voltak!” „Nem mind!” „Jó, volt köztük narkósok is!” Nevetnek rajtam. Évek múlva, az Andi-Zsuzsa korszakban érkeztünk a borhoz, a bordalokhoz. Ebből a szinte kimeríthetetlen halmazból a Vallonban soroltak közül csak néhányat írok ide, azok közül is egy próza. Ha jól emlékszem, Szurovcsik Józsi említette meg Kazal László Tudományos borkóstolóját. Mind ismertük, már a cím hallatán nevettünk. Józsi elégedetten nyugtázta sikerét. Az azóta megismert (a nevét persze elfelejtettem) fiatalember egy általunk ismeretlen zenekar, a Szájzár Kannásbor című dalával rukkolt elő. Látva tájékozatlanságunkat, elénekelt pár sort a refrénből („Az a lényeg, hogy alkohol, kannás bor, szeretlek piszkosul, kannás bor!”), mire egyikünk-másikunk felkiáltott: „Ezt már hallottam! Nagyon jó!” A Nirvánára és a vörösborra esküvő Gyuri babrált valamit az mp3-as lejátszóján, csendre intette a vendégeket, megkérte Andit, kapcsolja le az egy időben hallható tévét, rádiót: „Ezt hallgassátok meg!” És feltette a Belga együttes Boros című „slágerét”.
Valószínűleg ez indukálta a következő döntésemet.: hadd tököljenek azok a különféle zenékkel, én az egyik legszínvonalasabb muzsikát varázsolom beléjük. Kiválasztottam hát öt embert (köztük természetesen Gyurit is), elnézést kérve Anditól kihívtam őket. Összedobtunk annyi pénzt, amennyi elegendő lehet. A szomszédos boltban vásároltunk néhány üveg bort („Mint ahogy a Generálnál a lány, a Kövér a napban!”) s felmentünk a lakásunkba. Elhelyezkedtünk, hoztam a poharakat, a bontót. Megittuk az első kortyokat. A CD-gyűjteményemből kikerestem a lemezt s azon a megmutatni kívánt számot. Ezt:
Bordal – Baudolino dala
A fürt már piros vagy ékes arany fehér A szőlőtövek között hever Noé Olyan egyedül ülsz ott szólal meg Dionüszosz Az élet tüzébe mártsd magad növessz mámoros szárnyakat
A bor lesz a vér s a test meg törött kenyér A Mestert elárulni ki lesz merész Nem maradt csak a mámor az utolsó vacsorából És a szenvedéseink bíbora poharunkban a kín bora De eljön a végső Nagy Szüret s te borból kenyérből megszületsz
A lélek a test kívánja a hegyek tüzét a honfoglalók Tokajban mulatnak épp A nektár lángol a vérben a homok könnyei égnek És a szenvedéseink bíbora poharunkban a kín bora De lesz még egyszer ünnep a világon elvérzik a baj a csatákon szűd teljék meg az öröm borával ne gondolj a világ gondjával De lesz még egyszer ünnep a világon elvérzik a baj a csatákon szűd teljék meg az öröm borával ne gondolj a világ gondjával
Legalább hatszor meghallgattuk, annyira bűvkörébe vont bennünket. Gyuri rögtön fel is vette (nem volt nehéz, hisz gépészmérnök és „szuper amatőr” számítástechnikus), egy másikunk, közölte, hogy már ismeri az iviszről, és ő előbb felvette, mint Gyuri (akinek a vezetékneve az istennek sem jut eszembe). Hagytam, hadd vitázzanak, hogy hozzák még („és még”) a nedűt, azzal az ürüggyel, hogy pisilni megyek, kimentem az erkélyre. Gondolkodni. „Nem csak az évszázadosnak tűnő barátságunk mondatja velem, hogy egy remekművet hallottunk. Az Ószövetségre, a görög mitológiára, az Újszövetségre való utalások, a befejezés Vörösmarty-parafrázisa bonyolult szövegvilágot hozott létre. Nem okoskodok tovább, csak megjegyzem, hogy bár tényleg hallható az iviszen (Mű-vé-szett/Zenebona/Macskaközi zenék/Öt év múlva-dalok; látom, szép számmal hallgatták is), de a versszöveget kiemelve jobban érvényesül a hatása, zsenialitása.”
Egy ismerős kijön az erkélyre cigarettázni. „Te itt vagy?” Ránéztem. „Szerinted lesz még egyszer ünnep a világon?” Megvonta a vállát.
|