| Képtelen szövegek (4) |
 |
| Írta: Cseke Gábor | |||
| 2012. június 04. hétfő, 19:28 | |||
|
Képtelen szövegek / JELENÉS
Előbb csak a régi templom mélysötétje homálylik, benne a megfoghatatlan sejtelemmel. Majd hirtelen, mint selyembe az olló, beléhasít a nyíló ajtó cikkanó fény-nyalábja. Ezúttal mindent elöntő vakhomály. Majd egy derengő valami. Talán kézfej. Ujjak.
Valamivel feljebb, már-már világló, tolakodó szakáll. Apostolt látunk?
A kép lefagy és kontúros határt szab magának: eddig és ne tovább!
A jelenés ott áll és vár. De akár be is csörtethetne a képbe. Most mintha némán hívna. Nem is: szólít! Üzen! Micsoda egy titokzatos alak!
Mikor a homály színe a káprázatból bakacsinba fordul, ahogy megjelent, úgy el is tűnhet a következő pillanatban.
Képtelen szövegek / AGYAG-OTTHON
A fazakas házának nincsenek titkai: ajtó-ablak a műhelyre tárva. Mikor a fazakas dolgozik, akkor is otthon van. És amikor otthon van, akkor is dolgozik. Ez lenne életének circulus vitiosus-a? Önmagába záródó, hibás okoskodása? A fazakas reméli: talán mégsem csöbörből vödörbe. Amit formál, nem az utókornak, nem az öröklétnek csinálja. Haszonedényeivel makacsul járja a hegyi falvakat, távoli tájakat. Néha úgy tűnik: hiába.
Maholnap minden kiég körülötte: a tűzhely. A fal. A színek. A ráncok. Az erek a kézen. A halántékon.
Élete lassan beépül korsóiba. Beég az agyagba. Vele a mosolya. Kezének a simítása. Ki nem mondott gondolata.
Ül, korongja előtt, öntörvényű világ közepén. Ahol az agyag otthon van, és ahol agyagból van az otthon.
{jcomments on}
|
