Kocsmai miniatűrök 8. (Telik-múlik…) |
Írta: Tánczos G. Károly |
2011. augusztus 23. kedd, 07:13 |
Telik-múlik az idő, mert múlatjuk. Megfájdult szemem, folyományaként a fejem is, aminek
következtében lejöttem ide. Poharazással és beszélgetéssel múlatjuk az időt. Balfékségünkről
beszélgetünk. „Én egyszer a szemüvegemet kerestem, pedig az orromon volt!” „Én a
kamrakulccsal jártam így. Ott szorongattam a kezemben, közben halálra kerestem.” „Engem a
hegesztőszemüvegem tréfált meg. Hiába kerestem. Aztán vécére kellett mennem. Ahogy a tükörbe
nézek, ott van a szemüveg a homlokomon!”
Andi, a csinos, vonzó kiszolgálólány, aki eddig hallgatott, olykor elmosolyodott, most
megszólal. „Velem is történt ilyen, talán még az eddigieknél is ostobább. Telefonáltam Anyummal,
s arra panaszkodtam, hogy sehol nem találom a mobilomat. Megkérdezte, hogy min beszélgetünk.
Basszus, ott volt a kezemben. Hallottam, Anyum hangja nevet: Az anyád lánya vagy!”
Ezt valóban nem lehetett túlszárnyalni! Miután kinevettük magunkat, új témát kerestünk. Hamar
találtunk.
|