Katica könyve -Az öreg sügér beszámolója |
Írta: Tánczos G. Károly |
2012. január 20. péntek, 14:16 |
Pirkadt. A nap kikászálódott felhődunyhái közül. Bim-bam legkedvesebb hegye, Zengő ébredt elsőnek. Friss felhőben megmosdott, az északi széllel megfésülte fáit, bokrait. A szél, aki tudta, hogy Zengő szereti ezt a zenét, felébresztette a madarakat, füttyel, trillával telt meg a levegőég. Egy-két tücsök is hegedülni kezdett – a nagyobbaknak már háromnegyedes hangszere volt –, de a hajnali párás levegő legyengítette a vonót, ezért abbahagyták. Zengő hallgatott s körülnézett birodalmán. Most se tudott betelni a Csillámló Nagy Sík látványával. Minden fűszál, virág apró harmatcseppeket ringatott, a nap fényétől olyan lett a Síkság, mint egy ezüstszalaggal kettéosztott gyémántszőnyeg. Millió szín, millió csillogás. Ha szellő suhant át a Síkon, megváltoztak a színek. Minden mozgott és minden nyugalmat árasztott. Zengő kedvtelve nézelődött. Alszik még mindenki, hegytestvérei és a naptól felkeltett dombok visszafeküdtek, a patak halkan, egyenletesen csilingelt. Ő, a nap, a szél és a madarak nem alusznak, vigyáznak és örvendeznek. Ekkor pillantotta meg a Valamit. A harmatfény szőnyeg színesen hullámzott, alakult, ez a Valami ugyanúgy ragyogott perceken, órákon keresztül. Gyönyörű, már-már leírhatatlan, kék, barna ragyogás. Zengő megdörzsölte szemét. „Gyönyörű, gyönyörű – suttogta –, hála néked, napocska!” Pedig a nap sem értette, tanácstalanul hunyorgott. Zengő felébresztette testvéreit. Az egész Bim-bam família figyelte a tüneményt, annak változásait: többször eltűnt előlük s egyszer csak – folytatta az Öreg Sügér – végleg megszűnt csillogása. Zengő bajt érzett. Hiába volt szép, hatalmas, megvoltak a korlátai, például nem tudott menni, röpülni. De ha a hegy nem a Valamihez, hívja az ég madarát. Mire a pacsirta odaért, nagy állatsereglet vett körül egy éjszaka nyíló virágot. Hevesen mutogattak feléje. „Ó, ti balgák!” – förmedt rájuk a pacsirta. „Félre innen!” Csőrével szétfeszítette a bezárt kelyheket, s a szirmok közül kihúzott egy gyönyörű teremtést. A kislány elmosolyodott és csak ennyit mondott: „Oá!” Ami azt jelenti: „Köszönöm!” (Igen, a te szemed csillogása volt az, amit Zengő Valaminek vélt.) |