II/3.

„Valamikor a Monarchia orrfacsaró békeidejében történt, hogy egy prágai szakfolyóirat, az Állatok Világa óriási vihart kavaró írást közölt a prehisztorikus vakondon élősködő vak bolháról. Sokan koholmánynak minősítették a szenzációs felfedezést. Nem úgy egy magát érthető okokból megnevezni nem kívánó őslénytankutató tudós, aki a humbi belpolitika aggasztó megváltozása hallatán elhatározta, nem hallgat tovább, a nagyvilág nyilvánossága elé tárja eredményeit, amíg nem késő.

Cikkének lényege, hogy ez az állat valóban létezett! Olyan anyagot választott ki magából, amelynek radioaktivitása többszöröse annak, amilyet az urán- és rádiumbányákban nyerhetünk. A cikkben a szerző meggyőzően, földtörténeti bizonyítékokat felvonultatva írja le annak igazolását, hogy ez az akkumuláció szükségszerűen ment végbe ott, ahol végbement, a humbik által lakott föld méhében. Leírta, némi malíciával, hogy a nagyhatalmak sejtik ezt a területet, a világegyetemben is példátlan faunájának és flórájának felmérése alapján, ám nem mernek nyílt fegyveres konfliktusba bocsátkozni, inkább eltitkolják ennek a kis országnak még a létezését is. A fővarázsló lépése azért veszélyes, mert erről az emberiség felvirágoztatására, vagy elpusztítására alkalmas anyagról – hogy melyik a valószínűbb, az nem kétséges – csak Kondúr és a herceg tudnak biztosat. Nem kell sok fantázia, hogy megértsük, miért a száműzés, miért a fejvadászok szerződtetése.”

Erre a hírre aztán már a Sándor-palotában is felfigyeltek. Diplomáciai jegyzékváltások sorozata indult meg. A tagadó válaszok meggyőzték a miniszterelnököt és a külügyminisztert arról, hogy valami szennyes játék folyik a kulisszák mögött.

Gömbös Gyula gondterhelten ült bársonyszékében.

Kánya Kálmán is.

Gömbös Gyula nem tudott Bizi néniről. Lehet, hogy Kosztolányiról, Karinthyról sem.

Kánya Kálmán sem talán.

Kánya a Gömbössel folytatott szigorúan bizalmas konzultáció után rendelkezett: Borneó és Celebesz mellé vegyék fel Humbiát is, nem számít az aritmia!

Románia, Jugoszlávia és Csehszlovákia vezető emberei idegesen néztek egymásra, aztán acsarkodva a magyar határ felé.

A „Párisból jött hírt” a sajtó világgá kürtölte, s erre már a nagypolitika is felkapta és megcsóválta a fejét. Követségek távmondataival lett tele föld és égbolt. A nagyhatalmak gyanakvóan, sandán szemeztek egymással. A hazug-fehér asztalok mellett lezajló tapogatózásokkal egy időben repülőgépek indultak Afrika belsejébe.

Keresték a humbikat. De főleg a „bolha-fegyvert”!

A legújabb – egyben utolsó – tudósítói jelentés szinte sokkolta nemcsak a nagy, hanem az utódállamokat is.

„Titkos rezidenciájából ismeretlen helyre távozott a humbi emigráció! Meg nem erősített hírek szerint legvalószínűbb célja Magyarország.”

A kisantant országai megerősítették védelmi vonalaikat, Kisasszonyfalvy Bódog pedig belátta tévedését, persze csak magának, tanúk nélkül.