Jöjj délre… Avagy, egy szobor a téren (Kisolga) |
Írta: Csukásné Kis Olga |
2013. november 11. hétfő, 10:52 |
Jöjj délre… Avagy, egy szobor a téren A minap munkába igyekezvén a közeli téren egy új szoborra lettem figyelmes. Nem szemlélhettem meg közelebbről, mert sietős volt az utam. Nem akartam lekésni a tanítás kezdete előtti félórai nagyon sorsdöntő és nagyon fontos időpontot. Így csak találgatni tudtam, vajon kit ábrázol a szobor? A téren két iskola is található. Gondoltam, talán a szoborhoz közelebbi iskola névadójának állítottak emléket. A fensőbb hatalmak szerint meg kell engem vizsgálni kétévente, hogy alkalmas vagyok-e még a pályára, orvosilag! Szerencsére ehhez leginkább csak a megjelenés szükséges. És még nagyobb szerencse, hogy az orvoshoz vezető úton azt a teret is érinthetem, ahol az a szobor áll! Most már gyalogosan, semmitől sem sürgetve, jó alaposan megnézhetem a szobrot, ami mellett korábban csak úgy elsuhantam autóval. Nagy László szobor! Megdobban a szívem. Egy bronzfej, mészkő háttérrel. Alatta a név: Nagy László. A talapzaton az alkotó neve: Venelin Antonov. Készült a helyi bolgár közösség támogatásával. Hát persze! Nagy László többek között a csodálatos bolgár népköltészetet is megszólaltatta magyarul! „Jöjj délre cimborám, lássuk Sztrúmicát, Jó kedvvel iddogáljuk jó vörösborát! „ Meg ehhez hasonló gyöngyszemek! Nagyon megörültem a szobornak! És, hogy Kecskeméten ez valakinek eszébe jutott! A téren található iskoláknak más a névadójuk. De így még szebb! Egy hangyányi kifogásom volt csak. Én sasabb orral ábrázoltam volna a költőt! Az arc mély barázdái a helyükön vannak, de az orr… Vagy csak én emlékszem másképp? Azóta megnéztem jó néhány Nagy László portrét. Ez a sasorr dolog lehet, hogy csak az én képzeletemben él? Valahol biztos láttam így! Melléktermékként egy csomó versét újra olvastam… A bolgár népköltészet fordításait is. Biztos, hogy nemesedett a csiszolatuk ezeknek a verseknek, azzal, hogy Nagy László magyarul szólaltatta meg! „ Erdők rügyesednek Halmok füvesednek, Vizek megerednek, Seregesen járnak Virágért a lányok, Lányok után járó Fiuk fuvoláznak.” Mindenesetre kedvem támadt egy Nagy László portréra, agyagból. Sok fényképem van a költőről a verses köteteiből, ismerem a rajzát saját magáról, láttam őt a tévében. Csak élőben nem volt szerencsém látni sosem! Van bennem egy kép. Jó lenne megformálni! Látom, és a fülemben van az a mondata, amit a riporter kérdésére felelt, hogy mit üzen az utókornak: „Ha még lesz emberi arcuk, úgy csókoltatom őket.” Addig is, jó tudni, hogy Nagy László egy hozzánk közeli térre költözött. Ha arra járok, viszek neki virágot!
|