A cím megváltoztatása tartalmi jellegű gesztus. Az utóbbi két írásom látogatottsági mutatója igen gyatra. Elgondolásra késztetett. Rájöttem, amihez nem kell sok ész, hogy hiába nyavalygok, sajnáltatom magam, a dolgok végképp lezárultak.

Elszorult a szívem, amikor Andi felírta egy táblára: „Szomorú vasárnap”, s a gravírozott tükörre gyászszalagot ragasztott. Igen, szomorú volt ez (az) a vasárnap. Az az az eltávolodás jele.

Fiatalabbik lányomnak tegnapelőtt elújságoltam, hogy találkoztam. Öcsi bácsival (ez Bóta Bandi beceneve) és Dorisszal, a kutyájával. „Nagyon megörültem!” „Nem unod még, ezt a gyászos érzést? Még jobban tönkre teszed magad, ha mindig ezen rágódsz! – fortyant fel Zsuzsi és folytatta. – Azok a barátaid, ismerőseid nem haltak meg!”

Döntöttem, nem hagyom abba a miniatűröket! Több okból sem: van még egy halom letisztázatlan cédulám a néhai Vallonból, másrészt még nem fejeztem be a Malomárokról indított sorozatot, s végül, hogy a múltam megmaradt – az igen sok kocsmával teljes.

Immár a Szamovár is oda tartozik!