A MÁSODIK ÉJSZAKA egy karácsony előestéje elevenedik meg, s mivel ünnep lesz, hétköznapi csodák is történnek

   A tél leküldte fehér havát az egész tájra. A fákra, hogy ne fázzanak, a bokrokra, hogy a fák mellett, az utak mentén ragyogjanak a neonfényes éjszakában. A karácsonyi halált választó fenyőkre, hogy megtisztuljanak s Szenteste új ruhába öltözzenek.

   Gondolt a gyerekekre is: a hegyeket, a dombokat, a síkokat vastagon megszórta a szánok, a nadrágfenekek számára, ráfújta hideg leheletét a tavakra, folyókra, patakokra, s a jégtükröket hamarosan korcsolyák szabdalták, patkolt csizmasarkak karistolták.

A Nap is beburkolózott hófelhődunyhájába. A ciha lyukas volt, hótollpihéket sűrűzött, de ő nem érzett hideget. Ha álmos, ködös szemét kinyitotta néha, csak azért tette, hogy lássa, mire haladnak a gyerekek. Ma Eger kerül látókörébe. A Rákóczi út. Nem csodálkozik, ismer mindenkit s látja, mind itt vannak. Fejére húzza a takarót.

   Itt vannak. Tolongnak, zsibongnak, visongnak, elesnek, nevetnek, fölkelnek, lecsúsznak, felmásznak, visszacsúsznak, nevetnek, és újra feltápászkodnak a havas lejtő legtetejére, a járda mellé. Itt van Apa, az Anya csinálta Buzabizi, a Nagymama hímzette Zebra, Pupúteve, Elefántka, Balattos Strucc, Oroszlánka (róla költötte Zsuzsi a rigmust: „Én vagyok az oroszlánka, nem bántanak, csak én bántok!”, ennek ellenére vidáman játszik a többiekkel), Malacok minden színben és mennyiségben, a szivacs Majom, Vízilóék, a porcelán Teknőc, a Medvék, akik téli álmukból ébredve kibújtak a kisszobából, Rosica, Temenoga, meg a többi baba, a kerámia Óriásgyík, a Rég Eltűnt Zsiráf, Chip és Dale is kikeltek az ágyból, a tollkalpagos Kacsa, az Apa vásárolta Szivárvány Kutya, a kiégetésre váró Agyag Katicabogár és a bóbitás Katica és a gyöngyfűzér Katica, a Krokodilok, a Torzonborz, a fia érkezését váró mindenórás Mária képe, Zsuzsi rajzai a Nagymamákról, Anyáról, Katicáról, tűzzománca Apáról. Itt van Zsuzsi, Katica, Apa és itt kotnyeleskedik a Tündér is. (Bent kik vannak? Anya és a Nagymamák. Díszítik, vigasztalják a Fenyőt, sütnek, főznek. Izgulnak.)

Itt kinn siklanak a szánok, a sapka-sál keretezte arcok kipirultak, a szájakból leheletfelhő árad, kiáltások harsognak. Hógolyók röppennek, s akit eltalálnak, az is nevet a többiekkel. Visong, zsibong, tolong, elesik, feláll, felsegíti játszótársát itt mindenki. A töltésoldalon karácsony előestéje készülődik.

   - Gyerekek, gyertek! – szólította őket az erkélyről Anya.

   Levetették ruhájukat, cipőjüket, a sárosakat, ázottakat, lucskosakat. A rongybabákat, állatokat a lányok a radiátorra tették.

   - Úgy nézünk ki, mint a fecskék a villanydróton – állapította meg a Rég Eltűnt Zsiráf s kérdezte: - Apropó, van-e köztünk fecske?

   - De ostoba vagy! Ők most elutaztak messze, Európába!

   - Talán Amerikába – helyesbített az egyik malac. Sokszor hallotta szüleitől, hogy Amerika a korlátlan lehetőségek hazája. (A szülei is hallották valahol.) Szóba került még Déli-sark, Maszkat és Omán, Észak-Peru, Hajdúhadháza, Burundi, ENSz, Nepál stb.

   - Az is lehet, hogy Újszászon vannak – dörmögte a Kék Maci, aki hátizsákban utazva csak a nyári szünetekben járt ott.

   A zsiráf, mert ő megtehette, kinézett az ablakon. Nem voltak fecskék. A téli este volt. A hóesés.

   Az ajándékosztás előtt beözönlöttek a nagyszobába, a színes égőkkel, üveggömbökkel, ezüst- és aranypapírba csomagolt diókkal, szaloncukrokkal, gyertyákkal, csillogó ezüst szalagokkal díszített Fenyőfa elé, alá. A fa csúcsán fehér angyalka tárta szét védően szárnyait.

Énekeltek. Zsuzsi és Katica az esti premier főpróbájaként hangszert ragadtak, kísérték az éneket.

„Kis karácsony, nagy karácsony, kukuríkú, brum-brum, züm-züm” – közben csatlakoztak a mesekönyvek állatai. A Csorda pásztorok hallatán a papírbárányok megrezzentek és összébb húzódtak a betlehemi istállóban. „Röf-röf, iá-iá, gá-gá-gá!” „O Tannenbaum” – énekelte egy német baba, „Szúrva, szúrva godna vészela” – köszöntött újévet bolgárul Temenoga és Rosica. „Kitrákotty, nyihaha!” Chip és Dale csak a John Brown balladáját tudta, le is pisszegték őket e bábeli zűrzavarnál is nagyobb koncerten. Amikor Oroszlánka bőgni, a sakál üvölteni, Elefántka trombitálni kezdett, Anya intett karmesteri pálcájával.

   - Köszönjük, barátaim! Meghatott az előadás. Vegyétek el ajándékaitokat és menjetek aludni!

   Megértették. Gyorsan visszapakolódtak, ki az ágy alá, ki a falra, ki a dobozba, asztalra.         „Kellemes karácsonyt nektek!” – ment ki a kisszobából a két leány.

   Kibontották az ajándékokat.

   A Tündér odasúgta Zsuzsinak: „Nézd, egy könyvecske! Jófélének látszik. Bontsd ki, lapozz bele!”

   Zsuzsi megtette.

   Ezt olvasta.

   „Kislányom! Ezt a könyvecskét neked írtam. Katica is kapott egy efféle csomagot, mert szeretlek benneteket. Nem tanítani akarlak téged, csak azt szeretném, hogyha kezedbe kerül, felnőtt korodban is olvass bele. Siettem vele, hiszen nem tudom, mennyi időm van hátra, ezért bocsáss meg, ha néha esetleg zavaros.

Most látom, piszkál téged ez a mihaszna Tündér. Szólj rá! Tudod hogyan? Mutasd meg a többi ajándékodat, hadd egye az irigység!”

   Zsuzsi megtette.

   - Naiv apukád van, hallod-e, ha azt hiszi, hogy elfogott a sárga!

   - Honnan tudod? Talán tudsz olvasni?

   - Miért, te nem? Pedig szemüveged is van!

   - Neked is!

   - Az más!

   - Más?

   - Más. Jó éjszakát!

   Zsuzsi elaludt. A Tündér nem.

   - Én még nem vagyok álmos. Mesélj!

   - Jó.

   - Jaj, de jó! Hallgatom. Melléd fekhetek?

   Apa helyet engedett neki.

   - Ezt már régen írtam. Nem zavar a jelen idő?

   A Tündér felnevetett: „Engem?”

Hazaviszem a lányomat. Kérdezem.

- Mi újság az óvodában, Zsuzsika?

- Semmi. Nem emlékszem.

- Mégis, mit csináltatok?

Gondolkozik egy keveset.

- Az volt a csoportfeladat, hogy mondjuk

meg, mi jut az eszünkbe arról a szóról, hogy

magyar. Én dicséretet is kaptam!

Nézem az ekkor már sugárzó, büszke kis arcot.

- Mit mondtál?

- Magyar temető.

   A Tündér hosszan hallgatott, aztán csendesen mondta.

   - Szomorú. – Kis szünet után: – Különös lány ez a Zsuzsika.

   Apa sem tudott mást mondani.

   - Mesélj még!

   - Ma már nem! Hagyjunk tegnapra, tavalyra, tavalyelőttre is. Menj te is aludni!

   A Tündér nem mozdult, de szuszogásából Apa érezte, hogy még nem alszik.

   - Ha jól emlékszem – törte meg csendjüket a Tündér –, az óvodában ceruza volt a jele.

   - Igen, a bölcsődében meg körte.

   - Az finom. Szeretem.

   Elbúcsúzott Apától. Fölreppent az emeletes ágyra, bevackolta magát Zsuzsi mellé és elaludt.