Ma délután Pannival átmentünk tejért a szomszédba.

A kapu előtt feküdt egy nagy szürke kutya, mikor meghallott minket felénk jött, határozott ugatással támasztotta alá, hogy mindjárt megharap. Panni sikított egyet és mögém bújt, én pedig úgy csináltam, mintha nem félnék és ráordítottam a kutyára. Ekkor megtorpant és visszafordult, kevésbé magabiztosan ugatott tovább. Kiordítoztam a bentieket is..  „A szomszéd kutyája, ideszokott és otthon érzi magát.” Kifelé még sikerült megfognom a villanypásztort is, pont mintha lapáttal csaptak volna vállon. Ez nem az én napom.. Hazaérve  Ákosnak  is elmeséltem mi történt, nagyon együtt érzett.. a kutyával. „Még jó, hogy nem kapott szegény kutya szívinfarktust. „ :)