Ez már a negyedik fél év..

Amikor először láttam az –e félévi órarendet, az nem sok jót ígért, sőt másodszorra is elég elkeserítő volt. Mi lesz velem ebben a félévben, semmi jó. Tizenkét kurzusom van, az sajnos tizenkét vizsga. Múlthéten három napot voltam, most kettőt. A három nap, még mindig nagyon sok. De a kurzusok korántsem olyan szörnyűek. Soknak még mindig sok, de legalább érdekes. Legalábbis nekem az:)  Nem egyedül jöttem haza pénteken. Szekszárdig négyen, Soltig hárman, Kecskemétig ketten jöttünk. Pont jó volt így, másképpen el kellett volna jönnöm adatelemzésről, egyedül pedig tuti, hogy az életben meg nem tanulom. Szóval mázlim volt. Hazafelé persze beszélgettünk, eleinte nem figyeltem, mert azzal voltam elfoglalva, hogy elérjem az itthoniakat. Ki-hova megy továbbtanulni, miért, miért nem.. ilyenekről, és másokról beszéltek. Aztán..  Ha valaki házasságban él és mégis szerelmes lesz valaki másba, kit-mit választ? A biztonságot, vagy a szerelmet?  Általában nem is gondolkodom az ilyeneken. Most is elütöttem egy poénnal. De válasz helyett,a beszédes kérdésen azért elgondolkodtam.   Aztán ma eszembe jutott egy történet. A történet egy idős nőről szól, aki sohasem élte át a szeretkezés gyönyörét. Miután élete nagy részét leélte így, egyszer aztán álmában mégiscsak megtörtént, és elmesélte egy pszichológusnak.. A pszichológus erről írt valamit, ezt olvastam el, már fogalmam sincs mi volt az. Nem tudtam eldönteni akkor, és azóta sem, hogy talán jobb lett volna –e a néninek, vagy nem, hogy ha nem tudja meg, mi az ami kimaradt az életéből.

{jcomments on}