A törzsi vásárló először is fűszoknyát ölt. Mert ez jár neki!  A törzsi vásárló ezután kifesti az arcát. A jobb oldalára „s” betűt, a bal oldalára „e” betűt pingál. Végül mindkettőt gondosan áthúzza egy függőleges vonallal.

Tehát fűszoknya és harci jelek az arcon. A törzsi vásárló a Nagy Mani-Tú-hoz (egyes törzseknél csak egyszerűen Mani-ra rövidült az elnevezés, máshol a Kes változat használatos) fohászkodik alázattal. Vagyis minden külső feltétel adott, hogy a törzsi vásárló bevégezze a feladatát. A szokásjog szerint előbb azonban el kell mennie a sámánhoz, hogy kikérje a tanácsát. Egyáltalán hova és miért induljon el az útján? A csontok vagy a csillagok állása kedvez-e a vállalkozásához? Mit mond a horoszkópja? Mit álmodott?

Van-e elég halpikkely a tarisznyájában?

A sámán meglehetősen furcsa alakzatokat képes felvenni. Van, amikor testetlennek tűnik, mert a törzsi vásárló csak a hangját hallja valamiféle ládikából. Van, amikor csábos hölgy alakját ölti a beteljesülés ígéretével. Olyan is van, hogy színes leveleken mutatkozik csupán.

A törzsi vásárló kicsi festett fakérgeket, kavicsokat vesz magához, amelyek a különböző szentélyek jeleit viselik.

A törzsi vásárló ezektől reméli, hogy a Nagy Mani-Tú-t maga mellé állíthatja.

Ha a sámán is úgy találja, hogy kedvezőek az előjelek, akkor a törzsi vásárló beleveti magát a forgatagba. A törzsi vásárló sorra felkeresi a szent helyeket. A nagyobbakban órákig elkereng.

Egy csomó más fűszoknyással találkozik. Törzsi vásárlók ők is. Révületben vannak. A mosoly az arcukra égett. Elszántan róják a köreiket. Vásárolnak a törzsnek. Keringnek és forognak, közben nem gondolnak magukra és semmi másra. Csakis a törzsre.

A fűszoknyák egy mezővé válnak. A piros, a sárga, a kék, a zöld, a narancs, a lila egyetlen színes palettát alkotnak.

A törzsi vásárló végül átmegy a túloldalra, ahol már nincs szüksége fűszoknyára, mágikus jelekre, sámánra, festett fakérgekre, keringésre.

Mert csak fény van és a szférák zenéje.