(Élők, holtak, félholtak – Emlékképek egy egri kocsma művészeti és sportéletéből)

Ez az írás eddig sehol nem jelent meg. Évekkel ezelőtt elküldtem ugyan egy „folyóirat” szerkesztőségének, de válaszra sem méltattak. Hiába, a kisváros, az kisváros! A hosszú szöveget tördeltem, s némileg – no, nem az elutasítás miatt! – átdolgoztam. Választhattam (mivel szabad, vagyok, szabad,  -bad, -bad!): e sorozatba rakjam, vagy a Carlofranco segédmunkás esetei közé. Ide kéredzkedett, hát ide raktam. Még egy: az írás megszületése óta az élők száma tovább csökkent (pl. Siával, Molnár Janival…).

1.(Preambulum)

A Malomárok a nyolcvanas évek vége felé nyílott meg. Épülete, amely több intézménynek is helyet adott, a kilenc- és tízemeletes lakótelepi házak között gyöngyszemnek számított. Volt, aki ékszerdoboznak, s volt, aki elvarázsoló kis kastélynak nevezte. Igen, az életünket felvidítja, felcicomázza, egy-egy időre átlényegíti, amit benne lehet venni, kapni, szürcsölni, pityizálni, nyakalni, vedelni! Van egy felső szintje, falépcső vezet oda. Az emeleten egykor biliárdasztal is volt. Carlofranco néha játszott, de leginkább iddogált ott. Lent persze többször! Elmúltak azok az évek! A biliárdasztalt rövid idő, talán két év után elvitték, a felső szintet is lezárták. Pincéje, számottevő udvara nem volt, nem zajlottak kugli- vagy lengőteke mérkőzések. A játék- és nyerőautomatákat nem tartom sporteszközöknek, így többé nem kerülnek szóba. Cserregésük-berregésük, zakatolásuk, gépzenéjük, csengetésük – amelyek oly gyakran szirénként csábították Mestót – zavaró kicsit, de idővel észre sem veszi az ember. A fejenként mindössze három pénzérmét igénylő snóblin kívül – melynek nagymestere Győr Tibi volt – lehetett más sportot is űzni. Tartottak sakk-készletet (bár néha a városi bajnokságon szereplő kocsmai csapat tagjai a sajátjukat hozták el), malomjáték táblát figurákkal és több pakli magyar kártyát!

Az épület a bővítések, emeletráépítések során (melyek oda vezettek, hogy 2007. óta tőszomszédja a Verigának) nem veszített előkelőségéből, de egy kocsmát vendégserege, a törzsvendégek gárdája, és a személyzet habitusa, hozzáállása tesz vonzóvá, vagy taszít el magától. Ennek a két tényezőnek az összhangja, harmóniája megvolt egyszer. (Tulajdonképpen kétszer volt meg, de azt a szót olvasni olyan szörnyű lett volna, és az egyszer mesei és melankolikus!) Azóta Carlofranco is kikopott belőle.