Hullócsillagok |
Írta: Farkas Gabriella |
2013. január 15. kedd, 11:17 |
Hullócsillagok
Az álmaimban mindig megjelent, csak pár pillanatig, szertefoszlott arca az emlékeimben, de az alakja még mindig vonzott. Elvette tőlem az élet, de mégis itt volt bennem. Üldözött hiánya éveken át. Nyugtomat nem találtam egy dologban sem, pedig annyi mindent próbáltam tenni, hogy elmúljon egészen, az amit hagyott maga után. A munkába temetkeztem, hogy eltereljem a figyelme, arról, hogy felidézni próbáljam, újra meg újra Őt. Elment. Egyszerűen el kell fogadnom. De hát a birtokomban sem volt, soha sem. Csupán elhittem. Enyém volt egy éjből néhány órán át, aztán felült a repülőre és elfutott tőlem messzire. Magával vitt engem is. A testem e földhöz volt kötve , a hazámhoz, de a lelkem vele tartott az Ő otthonába, a hegyekbe. Nem találtam a helyem, az életem nem volt ugyanaz többé. Egy csapásra megváltozott, mikor megláttam azt a lányt. Már akkor hozzáláncolt a szenvedély és mikor kihámoztam bőrét a ruháiból, azonnal függője lettem. Mindent megtettem azért, hogy meggyőzzem magam arról, semmiség. Ugyan már, ez csak egy lány volt. Egy a sok közül. Hiszen hány lánnyal feküdtem le, akik megígértették, hogy másnap felhívom őket, mára már a nevüket sem tudom. Ő sem volt más.. De rabul ejtett, mégis be kellett vallanom. De miért pont Ő? Hogyan is kereshetném meg, egy másik országban. Annyira keveset tudok róla. Csak jött az idegenből és visszatért az idegenbe, mintha nem is lett volna.
Oh, édes hullócsillagom, jöttél magasról s az én egemet fénnyel borítottad, de tova tűntél egy perc alatt, és ideérkezvén hamuvá lettél... |