Blackmore gitárja, Lord orgonája, Gillen éneke valóban sír, Glover basszusa és Paice dobolása méltóságteljes komorságot áraszt. Kérésemre a fiatalabb lányom megkereste a neten ezt a számot. Ezt hallgatom: Amikor a vak ember sír. Nem vagyok teljesen vak, s ha könnyezem, a zene hatása. Aki személyesen ismer, vagy olvasta a Vizeimet, tudja, hogy jó ideje bajlódok a szemeimmel. Most is nagyon fájnak, mégis írok. Nem kenyerem. a hősködés, de úgy vélem, tartozok az olvasóimnak legalább egy köszönettel és karácsony-újévi jókívánsággal. Ez az állapot, remélem, január 16-án megszűnik, amikor a másik szememet is megműtik. Addig szünetel a sorozat. (Apropó, a Kosztolányi-szöveget már régebben letisztáztam, így csak az esedékes részleteket küldözgetem Zolinak.) A nyomtatott nagy betűs piszkozatot itt, a Vallonban írom. Megfosztva az olvasás, írás, sőt a tévézés kellemetességeitől, ez a kocsma maradt utolsó menedékem a hétköznapokon, sőt néha ünnepekkor is rám zúduló magánnyal szemben. Iszogatom az üdítőitalt (Nem, nem tévedés!) és beszélgetek. Ha van valami lejegyezni érdemes, tollat, papírt kérek Anditól vagy Zsuzsától. Egyébként ők is, Józsi is, és minden törzsvendég üdvözli Önöket.