Elekes Ferenc: Leborült szivarvég (Semmit a leánykának) |
Írta: Elekes Ferenc | |||
2011. június 20. hétfő, 07:49 | |||
– Nem jó, ha az ember fennhéjázó, beképzelt, vagy tudálékos. Mint amilyen te vagy, Fiúka! – mondja a vízszerelő mester a segédjének. Hasonfekve a konyhában. – És amikor én a tízes kulcsot kérem, ne a nyolcas kulcsot nyomd a kezembe. És nekem ne mondd többé, hogy a nyolcas kulcsnak tízes a külvilága. Mi bajod van néked a külvilággal? Egy órája azt hallom tőled, hogy hol van Nicaragua, Honduras, mert te tudod, melyik ország hol van, s ott milyen az időjárás. A te tudományod abból adódik, hogy a feleséged elment Amerikába, s megnézted a térképen, hol van Amerika. Ha nem ment volna el, meg sem nézted volna, hol van Amerika... Fiúka, a vízszerelő mester segédje két villáskulcsot kocogtat egymáshoz egy hokkedlin ülve. Egyszer felém fordul és azt mondja: – Tudja, mi baja a mesternek Amerikával? Az a baja, énnekem kellett fölvilágosítanom őt az amerikai helyzetről. Én mondtam el neki, hogy járt a feleségem Amerikában. Amikor a háziak elmentek hazulról, a feleségem elővett néhány tojást, s csinált magának jó, hazai rántottát. A serpenyőbe szalonnát, hagymát tett, mint ahogyan itthon szokás. Jól füstölt a zsír a serpenyőben, akkor öntötte belé a fölvert tojást. Alig ült asztal mellé, máris jött a tűzoltóság. Hogy tűz van a lakásban. Mondta a feleségem, persze, hogy tűz van a lakásban, anélkül nem lehet jó rántottát csinálni. Aztán ki kellett fizetni a sok dollárt a tűzoltósági kiszállásra. Mert az amerikai konyhában füstöt érzékelő szerkezet van a falon. De az nem veszi tekintetbe, hogy az ember tojásrántottát süt magának, vagy pediglen ég az egész ház. Füst és kész. Jönnek a tűzoltók. Egy jó, hazai rántottát sem lehet megsütni Amerikában. Ilyen Amerika. Énnekem kellett elmagyaráznom a mesternek. Hiába jön ő nekem azzal, hogy a nyolcas kulcsnak tízes a külvilága. Mondhatok ennek az embernek akármit. Ahogy elkezdek valami érdekes dologról beszélni, ő beleszól és azt mondja, a világ legbutább emberétől is lehet tanulni. Ő meghallgat mindenkit. Mondjam, csak mondjam... Zápor csapkodja a meggyfákat az udvaron. Mintha seprűvel csapkodná. Elsötétül a konyha, mint a színpad a színházban, amikor cserélik a berendezést. Fiúka azt mondja a vízszerelő mesternek: – Ilyen hülye tavaszt ki látott? Jókor ment a te lányod kirándulni a tordai hasadékhoz... – Mit törődsz te azzal, mikor megy az én lányom a tordai hasadékhoz? Mindegy, hogy mikor megy. Úgyis fedél alá kerülnek valahol, azért mennek kirándulni a mai fiatalok – feleli a vízszerelő mester. – Legalább adtál néki egy kicsi pénzt, a tordai hasadékhoz? – Semmit a leánykának. Semmit. Mindegy, hogy adok-e, vagy nem, úgyis erkölcstelen lesz minden leányka. Ha egyszer kiteszi a lábát hazulról. – Szóval, kurva. Azt akarod mondani? – Mondhattam volna azt is. Nem nagy a távolság a kettő között. Legalábbis légvonalban. Nem gondolod, Fiúka? De kinek beszélek én? Aki csak Amerikáról olvas és semmit nem tud a trubadúrokról? Mert ezek a trubadúrok nem pénzért költöttek fehérnépeket dicsőítő vagy kigúnyoló verseket és dalokat. Ingyen költöttek! Ki is mondtak mindent nyíltan, úgy, ahogy van. Te mikor fejezed ki magad már egyszer nyíltan, mit gondolsz a te Amerikát megjárt feleségedről? Úgy, ahogyan van? Soha, Fiúka, soha. Mert te nem vagy igazi vízszerelő. Csak azt nézed, hogy egy csavarnak mekkora a belvilága és mekkora a külvilága. Hallgass ide, te, Fiúka! Szerinted mekkora ennek az egész külvilágnak a belvilága? Mondd el, amit gondolsz, mondd el bátran. Én mindenkit meghallgatok. A világ legbutább emberétől is lehet tanulni. Hogy adtam-e pénzt a leánykának? Ezzel te ne foglalkozz, Fiúka! Ha adok, attól lesz erkölcstelen, ha nem adok attól. Semmit a leánykának!
|