Jámbor Andreának

Hova száll a kimondott szó? Hova tűnik az érzés? Mivé lesznek a tárgyak?

A gyógyító kendő egy majdnem négyzet alakú gézdarab. Az egyik sarka hiányzik, de ügyes hajtogatással föl sem tűnik a hiány.  Kellemes, világos tejeskávé színe van a kendőnek, kicsi, batikolt körökkel. Egy kislány kedveskedett vele az együtt töltött agytornák köszöneteképpen. Talán ő is készítette, de ezt már nem tudni, a közben eltelt negyed század kimosta az emlékezetből ezt, a különben lényeges mozzanatot.

A kendő eleinte rendes kendőként működött. Hűvösebb napokon a barna bőrdzsekihez illeszkedve szépelkedett és óvott a hidegtől. Aztán más kendők és sálak jöttek, és a mi kendőnk a polc mélyére szorult. De jöttek a betegségek is. A fájó torok, fültő, csukló jó néven veszi a puha, meleg ölelést. És előkerült a kendő a rejtekéből. Segített. Ettől fogva aztán mindig, ha szükség volt rá. Egyszer csak valaki kimondta: gyógyító kendő. Ez az elnevezés aztán fennmaradt, mert kifejezi a lényeget. Nagy a becsülete a gyógyító kendőnek. A betegség elmúltával, a szolgálata végén szépen kimossák, és gondosan elteszik a következő, nem várt alkalomra.

Történhet-e egy tárggyal jobb dolog annál, mint hogy jelképpé nemesedik?

Van-e lélekemelőbb, mint olyant adni, ami örömmel tölt el másokat?

Mégis létezik a véletlen, amikor összeolvad egy tárgy, egy fogalom és egy érzés?