5,(Sakkozók 3. – Ua.)

Odáig mentek, hogy egy vasárnap reggel Mestót leküldte a felesége zöldségért, a leveshez. Visszamenet bejött ide. István már itt volt, olvasta az újságot. Én meg Carlofrancóval beszélgettem. Pista kikérte a fröccsét, és elkérte a sakktáblát. Ahogy ment kifelé a kerthelyiségbe, meglökte a barátunk karját. István mérgesen nézett rá, de amikor meglátta a sakk-készletet, megértette Mestó szándékát, összehajtogatta az újságot s a hóna alá vette, ugyanúgy tett a kis, fekete kézitáskájával, fogta a poharát és a sörét, ideszólt: „Ez mazochista! Már megint ki akar kapni! Gyerünk!”, és követte.  Carlofranco meg őket. Látta, hogy Mestó már a bejövetele előtt lerakta a vastag, barnára pácolt faasztal túlsó végére a karalábéval, zellerrel, petrezselyem zöldjével, sárgarépával és zöldséggel teli neccet. Leültek. Fél tizenegykor jött a felesége, mosolyogva elvitte a szatyrot. „Nemsokára megyek!” – kiáltott utána Mestó, és puszit küldött a kezével. Este kilenckor hagyták abba. Amikor István és Carlofranco egyre ritkább találkozásain felmerül a „téma”, és ez a „téma” mindig fel fog merülni, mindketten mosolyogva néznek félre. Nem kérdik meg egymástól, hová, de tudják jól.