Tánczos G. Károly (Carlofranco): Kosztolányi az alvilágban (29. Tavasz) |
Írta: Tánczos G. Károly |
2012. október 07. vasárnap, 07:05 |
I/5. A tavasz a szabadban élvezhető igazán. Kint. Szabadlábon. Doktor Hajnaly Huba nagyon keresett szakember volt. Hetedik csengetésére az ajtón kialakított titkos kémlelőnyílás tapasztotta szemét, mert nem mindegy, hogy ki keresi! A rendőrség gyakran kereste. Átölelte Hetediket. - Barátom, kerülj beljebb! Szakértelmének és összeköttetéseinek köszönhetően nagy házat tarthatott, bejárónővel, mindenessel, feleséggel, gyerekekkel. A néhány hónaptól néhány évig terjedő fapriccses szünetek után luxusban élhetett. - Hogy van a reumás öreglány? Használt a hévíz? - Á, Gizike? A reuma elmenekült, amikor megtudta, hogy kibe költözött. Nevettek. Ólomkristály. Színes italok. Szivarozás közben Hetedik vázolta a Tervet. - Ohó! Kosztolányi? – kapta fel a fejét a doktor. – Tudod-e, barátom, hogy én már volta Kosztolányi Dezső? Egyszer pénzszűkében eszembe jutott, hogy „Kosztolányi-verset” szerezzek némi summáért. Egy kis élet, egy kis halál, szóval efféle csip-csup dolog, rajongás a létért és a nemlétért, a valóságért és a csodáért, és a többi, és a többi. Egy kép innen, egy rím onnan, és eladtam a verset. - Volt, aki meg- vagy inkább bevegye? - Mit számít a színvonal egy ekkora névnél! Főleg ha a szignó „eredeti”. Egy vidéki lap közölte. - És? - Nincs tovább. Azaz van, de az tényleg maradjon köztünk! Egy gyűjteményes kötetben viszontláttam a verset. Jól megkaptam: a zsengék közé szerkesztették! Ezek után nem volt kétséges Hajnaly részvétele. - És te hogy élsz? Hetedik letette a kést és villát, szalvétával megtörölte a száját. - Forrón, ahogy eddig. Szerzek, hogy szétszórjam, építgetem magamat, hogy egy-egy drága nő leromboljon. Ha nem lenne ilyen megtisztelő a nevem, főnixnek hívnám magam. A lelkem rászolgált erre a névre. - Semmit se változtál! - De, csak nem tudom. Hetedikben az örök szerelem lobogott. Az asztalon a gyertya. A falakon túl a nagyváros. Valahol messzi, a hegyektől övezett tekenőben, dúsan termő földek kicsiny falvaiban lángoszlopok. Körülöttük félmeztelen férfiak járnak eszeveszett iramú táncot. A humbik már tisztábban látszanak.
|