Egyébként a humbik és isteneik kapcsolata a kölcsönös bizalmatlanságon alapszik. Tűzzel könyörögnek például – a főistenek receptje szerint – az esőistenek valamelyikének, s évszázadok óta nap, mint nap /sőt napjában többször is / bosszankodnak, hogy a meginduló vulu eloltja áldozatukat. Az istenek halálát kívánják olyankor! Felvilágosult gondolkodóik reformjavaslatokkal álltak elő a téren, hogy milyen szertartást lenne célszerű bevezetni a mindennapos esők övezetében.

      A humbik igazából nem tisztelik isteneiket, nem nagyon hisznek bennük, emiatt azok fölöttébb bosszankodnak, igyekeznek ártani nekik, ahol csak lehet. Amikor aztán a humbit valamilyen baj éri, és ezt egyszerűen a balszerencsének tulajdonítja, és nem rimánkodik segítségért, mi több, fel se néz az égre, akkor az adott baj okozására és az annak rendbe hozatalára szakosodott istenségek kart karba öltve küzdenek a megszégyenülés, az elbizonytalanodás, s azok okozói, a humbik ellen a saját érvényesülésük érdekében.

     - Nem értem, hogy ha ilyen rossz viszonyban vannak, miért nem szoktak még rá az egy istenre?!

     - Várj! – Hetedik lapoz, keresgél. – Megvan!

      A misszionáriusok megpróbálták szűkebb korlátok közé terelgetni őket, prédikáltak nekik a monoteizmusról. Átnevelési kísérletük legyőzhetetlen akadályokba ütközött. Kezdetben sikernek könyvelhették el, hogy sikerült megosztaniuk a humbi közvéleményt. A létszámcsökkentés híveinek és ellenzőinek tanácskozásáról később jegyzőkönyv készült. Idézek a könyvből. A neveket kihagyom, egyrészt mert bonyolultak (persze nem annyira, mint viselőik), másrészt kinek jelent valamit, mondjuk a Munungaharabosomini – Mindig álmos, de a tanácskozásokon éberen figyelő és véleményt nyilvánító – név? Csupán a H. (hívő) és az E. (ellenző) szimbólumokkal jelölöm az álláspontok kifejtőit. A pro és contra véleménynyilvánításokat szintén elhagyom.

H. Annyira felgyülemlett földünkön a gazság, hogy csak egy – értitek: csak egy! – erőskezű isten fékezheti meg, másképp a végromlás lesz osztályrészünk!

E. Eltúlozod a veszélyt! A diktatúra egyébként csak ideig-óráig jelenthet megoldást! A mi népünk mindig demokratikus érzelmű volt!

H. Nem szabadság ez, hanem anarchia! Ne keverjük össze a kettőt!

E. Te pedig ne nézz minket engedelmes, üres fejű báboknak!

H. Én az összhumbiság érdekeit tartom szem előtt! Azt hiszed, nem szeretem a népemet?

E. Ne vitatkozzunk azon, ki a humbibb! Mit tudsz még a fehér emberek istene mellett felhozni?

H. Egyszerűbb lenne az életünk, ha csak egyhez fohászkodnánk!

E. Szerinted tud humbiul? Megérti a némákat, a beszédhibásakat?

H. Ő mindent tud!

E. A mindentudás ellustítja az embert, gondolom az istent is!

H. Aztán meg kényelmesebb, kevésbé fáradságos lenne egyszerre letudni a ceremóniát, mint most tüzeket gyújtogatni, pumpót sütögetni a sok falánk istennek! A dolog gazdasági oldaláról nem is beszélve!

E. Megszoktuk már, egyáltalán nem megerőltető, s nem hiszem, hogy drágább, mint az idegenek által ajánlott egy isten, meg a hozzá szegődött kompánia! Azok hús-vér emberek, gondolod, hogy beérik azzal a kevéskével, amit a mostani isteneknek fizetünk? Nézz rá erre a négy kövér csuhásra! De valójában nem is ez az igazi gondom! Ha egy összemberi illetőségű istenre térnénk át, akkor a figyelmének hány %-a jutna egy humbira?

H. Ő mindenkire egyforma figyelmet szentel!

E. A bűnösre és a jóra, a csecsemőre és az aggastyánra egyaránt? Ez abszurdum! Ez irracionális!

     - Ilyen hivatalos, kacifántos megfogalmazásokat a bankban is ritkán hallottam, olvastam – állapítja meg Béla.

     - Egy jegyzőkönyvnek ilyennek kell lennie!

     Legsúlyosabb kifogásuk a tervezett istenváltással szemben, társtalansága volt. „Egy humbi isten sem lehet sose magányos!” A misszionáriusok erre a szentlélekről kezdtek el papolni, amit végképp nem tudott megemészteni még az alapvetően kiegyensúlyozott humbi elme sem. Egymás szavába vágva, ágálva, vigy- és vicsorogva értetlenkedtek, bőszülten tiltakoztak, érveltek.

     - Hogy lehet három, ami egy?

     - A bárány lelegeli füveinket, a galamb felcsipegeti a gabonaszemeket, a tűz felperzsel hajlékainkat, minket is elemészt!

     - Miért nincs felesége annak az istennek?

     - Biztos az asszonyt is megölette, mint a fiát!

     - Igaz, hogy Hüzül is cserbenhagyta Hanga Anyát, de a mi isteneink vállalták az apaságot, felnevelték Humbót és Humbát, nem engedték még azt se, hogy valaki csúnyán nézzen rájuk, nemhogy fölszegezze egy fára!

      A misszionáriusok haragra gerjedtek, de nem volt náluk az inkvizíció pompás eszköztára, a korbács, a fogók, a kínpad, a körmök alá elhelyezhető vastövisek, még egy pár spanyolcsizma sem akadt, csak egy rongyosra olvasott Biblia. Egyikük fenyegető mozdulattal elő is vette, hogy nyomatékot adjon szavainak, hiszen latin nyelvű volt, és akkoriban a humbik latinul sem tudtak olvasni. A humbik megszagolták, megnyalták a Szentírást, a misszionárius a kezükre csapott, ezt dohogva: „Még mit nem! Tán egérnek hiszitek magatokat?” Erre szétrebbentek.  A misszionárius a Könyvet, mint egy cecelégy- /lat. Glossina, fr. mouche /csapót – a magasba emelve fejből kezdte el mondani Mózes első könyvét. E könyvecskével nem célunk népszerű brossura megalkotása a hittanoktatás számára, az izgalmas olvasmánynak csak azon mozzanatairól esik szó, amelyeket a humbik kommentáltak, így a megjegyzések ismeretében kicsit mélyebben belepillanthatnak a kis fekete nép gondolkodásába.

     A hat napos lázas munkálkodásról megállapították, hogy majdnem úgy írták meg, mint ahogyan a valóságban lezajlott, bár kételkedtek abban, hogy egy isten ezt véghez tudta vinni, legyen bár erős a tüdeje, beszélőkéje. A beretváltabb eszűek azt is pedzegették, hogy ugyanaz az isten nem készíthette el a mocsarat, az elefántot, és a mocsár fenekén álló elefántot, amelynek füleit egyre többen növényként értelmeznek. Ugyanezt a problémát vetették fel a humbi filozófusok, amikor azt boncolgatták, hogy legalább két isten kellett: egy, aki „megszólta” a mozdulatlan világot, és egy másik, aki afelől intézkedett, hogy pl. a mamut elefánttá zsugorodhasson! /A misszionáriusok kb. másfél évszázaddal Darwin előtt voltak ott! / Többen így okoskodtak: „Hogyan valázhatta egy isten az életet és a halált, a szépet és a csúnyát, a jót és a rosszat? Ha egy mindentudó istent feltételezünk, elvárhatjuk tőle, hogy választani is tudjon!”