| Kocsmai miniatűrök 50. (Barta Karcsi ébredése 1996 novemberéből – jubileumi kocsmablog) |
| Írta: Tánczos G. Károly |
| 2012. április 20. péntek, 04:27 |
|
Kocsmába járni jó!
Mielőtt felkapják a vizet a házsártos aggszüzek, a kikapós feleségek, módosítom a tételt: kocsmába járni hasznos!
Bonyolult, élő organizmus minden kocsma. Megszűnnek a társadalmi különbségek
(olykor a normák is), zajlik a mindennapok történelmének újraalkotása, a történetek
elmesélése, születnek és terebélyesednek a hírek, szidják, avagy nem szidják az egyes
politikusokat, kialakulnak, megszűnnek, aztán újjáélednek kapcsolatok. Néha zene szól,
de mindig akad illuminált, fahangú szólista, az anekdoták nyomán nevetés harsan. Az
alaphangból ki-kihallik egy-egy kurjantás („Az asszonynak sosincs igaza!”) Vidámság és
szomorúság mindenütt.
Álmok is megfogalmazódnak a kocsmában.
Ülök Pipi kocsmájában, újszászi törzshelyemen. Mellettem fejét karjával a kis kerek
asztalra hajtva egy régi ismerős alszik. Alacsony ember, karján tetoválások. (Többek közt
egy Goethe-idézet.) Kicsi bajusz. Izzad. Vajon mit álmodik?
Nem kell sokáig várnom. Felébred, szétnéz, azonosít.
– Hej, barátom! Ha én megnyerem a lottót, lesz itt minden! Kisfröccs, Kőbányai!
Visszahanyatlik.
Érzem, mosolyognom, nevetnem, kacagnom kellene. Ehelyett sírás fojtogat.
/Megjelent az Újszászi Híradóban/
|
