Max Weber és én

Kapcsolatunk eléggé egyoldalú és plátói.. Ettől függetlenül meglehetősen intenzív. Úgy kezdődött, mint általában. Még hálás is voltam azért, mert nagyjából érthetően írta le a mondanivalóit. Mindig elképzelem, hogy milyen ember lehet, akit épp olvasok. Max Weber szerintem ritkán mosolyog, vállát nehéz gondolatok nyomják, bár ennek ellentmond, hogy örökölt villájuk szalonja, a társadalmi élet központja volt. Szóval, Max ott ült keresztbe vetett lábbal, a térdére könyökölt és fogta a fejét. Míg a többiek élték a társadalmi életet, ő folyton csak a társadalmon gondolkodott. Mindenféle hivatáson, korlátozott objektivitáson, gazdaságon, szociálpolitikán.. állandóan talált valamit, sohasem unatkozott.  Szerintem eszébe sem jutottam, ehhez képest én mostanság egyfolytában csak rá gondolok… ha végre egyszer levizsgázom belőle, viharos gyorsasággal szakítjuk meg felejthetetlen viszonyunkat..