A Malomárok téli sportjainak csúcsteljesítménye, a kocsmai értékrend szerint hősi cselekedete Győr Tibi nevéhez fűződik! Igaz, a Malomároktól mintegy 50-60 méterre kell tekintenünk, de Tibor ragaszkodása e kocsmához, és az alább bemutatandó tett megérdemli, hogy ebbe a kategóriába soroljuk. 50-60 méterre (balra) és 10-15 évre (vissza) kell tekintenünk. Bizony, nem ma történt a dolog, de – éppen folyik a bizonyítás – ma is él az emlékezetemben.

Kemény tél volt az akkori, havas, jeges. Nála már csak Tibi szomja lehetett nagyobb, ha hajnalban felöltözött, óvatosan, hogy a feleségét fel ne ébressze, másnapos remegéssel kinyitotta a lakásajtót, leballagott (nem találok jobb szót, főleg, mert nem voltam szemtanúja, csak az ő elbeszéléséből ismerem az esetet, nekem és Carlofrancónak mondta el először) a lépcsőkön, kilépett a házból. Betájolta az útirányt és elindult. Átgázolt szabályosra nyírt hóval borított bokrokon, át járdaszegélyen, országúton (a 25-ösön) és újra a járdán, mikor a ködből kivillant az éjjel-nappal nyitva tartó kisbolt kirakatfénye. Mielőtt kilépett a boltból, kezében a literes Zöldszilvánival, a biztonság kedvéért megivott egy féldecis üveg pálinkát, beszélgetett, melegedett egy kicsit. Végül kilépett. „Hirtelen úgy éreztem magam, mint akit fejbe vágtak!” Már majdnem odaért egy biztosnak tűnő ponthoz, talán száraz talajdarabnak vélte, vizionálta, de egyszer csak „puff, hanyatt estem, akkorát zuhantam, mint az ólajtó, de – és ez teszi fennköltté, szívet szorongatóvá (facsaróvá) a történetet – a bort magasba emeltem. Inkább én, mint ő!” Nyögve, káromkodva feküdt a téli hajnalon, sehol egy ember, csak a sajgó háta, és a karjának látványa, amelyben magasba tartotta az üveget.