Halála után, február 27-én tudtam meg, hogy így hívták. Erzsébet. A héber eredetű név jelentése: „Isten az én esküvésem”. Nem hallottam, hogy istent emlegette volna, igaz, mindössze ennyiből állt a kapcsolatunk: egymásra mosolyogtunk, tegezve köszöntünk. Néha megkérdezte, hogy vagyok, de a választ már nem várta meg, csak gyengéden – már csupán ennyit bírt – megsimogatta a vállamat. Alacsony, karcsú, egykor szép arcú öregasszony volt. Kizárólag kisfröccsöt ivott a „törzsszékén”, de nem háborodott fel, ha elfoglalta valaki. Ahogy életének alakulásáról, halálának körülményeiről sincs tudomásom. Kedves teremtés, aki – bocsánat a közhely miatt – a légynek sem ártott, s akinek még azt is elnézték, ha ültében elaludt. Vigyetek a sírjára egy szál virágot. Fehéret, mint a haja volt.