Tánczos G. Károly Valami Amerika |
Írta: Tánczos G. Károly |
2014. május 19. hétfő, 08:09 |
Vidám téli történet. Nézd komédiának, s máris szépirodalom, hol fonetikusan, hol nem, a szemiotika keveredik a szemantikával)
Szépen, vastagon borította tájat a hó. - Idaho – ujjongott nagy társaságunk csinos tagja, Miss Ouri –, minden olyan nyugodt, fehér. - Legalább nem kell color adot fizetni – jegyezte meg szarkasztikusan Wyo Ming, a kínai barátunk. - Hű, milyen síkos, mainem elestem – sikoltott Miss Issippi, akihez szívem mindig is húzott. Az a szamár Georg iázott egyet. Mindenki nevetett. Ore gondondoltam, minő érzéketlenek. Segítettem Miss Issippinek, s fülébe súgtam: - Vigyázz, elesel a lejtőn és massa chussettes tőlem. – Hálásan tekintett rám. Többet nem mondtam, nem ich igan szoktam sokat beszélni. - Mit south, Carol inalt ott az előbb, a fenyők közt. Szétnéztem: valóban, barátunk iszonew mexi cószált tőlünk. Vissza kéne hívni. A társaság legmagasabbja, Mary landított a karjával, mire Carol visszajött, s folytattuk az utat. A lábam alatt frissen ropogott a hó. Megérkeztünk a turistaházhoz. - Ne braska meg az isten – kiáltott fel a szabad szájú Georg –, ilyen szép időben kocsival járni! - Kik ezek? – kérdezte Miss Issippi. - A barátaink, de nem ismerem mindet. – Nem csúsztatok meg? - fordultam Ari barátomhoz. - Á, jó a hó! Nagy a wisconsinitása van. - A haverhode is Landroverrel jött? – mutattam egy feltollazott rézbőrű felé. - Nem, hatlowashington. Indián. A neve Kan Sas. - Érdekes ez az indián nevadas! – nevetett Mary. - Akkor őrá arkansasok vigyáznak a mennyben – humorizált Georg. - A ken tuckyt! – morogta az indián. - Minne sota közbe? – förmedtem Georgra –, megsértetted a barátságunkat. És a többiek? – kérdeztem Aritól. - Bevándorlók. Ez itt a török Ali. Fornia kellett egy csomó olajkutat, mire úgy-ahogy összeszedte magát. A másik ott Illi. - Illi? - Illi. No is? A finneknél ez a név gyakori. - Iowa el nem jut az ember! – örvendezett Illi, én is erre gondoltam, amikor Ivánt, az oroszt bemutatták. Rágyújtottam egy virginiara. Miss Ouri kért egy szippantást. Köhögni kezdett. – Te nne sseedd, fiatal vagy még! - Milyen érdekes neve van ennek a fogadónak, mint egy vers! – kiáltott Wyo Ming. - Olvasd el a wareset, kérlek, kicsit rövidlátó vagyok. - Én is ezt montanam, ha nem tudnék olvasni! - Vándor, ha kedved savanew, jer, sey, édes lesz itt nálunk! Bementünk. Egy ellenszenves, ráadásul selypítő pincér fogadott. Leültünk. - Mit ajánl? - Szavanyú new yorki szeletet (Az r helyett is j-t mondott – a szerző.). - Hahó! Arról nem volt szó a cégtáblán – kiáltott fel Wyo Ming –, hogy édes a kedvünk, savanyú lesz! A pincér nem felelt. Folytatta: - Hallewest virginiai apróhalból, de a laskagombával töjtött bélszín is jó (Az s=sz – szerző.). - Friss? – érdeklődött Ari. - Nem, majd hawaii! – A pincér szemtelenségét csak az ellensúlyozta, hogy január elseje volt, így hát túltettem magam rajta. Miss Ouri megjegyezte: - Micsoda ételek itt, az isten háta mögött, képtelenség, mint egy hindi anabaptista! - Ari zona adagot rendelt! Vigyáz a vonalaira! – csúfolódtam. Ez rossz szokásaim egyike. - Csak nem? És hogy hívják a drágát? - Flor Ida. súgta szégyenlősen Ari. - Szép név! Virág, Zeusz feje… – Nem kérdezősködtünk, mert ismertük Georg lexikális tudását, és különben is a pincér hozta az ételt. - Elég kevésnek tűnik! - Utahból mindenkinek! Megszomjaztunk. Ari a magyar borok felől érdeklődött. Nagyon szerette a szilvánit. A pincér tagadó fejcsóválására így reagált: - Hogy nincs éppenn sylvania! Szégyen! Louisi ana, ha oda mentünk volna! - Te ismered azt a helyet? - Hát persze! Miss Issippi tojáslikőrt kért. - Ohiod számomra parancs. Ez a szemtelenség végképp kiborított. - No, kishaver – montam neki –, a poklok pokla homalyosítsa el tekintetedet, ne tegezd a barátnőmet! Itt a stex, asztán tűnünk innen! A többiek még kint is nevettek.
/A hibásan írt szavakért, mondatokért, az abc-től való eltéréstől, a tévedésektől az elolvasás után reklamációt nem fogad el a: szerző!/
|