– Vajon jó helyen járunk-e Juliska, hogy itt olyan szorosság van? – kérdi a kicsi bolt előtt egy falusi asszony a másik falusi asszonytól. Mondom, kerüljenek beljebb, s kiderül, hogy jó helyen járnak-e, vagy nem.

Bejön a két asszony, s egy nagyobbacska leányka. A beszédesebb asszony azt mondja nekem, ők úgy hallották, hogy bennem teljességgel meg lehet bízni. Minden vonatkozásban. Mon­dom, bennem meg lehet bízni majdnem minden vonatkozásban. Csak éppen pénzt ne lássak. Mert én a pénzt egy szempillantásra el is költöm.

Azt mondja a beszédesebb asszony, márpedig ők nekem pénzt hoztak. Arany pénzt. Az ura találta a paniti mezőn, szántáskor. Amíg az összebogzott zsebkendőt kioldja, megkérdi Juliskától, te, Juliska, mit is mondott nekünk az a cigány ember, amikor ebbe a pénzbe belé­harapott? Hogy valami júliusi Csézár pénze volt valamikor?

– Azt mondta, pont azt az a cigány, hogy a júliusi Csézár pénze. Kellett is volna neki ez a pénz, de hát itt van ez a leányka. Nem adtuk a cigány embernek, mert júliusban lesz éppen a leányom esküvője. Még a július is klappol, hátha szerencséje lesz azzal a legénnyel. Ügyes vejem lesz, ha minden úgy alakul, ahogy elkezdődött. Mert ez a legény magyarba jár dolgozni. Sokszor németbe is. Mégis jobb, ha az ember nem szorul rá a vőlegény pénzére. Azért jöttünk, hogy megtudjuk magától, mennyit ér ez a pénz. Mert mindenki mást mondott, aki ezt eddig látta.

Az asszony letette a szép arany római pénzt elém, az asztalra. Úgy tette le, a tenyerét lefor­dította a piros terítőre, s nem vitte tovább, hogy bármely pillanatban elérhesse. Mint a macska, amikor megfog valami kisebb állatot és hagyja, játszadozzék, de készen áll, hogy reája csap­hasson, ha el akarna futni.

Jó szemüvegem van. Föltettem a jó szemüvegem, s mondom, szerencsés ember a maga ura. Szép pénzt talált a paniti határban. A nagy Római Birodalom császárának a pénze. A Julius Caesaré. Még a Krisztus előtti időkből...

– Lehetett a Krisztus urunk pénze is, ha már előtte meg volt csinálva – mondja a másik asszony és közelebb lépett az asztalhoz.

– Miket beszélsz, te, Juliska, Krisztus urunknak soha nem volt pénze. Ne szólj bele, hogy jól nézze meg az úr, mégis mennyit érne. Ugye, amikor beléharapott az a cigány ember, mi nem adtuk el neki, mert gyűrűt akarunk csináltatni belőle ennek a leánykának. Azt mondta, négy gyűrűt is ad érte. Szóval, mégis, mennyit érne?

Mondom, én pontosan megmondom, mennyit ér. Annyit, ahány gramm arany van benne. Mert a széle jó mélyen be van reszelve. Ha nem volna a széle olyan mélyen és durván be­reszelve, ennek az árából vehetne huszonkét gyűrűt is. Nem csak négyet.

– Annak a szélét épp egy órával ezelőtt reszelte be egy ékszerész fiatalember.

– A főtéren! – mondta a másik asszony. – Elvittük hozzá, nézze meg, igazi aranyból van-e csakugyan, vagy csak sárga. Ő reszelte olyan mélyen be. És azt mondta, legyünk nyugodtak, igazi aranyból van, mert a sav nem fogja. De ha eladjuk neki, ő megveszi és nyolc gyűrűt is csináltathatunk az árából. Ő meg is csinálja azt a nyolc gyűrűt. Két karikagyűrűt, s a többi pecsétgyűrű lenne. Megígérte. De az ember manapság nem hisz senkinek. Se a cigány em­bernek nem hiszünk, s ugye, igazunk lett, sem pedig az ékszerésznek.

– És ugye, igazunk lett – mondta a Juliska nevezetű asszony. – Mert huszonkettőt is megér. Az úr szerint.

– Jaj, te, Juliska, hát nem most mondta az úr, hogy megért volna huszonkettőt is! Ha nem reszelik be. Olyan mélyen. De be van reszelve. Megért volna, azt mondta az úr. Ez biza nagy különbség. Nagyon nagy. És akkor csak annyit ér, ahány gramm arany van benne?

– Annyit – mondtam. De azért megtoldottam még egy-két gyűrűvel. – Lehet, egy-két gyűrűvel többet ér, mint ahány gramm arany van benne. Mert régi és szép ez a pénz.

– Akkor ez azt jelenti, hogy maga sem tudja hajszálra pontosan megmondani, mennyit ér. És ha nem tudja hajszálra pontosan megmondani, akkor el is visszük. Így, mélyen bereszelve. De legalább azt mondja meg, mitől lehetett ennek a júliusi Csézárnak ilyen drága pénze, amikor még Krisztus urunknak sem volt soha pénze.

– Annak attól – mondta Juliska –, amitől a hatalmas uraknak mindig is van pénzük. A hata­lom­ból adódik a sok pénz. Most is abból adódik. Nem hallgatod a rádiót?

– Mi nem politizálni jöttünk ide, Juliska. Azért jöttünk, hogy hajszálra pontosan megtudjuk, mennyit ér ez a pénz. Hogy ne csapódjunk be. De azt az úr sem tudja megmondani. Hajszálra pontosan. Mindenki csak hajigálja a gyűrűket, ha ezt a pénzt meglátja. Egyik négyet mond, a másik nyolcat, most pedig a huszonkettes szám is felröppent, de csak egy vagy kettő esett vissza valóságosan. Mert ugye, megért volna. És köszönjük szépen az úrnak, hogy ennyire is fölvilágosított. Vegye úgy, mintha itt sem lettünk volna...