x+1 éve tanítok.

y+2 éve közoktatást vezetek. Arról, hogy ehhez értek, majdnem annyi ideje papírom is van.
n+3 diákot leérettségiztettem.
k+1 osztályt tanítottam matematikára.
Kilenc osztályban voltam osztályfőnök a kezdetektől a végekig. Két osztályban elkezdtem az osztályfőnökséget, de félbehagytam anyai teendőim miatt.
Írtam tanmeneteket.
Lektoráltam egy matematika könyvet.
Bemutató órát tartottam.
Több cipős doboznyi gyakorló- és vizsgafeladatot gyártottam.
A diákjaim eredményesen szerepeltek a házi vagy az országos versenyeken.
Szervezetem és aktívan részt vettem az osztályaim közösségi programjaiban: kirándulások, bálok, főzőverseny, sportnap.
Vizsgákat, érettségit, rendezvényeket szerveztem. Működtettem az iskolai folyamatokat, kommunikáltam minden irányban.
Mindezek számokkal kifejezhetők. Mikor volt, hány résztvevő, milyen százalékos eredményességgel szerepelt?
És az érzelmek? Mindezek hatása? Hányan szerették meg közben a matematikát? Hányan szerettek meg iskolába járni? Hányan kapták vissza az önbizalmukat? Hányan érezték meg a közösség erejét? Hányan merítkeztek az iskola szellemiségéből, akkor amikor ide jártak, és a későbbiekben is? Hány működő emberi kapcsolat keletkezett? Milyen belső folyamatok indultak el az iskolában töltött 3 vagy 4 év hatására?
Megadhatok ezekre egy számot? Készülhet egy táblázat?
A belső tartást, az önazonosság megtalálását, a közösségi kohéziót nem lehet dokumentálni.
Azt meg pláne nem, hogy mekkora szerepünk van ezek létrejöttében! Pedig szerepünk van.
Különben csak egy ócskavasnak való automaták lennénk!
Nagy Lászlóval mondom: „Megszülettünk, hogy hozzáadjunk valami jót a világhoz!”
Portfóliót kellene készítenem, hogy ne minősítsenek vissza a kezdő tanár szintjére.
A hosszú évek alatt szerencsére soha nem költöztünk sehová, nem is selejteztünk, így tele van a padlás óravázlatokkal, jegyzőkönyvekkel, oklevélmásolatokkal, hangfelvételekkel, videókkal, diákok százainak a köszönő levelével.
Annyi a felgyülemlett dokumentum életem munkásságáról, hogy alig tudok válogatni. Mert természetesem már pályám kezdetén gondoltam arra, hogy nincs bebetonozva a bértábla, az előmeneteli rendszer, így az első perctől kezdve elkezdtem gyűjtögetni.
Sokáig kellett várnom, de bizakodó voltam, hogy egyszer csak menet közben megváltoznak a játékszabályok! Nem hiába reménykedtem!
Hogyan is gondolhatja azt bárki, hogy a folyton változó világban pont a törvények maradnak változatlanok? Nem pont a természeti törvényekre gondolok. Nem is az örök emberi törvényekre. Csak a törvényekre, amelyek kiszorítanak az élet megszokott rendjéből és bizonytalanná tesznek.
Összerakosgatom hát tanári életem nimbuszának legódarabjait a bőséges választékból. Az egész egy semmiség! Hogy közben dolgozni, tanítani is kellene? Ki törődik vele? A diákok? Mi lehet fontosabba portfóliónál?
Ha elkészül, vajon ki fogja elbírálni, és mennyiért?
Mit írjak a portfólióba?
Számokat?
Vagy, hogy kisimult egy lélekránc?
Mivel bizonyítom?