Szórd szét kincseid -
a gazdagság legyél te magad.
(Weöres Sándor)

   
Címlap Írás Szépirodalom Tánczos G. Károly Kosztolányi Tánczos G. Károly (Carlofranco): Kosztolányi az alvilágban 25. (Tavasz)
Tánczos G. Károly (Carlofranco): Kosztolányi az alvilágban 25. (Tavasz) E-mail
Írta: Tánczos G. Károly   
2012. augusztus 28. kedd, 18:50

 

I /1./2.

 

Evés közben Gebe a kosárban heverő tojásokat nézegette.

- Nemsokára Bélával átballagunk Bizi nénihez, megöntözzük, ott is elidőzünk egy keveset, aztán én is megyek tovább meg Béla is. Ha nem titok, mondja már meg nekünk, hogy kinek milyen színű tojás dukál!

Gizike nézi Gebe nyugodt, barna szemét.

- Egye fene! De nem tőlem tudják! A Főnöknek acélkéket adok, Sanyinak szürkéskéket.

- Nem sértődik meg?

- Honnan tudná? Neki egyformán kék mindegyik.

- Akkor minek a válogatás? Fölös időpocséklás!

- Nem biztos.

- No, már meg! Az előbb azt mondta…

- Mondtam, mondtam! Én is tévedhetek.

- Ha mégis felismerné?

- Azt mondja majd, hogy milyen szép galambszürke!

- Akkor miért nem olyat festett neki?

Gizike nem válaszol. Egy pillanatig szomorkodva nézi a férfiakat.

- Hetediké a búzakék lesz – s mivel látja, hogy Béla kérdezni készül, megmagyarázza –, olyan színű, mint a búzavirág szokott lenni, mikor beérik. Karinthynak a tintakéket szánom.

- Kosztolányi is ír!

- Igaz, de azt mondják, hogy a zöld tintát kedveli. Azért lesz az övé türkiz.

- Mondhatom, jól kifundálta ezekkel a kékekkel! És ez?

- Azt nem mondhatom meg, amíg el nem jött az illető. Talán utána sem.

- Köszönjük a vendéglátást!

- Köszönjük a verset és a locsolkodást! Estére azért hazakeverednek, ugye?

- Remélemmondta Gebe.

- Remélemmondta Béla.

A szíve mélyén egyikük sem remélte.

Kimentek.

Békaapa a fiára nézet: „Menjünk mi is?” A fiú szeme igenelt. Anyja tekintetéből büszkeség és aggodalom sugárzott, amit a férjére vetett pillantásban rosszallás és féltékenység váltott fel, ám csak annyit mondott: „Brek!”

 

Sanyi a tojásról csak ennyit mondott:

- Szép!

A Főnök önelégülten szívta be a levegőt a tüdejébe. A tojást dolgozószobájának főhelyére tette, hogy jól láthassák az üzletfelei.

Karinthy hosszas rábeszélésére Gizike hajlandó volt megmutatni, amelyiket Kosztolányinak tartogatott.

- Lehet, hogy Dezső jobb író, de én sokkal szebb tojást tudok kapni maguktól! – kiáltott fel, és puszit adott Gizikének, Lakomának és a nőstény békának, sőt távozása után fütyörészett az utcán.

Hetedik elérzékenyülten bámult a tojásra, majd az ajándékozókra.

- Éppen olyan, mint az ő szemesóhajtotta.

- Én valamivel kisebbnek láttam, de tudja, hogy van ebben a korban.

Hetedik kacagni kezdett.

- Ezt meg is érdemlem! Vegyék enyhítő körülménynek ifjúságom tavaszát!

Mind a három annak vette.

- Ezt miért kapom? – nyitotta tágra szemeit Kosztolányi, kezében tartva az anilinkék tojást.

- Kérdezze Lakomát!

Hiába könyörgött, a tyúk nem kottyantotta ki a titkot.

- Annyit segítek, Szerkesztő úr, hogy nők vannak a dologban.

Kosztolányinak egész úton hazafelé menet sajgott az oldala, annyira furkálta a kíváncsiság. A kíváncsiság szó nem igazán alkalmas annak az érzésnek a kifejezésére, aminő olyankor keríti hatalmába az embert, amikor kibogozhatatlannak tűnő probléma bukkan fel előtte – s mindinkább benne –, akár a csillagos ég, akár egy anilinkékre festett húsvéti tolás alakjában. „Ez vagy átverés, mondhatnám, blöffgondolkodott Kosztolányi Dezső, miközben a sárga nyakkendőjét táncoltatta a dunai sirályokat is felröpítő szél –, vagy mély bölcsesség megjelenítője. Vagy egy ostoba vénasszony gyerekes tréfájaezt nem tételezte fel Gizikéről, sőt már a ráaggatott jelzőket is szívesen visszavonta volna –, vagy a dodonai orákulumhoz hasonlatos nőszemély férfit bolondító praktikája. Eh, badarság!”

 

Fél kettő körül járhatott, mire a locsolkodók elmentek. Gizike visszatette ünnepi ruháját, eltette az ételek maradékát, összerakta az edényeket, evőeszközöket, átvitte a konyhába. Jártányi erőt sem érzett magában, nem mosogatott el. „Ráér holnap vagy holnapután!” A békamama mindeközben a körtefa egyik ágáról álmosan figyelte Lakoma jókedvű kapirgálását, s azt, ahogy a tyúk étvággyal csipegeti az udvarra kihajított kenyér- és süteménymorzsákat. Gizike Kosztolányi elnyűtt gyerekarcára gondolt, letűnt fiatalságára gondolt, a szerelemre gondolt. Visszament az ünnepszagú szobába, ledőlt Béla bevetett ágyára. Elaludt. Nem horkolt. Álmodott. Estefelé megjött Béla, majd Gebe. Ingben és gatyában voltak már, amikor Gizike felébredt.

- Elaludt?

- El én!

- Mit álmodott?

- Nem emlékszek. – Tudjuk, füllentett. Ő is tudta, ezért próbált könnyíteni lelke borzongásán. – Ilyen idős korban már annak is örül az ember, ha emlékszik, hogy miről álmodott gyerekkorában!

- Arra nem nehéz! Csak annak az ellentétére kell gondolni, hogy mit csinál felnőtten, hogy mi lett belőle!

- Szépek így, ingben, gatyában.

- Kár volt levetkőznünk.

- Szégyellős?

- A fenét, csak eszembe jutott, hogy Kosztolányi szerda estére színházba hívott minket. Ő fizeti a jegyeket.

- Mit néznénk meg?

- Azt nem árulta el, de mondta, hogy szóljunk a többieknek is.

- Szerda még odébb van. Addig összekenhetik a ruhájukat!

- Igaza van, Gizike! Ez az egyetlen tisztességes öltözékem. Az én méretemben bajosan tudnék egy másikat szerezni! Nagyon hozzám nőtt a huszonhárom év alatt, szeretném, ha ebben temetnének el.

- Az még a színháznál is odébb van!

- Köszönöm, Bélám, de sosem lehet tudni, hogy mikor adja be a derekát az ember!

- Miért pont a derekát?

 

Beszélgetésük kisebb-nagyobb megszakításokkal szerda délután ötig tartott. A megszakítások idején a szeretkezés kivételével elvégezték a biológiai létezéshez szükséges összes tennivalót. Némelyiket többször is. Még arra is futotta idejükből, hogy értesítsék a többieket. Szerda délután ötkor a társadalmi érintkezés íratlan szabályai szerint elkezdtek mosakodni tisztát cserélni és az újabb ünnepnek megfelelő ruhát ölteni.

A Mágnás Miskát nézték meg. Az előadás után Kosztolányi meghívta a társaságot. A Centrálban vagy a New Yorkban szerette volna őket látni, de azok az idők már elmúltak. „Számomra végképp!” – borzongott meg, ergo Gizike hátán is végigloholt a hideg.

- Amit a Szerkesztő úr beszél, a szegény kisgyermek, vagy a bús férfi panasza?

- Egy beteg öreg klapec nyöszörgései, Gizikém. Elég, ha csak én veszem komolyan!

- Öreg az országút, nem maga! Ötvennek se nézem. Mit szóljak én?

A Margit híd közepén Kosztolányi megállt, megfogta Gizike karját. Egy lámpa fényében belső zsebéből előhúzta a Pesti Napló egyik számát, kinyitotta, lapozott.

- Olvassa el! – s kilépett a lámpa fényéből.

- Száz sor a testi szenvedésről – kezdte el Gizike, aztán az ajkait mozgatva magában olvasott. Tudta, hogy Kosztolányi figyeli reakcióit, ezért arcizmainak kusst parancsolt. Visszaadta az újságot, és úgy tett, mint aki indulni akar. Kosztolányi belemarkolt a karjába.

- Mi van? Ha belegebedek, akkor se sírok! – förmedt rá elcsukló hangon Gizike. – Tudja, nekem is szokott fájni a derekam, néha úgy belehasít, hogy majd’ bepisilek! A lábaim is fájnak néhanap. A karom, amit most kegyetlenül méltóztatik szorítani, a karom se a régi! Egyszóval szinte minden porcikámnak van valami baja, de, és most figyeljen, Szerkesztő úr, én egyetlen egyszer se mondom, hogy rossz vagyok, mint ennek a versnek az idióta írója!

Rövid hallgatás után halkan, tárgyilagosan szólt Kosztolányi Dezső.

- Én írtam.

- Tudom.

Hosszabb hallgatás után Kosztolányi Dezső ezt mondta:

- Köszönöm.

Rövid hallgatás után meg:

- Köszönöm.

- Jó volt a Mágnás Miska! Tudom, hogy nem véletlenül választotta nekünk ezt az operettet!

- Egy Shakespeare-vígjáték, vagy egy Pirandello-darab talán jobb lett volna…

- Ne okoskodjon, nem a maga haverjai között van! Ez így volt jó, még Sanyinak is a szája íze szerint való volt! Figyelte, hogy mennyit röhögött? Még „énekelte” is, hogy „A nő szívét ki ismeri?”

Mindenki tudta az utat, nem várták be őket. Amikor Kosztolányi leült Gizike és Hetedik közé, a pincér már a Főnök rendelését hozta.

- Tréningnek szánta ezt a darabot? – súgta a budai kiskocsmában Hetedik.

- Maga és Gizike miatt nyugodtan tudok dühösen forgolódni az ágyban, várni a vörös és fekete utolsó felvonást, a függöny legördülését – Kosztolányi hangjának érdes sápadtsága tromfolja az arcáét. – Ugye megcsináljuk, barátom?

Hetedik megszorította a költő nagy kezét.

- Erősebben, barátom, erősebben! Fölszisszenek majd, ha fáj.

 

 

 

 

Szóljon hozzá!

A regisztráció nélküli latógatók hozzászólásait, csak az adminisztrátor ellenőrzése után jelenítjük meg!
Regisztrálj - mielőtt elviszik előled!

Üze-net

"Akinek két ruhája van, az egyiket adja oda annak, akinek egy sincs." Lk 3.12

Támogatók

Adományozók



Baudolino, Voodoo, Rosa, Satyusek, Kriszta, Klára70, Jarilo, BágóAranymaszat, Teri, hancyka, Era86, andi0110, ketrin6miki70, inestimi, Blondie, kunlord87, Domingo, Márti, Abszolút0, Holle anyó, sugarymarta, perecz, Erzsike, Ypszilon, pompom, Bara, Mykiman, kordasnemarika, davide_organist, BenCry, Sövi,, Timi, Timi anyukája, Ákos fia, Mónika, Tibi, Olgi és sokan, sokan mások...

Sziamagyarország!

Nyomj egy sziát!
A megnyíló ablakban láthatod
a sziák számát.

Közös ivisz-regények

A leghatalmasabb szuperhős
Zulejka

3 szavas mese

Sziasztok smiley
Ez egy jó játék, szabályok:
-csakis 3 szóból állhat amit írsz,
-kétszer nem írhatsz egymás után,
-az "a"betű nem számít szónak.

Én kezdem:
Egyszer volt hol...

Ki van itt?

Oldalainkat 535 vendég böngészi

Bejelentkezett tagok

Nincs