”Jövőnk az új nemzedék kezében van.”Hallhatjuk sokszor,és két mosóporreklám között tán eszünkbe sem jut mekkora felelősségünk van ebben az ügyben.

Pedig aként fognak élni gyermekeink ,miként tanítjuk őket…Ha a gyűlöletet adjuk át nekik,gyűlölködve élnek majd,mindenféle józanító szót kikerülve.Nekik aztán hiába magyarázunk majd megbocsájtást,vagy együttérzést,mert csak az az elvakult harag lesz föllelhető bennük amit beléjük ültettünk.

Ennek ellentétével még nem találkoztam…a tökéletes „kompatibilitással”nevelt gyermekkel…Aki képes úgy elfogadni a másikat ahogy van.Aki képes lesz majd úgy egy párkapcsolatot létrehozni,hogy magával egyenlőként kezeli leendő párját.Biztos vannak ilyenek,de olyan ritkák,hogy meglátni őket kész szerencse.Mert senki sem tökéletes.Aki párt keres,a mai „trend” szerint a tökéletességre hajaz,pedig tökéletes embert találni lehetetlen…Ez van.

Egyszer olvastam olyasvalakitől,aki párválasztásról írt,hogy az a számára a nagy Ő aki nélkül nem tudná elképzelni az életét,és nem az akivel a „tökéleteset” el tudná.NEM butaság…ez IGAZ.Így kell gondolkodni,ha másért nem is a saját érdekünkben,és a boldogság nem marad el!

Ne másnak válasszunk párt,hanem magunknak.Sokan a „trófeagyűjtésben” hibáznak.Fontos nekik,hogy választottjuk jól mutasson mellettük más szeme előtt,vagy hogy jól passzoljanak más szemében.Ki nem tolja le más véleményét,ha a MI életünkről van szó?CSAK a gyenge akaratúak.Hát kedves „gyengécskék”páncélozzátok föl magatokat,álljatok ki magatokért,és azért akit szerettek.Mert egyedül csak „félemberek” vagyunk csupán,párotok a ti kiegészítéseteket segíti elő.Csak együtt lehettek igazán erősek!Én 7 év után találtam meg ŐT.Aki nélkül nem tudnák élni.Átvitt értelemben persze…azért nem lennék öngyilkos,ha elhagyna vagy ilyesmi,mert az a gyengék menedéke,senkinek nem szabad föladni egy kudarc után,mert,mindig lesz új nap…előtte mindössze kétszer voltam szerelmes,de viszonzatlanul,most azonban  tudom,hogy viszonozza érzéseimet,ettől olyan különleges.

Szóval nem kell padlót fogni,ha kaptok egy pofont…lesz még jobb is…Mindenki megtalálja a másik felét,utána „pusztán” annyi dolgotok van hogy megtartsátok,kiálljatok mellette.Egymás iránti feltétlen bizalom,egymásért és egymás segítése,valamint a másik álmaiért való kiállás hozhatja létre a „teljes” család modelljét.Ebben a családban már lehetséges egy valóban „kompatibilis” gyermek fölnevelése…mivel a másik feltétlen elfogadása,és segítése azt hiszem megtaníthat az empátiára,ami nélkülözhetetlen a jó kapcsolatteremtéshez.

Az a baj szerintem,hogy a fiúk elsősorban a jó megjelenésű lányokat keresik,míg a lányok a megfelelő egzisztenciával rendelkező fiúkat…így esetleg kikerülik a valóban hozzájuk illő párt.

Egy jó párkapcsolat és utána egy jó „gyermeknevelő” csapat csakis az egymás közötti szimpátia és elfogadás után jöhet létre,kizárva minden külső tényezőt.És csak így nevelhetünk „világra” olyan fiatalságot,aki már a szeretetet hirdeti az elnyomás,és gyűlölet helyett.

Mert amit otthon látnak azt viszik majd szét a világban.

Persze még megjegyezném itt az oktatásügyi-minisztérium felelősségét is,mivel a szülők állandó „munkássága” miatt ott,vagyis az iskolában vannak a legtöbbet felügyelet alatt csemetéink,és bizony egynémelyik intézményben nem kielégítő az életre nevelés színvonala…Néhol csak a száraz tananyagot adják le,mint egy jó „melós” ki jól végzi dolgát:”leadom azt a nyíves tananyagot,azt felejtsenek el!”Csakhogy a tananyag rendesen meg van csavarva imitt-amott,és magyarázat nélkül könnyen téveszmékre nevelik gyermekünket,ez pedig hosszú távon több hátrányt okoz,mint hasznot.Merthát magyarázat híján a gyerek saját magyarázatot talál ki,ami tudásának hiányában elég zavaros lehet itt-ott…

Egy tanárnak föl kell készülnie az ilyesmire,ezért kapja a pénzt,na.Hogy akármilyen zagyva is a tanterv,azért a lehető legjobb embert faragja a diákokból.És itt most nem az aktuális törvények szerinti legjobbról,hanem az általános törvények szerintiről beszélek!

Az Élni És Élni hagyni törvény a legalapvetőbb…Mégis annyi hatalmi harcról,meg elnyomásról hallani az iskolákból…Ez bizony mind a tanárok felelőssége,hiába próbálják a törvényhozókra hárítani,mert hozatnak ők akármilyen törvényt,a benne foglalt tananyagot nekik kell megfogalmazni,csak egy kicsit több munkával jár ez manapság,hogy humánusabb köntösbe öltöztessék azt.Nekem is van jópár történetem azokból az időkből…A családnevem Margit…Gondolhatjátok ez mintegy céltáblaként szolgált a fejem fölött…Főleg mert nem egy intézményben megfordultam már…És mindenhol ki kellett vívnom a „helyem”,főleg mert ráadásul alacsonyabb voltam az átlagnál és szemüveges…Mivel szüleim nem törődtek nyafogásommal,merthát volt jobb dolguk is:munkahelyen megfelelni,meg házkörüli teendők stb,így megtanultam megvédeni magam.Pár iskolából ez miatt kellett mennem…Egyszer eltörtem egy osztálytársam csuklóját,egy másinak pedig az orrát…székeket hajigáltam,meg ilyesmi…nem vagyok rá büszke és szerintem tökre megelőzhető lett volna…A szüleim kétszer váltak…Volt nekik is gondjuk,elég.De szerintem ők egymásnak vannak teremtve,csak túl sokat hallgattak másra,és engedtek a csábításnak(a csábító harmadiknak)mert hát mindketten tökéletesek voltak,csak a másik volt a hibás)…

A változást nálam egy történés hozta:Egyszer az egyik srác a barátnőmmel kezdett…Megaláztam őt…Ő volt a székem minden szünetben az után egészen év végéig…ez azt takarja,hogy minden szünetben alám kellett négykézláb állnia,mint egy szék,és én ráültem,míg ettem…Mások előtt akartam megfelelni.Nagynak akartam látszani,termetem ellenére.Nagynak,aki el tud tiporni másokat,ha akar,csak hogy ne tudjanak belémkötni…Ő egy kicsit nagyobb volt nálam,de esélytelen,és ezt tudtam…És ki is használtam,csúnyán.

Aztán jött a ballagás és a lelkiismeretem vezérelt,és bocsánatot kértem mindenki előtt,és ő megbocsájtott…Jó ember.Nem tudom én megtettem volna-e?

Aztán jött a középsuli.Az első évben álltam a sarat.Szinte minden szünetben verekedés volt.Nemegyszer nagyon eldurvult a helyzet és ki kellett menni a szertárba felmosórongyért…Sok volt a vér(nem túlzok,ez megy,ment a középsulikban  kilencedikben,főleg fiúiskolákban).Mindenki bizonyítani akart.Persze nem csak nekem kellett bizonyítanom…Mindenkinek el „kellet” foglalnia a helyét a „falkában”.

Aztán jött a törés…Egyik kung-fu háziversenyemen eltörött a térdem.Nem nagyzolásképp,de mai napig büszkeséggel tölt el,hogy törött térdel is nyertem,mivel az utolsó menetet már abban az állapotomban vívtam meg,és pontozással győztem…Ami azután jött törte meg a büszkeségemet…Elég volt egyetlen rossz mozdulat és a térdem kifordult,iszonyú fájdalmak közepette.Ezt sokan ki is használták…És megalázóból lett a megalázott.Nekem így kellett megtanulnom átélni mindkét oldalt.Sokat kaptam,még tán többet is mint kaptam…összevertek,leköptek…de a büszkeségemet nem tudták elvenni,soha nem adtam meg azt az örömöt,hogy megtörve,sírva lássanak.Sajnos páran nem tudtak akkori sorstársaim közül elég erősek maradni,és az „erősek” kacagtak rajtuk,ahogy jajongtak és sírtak.Előbb-utóbb persze mindenki(akinek ismertem az életének továbbalakulását)megkapta a saját leckéjét…”Mert mindig akad egy nagyobb hal!”Végül ők is megtanulták a leckét…Tisztelnünk kell másokat,csak így nyerhetünk mi is tiszteletet,és nem erő útján.

Ez az én ,és tán a mai gyermekkor világa is.Nem hiszem,hogy ezen ne lehetne változtatni…Tanítók!Legyetek ti vérszerinti,vagy „bérezettek” tanítsátok gyermekeiteket a józan észre!NE a másoknak való megfelelésre!Ne akarjátok azt gyermekeiteknek,amit oly sokunknak át kell, kellett élni!Bizonyítsuk be,hogy nem a falkában elfoglalt helyéért küzdő állat,hanem több,EMBER vagyunk!Ez lehet,hogy kicsit álszentnek hangzik egy olyan ember „tollából”aki mindkét végleltet átélte,de éppen ezért ha másnak nem is nekem elhihetitek!

Azért írtam le hátha valaki közületek,vagy valaki gyermeke közületek épp ebben a cipőben jár,és felismeri a problémát.