Semleges témákról beszélgetünk, amikor belép a szép arcú, de gyakran szomorú, leginkább fröccsöt ivó Mariann és egy Oszlánczi Sanyival kábé egyidős férfi. Megpuszilják egymást Mariannal, majd Sanyi a tőle megszokott őszinte pimaszsággal kérdi: „És az úrban kit tisztelhetek?” „A leendő társbérlőm.” „Csak?” „Egyelőre.” A többi már simán megy, letegeződnek, közös ismerősöket sorolnak. Nekem elég hátamat a falnak támasztva csendben maradni, hisz nem ismerem az emlegetetteket. Zsuzsa és barátnője, Őri Jani lánya, Anita mellettünk áll. Ha Zsuzsa kiszolgál egy-egy vendéget, Ancsa a beszélő párt hallgatja, s néha felém fordulva ajkát biggyeszti vagy grimaszol. Teszi ezt azért, mert időközben egy konkrét eset kapcsán a férfi nemi szervekről folyik a társalgás. Mariann mosolyogva pironkodik, a másik két nő hol beszélget, hol belehallgat. Sorakoznak a különböző nevek, méretek, teljesítmények, Oszi élményei. „No, szívjunk el egy bagót!” Zsuzsa is kimegy velük.

Egymásra mosolygunk Ancsával „Épületes ez a beszélgetés” – mondom.  „Ezt is írd be a könyvedbe, Karcsi!”

Megtettem.

Legfőképpen azért, mert esik.

A hó.

(Korrekció: a jelen csak a szöveg idejében érvényes. Tegnap, midőn ezt írtam, valóban szakadt egész nap. Ma meg…)