Elekes Ferenc: Amikor bekapcsolom a madarakat (Vonat) |
Írta: Elekes Ferenc | |||
2012. január 25. szerda, 10:58 | |||
Két ember a vonat ablakánál. Kint rohannak a póznák, fordul a táj. Tüzek égnek a hegyek oldalában, füstöl az összegereblyélt kocsány, szemét, kóró. Az egyik ember azt mondja, szépek ezek a tüzek, tisztulnak a mezők, a vetések, igazi tavasz van. A másik ember bólint, de csak az első kedvéért, mert éppen számol. A tüzeket számlálja. Hogy hány van. Számára az a fontos, lám, a rohanó vonat ablakából meg tudja-e számolni a tüzeket mind, ameddig a szem ellát. Huszonhét, huszonnyolc... Ennyit jelent neki a tavasz. A többi mindegy. Ha jól meggondolom, eleddig csak ezt a kétféle embert láttam. Amikor ajándékot kapott, az egyik örült neki, a másik megnézte, mennyibe került. Amikor meghalt valakijük, az egyik csöndesen lehajtotta a fejét, a másik titokban azt figyelte, hányan jöttek a temetésre. Volt úgy, ültek egy parki padon, előttük hajladoztak a rózsák. Az egyik csak nézte, nézte, a másik azt mondta, télen darabja öt lej. Két ember a vonat ablakánál. Kétféle ember. Fordul a táj, rohannak a póznák. Az évek is valahogy így futnak el, mint ez a vonat, mint a póznák. Velünk vagy mellettünk.
|